2016. november 23., szerda

Doctor Strange



Az úgy volt, hogy ültünk egy sajtos-fokhagymás lángos felett hétfőn, és feltettem a nagy kérdést. Két film van, amit meg szeretnék nézni moziban, és mondtam az ismimnek, hogy nekem megvan, melyiket szeretném jobban, de döntsön ő. Így esett a választásunk a Doctor Strange című filmre, amit kedden meg is néztünk.

Furcsa volt, mert ketten voltunk bent a teremben, amikor elindult a vetítés. Aztán csak csatlakozott öt másik amatőr, akik a film végi kisfilm előtt távoztak a teremből.

Hozzáteszem, ez az első film, amire azt mondom, így utólag nagyon sajnálom, hogy nem 3D-ben néztük meg.


Doctor Strange (2016)
amerikai akció-kalandfilm, 115 perc
Rendező: Scott Derrickson
Forgatókönyv: Jon Spaihts, Scott Derrickson, C. Robert Cargill

Szereplők:
Benedict Cumberbatch – Dr. Stephen Strange
Chiwetel Ejiofor – Mordo
Tilda Swinton – The Ancient One
Mads Mikkelsen - Kaecilius
Rachel McAdams – Christine Palmer
Benedict Wong – Wong


A neves sebész egy autóbaleset miatt elveszti a kezét, s hogy visszaszerezze azok nem remegő állapotát, képes bármit megadni. A lejtőn elérkezik Katmanduba, ahol nem csak a testét, de a lelkét is meggyógyítják, s mindeközben olyan mágikus erőre tesz szert, amivel talán győzedelmeskedhet a világra leselkedő veszélyek felett.


Gondolatok
Általában a filmekben van egy olyan nézőpont, amin szeretünk vitázni a mozizó társammal, mégpedig az, hogy a kis ember, amikor „hatalmat” kap, akkor hogy dönt. Beáldozza-e magát a nemesebb, nagyobb, jobb cél elérése érdekében, vagy a saját bőrét mentené? Illetve, hogy mennyire reális az, amikor az Egy (egy másik ember) magasabb fontossági szinten áll, mint a Több (az emberiség)? Végül mindig oda lyukadunk ki, hogy az ember azt mondja, persze, a Több számít, így beáldozom magam – ezt mondják, amikor van közönség. De legbelül, vagy amikor egyedül van, akkor igenis tudja, hogy a saját bőrét mentené, és az Egyért soha a büdös életben nem áldoznák be a Többet. A világmegmentős filmek alapkérdése ez mindig. Remek kis karakterfejlődési alapmassza ez, mert tulajdonképpen a magamban ülős véleményemtől el kell jutnom a populáris eredményig, ami egy belső, lelki fejlődést eredményez.
Egy kissé nem idevágó sztorim van ezzel kapcsolatban. Az egyik, amikor anno megnéztük Az ötödik pecsétet. Az ofi megkérdezte, mi melyikek lennénk? A rabszolga, vagy a zsarnok. Mindenki elsőre Gyugyura szavazott, aztán az ofi mondta, jól gondoljuk át, és újra szavaztunk. Egy kivételével mindenki a zsarnok lett. – Amit mi lerendeztünk ebben az esetben öt percben, az egy másfél-két órás film egyik alapköve lehet.

Ez a kérdés pedig, átvezet oda, hogy két szélsőséges álláspont létezik, a kettő között meg ott gyalogolsz egész életedben, mire végül megállapodsz. Gondolok itt arra, hogy van az egyik oldal, ami végtelenül önző, szarkasztikus, érzelmileg leégett, amitől akkora egóra teszel szert, hogy kisistenként jogot formálsz arra, hogy megkülönböztesd magad másoktól. S ott van a másik oldal is, amikor pezsgőtablettaként feloldódsz a nagy egész részeként, mert elveszted az identitásodat egy álnok, sokszor képzelt ideológia szárnyai alatt. Egész életedben jojózol a két oldal között. Meg kell járni az egyiket, hogy tudd értelmezni a másikat, és nem mellesleg, megtaláld az arany középutat, amit tudnod kell értékelni. Egyik sem jó és feltétlenül helyes, ám remek katalizátor annak az oltárán, hogy elkezdd kutatni önmagad, fejleszteni a képességeidet, s talán ez az egész így van kitalálva, hiszen mindig, mindenki az egyéniségre hajt, miközben szíve leghőbb vágya tartozni valahová, valakikhez.


