2016. április 14., csütörtök

Elizabeth Richards: Főnix



„A Fekete Város krónikái 2”

Teljesen kiment a fejemből. Illetve, elolvastam a trilógiát, és nekiültem a harmadik rész véleményezésének, amikor is eszembe jutott, hogy mit írtam a második részről. Ekkor döbbentem rá, hogy elfelejtettem írni róla. De még a kiírt kedvenc idézeteimet sem találom. – Azért most az van bennem, vajon, melyik könyveket hagytam még ki???

Hihetetlen, milyen lukas az agyam mostanában. Ha meg eldugul a szűrő, akkor meg egy nagy katyvasz. S most, ezután a kis off után lássuk az ajánlót.


Fülszöveg
Ash Fisher azt hiszi, hogy túl van már minden megpróbáltatáson. Eljegyezte Natalie-t, az élet csak jót tartogat számára. De a boldogsága csak addig tart, míg fenyegető látogatást nem tesz nála Tiszta Rózsa, és ultimátumot intéz hozzá: ha nem szavaz Rózsa Törvényére, ami a sötétfajzatokat és a többi másként gondolkodó haláltáborokba gyűjti, megöli Natalie-t. Elsőre egyszerűnek tűnik a döntés, de odadobhatja-e Ash sok millió sötétfajzat életét, hogy megmentse a szerelmét? Ash rögtön megpecsételi Natalie sorsát, amikor nem képes szerelmét feláldozni több millió sötétfajzatért. Ekkor bukkan fel Elijah Theroux, a jóképű básztetfiú, akit Natalie korábban kimentett az anyja laboratóriumából, ahol Elijah-t kínozták, és kísérleteztek rajta. Az őrök az ő mérgéből készítették a halálos Arany Ködöt, ami a Fekete Városban kitört lázadáshoz és Ash Főn9xként, a lázadás jelképeként való újjászületéshez vezetett. Elijah most visszatér, és Ash nem kedveli: nyilvánvaló, hogy Elijah odavan Natalie-ért, és Ash attól fél, hogy Natalie sem közömbös iránta.

A Fekete Város krónikái című trilógia rajongói számára a Sötétség Városának lenyűgöző második része.


Eredetileg: Elizabeth Richards – Phoenix (2012)
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft. (2014)
Oldalszám: 366
Műfaj: YA fantasy

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Lehet, hogy hamvaimból újjászülettem, mint a főnix, de a mitikus madárhoz hasonlóan tudom, hogy a végzetem a tűzhalál.

2)
Szívfájdalom helyett egy másik, célravezetőbb érzéssel töltöm meg az űrt: a haraggal.

3)
A vértársi kapcsolatnak éppen ez a hátránya: valahányszor vérzik a szívem, azt ő is érzi.

4)
- Vissza akarom kapni – suttogom.
- Még van esélyed – biztat. – Csak emlékeztetned kell arra, miért szeretett beléd.

5)
Néha nem is tudom, mi a baj velem. Mindig azt akarom, amit nem kaphatok meg. Mintha arról szólna a dolog, hogy ha megszerzem, értékes leszek. Van ennek valami teteje?

Gondolatok
Annak ellenére, hogy poszt formájában teljesen kiment a fejemből, a könyv nem múlt el nyomtalanul, sőt. Ugyanott kezdődik, ahol az előző véget ért. Népszavazás előtt állunk, a lázadók rendületlenül dolgoznak Tiszta Rózsa megdöntésén, aki minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy hatalmon maradjon. Nem fél használni az eszköztárát, ami azt jelenti, hogy az ellene szavazókat megöli vagy deportálja a rejtélyes Tizedikbe, amit három részre osztanak:
Primus I: ahol regisztrálják az arra érdemeseket. Primus II: ahol némiképpen jobb dolga van a foglyoknak. Primus III: kísérletekre fenntartott részleg.

Tiszta Rózsát mindezzel a kegyetlenséggel együtt sem tudom tisztán gyűlölni. Persze, szörnyű a begyűjtés, vagonokba pakolás, elszállítás a vágóhídra, ám mivel még mindig nem látom át a motivációját, nem jelenteném ki egyértelműen, hogy gonosz. Szerintem csak elkeseredett, és kétségbeesetten próbálja felépíteni az álmát, valamint megtartani a lehető legrosszabb módszerekkel.

