2016. július 3., vasárnap

Filmturmix



Nem volt időm filmezni, de az előző bejegyzésben csak az egy harmadát tettem ki annak, amit nézegettem. Bár valamelyik nap az Ollókezű Edward szegezett a tévé elé, tegnap meg az Űrgolyhók.
Hiába, vannak filmek, amiket bár nem nézek újra meg újra, pedig megtehetném, mégis, amikor látom, akkor üdítően hatnak rám.



Ryan Reynolds – A képzelt szuperhős (Paper Man, 2009)
R: Kieran Mulroney, Michele Mulroney
Sz: JeffDaniels, Emma Stone, Ryan Reynolds
Richard sikertelen író, és a házassága sem tündököl már régi fényében. Télire egy kisvárosba költözik, hogy visszatérhessen az írás világába. Megismerkedik egy lánnyal, aki a lánya lehetne, mégis, bensőséges kapcsolat alakul ki köztük. Végre megváltozhat az életük.
Imádom a magyar címadást, mert Ryan Reynolds mint olyan, keveset szerepel benne, és a szerepe sem annyira hangsúlyos. Karakterének jelenléte annál inkább. Jól összetett, gondolatébresztő film szerintem, nagyon sok olyan helyzet, párbeszéd van benne, amin lehet agyalni közben és utána. Az író karakterében szerintem sokan megtalálják önmagukat, a lányéban szintén, viszont imádnivaló is egyben. Film a magány okozta lelki káoszról.


Jézus engem szeret! (Jesus Loves Me/Jesus Liebt Mich, 2012)
R: Florian David Fitz
Sz: Florian David Fitz, Jessica Schwarz, Nicholas Ofczarek
Marie lemondani készül a szerelemről, a kapcsolatról, a férfiakról, amikor találkozik egy férfival, aki magát Jézusnak nevezi. Eleinte nem hisz neki, ám idővel kiderül, tényleg az, akinek mondja magát, és azért van az emberek között, mert a következő kedden világvége lesz.
Imádom, szeretem ezt a filmet, nekem poénos az egész, főleg Gabriel és Satan évődése egymással. Vicces, érdekes önmagában, egyáltalán nem rossz próbálkozás. Pusztán, a végén levő jó kontra rossz párharc az, amit szerintem túlhúztak, és ront a film minőségén, ugyanakkor bocsánatos bűntény ez. Van benne gondolatmorzsa az életről, az emberi gyarlóságról vígjáték köntösben, és aki nagyon B-könyv-függő, az evezzen más vizekre.


Akasztófa (The Gallows, 2015)
R: Travis Cluff, Chris Lofing
Sz: Reese Mishler, Pfeifer Brown, Ryan Shoos
Húsz évvel egy iskolai színdarab katasztrófa után, ismételten színpadra állítják a darabot. Már a próbán is érdekes dolgok történnek, viszont éjszaka, amikor pár fiatal beoson tönkretenni a díszletet, elszabadul a pokol.
Nem tudom, miért nézem ezeket a filmeket, mert nem szeretem őket. De mindig van valaki, aki mondja, hogy hú, meg ha, és hátha. Aztán mindig koppanás a vége. Kiszámítható és unalmas film, harmatgyenge a maga kategóriájában. A vége még csak-csak, de sosem fogom megérteni a bosszúálló szellemes dolgokat. Valahogy a miért sosem magyaráz. A színészi játék erősen zs, ahogy a kamerakezelés is. Ez lehetett volna jobb is, de csak ez maradt/jutott.


Joy (2015)
R: David O. Russell
Sz: Jennifer Lawrence, Robert De Niro, Bradley Cooper
Joy egy lecsúszott, kaotikus család feje, dolgozik mindannyiuk megélhetéséért. Kitartása egészen odáig viszi, hogy egyedi ötletéért megharcolva kiépítse saját birodalmát.
Aranyos film, tanulságos, de nem lüktet. Eljutnak a karaktereink A-ból B-be, fejlődnek, mégis kicsit áll az egész. Valami alapvető dolog, mintha hiányozna belőle. Ennek ellenére végig görcsben voltam, hogy Joy-nak összejöjjön az élete. A családját utáltam, és talán azért, mert egy abszolút reális és hétköznapi mentalitást képviseltek: te szakadj meg, ők meg pofáznak, és végül mindenki mindent jobban tud.


