2016. május 27., péntek

Repedt fazék



Nem szeretek beteg lenni. Utálom, mert ilyenkor mindig másokra vagyok utalva, arról nem beszélve, hogy mindennek betegség szaga és íze van. Most gégefedő- és hangszálgyulladással császkálok a lakásban, ami azt jelenti, hogy nem tudok beszélni. Csak suttogni.

Egyszer egy tanárom mondta, hogy ameddig ki nem esik egy szervünk, testrészünk, addig tök evidensnek vesszük, hogy van. Amikor a kezem vagy a lábam tört, akkor megvadultam attól, hogy írjak, futkározzak. Most, hogy nem megy a beszéd, az élet folyton olyan helyzetekbe sodor, amikor beszélnem kell. Piszok nagy erőfeszítés ám szavakat formálni, amikor nincs hangképzés a torkodban.
Egy hosszabb válasz – értsd három szó – előtt levegőt kell vennem, és erőt gyűjtenem, hogy legalább suttogva tudjak válaszolni.

Mára azért jobb a helyzet, de ez a hét ennek a jegyében telik.


Nem tudom, mi történt, de még az orvos is azzal köszöntött, amikor odaértem hozzá – mint apám, az ismerőseim és barátaim, a munkatársaim -, hogy ezért nem kell hideg sört hirtelen inni. Mások azt mondták, ezért nem kell részegen kiabálni. Mert, hogy a sörfesztivál után ment el a hangom teljesen.
Elmentem orvoshoz. A következő beszélgetés zajlott le:
Doki: Na, jöjjön Dóra, mondja, mi a panasza.
                (elnyöszörögtem neki magam)
Doki (röhög): Látja, a hideg alkohol ezt teszi az ember torkával. Vetkőzzön, üljön fel az asztalra.
Nyomkodta a torkomat, benézett a kukkerrel, és olyan arckifejezése volt, hogy egyből leszálltak a nem létező heréim.
Én (suttogva): Nem vicces.
Doki: Nem hallom, mondja hangosabban.
Én (sípolva): Nem vicces!

Kicsivel később.

Doki: Az a rossz hírem van, hogy gégefedő- és hangszálgyulladása van. Csendbe kellene lennie pár napig. Se beszéd, se suttogás. Nem ehet hideget, meleget, ha lehet, folyadékot, leveseket, pépeket egyen. Jó hír, hogy nem vírusos, és nem bakteriális, a mandulái rendben vannak.
                (tesz-vesz kicsit, kinyomtat nekem valamit)
Doki: Ha egy mód van rá, alkoholt se igyon. Pálinkát lehet, mértékkel.
                (vettem jó pár nagy levegőt)
Én: Rendben, de szigorúan csak orvosi utasításra.


Lemenni a dokihoz sem volt leányálom. Próbálj meg a világ legbunkóbb buszsofőrével kommunikálni úgy, hogy nem tudsz beszélni. Végül úgy jöttem-mentem, hogy leírtam jegyzetben a telefonba, hogy hova akarok menni, milyen jegy kell, és miért nincs hangom, majd felé mutattam. Hazafelé ugyanígy.

Be kellett mennem az irodába, amikor még csak heveny sípolás volt a hangom helyén, kit kérdeztek meg az utcán többször is, hogy merre kell menni az arra? Naná, hogy engem. Öröm az ürömben, hogy általában mindenki arra ment, amerre én, úgyhogy mutattam, kövessenek.

A melóhelyen szétszívták a véremet, de a legrosszabb, hogy elvárják, hogy reagálj. Néznek rád, hogy felelj valamit, mintha nem lennél dögrováson. Értem én, hogy az ember nem beteg – nem is érzem magam levertnek -, ameddig hatvan fokos lázzal nem nyomja az ágyat, viszont ha nem tudok beszélni, nem tudok 100%-ot nyújtani.


Csütörtökön tartottam ott, hogy kész, megtanulom a jelbeszédet. Bekrepált a telefonom, úgyhogy kénytelen voltam elmenni venni. Láttam a juronicsban egy néma párt. A nő nagyon hadonászott, szerintem kiabált. Na, de nem ez a lényeg.
Kinéztem ott egy telefont. Gondoltam a vásárlópartneremmel – kell egy ember, aki a magyar hangom -, megnézzük a magentásban, van-e olcsóért az a darab. Elmentünk. Ki is néztünk két hasonlót, mire pingelt a kopasz partyarc, hogy az ő ügyfelei leszünk. Elkezdett kérdezgetni, de olyanokat, amikre a haverom is tudott volna válaszolni, de nem. Mind a ketten tőlem várták a választ. A végén már olyan mordori hangon sípoltam, hogy az egész bolt rám nézett. Kösz a segítséget.
De mivel 200 000-ért nem veszek telefont, vissza a boltba, ott a kiscsaj aranyos volt, mert kérdezgetett, és mondta, hogy bólintsak. :)

Meglett a telefon, mikrokártya kell bele. A kis pocok minimális kérdéssel lecsippentette a kártyát.

Itt már kész voltam. A haverom cseszkedte a telefont, és elvárta, hogy dumálgassak vele. Komolyan izzadtam, hogy válaszolnom kell. De a legjobb. Néz rám. Ő éhes, együnk. Menjek, kérjem ki én a kaját. Mondom, de nagyonokos. Hogy kérném ki, amikor te azért vagy velem, mert én képtelen vagyok megértetni magam?!?!?!?!!

S persze, itthon is minden szomszéd most akart velem beszélgetni. Amikor meghallják a hangomat, beteg vagyok? Igen. Mi a baj? Elreszelem nekik. Hogy történt? Váááá. Levest adjál, ne kérdéseket.

Ja, igen. Leves. A legjobb diéta. Éhes vagyok. Egy embert meg tudnék zabálni egy ültő helyemben. Gondolom, a gyógyszerektől ég a belem – meg folyton alszom is, mint egy drogos -, és van leves, puding meg joghurt. Ezektől már émelygek. Imádtam a mézet, most megettem egy fél üvegnyit, és ránézek, és blöeeeeee… Éjjel arra kelek, hogy fáj a nyelés piszkosul, vagy leizzadok. Pár napig ásítani se tudtam.
Akkor is az a legrosszabb, hogy másokra vagyok utalva.

Nem lenne gyógyszerem sem, meg pépes cuccom, ha nincs olyan ember, aki segít őket megvenni.
Gyűlölöm, mert gyengének érzem magam. Pedig, csak a hangom. A beszéd. Mindenem működik, mégis félkarú óriás vagyok… vagy torok nélküli törpe…

Mára már jobb. Igaz, eddig a szigorú némaságból egyedül tegnap délután és este tudtam csendben lenni igazán, amikor csak viberen beszéltem mindenkivel. Ma reggelre már egészen Joe Cockeres a hangom (meg még fáj). Kicsit remélem, ma meg holnap nem kell megszólalnom, csak nagyon keveset – a másik baj, hogy nagyon kevesen tudják, de pofázós típus vagyok. Most majd’ megveszek azért, hogy dumálhassak.

Áh, vigyázzatok a torkotokra!... és bocs a kifakadásért.

6 megjegyzés:

  1. Még jó, hogy írni tudsz! :) Jobbulást kívánok, még ilyen betegséghez nem volt szerencsém, de szerintem borzasztó lehet.
    Nálunk a 3 másik családtag dőlt ágynak, felváltva, hétfőn, remélem, már mindenki gyógyultan megy, ahová kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még jó! :D
      Köszönöm! Ne is legyen senkinek se ilyen, mert ezt nem kívánom senkinek.
      Akkor a családnak is jobbulást!!!

      Törlés
  2. Jobbulást! Remélem mihamarabb vissza tér a hangod. :)

    VálaszTörlés
  3. Az első képről nekem a torokgyík jutott eszembe...valahogy az humorosabb aláírás lett volna, fogalmam nincs ki csinálta, de remélem jár erre...xD

    Jobbulást! Most jön a hétvége, hátha tudod pihentetni. :)

    Amúgy ilyenkor elgondolkodom, hogy milyen jó ez a modern világ, amikor az ember néhány napot akár beszéd nélkül is el tud lenni, mert olyan fejlett már a kommunikáció...Oké, nem olyan, mintha beszélnénk, de még mindig nem vagyunk teljesen elveszve, ha véletlenül nem megy, és nem kell úgy éreznünk magunkat, mintha teljesen "kiszorulnánk" a világból...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hogy most már távozik ez az izé a torkomból. De ahogy vége, senki sem akar majd hozzám szólni. XD
      Amúgy nekem is a torokgyík jutott eszembe róla. :D
      Igen. Jó, hogy tudok viberezni, meg ott van a skype. De, amikor mind a kettőn hívnak, vagy videózni akarnak... :/ Mondjuk, nem éreztem volna magam kiszorultnak. :)

      Törlés