A történet maga még mindig a II. VH. Ez kétségtelen tény most már számomra. Viszont az írónő remekül érzékelteti azt, amit ő szeretne, hogy mit érezzünk át. Gondolok akár a sivatag végtelenségére, vagy éppen az érzésre, amikor a gyerekeket a saját szüleik szakítanak el maguktól, és küldenek Centrumba egy jobb élet reményében.

Komor és mogorva hangulata van a történetnek, amit már nem színez ki Ash és Natalie szerelme. Az ő érzelmeik többsége is borongós, főleg, hogy a lányt utolérte a Haragvó-kór.


Sokat utazunk a könyvben, segítségünkre az elejében levő térkép van, arra az esetre, ha az írásbeli kalauzolás közben eltévedni kívánnánk. Megismerjük a városokat, a környezetet, és csepegtetett információk vannak arra nézve, milyen volt ez a világ Tiszta Rózsa rémuralma előtt.

Végre a fajokról is többet megtudunk, akár a básztetekről, a hegyi farkasokról, vagy éppen a dákokról.

Natalie néha dühített. Vinnyog, és nem érti meg, hogyha futni kell, akkor futni kell, és nem azon rinyálni, hogy de akkor is visszamegyek ezért-azért egy tűzpárbaj kellős közepére. Úgy érzem, Natalie az a karakterek között, aki egyáltalán nem fejlődik, csak egy hebrencs csitri, akit a tizenhat évesek tettvágya hajt előre.

Ash-t megtörik a történtek, és a Natalie-val való kapcsolata is változásokon megy keresztül. De néha pofán csaptam volna őket, hogy miért kell titkolózni? Ósdi hülyeség, hogy csak kímélni akarjuk a másikat. Nem, nem. Gyávák vagyunk kimondani az igazságot, és csak még több gondot okozunk magunknak – Natalie-nak ezért még egy nagy pofon.
Ash fejlődése a teljesen tanácstalanból a kemény vezetőig szép ívet ír le.

Ash és Natalie szerelmének jót tett a vérfrissítés, Elijah aranyos és helyes színfolt benne. Valamiért mélyen magamban annak drukkoltam, hogy a lány és a básztetfiú jöjjön össze, Ash meg haljon meg az eszméiért.

Annak ellenére, hogy ez már a második rész, még mindig csak kapirgálunk a felszínen, és annyi információt kapunk, hogy bőven sok, össze is lehet őket illeszteni, de mind a helyszínek, mind a karakterek, és a történet folyása is hozzásegít minket ehhez a misszióhoz.

Maga a cselekmény pörög, nem áll le, sőt, ahol pihenő van, ott is van valami izgalom vagy gondolkodnivaló, amit kapunk, hogy úgy érezzük, mi nem állhatunk le.

Az első részen mindenben túltesz ez a kötet. Egy pillanatra sem untam, és mindig olvasni akartam. Már fejen álltam az ágyon, két percenként máshogy ültem, mert fáradt a nyakam a görnyedéstől, de akkor sem bírtam leállni az olvasással.

Sokszor gondolkodtam a filmek kapcsán azon, hogy mit tennénk valójában akkor, amikor olyan helyzet elé állítanának minket, mint amilyen problémát felvet Ash-ben a Natalie kontra mindenki más. A filmeken általában úgy gondolkodunk, hogy az egyet mentjük, és utána jöhet a többi. De valójában az egyet tennénk hidegre, mert ezt várják el tőlünk. Ash megoldása igazán üdítő volt ebből a szempontból.

Számomra az abszolút negatív szereplője a könyvnek Sebastian. Több szempontból is jobban utálom, mint Tiszta Rózsát. Bár lehet azért, mert az ő szálába több betekintést kapok a többiek szemén keresztül, mint magáról a diktátorról.

Tiszta Rózsa szüntelenül nőként lebeg előttem, holott már előzőleg kiderült róla, hogy pasas.

Van benne kötelező rétestészta jelenet. Van benne minden, ami az ilyen műfajú könyvekbe benne kell lennie. Mégis, nekem sokkal másabb, mint a társai. Talán a sokkolástól. Talán a hangulatától. De mindenképpen jó volt olvasni.

Kérem a következőt!

Az első részről:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése