2016. október 21., péntek

Akarva, akaratlanul

Egyszer, még régen beszélgettem egy ismerősömmel arról, hogy mióta leredukálódott a face-to-face kommunikáció, és megnövekedett a chat-használat, mennyivel többször haragszunk meg a másik emberre. Nem látjuk a tényleges reakcióit, nem tudjuk, mikor viccel, s mit vesz komolyan, a hangulatjelek meg nem tudják pótolni teljes mértékben a mimikát, sőt, sok esetben még a körítést sem.

Imádok viberezni, főleg, mert a legtöbb barátnőmmel így tartom a kapcsolatot. Anno megőrültem az MSN-ért, és mint egy hülye, néha hat ablakkal pötyögtem egyszerre. Viszont, ezek használata közben, soha ennyiszer nem kellett magyarázkodnom, hogy mit hogy gondolok.
Ebbe meg kezdek elfáradni.


Vigyázni mindig, mit mondok, milyen arcocskát teszek a mondat végére, matekozni, a másik mit hogy fog venni. Idegtépő tud lenni néha, főleg egy érzékenyebb, vagy egy hozzám hasonló embernél.
Az egyik barátnőm mondta, hogy én tipikusan olyan ember vagyok, akivel könnyen el lehet lenni, oktalanul nem bántom a másikat, viszont ki tudják belőlem hozni a rideg pszichológus énemet, és ha megtámadnak, egyből tüskét eresztek, és megbököm a másikat.
Szóval, ezzel a két embertípussal vigyáznom kell.


Pár hete egy ismerősöm akart mindenáron utolérni messengeren, mert ő éppen a magányos-ideges állapotában volt. Sokszor félregépelek én is, ő is tette ugyanezt. Feltettem egy kérdést, amire totál mással válaszolt, nem is értettem, miért. Aztán egymásnak ugrottunk, mert úgy félreértettük egymást, ahogy illik.
De igaz ez egy másik ismerősömmel való beszélgetésre is, mert ami neki poén volt, nekem nem, és eléggé rossz passzban sikerült ezzel utolérnie engem, amiből szintén vita lett. Nála az a brainstorm is vicces volt, amikor azt hitte, én értek félre egy matricát, és elkezdett magyarázkodni.
Én meg néztem, hogy he? Igen nagy gondok vannak a toronyban.

S most legutóbb is csak poénnak szántam valamit, amire olyan reakciót kaptam, amire nem számítottam.

Ezeken felül, néha olyan érzésem van, hogy törlik a beszélgetéseket, mert ha visszautalok valamire, akkor olyan, mintha fingjuk-fogalmuk nem lenne, miről beszélek, pedig a két pötyögés között, csak egy óra telik el.
Lényegében, sokszor elterveztem már, hogy normálisan írogatok másoknak, de vannak személyek, akikkel elszalad velem a ló, és mi lesz? Brenkózás, duzzogás, félreértés, ami ráadásul gyűrűzik.
Egy időben nem használtam jeleket, na az még nagyobb para, mint egy nyikorgó szellem, úgyhogy visszaszoktam a mosolygós arcocskákra. De így is sok embernél kattog a kerék, hogy mit, merre, hogyan.

Régen mindenki kiakadt azon, hogy nem voltam hajlandó használni a több tucat jelet. Egyből minden negatív stemplit ráragasztottak a homlokomra. Tény, ha valakivel használtam is, az onnan tudta, hogy baj van, hogy ezeket mellőztem. Másokat ezzel csak idegesítettem.

Rengeteg levelet váltottunk erről egy ismerőssel, aminek lényege az volt, hogy a srác kiállt a szmájlik mellett. Én annyira nem voltam a híve. Szerinte viszont, a levél, az üzenet két ember között túl száraz, hogy valódi érzelmeket lehessen levonni belőle, ezeknek a bigyóknak helye van a mindennapi kommunikációban. Ha nem tesszük őket oda egy mondat végére, akkor könnyen félreértésre adhat okot…
… vagy helyből úgy kezdjük a mondatokat, ne érts félre, félreértés ne essék, de úgy gondolom ezt, hogy…stb.

Kicsit ezekről az üzengetésekről, és az ebből fakadó vitákról a görög jósdák asszonyai jutnak az eszembe, akik nem tagolták a mondataikat, csak szárazon, hangsúlytalanul elmondták őket. Értsd úgy, ahogy akarod felkiáltással.
Hiába ismerem valamilyen szinten a másikat, akkor sem tudom, mit hogy kell tőle venni, s mit hogy értelmez ő. Egy szimpla frázis lehet bántó, vicces, szerelmes, romantikus, elkeserítő. Ugyanezek a szöveg nélküli jelek.


Régen még kardoskodtam, hogy ez nem így van. Erre most simán visszakapom, mert olyan viberezni pár emberrel, mintha nem is ugyanazon a bolygón élnénk, de ha mégis, nem beszéljük ugyanazt a nyelvet.
Imádom, amikor valaki megsértődik, és tüntető jelleggel nem ír vissza. Vagy csak lájkokkal válaszol, netán nem várja meg a válaszomat, beleír, aztán félreért mindent.

Teljesen felnőttes. Kicsit gyermeteg, és kezdek tikkelni néha, amikor meghallom a viber hangját, rásandítok a képernyőre, meglátok egy nevet. Nem tudom, egy-két adomázgatás hogy fog elsülni, és nem szeretnék másokat megbántani, de azt sem szeretném, ha velem tennék.
Hiába nem tudatos az esetek kilencven százalékában, mert én is értek félre üzeneteket, amikor rossz periódusban vagyok. Nyilván a másik ember részéről is így van. Csak, amikor kapok egy felfelé álló középső ujjat, azzal nagyon nem tudok mit kezdeni.
Nekem ez az adok-kapok rossz érzés.

Ah, azt hiszem, a túl érzékeny napjaimat élem…


8 megjegyzés:

  1. Szerintem túl online vagy :) Otthon leszedem a wifit, meg meló közben is, elegem van az azonnal válaszból, mert ugye ha online vagy, akkor hogyhogy nem írsz vissza azonnal??? Ez a mobillal kezdődött, mert mi az, hogy nincs rádragasztva 0-24-ben?? Hogyhogy nem veszed fel? Á, én belefáradtam. Vissza is vettem a netes jelenlétből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglehet, bár nem lógok annyit a neten, mint régen. A Skype sincs bekapcsolva, a messenger csak a laptopon van, így ott az ér utol, aki szerencsés. Egyedül a viber megy gyakorlatilag egész nap, mert barátnőkkel ott beszélgetek, de az is csak akkor elérhető, ha megjegyzett hálózat közelében vagyok.
      Tudod, amikor anno megszaporodtak a "miért nem írsz, amikor elérhető vagy" típusú üzenetek, akkor leredukáltam a nethasználatot, és örülök, hogy nem mindig vagyok elérhető. Meg ugye, itt is van, amikor több nap eltelik, mire válaszolok. :)
      De még lehet, hogy ez is sok.
      Nem szeretek mindig elérhető lenni, én szeretem a saját teret, a nyugit ilyen szempontból. A mobil sincs velem mindig. Családdal rendszerint üldözzük egymást, mert valaki mindig elhagyja valahol a lakásban. :D

      Törlés
  2. Most nem azért ,de teljesen meg tudom érteni. Nekem is sok olyan ember van,akikkel csak messengeren beszélgetek- kivel hosszabban és emiatt full ritkán, kivel minden nap,de rövidebben- és hát nekem már sikerült ezeket az embereket kiismerni annyira,hogy nagyjából fogalmam legyen arról,hogy kinek mi az igénye egy egy beszélgetés során. Meg hát látom azt is,hogy ki mennyi ilyet ad nekem és akkor látom,hogy szüksége van neki is ilyesféle visszajelzésre. (:
    Mondjuk van akinél én is elvárom,mert mondjuk közelebbi a viszonyunk vagy valami és ott mégse beszélhetünk "fapofával". (: Szóval ha már távol élünk egymástól,akkor ennyi legyen,hogy kis figurákkal kifejezzük.
    Mondjuk nem mindenkinél jogos a mosolygós fej se,mert van aki tényleg fa pofával üli végig o.O Mondjuk ezt nem értem ettől függetlenül.

    De kivel vesztél össze? =/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt, hogy kivel, min meg hogyan, majd lepötyögöm privátban. :)
      Az az érdekes, hogy a csajokkal nincs gondom, de a pasiktól a falra mászom, főleg az utóbbi időben.
      Amúgy, értem, mit mondasz, és egyet is értek vele. :)

      Törlés
  3. Valahol megnyugvással töltött el soraidat olvasva, hogy a problémám nem egyedi. Írásban szerintem csak azokkal lehet érdemben kommunikálni, aki tényleg nagyon közel áll hozzánk, és tudjuk minden apróságból, hogyan szánta azt az adott dolgot. Ehhez is próbálom tartani magam, ennek ellenére nagyon gyakran belefutok én is ebbe. Visszaeső nem-válaszoló vagyok ráadásul, ha egy hosszabb üzenet van, nincs erőm 15-20 percet ráfordítani a pötyögésre, most már rájöttem, hogy öreg vagyok ehhez. Persze aztán ezek az üzenetek sokszor megválaszolatlanok maradnak. Így utóbb időben a válaszomban csak élő találkozót kezdeményezek.
    De az emberi kapcsolataink jelentős százalékát az online kapcsolattartás adja, így lesznek még ebből érdekes dolgok, amikor ez az egész tovább fog mutálódni (mert mindenképp fog, hiszen csak kevesebb időnk lesz).

    Remélem sikerül majd eloszlatni minden félreértést. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ezen gondolkodtam, hogy akikkel összerúgtam a viber-port, azokkal nagyon nem vagyunk közel egymáshoz, illetve tulajdonképpen egy témában ki is merülünk. Ha találkozunk is, nem vagyunk egymás világában, illetve, sokszor nekik feldobtam a találkozzunk labdát, de nem csapják le. – Most is tudnék mit írni a szövegben szereplő egyik emberkének, de erős vagyok, nem kezdek el károgni.
      Mondjuk, nálunk nincsenek mélyenszántó és/vagy hosszú szövegek. Nem elvárás a válasz, de amikor tudom, hogy azért nem ír, mert megsértődött a semmin (általában), az olyan, mint amikor bosszúból jól letöröljük az ismerősök közül.
      Az igaz, hogy fejlődni fog. Valahova, valahogyan, a maga jó és rossz oldalával együtt.

      Törlés
  4. Ugyan fogalmam nincs róla mi az a viber (becsszó, nem élek barlangban, csak néhány dolog valahogy kimarad az életemből), de a szituáció ismerős, bár inkább a másik oldalról :P Én tipikusan az vagyok, aki képes a legjóindulatúbb mondatot is totál félreérteni és kifordítani :D Sajnos rettentő érzékeny vagyok, bár próbálok ezen változtatni. Nagyon sok szerettemmel írásban kommunikálok, de velük értelem szerűen már nincs szükség nyakatekert körmondatokra, mert úgy is ismerik a stílusomat. Igaz, a szmájlikat már berögzülten használom, de van, amikor nem érzem szükségét. Sajnos az írásbeli kommunikáció sok szempontból nehéz. Nem látom a beszélgetőpartnerem arckifejezését, a gesztusait, így a szmájlik segítenek. Persze hozzá kell tennem, hogy ehhez az önértékelésnek is köze van, mert aki alapjáraton hajlamos mindent rossz színben látni, az egy kétes értelmű mondatnál rögtön arra asszociál, hogy támadás éri. Én is hasonló viráglelkű leányzó volnék, bár sokan nem nézik ki belőlem. És határozottan szeretnék ezen változtatni, mert az állandó félreértés nem jó sem nekem, sem a szeretteimnek. Olyankor kell énekelni, hogy "let it go, let it go" :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell mindenkinek mindenről tudni, szóval, ez nem baj. Tulajdonképpen, ingyen sms meg hívás. :D
      Kezdek rájönni,az én ismerőseim rettentő érzékeny emberek. Mert hiába ismerek valakit több, mint 20 éve, akkor is meg kell gondolnom a fogalmazást, és mindent a szájába rágni szó szerint.
      Azt tudom neked tanácsolni, hogy mielőtt válaszolsz, várj egy kicsit, fújd ki magad, gondold át, és csak utána írj. Nekem ez sokat segített. :)

      Törlés