Doctor Strange és Kaecilius esetében ezt a kettősséget, ezt a hullámzást láttam bele a filmbe. Alapvetően egymásnak tökéletes ellenpólusai, és szépen elkezdenek táncolni egymással ebben a négyszögben, ahol pedig találkoznak, összecsapások keletkeznek. Nem is feltétlenül személyek, inkább ideológiák harcának mondanám ezt. Mögöttük pedig, ott vannak a segítők. Doctor Strange esetében a vakon hívő, és a megkérdőjelezhető mozgatórugó Morgo és a mester személyében, és nem mellesleg, ott van a nő, akit egyrészt át kell fordítani, illetve, aki az egészet megkérdőjelezi kívülállóként, míg Kaecilius inkább az elveszettek mocsarából halászik, mert míg az egyik saját magára támaszkodik, addig a másik kapaszkodik valami felsőbb hatalomba megváltás reményében.

Anekdotázásom alapján Doctor Strange az Egy, aki kiforrott karakter. Okos, fotografikus memóriával, a full materializmusával, a pénzével, a munkájával, s az ezeket beárnyékoló gyarlóságaival. Úgy azonosulsz vele, hogy nem tudsz vele azonosulni, de óhatatlanul is azt érzed, én is ilyen vagyok. S mit tennék az ő helyében? Mit tennék, ha eltörnének az ujjaim, és soha többet nem tudnék blogot írni? (valószínűleg sokat sírnék, és megtalálnám a módját, hogy vlogger legyek)
DE!
Ott áll előtte az elrettentő példa, aki elvesztette önmagát, elfelejtette, honnan jött, kinek mit köszönhet, és kimondottan reális magyarázata sincs a megalománián kívül arra, hogy miért, de be akar olvadni, és minden erejét arra pazarolja, hogy mindenki mást is igájába vonjon. Kaecilius (a másik Egy) teljesen feloldódik a vak buzgóságban, amivel alárendeli magát egy erőnek (ismerős?!). Egyébként még a jobb negatív szereplők táborát erősíti számomra.


Ami a Mestert illeti, mint vezető szerep. Senki nem kérdőjelezi meg a létezését, mindenki elfogadja, és nem reagál rosszul arra, amikor megjelenik valaki, akinek vannak kérdései. Elfogadja, és tanítja, még akkor is, amikor szemben állnak egymással. Ez a tudás pedig arra sarkall, hogy elgondolkozz, mit adott neked, ameddig volt, és ha eltűnik, akkor az a pont egy választóvonal. Döntened kell, hogy követed, vagy ellenszegülsz? Az Egy a fontos, vagy a Több?
Nem kell mindig, mindent elsőre, vakon elhinni, lehet feltenni kérdéseket, és szabadon választhatsz, melyik oldalra szeretnél állni. A tapasztalatok fognak számítani, mint mindig.

S mind a két oldalnak igaza van, mint az a film végi alkuból is kiderül, ami számomra azt mondta, ha maradunk ezen a gondolatmeneten, hogy mind a két oldalnak megvan a létjogosultsága, és csaták helyett elég, ha kopromisszumot kötünk, mert azzal, hogy mind a két oldalnak igaza van, tulajdonképpen egyiknek sem lesz.

Jó, befejeztem a filozofálást.


A filmben van egy pötty Vasember, és egy kis Harry Potter, legalábbis, ez jutott eszembe. A főszereplő karaktere, kinézete és mentalitása Tony Starkot jutatta eszembe, a sok varázslás meg a mágikus tanoncokat, de ettől függetlenül élvezhető formája a nem ifjúsági varázslásnak.
Amikor egy másik dimenziót használtak fegyverként, kerestem az állam, hogy de jó ötlet, míg, amikor a várost vagy egy-egy helyiséget elkezdtek hajtogatni, akkor sem tudtam pislogni – ezért sajnálom a 3D-t.
Megjegyzés: kíváncsi lennék, a HP mennyit nyúlt ebből a saját világába, mert egy-két mozzanat alapján azt éreztem, bizony sokat. Legalábbis, alapgondolatnak, ha nem is bevallottan, de tuti jó volt.

A felvezetés kicsit lassú, mégis gördülékeny, egyszóval rendben van. A karakterfejlődés szintén, ha a fentebbi fonalon gondolkodok. A csavarok jól elő vannak készítve, a logikus pontoknál vannak, ahonnan a film története tud tovább menni. S végül az a rengeteg szál, ami van benne, egy egésszé forr össze.
A humora a helyén, a látványa tíz pontos, szóval, mint film, egyértelműen megvett magának. Szórakoztat és még tartalma is van.


Ajánlom mindenkinek, de tényleg mindenkinek, még azoknak is, akik nem szeretik ezt a világot, sőt, azoknak is, akik nyakig benne vannak, szerintem nem fogjátok megbánni.


Képek forrása:
http://www.imdb.com/title/tt1211837/
http://www.forumhungary.hu/wp-content/uploads/2016/09/CM-05466_DEV0150_v003.jpg
https://pmcvariety.files.wordpress.com/2016/04/tilda-swinton-doctor-strange.jpg?w=612&h=344&crop=1
http://hetediksor.hu/wp-content/uploads/2016/11/doctor-strange-mads-mikkelsen.jpg
http://static.srcdn.com/wp-content/uploads/2016/09/Doctor-Strange-Chiwetel-Ejiofor-as-Baron-Mordo.jpg
http://cdn.movieweb.com/img.news.tops/NEsHDolNh15hvv_1_b.jpg
http://digitalspyuk.cdnds.net/16/13/980x490/landscape-1459632762-benedict-cumberbatch-doctor-strange.jpg

4 megjegyzés:

  1. Nekem tetszett, pont elég volt sima filmen nézni, nem akartam 3 D-ben. Nem is tudom, ki írta (te?), hogy az egészet kék háttér előtt forgathatták :D Élveztem végig a filmet, nagyon jó választás volt a főszereplő, úgy éreztem, a felsőbbrendűsége azért végig megmaradt, csak még kapott hozzá szuperhatalmat is, hát mi kell még az egónak?
    Amit írsz, így van. Amit másokért teszel, az számít, ez elég nagy álszent képmutatás. Nem tudok rá mást mondani. Pl. ha otthon takarítasz, hát az semmi, szóra sem érdemes, de ha elmész máshoz takarítani, na az igen, sok pénzt kapsz érte (viszonylag, mármint a semmihez képest:) Ugyanez van a gyerekvigyázással. 1500,- más kölykére vigyázni óránként, ha benyomod neki a tévét, akkor is. A sajátra? Ugyan már, az nem munka. Vagy vegyük azt, aki egész nap "otthon van", mondjuk ellát egy kertes házat, vagy egy ápol egy magatehetetlen családtagot, az ingyenélő. Ha más csinálja, munka. Igen, mennyivel jobb a tömeg egyesével, mint az egyén? Semennyire. Mi lenne, ha mindenki másokért élne? Miért nem él magáért, a családjáért? Pl. egy orvos ismeretlen embereket ment, de a saját családjára van két hete kétszer egy évben.
    Na, mindegy, a film nagyon jó volt, persze megnéztem volna a Lány a vonatont is (nekem Emily Blunttal mindent el lehet adni), de az nem éri meg moziban, nincs benne látványos elem-szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig két ízben ápoltam családtagot. Lelkileg, fizikailag, szellemileg megterhelő, talán még annak is, akinek ez a szakmája. A ház körüli munkákat otthon el szoktuk látni. Apuval együtt 2-3 napos feladat, mert ugye, arra nincs mód, hogy rendszeresen karban tartsuk. De meló. Minden ilyen dolog, amit írsz, az igenis igénybe veszi az embert, és munka.
      Ha hatalmat adsz egy embernek, az alapvetően megnöveli az egóját. Ha csak rápakol a még meglevőre, akkor mindent szabad, vagy kontrollálatlanul használja.
      Meg kell találni a középutat az ego és az önzetlenség között. Hosszú távon egyik sem élhető vagy kifizetődő. Azért is írtam, hogy életünk során billegünk a két véglet között, és igen, gyakran egyikoldalból elsétálunk a másikba. Meg kell tapasztalni, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelőt. De azt képmutatásnak tartom, hogy valaki áll az egyik oldalon, miközben a másik oldal élharcosának kiáltja ki magát.
      Az egyén maximum felszínes, a tömeg minden taggal hígul. Így az egyén talán több mint a tömeg.
      Azt én is megnéztem volna, de nem gondoltam arra, hogy megér egy moziélményt.

      Törlés
  2. Mi 3D-ben néztük meg és kb. ez volt hosszú idők óta az egyetlen mozi, amire azt mondom, megérte. Alapjáraton nem sok értelmét látom a 3D-nek, kb. 5 jelenet van a filmekben, aminél alkalmazzák, de itt elég soknál használták és nagyon ütőssé tette a dolgot. A másik dimenziós jelenetek ezzel a technikával kifejezetten durvák lettek, ezért is írtam a saját kritikámhoz, hogy néhol forgott velem a világ. Jó kis mozi volt, alig várom, hogy újra lássam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hosszú idő óta nekem is az egyik olyan film, amire így utólag azt mondom, megérte volna a 3D, mert abban igazad van, hogy kevés jelenet miatt megcsinálni úgy egy mozit... nem mindig jó, vagy nem mindig éri meg.
      Így is azon gondolkodtam, tuti elszédülök, ha nem így nézem meg, szóval, megértelek. :)

      Törlés