2016. október 23., vasárnap

Filmturmix



Rájöttem, hogy azért, mert ezekbe a posztokba beleteszek pár filmet, egy-kettőről érdemes külön-külön is írni, hiszen van, ami megmozgatja a fantáziámat, és nem feltétlenül a film „filmes” oldaláról közelíteném meg, hanem a számomra benne rejlő gondolatmorzsákról.

A múlt bejegyzésben volt egy film isten lányáról, ebben pedig a modellekről, és úgy gondolom, hogy mind a kettővel foglalkozni szeretnék. Aztán meglátjuk, mennyire működőképes ez.
Remélem, lesz beszélgetőpartnerem.


Larry Crowne (2011)
Rendező: Tom Hanks
Forgatókönyv: Tom Hanks, Nia Vardalos
Szereplők: Tom Hanks, Julia Roberts, Sarah Mahoney
Amikor egy középkorú férfit kirúgnak a munkahelyéről, mihez tud kezdeni? Larry főiskolára megy, és egy étteremben kezd doltozni. A retorikaóra azonban nem várt fordulatot hoz az életébe.
Imádom ezt a filmet, akármikor, amikor adják, meg tudom nézni. Abban sem vagyok biztos, hogy valamelyik filmes bejegyzésben nem írtam már róla. Ha igen, bocsi, ez könnyen előfordul. Igazság szerint, nem kell tőle sokat várni, könnyű, szórakoztató, romantikusan aranyos, és ennyi. Kellemes, és megmelengeti a szívemet. Lovagolhatnék azon, milyen más filmjük van a készítőknek és a szereplőknek, de igyekszem nem rossz párhuzamokat vonni. Kakaós-takarós film.


A modell (The model, 2016)
Rendező: Mads Matthiesen
Forgatókönyv: Mads Matthiesen, Anders Frithiof August, Martin Zandvliet
Szereplők: Maria Palm, Ed Skrein, Charlotte Tomaszewska
Emma Párizsban próbál szerencsét, mint modell. Feltörekvése közben komoly érzelmi függőségbe kerül egy neves fotóstól, ami nagyban befolyásolja karrierjét.
Biztos, hogy nagyon magányos út ez. Mind ami a bekerülést, mind, ami az ott levést illeti. Hogy kinek mi a film mondanivalója, azt mindenki döntse el, aki megnézi, mert szerintem több szempontból is tanulságos. A főszereplő lány szeme végig annyira karikás, hogy őszintén szólva, már zavart, és a film végi motivációt se nagyon sikerült megértenem, de fiatal még, gyerek. Modellek kapcsán láttam már jobb filmet, sőt, azt hiszem, ami igazán érdekes lehet a divatszakmában a járkáló ruhafogasok szempontjából, abból túl kevés van benne. Amúgy a témában a Showgirls és a Fekete hattyú filmek jobbak, teljesebbek.
(erről a filmről is írok majd külön)


A Ragnarok-rejtély (Gaten Ragnarok, 2013)
Rendező: Mikkel Brænne Sandemose
Forgatókönyv: John Kåre Raake
Szereplők:

Pål Sverre Hagen, Nicolai Cleve Broch, Sofia Helin


Két norvég régész felfedezőútra indul, hogy saját elméleteiket bizonyítsák a vikingekkel kapcsolatban. Maroknyi csapata azonban olyan szörnyűséget talál, mely a kutatandó népcsoport életét is nagyban meghatározta.
Nem eseménydúsabb, mint a legtöbb hasonló című mű, vélhetően olyan nagy költségvetést se kaphatott, mert a szörnyet nem nagyon mutatják, pont annyit kapunk belőle, amennyit kell. Amúgy nem elnagyolt alkotás, talán izgalmasabb párbeszédeket képzeltem volna el, mert ez picit lapít az élvezeti értéken. Még a gyerek-karaktereket sem utáltam. Talán a vége túl egyszerű és emberi. Két másik film jutott róla eszembe, azokból a jobb jelenetek vannak benne összemosva, és még gondolatébresztőnek sem utolsó. Picit sok az üresjárat, de megbocsátható.


Hector a boldogság nyomában (Hector and the Search for Happiness, 2014)
Rendező: Peter Chelsom
Forgatókönyv:Peter Chelsom, Maria von Heland, Tinker Lindsay, Francois Lelord
Szereplők: Simon Pegg, Rosamund Pike, Toni Collette
Hector az érzelemmentes pszichológus felkerekedik, hogy megtalálja az utat a boldogsághoz, illetve, hogy megtalálja a választ a kérdésre: mi a boldogság?
Semmilyen kivetnivalót nem találok ebben a filmben. Olyan, mint a Walter Mitty, csak jobb. Egy két órás érzelmi hullámvasút, és nem mellesleg, vannak momentumai, melyek elgondolkodtatnak. Megvan ennek a filmnek a gyermeki bája, és a felnőttek bölcsessége. Sokkal több rejlik benne, mint először gondolnánk. Ezek után kíváncsi vagyok rá írott formában is.
Egy barátnőmnek, Vikinek ajánlanám, és egy ismerősömnek, Norbinak. Mind a ketten megnézhetnék, hogy az előbbi lássa a fényt, az utóbbi meg tanuljon belőle.
(erről is születőben van egy külön)


Kivégzési parancs (Kill Command, 2016)
Rendező: Steven Gomez
Forgatókönyv: Steven Gomez
Szereplők:Vanessa Kirby, David Ajala, Mike Noble
Egy elit alakulat azt gondolja, egy sima gyakorlat részesei lesznek. Kapnak egy közéjük nem illő nőt, aki ellenőrzi a programot, ám, amikor őt is kidobja a rendszer, a robotok alkotóik ellen fordulnak.
Kicsit olyan volt, mint a Predator, csak robotokkal, és rosszabb csapattal, amúgy egy erős közepes a film, talán annál egy picit jobb. Szeretem a darálóba küldött alakulatokat, és oké, tudjuk, mi fog történni, a csapaton múlik minden. Benne van a folytatás lehetősége persze. Személy szerint én a párbeszédeken dolgoztam volna még, kicsit sok volt egy robothoz mérten a nem tudom. Csak egy negatívum, ami már anno a T-Rexnél is gáz volt: egy drabális test hogy a pékbe tud osonni???


Mit láttatok mostanság?

Képek forrása: IMDB

2 megjegyzés:

  1. Az első érdekes lehet, amennyire vonz Tom Hanks, annyira nem szeretem Julia Robertset, nem tudom, miért.
    A legújabb X-ment néztük, nem tudom, mi a címe konkrétan, nem volt rossz, látványos volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem egyszerűen csak nem szimpatikus, nekem is van ilyen. De a filmet ettől függetlenül érdemes megnézni. :)
      X-Men: Apokalipszis - látványra jó, csak mégsem volt teljesen jó szerintem.

      Törlés