Isten haragja (Frailty, 2001)
R: Bill Paxton
Sz: Bill Paxton, Matthew McConaughey, Powers Boothe
Egy édesapa egyedül marad két fiával. Egyik éjszaka megjelenik neki Isten, s annak pörölyeként gyilkolni kezdi a város lakosait, akikről azt hiszi, az ördög bújt beléjük. Néha egyedül, idővel viszont két fia szeme láttára. S míg az egyik elítéli az apját, a másik tisztelettel néz fel rá.
Viszonylag könnyen ki lehet találni a végét, de ettől függetlenül jó kis thriller. A hülyeségből elkövetett gyilkosságokat semmi sem legitimizálja, csak a gyilkos fejében, de ettől a tény még tény marad. A színészek jól játszanak, jó a rendezés is, és mind a két kisfiú esetébe is bele tudjuk élni magunkat. Az apáéba már kevésbé, mert ahhoz kell egyfajta őrült fanatizmus. Ne a hétköznapi ember józan eszével nézzük ezt a filmet, hanem a másik oldalról. Mondjuk, nekem tetszett, lekötött.


Rocksztár (Rock Star, 2001)
R: Stephen Herek
Sz: Mark Wahlberg, Jennier Aniston, Dominic West
Chris Cole egy általa dicsőített banda tribute-jében játszik egészen addig, míg a tényleges banda énekese nem lesz. Ez viszont, megváltoztatja a világnézetét, az életét és a kapcsolatát is.
Nem, még mindig nem akarok újra zenész-barátnő lenni. Kiváló kis film, remek zenékkel. Az, hogy van-e valóságalapja, vagy nincs, akikről szól, végül miért határolódtak el, lehet gondolkodni, mint arról is, milyen a mainstream zeneipar. Az biztos, hogy sokan hosszabb-rövidebb időre elfelejtik, honnan jöttek. Jól összetett film, nem találok még mindig benne kifogásolnivalót. A karakterek fejlődnek, hol jobb, hol rosszabb irányba, a katarzis is jó helyen van, de szerintem kevesen választanák a szerelmet a világot jelentő deszkák helyett.


Beépített koszorúslány (Undercover Bridesmaid, 2012)
R: Matthew Diamond
Sz: Brooke Burns, Gregory Harrison, Nicole Paggi
Egy texasi milliárdos lányát megfenyegetik az esküvője előtt, ezért egy titkos ügynököt kérnek fel a menyasszony őrzésére. Tanya a múltban megélt tragédiáit palástolni igyekszik, hogy a lehető legjobb formáját hozza koszorúslánynak álcázott ügynökként.
Jó, ezt csak azért néztem meg, mert be voltam fájdalomcsillapítózva, és ez ment a tévében, amiről azt hittem, felfogom. Kár volt, mert elvett az életemből. Buta kis film, talán egyszer nézhetős… vagy egyszer félig nézhetős. Alapvetően szeretem a limonádé filmeket, de az erőltetetten jó fej, csajos koppintás koppintásának a koppintása, már unalmas és feledhető.



Ti mit láttatok mostanság?

4 megjegyzés:

  1. Most néztük meg az akasztófát. Én mondjuk szeretem az ilyen ijesztgetős-szellemes filmeket, szóval számomra nem volt rossz, de nem is hagyott bennem mély nyomokat. Ja, és a kézikamerás stílust igazán megunhatnák már...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretem őket, mert a hang visz mindent, ami baromi hangos, ijesztő zene. Borzongani jobban szeretek, mint megijedni.
      Ezen filmek többsége nem veszi komolyan magát, pedig, egy kicsit több munkával többet lehetne belőle kivenni.

      Törlés
  2. A 44. gyermek volt az egyetlen, amit mostanában láttam. Nem volt rossz benne a házaspár alakítása, más pozitívumot nem látok, nyomasztó volt. (Meg hát Tom Hardy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 44. gyermek jó. Főleg szinkronosan, mert hosszú idő óta először mondtam azt, hogy eredeti nyelven többet soha. :/

      Törlés