2016. október 4., kedd

Szentbékkálla és Révfülöp



Folytatva a szombati napot.

Ugye, Salföldön is kiböktem egy kisebb, kevésbé látványos kőtengert, meg eleve azon a környéken lehet találni ilyesmit elszórtan. Viszont mi a nagyhoz mentünk, az ingókőhöz Szentbékkállára.


Lehet, hogy szentimentális, amit mondok, de bámulatosan gyönyörű, veszélyes, tömör szépség. A zöld fűrengetegből megannyi kopár szikla világlik elő, és úgy hívja az ember lányát, hogy „gyere és másszál meg!”.
Az ingókőre is felmásztam – fotó később lesz róla –, remegett kezem-lábam. Nem a magasság miatt, hanem mert egyszer le is kell onnan mászni, illetve annyira finom a szikla felülete, hogy csúszik rajta a cipőm. Nagy élmény volt, amikor apukámmal libikókáztam a sziklán.

Persze, utána felbátorodva felmerészkedtem azokra, amelyekre fel tudtam mászni, így többet voltam sziklán, mint a földön. :)












Ennek a tetején ácsorogtam.





Itt nézek le a szikláról. Az ott a lábam.






Olyan, mintha a fa tartaná a köveket, pedig nem. Vagy hát, lehet, hogy mégis így van.









A nap zárásaként pedig, átmentünk Révfülöpre. Mielőtt a jól megérdemelt kávénkat fogyasztottuk volna el, apuék mutattak egy templomromot. Egészen jó állapotban van ez a kis gótikus csoda.
Sajnos, bár kaszálva van a környék, a halott fű és gaz ott van hagyva, ezért nem veszed észre, ha nagyobb lukba készülsz lépni. Illetőleg kár, hogy pusztulásnak indult, mert a maradványok csodaszépek.

Valamelyik kép azért van kétszer, mert világosabban és sötétebben is sikerült lekapni. Telefonnal fotózok, a fókuszálástól nem várok nagy csodát.














Azért itt is sikerült olyan helyre felmászni, amiről nem gondoltam volna, hogy megy.


Esteledik.
Kimentünk még a Balaton partjára. Ittunk egy kávét, néztük a sötét, hullámzó tavat, a hűs szellőtől odakötöttünk a móló padjához. Végül elindultunk haza.
Mindig kérdezték van-e kedvem ide menni, azt megnézni, nekem persze volt kedvem, és ha nem esteledik ránk, akkor számomra még egy valami belefért volna. Október első napján hétkor már leoltják a nagy lámpát, ezért kocsiba pattantunk, és irány haza.

Amint megkapom a képeket, majd még lesz egy pótbejegyzés, de erre nem veszek mérget.

6 megjegyzés:

  1. Az utolsó kép nagyon szép lett!!
    Szép helyen jártál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem, ha szép az ég. :)
      Mind a kettő élmény. Mondjuk, én szeretem.

      Törlés
  2. Mennyi kő. Már a lábas képtől elszédültem. Mindig attól félek ilyen helyen, hogy megingok és leesek. Pedig nem, de mégis tartok tőle. (Ez olyan, mint a halszálkás dolog :)
    Jó képek. Sajnos már eléggé barátságtalan idő van, elszánt túrázóknak javasolt csak. Jók a képek, akkor is, ha telefonnal van készítve, már szuper képeket lehet készíteni telefonnal, nálunk nyugalomba is vonult a fényképezőnk, csak néha kéri kölcsön valaki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bennem is van félsz, de valahogy ezt előbb félreteszem, mint a szálkát. :D
      Nekünk a legnagyobb ellenség az eső. Csúszós a talaj, vagy térdig gázolunk a pocsolyákban, sárban. Ilyenkor nem megyünk, de ha aznap vagy kirándulás előtt 2-3 napig nem esik, akkor irány a természet. :)
      Csak nem tudom, hogy sikerült sötétebb és világosabb képeket csinálni, de gondoltam, hátha valamelyiken jobban látszik.

      Törlés