2016. szeptember 29., csütörtök

Kalandozás a Pilisben



Úgy érzem, a kirándulás, túrázás nem az én asztalom olyan szempontból, hogy mindig sikerül eltévedni. Néha kicsit, néha nagyon. Most is elindultunk kolostorromot látogatni, erre találtunk egy kápolnát, amit csak azért kerestünk fel, mert felsejlett a messzi távolban, megálltunk Dobogókőn, aztán megtaláltuk az úti célunkat is persze.

Vasárnap ebéd után úgy gondoltuk, mi elmegyünk sétálni. Előre meg volt beszélve, aztán volt fejfájás, hasfájás, menjünk vagy ne menjünk dilemmák. Végül nekilódultunk a négykerekű paripával.




Itt álltunk meg először. Már itt sejtettem, ide még vissza fogunk jönni. Csábító, megmászandó kiszögellések.


Ennél a táblánál már gondoltam, hogy akár csillagpontszerűen lehet mászkálni a környéken. Mindenfelé van valami, amit Meg. Kell. Nézni!!!


Elindultunk. – Egyedül azt nem szeretem, hogy kavicsos az út, és nyom, és csúszik. Nem egyszer akartam fenékre pottyanni. Főleg lefelé jövet.




Megálltunk a mészégetők kútjánál. Nem működik, bizonytalan színű és állagú víz van benne. Gyíkok vannak mindenfelé, meg valami vudu kőrakás.




Fainstallációk, inkább kopjafák. Ez éppen Nimródé. De találtam Mátyás királyt is.
GPS után mentünk rossz irányba, úgyhogy lefelé vettem őket inkább szemügyre.


„Na, most merre az arra?” – tanakodnak az ősök. Én közben egy kékes-fekete bogarat inzultáltam.


Kápolnakapu.


Hátulról a kápolna olyan, mint egy nyuszi. A két tornyot láttuk meg, meg a keresztet mögötte, ezért mentünk fel megnézni.
Természetesen a környéket is, ahol Szikla Színház van, meg szakadék. Na, ki állt a szakadék szélén az apjával a seggében, nehogy lezúgjon???










Ez volt körülöttünk. Csodálatos.





Pár kép a kápolnáról kívül is, belül is.



Pilis kapuja.


Apám ekkora a sziklafalhoz képest. Persze beleveszik a környezetbe. Az emberi kaméleon.







Dobogókőn is sétálgattunk, persze megviccelt a fokhagyma illat minket, mert a lányok megkívánták a lángost. Azt hittük, van. Nincs. A fokhagyma krémleves illatát éreztük csak, úgyhogy úgy döntöttünk, ide visszajövünk.
(megjegyzés: baromi sok motoros volt ott, meg mindenfelé párok sétálgattak…eeeee)



Kilátás innen.





Ki van írva ló betűkkel, hogy mászkálás saját felelősségre. Naná, hogy lemásztam fákat nézegetni egy sziklára.


Thirring körséta eleje.

Ezek után átmentünk Pilisszentlélekre. Az odavezető utat is nehéz megtalálni, és ahhoz képest, hogy egy 300 lelkes falucskáról beszélünk, melynek ez a rom az egyetlen nevezetessége, csak egy lekopott kiírás mutatja az utat. Eltévedtünk a faluban azért, hogy ez ne maradjon ki.

A pálos kolostor romjai.
















Fura fa. Annyira tetszett a maga kopárságában, mint egy Csontváry képen, vagy egy Tim Burton filmben.


A rom egyik „szobájában” a földön egy fehér kör van a fűbe rajzolva. Mint egy szakrális mini focipálya.


Virágok, bogyók…





Ez olyan Avatar-növény.


Hazafelé pedig, sütiztünk is. Csak hogy pótoljuk az elvesztett kalóriákat.


Összességében nagyon jól éreztem magam, el sem fáradtam, nagyon friss volt a levegő, és rengeteg helyre visszavágyom a számomra felderítetlen ösvények miatt. Most már kirándulóidő van, van túramellényem is most már, úgyhogy, vigyázzatok erdők, romok, jövök!

6 megjegyzés:

  1. Finom volt a torta? Jaj, nálunk férj túrázik, én nagyon-nagyon ritkán, nem nekem való. Legutóbb olyan helyen voltak, hogy amikor mutatta a képet, teljesen rosszul lettem. Két hét múlva mutatták a tévében, hogy ott lezuhant valaki, helikopter ment érte. Na, azóta ők is megfogadták, hogy visznek legközelebb kötelet. Szép dolog a túrázás, csak az állandó rohanástól soha nem látok semmit, a hegytetőn meg többnyire tériszonyom van, csodálkoztam is, hogy legutóbb nem volt, pedig akkor is kiállítottak egy sziklára, hogy de szép a kilátás. Aha.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húúúú, nagyon finom volt, nem gondoltam volna. Nem volt nagyon édes, és pisztáciás, ha jól tudom, valamelyik évben az ország tortája volt. :)
      Mi inkább sétálunk, és jobbára olyan helyeken, ami nem veszélyes, de van, hogy kimászok a szikla szélére az érzés miatt.
      Soha nem állítanálak ki, ha tudom, hogy tériszonyos vagy.

      Törlés
    2. Szerintem ez a mostani országtorta, tökmagolajos, meg akarom én is kóstolni.
      Á, csak magas helyen jön elő a tériszony, látnád a gyerekemet, egy székre nem mer felállni.

      Törlés
    3. Igazad van, tökmagolajos... de honnan jött a pisztácia? Megéri, nagyon fiom.
      A gyereknél még változhat ez.

      Törlés
  2. Eltévedés...egyik oka, hogy sose kapom kölcsön a kocsit, hogy egyáltalán nem tudok tájékozódni...gyalog is eltévedek...kocsival is...És hozzánk úgy lehet hazajutni, hogyha nem veszem észre a kanyart, csak Bükkszentkereszt végén tudok megfordulni leghamarabb (olyan keskeny az út a hegyen át)...azért Miskolcot úgy eltéveszteni, hogy Bükkszenten kössön ki az ember...az tehetség...na ez vagyok én... xD

    Egyébként régen voltam már a Pilisben/Pilisen (ragozás, de nagyon szép...Dobogókőn is rég jártam már...Igazából sajnálom, hogy az utóbbi időkben keveset nyaralunk (pénz- és időhiány)...utoljára vagy két éve voltunk, mindig kirándulósan nyaralunk...vagyis...elmegyünk valameddig, és bejárjuk az egész környéket...:D
    Amikor volt még kutyánk sokat túráztunk a Bükkben mi is (másfél utcára volt tőlünk az erdő - és ősszel valami elképesztő). :)

    A torta is nagyon jól néz ki.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi egyszer, a melós csapattal voltunk Miskolcon, és bár nem először jártunk ott, akkor mégis sikerült eltévedni. Úgy egy órás keringés után megnyugodtunk, hogy nem nyelt el minket a város, és megtaláltuk az autópályát. :D:D:D
      Jó is az aktív pihenés, én képtelen vagyok hosszútávon a herézésre. :)

      Törlés