2016. április 25., hétfő

Oroszlán-szikla



Megjött a jó idő, és annyira, de annyira mehetnék jött rám, hogy az valami hihetetlen. Szerintem a télen felgyülemlett kilométerhiány így távozik belőlem. Sokszor csak ülök, és azon kapom magam, hogy elvágyódom. Mindegy hova, csak el. Aztán van olyan is, hogy nyakamba kapom a várost, és egyedül grasszálok az utcákon, ijesztő távolságokat teszek meg gyalogosan. Viszont, jól esik. Nagyon jól.

Most azt találtam ki, hogy derítsük fel az oroszlán-sziklát. Jelszó, járjunk olyan helyen, ahol még nem voltunk. Gondoltátok volna, hogy eltévedtünk?
Pedig el.


Utánanéztem neten, hogy kell menni, és még a játszótérnél meg is örültem, mennyire őrült nagy király vagyok, hogy elsőre a jó úton haladunk. Csak aztán a netes információ és a friss túrajelzések köszönőviszonyban sem voltak egymással. Teljesen más sorrendben találtunk meg mindent, mint kellett volna, viszont határozottan fejlődőképesek vagyunk Mr.A-val, mert nem kellett visszamenni, még aznap megtaláltuk az oroszlánt.


Kerekecske, napocska. Ez milyen jelzés? Nem jöttünk rá. De sokszor követtük, és a játszótérhez vitt vissza.



Itt indultunk el. Ez még viszonylag egyenes.


Játszótér, amit a leírás alapján megtaláltunk… köhöm… kicsit csúszdáztam. :D


Katonasír. Erről valamiért Simon István Kettős ecetfa című verse jutott eszembe.
„Most csöndes, néma. Talán titkot őriz.
De én tudom,
Amit elhallgatna a könnyen feledő
Élő és elfeledne az idő is:
Egy sír van itt- katonatemető!”



Mátyás-emlékmű… barlang. Feljebb találtunk egy szív alakú kiszögellést is. Persze, a horror első szabálya nálunk, hogy nem nézünk bele tojásokba, nem megyünk szellőzőkbe, alagutakba… de arról szó sincs, hogy sötét barlangokat nem fedezhetünk fel…



Vitorlázó repülőtér – itt jöttünk rá, hogy eltévedtünk. A leírás szerint, ezt kellett volna utoljára megtalálni. Elsőre belegyalogoltunk.


Hidegkúti határkő a Határ-nyeregben.


Lefotóztam a táblát, mert a netes utasítás nem segített. Ha ezt szemre be tudjátok lőni, akkor nagy baj nem lesz. Amúgy, a leírásban a színek nem stimmelnek, mert folyton zöldet emlegetnek, de csak kék sávjelzést találtunk.



Na, itt már sejtettük, lesz valami… a természet nem teremt szabályos kőrakásokat.







Árkok és sziklák.



Virágok.



Tádám! Az oroszlán. Miaúúúúú.
Kicsit faragták amúgy, hogy még inkább oroszlán formája legyen, és a háború sem segített rá az épen maradásában. Kár, mert én belelátom az állatot.






A fehér sziklák, amiket a net szerint látnunk kellett volna. Igazából, hiába kerestük, olyan sűrű a lombozat, hogy átláthatatlan. Egyszer szeretnénk rá felkapaszkodni, amennyire csak tudunk – borítékolt csukló vagy bokatörés nekem.


Kis vadregényes, romantikus híd. Átsétáltunk rajta, pedig körülbelül egy térdig érő szakadék felett van.


S ugyanezen a kiránduláson, elértünk célunk végpontjába, az Árpád-pihenőhöz.
Senki nem volt ott, csak a miénk volt.

Aztán gyalog le a hegyről, majdnem át a városon.

Igazság szerint, nem tudom, hogy én nem tudom az utasításokat értelmezni, vagy ők nem követik a frissítéseket. Ha a netleírást követem, akkor előbb találom meg a repteret, mint az oroszlánt, de az erdei térképen remekül felvázolják, persze, ott is van egy-két baki a színekkel. Valahogy a kilátótól talán könnyebb az út a szikláig, aki csak arra kíváncsi, és végig a kék sávjelzésen.

2 megjegyzés:

  1. Mi ez a nem nézünk a tojásokba? Nem tudom megfejteni. Jó képek :) Alig várom, hogy ismét jó idő legyen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel nagy Alien-fanok vagyunk, s ott tojásokból kelnek ki az arctámadók, nem nézünk bele bizonytalan tojásokba, mert ez történik a végén:
      https://31.media.tumblr.com/d9b557425b40d151d5aebdc0e82d921c/tumblr_mxi9moWXTd1sl5leko4_400.gif

      Én is már várom, hogy jó idő legyen, és ne is dolgozzak ugyanazon a napon, hogy mehessek.

      Törlés