2016. május 11., szerda

Sherrilyn Kenyon: Bűnös éj



„Sötét vágyak vadásza 8.”

Megint úgy mentem neki a nézelődésnek, hogy nem veszek semmit, úgyhogy nem is értem, hogy ugrott be a kosárba teljesen véletlenül ez a kötet. De ár annyira vártam / vágytam erre.
Kivételesen nem szaporítom tovább a szót.


Fülszöveg:
A Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
Néha egy-egy Sötét Vadász még azt hiszi, hogy a törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani, könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim. Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön, nélküle mind meghalnak.
Dangereuse St. Richard halálos őrlet számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, a teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan is tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?


Eredetileg: Sherrilyn Kenyon – Sins of the Night (2005)
Az íróról: Sherrilyn Kenyon
Kiadó: Athenaeum Kiadó (2016)
Fordította: Goitein Veronika
Oldalszám: 336 oldal + 32 ízelítő a következő részből
Műfaj: paranormális romantikus

Kedvenc idézete(i)m:
1)
De semmit nem érzett. Sosem érzett semmit, csak a hideg, ijesztő ésszerűséget, ami minden érzelmet mellőzött. Ő csak megfigyelte az életet, de nem élte át.

2)
Néha az, amit jónak tartunk, mélységes gonoszság pillanatait rejti, a mélységes gonoszság viszont mindig jónak hazudja magát. Soha nem ismeri be a saját gonoszságát.

3)
- Ahogy Nietzsche is mondta, ami nem öl meg…
- Az csak pár nap kórházi kezelést igényel.

4)
Az emberek ostobák, még akkor is, amikor már nem emberek.

5)
- És a többiek beveszik?
- Be hát, mint olcsó kikötői kurva a kiéhezett matrózt.

6)
„Megbánáskezelés”. Megpróbálod egyensúlyban tartani a csodálatos pillanatokkal mindazt, amint fájlalsz.
- És ez működik?
(…)
- Nem igazán.

7)
- Tényleg azt hiszed, hogy szükséges, hogy összetörjön a szívünk?
- A virág nem nőhet eső nélkül – felelt automatikusan Alexion.
- A túl sok esőtől megfullad.
- De a leggyönyörűbb lótuszok a legmélyebb sárban nőnek.

8)
- A béke záloga a tiszta lelkiismeret.
- Akkor mindketten cseszhetjük.


Gondolatok
Még mindig nem tértem magamhoz. Végre, végre, végre folytatás az anyanyelvemen. El sem hiszem. S bár angolul, meg kalózfordításban volt hozzá szerencsém, azért mégis csak jobb a maga háromszáz oldalát az ujjaim között könyv formájában végigpörgetni.
Mivel új kiadóhoz került a sorozat, nem tudok elmenni szó nélkül a cím és a borító mellett. Mind a kettő kimutatja a könyv foga fehérjét, miszerint ez bizony erotikus. Sőt, a fekete-arany szín odavonzza a tekintetet, akárcsak a sötét háttérből előbukkanó, egymásba fonódó pár. Nyilván, van benne szenvedély, de nem csak erről szól. Ugyanakkor, nem tudom, mi passzolna hozzá igazán. Valami sejtelmesebb kép, talán.
Egyszerű, nem hatmillió szálon futó, könnyen érhető történetet kaptunk, jó fordítással, bár a Strykeriusz még mindig bántja a szemem. Lehetne olyan hibákon lovagolni, hogy szerintem egy-két helyen kimaradt a gondolatjel, de nem teszem. Csak megemlítem.

Viszont, az erotikus jelenetek leírásai közben feszengést éreztem. Nem tudom, miért, általában szeretem őket olvasni, manapság kevés jó leírás van. Mintha minden leírt szó közben pirulna a klimpírozó (író, de inkább fordító), majd az ujjaira csapna, hogy ej, ilyet nem szabad.

A fentieket leszámítva, meg vagyok elégedve ezzel a kötettel. Megmelengette a szívemet.

Szeretem Alexiont. Jó karakter lett a maga titokzatosságával, merevségével. Tetszett, hogy a hideg, rideg férfi felenged a történet végére. Úgy megy át az átváltozáson, hogy észre sem veszed. Teljesen természetes. Nem volt annyira kibontva a múltja, a személyes története, mint a korábbi kötetekben, ami jó is volt, viszont keltett bennem némi hiányt, mert úgy még olvastam volna róla.

Így képzelem el őket.

Danger jó szereplő. Tökös, belevaló, nem kislányosan királykisasszonyos. Nagyon erős személyiség, azon kevés női karakterek egyike, aki szerethető számomra. Nem enged magához közel senkit, és amikor bezárja a kaput, eldobja a kulcsot, az Alexion kezében landol, és nem fél használni. Tetszettek a következtetései, a logikája. Gondolkodik, és nem egyből ítélkezik.

A történet maga érezhetően töltelék. Túl kevés Acheron, túl kevés Simi. Hiányoltam a többieket kicsit. De úgy gondolom, hogy nem kell mindig mindent akarni szerepeltetni, mert akkor nagyon másolat lenne, egy sablon. Nem a legjobb sztori a sorozatból, kicsit talán még eseménytelennek is mondanám a többihez képest. Ezzel is kezdheti valaki az olvasást, mert összezavarni nem fogja, viszont a fő szál, amit én Stykernek adnék, az a korábbiakban bontogatja a szárnyát.
S ha már itt tartunk, talán ezzel a kötettel indul be igazán a történet, ez már nem alapozás, hanem igazi ármány van benne, olyan szövetkezés, mozgolódás, ami a későbbi köteteknek megadhatja az alapját.

Savitar és Urian megjelenésének nagyon örültem. Főleg az utóbbinak, felpezsdítette a véremet.

Nagyon szeretem az írónő világát, stílusát, szeretek hozzá vissza-visszatérni.

Ajánlom:
Bárkinek, aki szereti a hasonló műfajú könyveket, szeretne kalandozni, vagy ismeri a korábbi köteteket, de annak is, aki csak ízelítőt szeretne a sorozatból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése