2016. szeptember 16., péntek

Jo Nesbø: Fehér éjszaka



„Vér a havon 2.”

Az előző könyvnél megfogadtam, hogy többet fogok a szerzőtől olvasni, ám időm sem engedte, és kialakult bennem egyfajta szokás. Ránézek a könyvre, és ha nem érzem azt, hogy feszít az olvasáskényszer, inkább evezek tovább.
Nem szeretek nyögve-nyelve olvasni, ezért vártam addig, míg megérkezik a nagy elhatározás.

Nem is olyan régen eljött, és egy délután alatt végeztem ezzel a kötettel (is).


Fülszöveg
Vajon akkor kezdődött ez a történet, amikor rájöttem, hogy csak a negyedik legjobb focista vagyok az osztályban? – teszi fel magának a kérdést Jon, aki szerény drogüzletét feladva kénytelen elszegődni a Halászhoz, az oslói drogbáróhoz. Sikeres is behajtóként, hiszen elegendő, ha csak kiejti az alvilág nagy hatalmú urának nevét, és az adósok azonnal fizetnek. Egy napon azonban a Halász olyasvalamit kér, amit Jon már nem teljesít, sőt átveri és meglopja megbízóját. A megtorlás elől egészen egy isten háta mögötti kis lappföldi faluig menekül, ahol nyáron nem nyugszik le a nap. Egy elhagyatott vadászkunyhóban húzza meg magát, ahol a kínzó emlékek, a magány és a fehér éjszakák lassan az őrületbe kergetik. És a Halász emberei közelednek. A bujdosó jól tudja: ha nem akarja, hogy elkapják, olyan kiszámíthatatlannak kell lennie, hogy maga se tudja, mi lesz a következő lépése.


Eredetileg: Jo Nesbø- Mere blod (2015)
A szerző: Jo Nesbø
Kiadó: Animus (2015)
Fordította: Petrikovics Edit
Oldalszám: 224
Műfaj: krimi

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Nem tudom. Folyton olyan történeteket fabrikálunk magunknak, amelyeknek van elejük és végük, és amelyeket a logika diktál, amitől aztán úgy tűnik, mintha volna értelme az életnek.

2)
Meglehetősen arrogáns dolog a magunkén kívül minden egyéb istent bálványnak nevezni. Ne legyenek néked isteneid én előttem. Persze minden diktátor erre utasítja az alattvalóit.

3)
Néhány héttel azután megszerezni a pénzt, hogy a betegség olyan fázisába került, amikor már túl késő volt, az ostobaság volt. Vodkával keverni a Valiumot, az is ostobaság volt. Ám az, ha képtelen vagy elsütni a fegyvert, amikor a saját életed forog kockán, genetikus működési zavar. Evolúciós torzszülött vagyok (…)

4)
Nincs rosszabb, mint egy golyó, amelyről nem tudod, mikor érkezik.

5)
Így aztán hiszünk. Hiszünk, mert jobb, mint belátni, hogy csak egyetlen dolog vár bennünket odalent a mélyben, az pedig sötét és hideg. A halál.

6)
A józan ész a fejben lakozik, a hit pedig a szívben. Sosem voltak jó szomszédok.

Gondolatok
Skandinávnak skandináv, de hogy mennyire krimi ez, azon lehet vitatkozni. Mert amit szokványos kriminek neveznék, attól távolabb áll, viszont más kategóriába nehezen nyomorgatnám bele. Van benne lassan kialakuló, némiképpen csavaros szerelmi szál, visszaemlékezés a főhősünk életébe, és némi maffia.
A háttér krimi inkább, mint maga a történet, ami gyakorlatilag a menekülő férfi történetét mutatja be, illetve a kisvárosban töltött mindennapjait. Érdekességnek van bene számi hagyomány, vallási közösség és az élet ott, ahol gyakorlatilag mindig ugyanaz a napszak van. A hagyományokat izgalmasnak találtam, felpiszkálta a kíváncsiságomat, hogy olvassak majd utána a későbbiekben.

A vallási közösséget, mint olyat nem illetném szavakkal, azt hiszem, tudjátok, mit írnék róla. Kell bele, különben túl leegyszerűsödne a történet.

A romantikus eszköztárat felsorakoztatja, jól is használja. Valamilyen szinten illeszkedik a megszokott hangulatba, mégis kicsit idegen. Valószínű ott, hogy krimit várunk, és ez nem feltétlenül az. Ez az egyetlen hibája a könyvnek.

A főszereplőnk menekül, nem is az, akinek mondja magát. Eleinte nem találja helyét a kitalált szerepében, majd ahogy közeledik a nap, úgy csúszik ki a lába alól a talaj, és enged magához közel embereket. S megtudjuk, hogy voltaképpen a körülmények áldozata, szomorú sorsú férfi, aki egyszerre menekül a Halász elől, és a saját élete, gondolatai elől is. Igazából pont olyan billegő és bizonytalan, mint sok ember a való életben. Viszont van egy fordulópontja, amikor felnő saját magához. Mint mindenki.
Lehetne még folytatás, már csak a Halász miatt is.
Karakterleírásaiban nem változott semmit, mély ábrázolása van, abszolút láttam magam előtt az egészet, mindent és mindenkit.


Knut engem idegesített, bár a legtöbb gyerek-karakterrel így vagyok akár filmen, akár könyvben. Leát imádtam valamiért, és ott van Mattis, aki nekem a skandináv világ evolúciós zsákutcája. Emberként sem bírom az ilyeneket.

Az előző részt nehezebben számítottam ki, mint ezt, itt a vége volt hogy is mondjam. Túl gyermeki. Addig-addig bujkáltunk, hogy a könyv végi nagy összecsapást máshogy képzeltem volna el. Talán egy meglepő fordulat volt benne. Viszont a végével nem nagyon vagyok kibékülve. Túl hirtelen, és hiányzik valami onnan. Nem tudom, mi, csak hagyott bennem némi űrt.

Könnyen, jól olvasható. Amit nekem adott, az megannyi gondolat a jó és a rossz küzdelméről, a vallás a buta, vagy elszigetelt közösségre való hatásáról, illetve arról, hogy mi az élet? Mit nevezünk annak? Mivégre az ember, a fájdalom? Miért történnek meg látszólag megállíthatatlan események? Mindig ok-okozat van-e, és biztos egymásból jönnek-e?

Kasund, ahol játszódik a történet, számomra érdekessé vált, tetszett a leírása a maga léleknyugtató módján. A vadászkunyhós jelenetek, részek mindig visszarántottak a regénybe, ha esetleg elkalandoztam volna menet közben.

Ajánlom
A romantikusabb, könnyű olvasmányt kedvelő emberkéknek, vagy akik már olvastak a szerzőtől, de nem keményvonalas krimire vágynak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése