2016. szeptember 1., csütörtök

Spirit Bliss: Mennydörgő némaság



 „Árnyékvilág 3.”

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Befejezni egy sorozatot, mindig rossz érzés, mert nem térnek vissza a kedvenc szereplők, csak ha újraolvasom a köteteket. A munkám miatt nehezen haladtam ezzel a könyvvel, alig volt időm olvasni, aztán tegnapelőtt egy ültő helyemben megettem. Nem tudtam letenni, olvastatta magát, és megpiszkálta az olvasásért felelős agymanómat, felkeltette az érdeklődésemet, kíváncsivá tett, képtelen voltam becsukni a kötetet.


Fülszöveg
A Főnök – fantáziátlan név, ám tökéletes álca
a helyi maffia vezetőjének.

Senki sem ismeri az igazi nevét, senki nem látta még az arcát.
Kezében tartja az egész várost,
a rendőrég pedig évek óta tehetetlen.

Caspar Crosley nyomozó új feladata:
beépülni a bűnszervezetbe, és elkapni a titokzatos fantomot.
Csakhogy ez nem olyan egyszerű;
főleg, ha tégla van még az FBI köreiben is.
Üldözőből végül üldözött lesz, a maffia elöl pedig szinte lehetetlen elbújni.

Néhány név és titkos kód, amely segíthet megbuktatni a Főnököt.
Egy kíváncsi tinédzser, aki nem ismeri fel a veszélyt,
és egy hároméves kislány, hallgatásra kárhoztatva.
A maffia nem szereti azokat, akik túl sokat tudnak.

A tanúvédelmi program Skóciába vezérli a Swanson családot,
ahol a gyönyörű tájon, ódon kastélyszállón és kedves helyieken kívül
családi problémák, szerelmi csalódások és rejtélyes bűnesetek forgatják fel az életüket.
Vajon a maffia keze milyen messzire ér el?

Az Árnyékvilág-trilógia minden fontosabb szereplője visszatér az első két könyvből,
hogy egy fergetegesen izgalmas fináléban búcsúzzanak el az olvasótól.

Nyomozz együtt Crosley nyomozóval és a Swanson családdal,
mert az árnyékvilág mennydörgése hozzád is elér!

Eredetileg: Spirit Bliss: Árnyékvilág 3. - Mennydörgő némaság (2013)
Az íróról: Spirit Bliss
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2013
Oldalszám: 456
Műfaj: krimi

Kedvenc  idézete(i)m:
1)
Keserű íz költözött a számba. Miért kell mindig eszembe jutnia? Miért nem tudom elfelejteni őt? Persze a válasz nyilvánvaló volt: mert nem is akarom. Ehhez a sárszínű világhoz csak ő adott színeket.

2)
Annál, hogy az ember tehetségtelen, egyetlen rosszabb van, ha tehetségesnek gondolja magát.

3)
A közelsége nyújtotta biztonságérzettel együtt felébredt bennem az önvád is, hogy aztán vadul nekiessen a húsomnak, és lemarcangolja a csontjaimról.

4)
Szabadság: akik egész életükben birtokolták, nem érhetik, milyen a hiánya.

5)
Már nem sírt, de ez nem jelentett semmit – a szomorúság néha a nyugodtság látszatát mutatja, miközben alattomosan falatozik a lelkünkből.

Gondolatok
Egyáltalán nem tudok belekötni ebbe a könyvbe, nem mintha akarnék. Azért sem, mert ez Caspar kötete, és ő messze a legkedveltebb karakterem Peter és Julie mellett. Nem szeretnék okoskodni, mert hasonló kalandban közel sem volt részem, és nem tudom, hogy reagálnék a szereplők helyében.

Adam, mint az aggódó apa, férj és báty szerepében valahogy szürkébbnek hatott, mint az első részben, már nem azt a színészt láttam magam előtt, aki volt, de ez a feleségével, Camillával kapcsolatban is így van. Nyilván, fejlődtek, és nem megváltoztak. Pusztán megszoktam két embert, és most másabbak voltak a megszokottnál. Az, amit Cam tesz, az egyszerre érthető és érthetetlen számomra.

Peter és Julie párosa még mindig abszolút mindent visz. Juliért aggódtam a balesetnél, és felnéztem rá azért, amiért egyenesen beszélt Casparral – mondjuk végre, mindenki lát mindent, és nem szólnak bele merő jó szándékból.

Jossie kicsit idegesített, nyilván kamasz, nyilván hisztizik. Sok esetben megkínáltam volna, hogyha valaki azt mondja, maradj a seggeden, akkor ott is fogsz maradni. Másik, ő még hullámzó volt, mert néha nagyon felnőttesen, logikusan gondolkodott, de rengetegszer érzelemvezéreltté vált. Persze, Caspar ki is mondja, nem gyerek már, de még nem is felnőtt.
Kíváncsi lennék Jossie további sorsára, akár egy kis novella keretein belül is, bár számomra így is kerek a sztori. Csak én számára nem tartogattam volna ekkora happy endet… már csak Simon miatt is.


Caspart teljesen megértettem, sokszor azért tudtam volna neki mit mondani. Ami köztük kialakul Jossie-val, nekem picit szirupos és erőltetett. Nem vagyok biztos benne, hogy azért, mert ennek így kellett lennie, hanem azért, mert másként négy kötetnek kellett volna elkészülnie, nem csak háromnak.

Végig lekötött, mindig történt valami, amitől lapoztam tovább. Fenntartotta az érdeklődésemet, nem laposodott el. Izgalmas, csavaros. Így visszagondolva, a három kötet szép ívet ír le, ami a karakterfejlődést, és a sztorit illeti.

A Főnököt sejtettem csak, és abból a pár szereplőből, akikre a gyanú terelődött, elvétve se gondoltam volna, hogy ők azok, pont ezért keserédes meglepetés lett a csavar a végén. Meg az indok is.
A kilétének kiderülése miatti családi dráma meg mindent vitt.

Az alapsztoriban, miszerint elmennek egy kastélyba, egy szép helyre, némi Agatha Christie-t véltem felfedezni, nekem legalábbis az ő történeteit idézte fel bennem.

Az író stílusa, a mindig más szemszög dobott a feszült szövegen, mert alapvetően keményebb kötetnek gondolom, mint az eddigi kettőt. Jó, hiszen egy nyomozó könyvét tartom a kezemben, nem két civilét, és Caspar karaktere, akárcsak a történet, szerteágazó és bonyolult, nem egyrétegű. S igazából, szerintem azért más kicsit ez a kötet, mint az első két rész, mert itt rá akarsz jönni a gonosz szereplő kilétére, az előzőekben nem feltétlenül ezen volt a hangsúly. – Nyilván Fawn miatt is ezt érzem.

Mivel nem akarok semmilyen csavart lelőni, azt ajánlom, olvassátok el. Én azt mondanám, hogy sorrendben haladjatok:
Árnyékvilág 1. – Árnyékvilág
Árnyékvilág 2. – Kígyók sziszegése
Mindenkinek ajánlom, aki szeretne kiszakadni a hétköznapok szürkeségéből.

Képek forrása:
moly.hu
http://www.xfoto.hu/barsony/data/media/1/toll_a_vzen.jpg
demotivalo.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése