2016. április 29., péntek

B.K. Evenson: Nincs kiút – Aliens



„2. sorozat”

Valamiféle perverz ok miatt, szeretem ezeket a könyveket olvasni, és mindig örülök, amikor találok. Most is bementem a kedvenc fantasy boltomba, és bár könyvek és játékok között alig fértem el – szinte csak lapjával -, egyből kiböktem a jellegzetes betűket. Az eladó srác anélkül, hogy elmondta volna, mi a vége, úgy felcsigázott minket, hogy helyből két Alien-könyvvel lettünk gazdagabbak.

Körülbelül egy este volt az egész.


Fülszöveg:
Anders Kramm az idegentámadások szakértője, született túlélő. Felesége és lánya halála után harminc évet tölt mélyálomban, hogy megszabaduljon a kínzó emlékektől. Ám időközben a világ rengeteget változik. Az idegenek már csak elvétve bukkannak fel. A kisebb-nagyobb vállalatok pedig egymással küzdenek a világegyetem gyarmatosított részei feletti uralomért. Mivel a terraformálás óriási üzlet, a társaságok nem válogatnak az eszközökben, hogy megtartsák vagy kiterjesszék hatalmukat.

Alig két órával az után, hogy kiemelik a fagyasztóból, felkérik Krammot, hogy vizsgáljon ki egy idegentámadást, amelyben hét ember vesztette életét. A nyomozás során egyre szaporodnak körülötte a rejtélyek, míg végül egy rettenetes titok tárul fel előtte. Menekülnie kell, mert a Weyland-Yutani Társaság könyörtelen emberei mindenre készek, hogy öröke elhallgattassák. Ráadásul mindenütt idegenek lesnek rá, és csak arra várnak, hogy elkövessen egy hibát.


Eredetileg: B. K. Evenson – No Exit (Aliens, 2008)
A szerzőről: B. K. Evenson
Kiadó: Szukits Könyvkiadó (2010)
Fordította: Szente Mihály
Oldalszám: 332
Műfaj:sci-fi

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Szétnyitottam az ujjaimat, és szemügyre vettem a pisztolyomat, amely valósággal eltörpült a tenyeremhez képest.
- Ez meg mi? – mordultam fel rosszkedvűen. – Idegeneket akarunk kifüstölni onnan, vagy egy rakás gonosz nagymamát?

2)
Ne kövesd el még egyszer ugyanazt a hibát. Ideje elengedni magad mellett az életet. Ideje újra kiszállni.

3)
- Nem tudta kiszámítani, hogy mikor jön el a perc – (…)
- Ami felveti a kérdést, hogy mi vajon tudni fogjuk?
Nem, mi sem fogjuk – éltem magamban, de Francesnek ennyit mondtam:
- Talán nem is jön el…

4)
De mégis, honnan tudhatnám biztosan? (…) Honnan tudhatnám, hogy nem vagyok odalent, a sötétben, és csupán elképzelem ezt az egészet, hogy megóvjam a józan eszem, az értelmem maradékát?

5)
Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy bár a teremtmények borzalmas szörnyetegek, ez az irtózatos halálcsapda emberi agyak terméke. Ezt a telepet emberek teremtették, és népesítették be rémálmokkal. Egy lassú, gyötrelmesen lassú utazás a halálba, amely…

Gondolatok
Szeretem, ha a szöveg gördülékeny. Utólag, megnéztem, mit írnak róla a molyon, én nem értek egyet az értékelések nagy részével. Igaz, hogy nem átlagos csapatos-darálós sztori, viszont én olvastam rosszabbat is. Mármint, számomra a Rekviem rosszabb volt. Inkább kriminek éreztem az egészet, főleg azért, mert idegent úgy a századik oldalig csak emlékképekben kapunk. A történet csavaros, szép lassan kibontakozik a „mi történik”, kapunk még szereplőket. Az elején bevallom, picit megijedtem, hogy egy szereplős darabot kapok.

Nem egy nagy történet, sőt, kicsit úgy éreztem, hogy egy jól összekevert példánya a Labirintusnak, a Bolygó nevének, és a Királynő nevébennek, és talán még egy-két Perry-könyvpamacsot is felfedeztem benne.
Mindezzel együtt élveztem olvasni, nem tudtam letenni. Tudtam, hogy nagyjából ki kivel lesz, egyedül Francest tettem volna máshova. Lehet sejteni, mi lesz a végkimenetele, viszont a vége függővég, benne van a folytatás lehetősége. Hogy olvasnám-e tovább, vagy sem, azt egyelőre nem tudom. Így hiányérzetem van.

Anders Kramm. Nem nagyon tudtam vele azonosulni, és nem azért, mert férfi, csak valahogy nem hatott meg a kálváriája. Amúgy talpraesett szereplő, leleményes, és küzdő szellem. Sokszor kapjuk meg, hogy igazi túlélő. Nos, tényleg az.

Frances. Kellemes csalódás volt, mert én nem arra számítottam vele kapcsolatban, ami lesz. Többször is meglepett. Néha-néha a kötözködését helykitöltésnek éreztem, vagy annak, hogy így topogtunk egy helyben addig, míg el nem kezdtünk onnan mozogni.


Jolena és Bjorn. Azt hiszem, ilyen házasok lettek volna Vasquez és Drake. Imádtam őket, és nagyon drukkoltam nekik. Ők az a pár, akik egy ilyen univerzumba tökéletesen beleillenek.

Gavin. Az androidok mindig szívnak. Sajnáltam őt (is), de legalább minden tőle telhetőt megtett a többiekért.

Braley: a kötet Carter Burke-je. Hiába volt negatív szereplő, nem tudtam utálni. Sőt, mivel a lényeket sem utálom, nekem nem volt igazi negatív szereplője a könyvnek. Még a Weyland-Yutani társaság is olyan, hogy oké, tudjuk, ők keverik a kakát, de ők egy nagy egész, és kellene az alapkoncepción kívül valami negatív plusz. Sajnos Braley nem volt az echte rosszfiú kategória nálam annak ellenére, amit tett – az például olyan rész volt, mintha nem is ő szerepelt volna benne, hanem az, akit a kötet végére utálni lehet.

C-3 L/M, Soulages. Bolygónevekkel én is bajba lennék. Egyszer, amikor kitaláltam, én pedig már most sci-fit fogok írni, az volt az első. Oké, de akkor bolygók. Fordultam Mr.A-hoz, aki egészen értelmes köpetekkel örvendeztetett meg. A Soulages még hagyján, nyilván hívnak így valamit. A másikat, ahol a történet játszódik (C-3 L/M) mindig csak átugrottam. Az LV426 után nem találtunk jobbat. Persze, ez lényegtelen, csak most jól esett lovagolni ezen kicsit.

Marshall – a halott szemgolyója. A regény legszívhezszólóbb, leginkább megfogó jelenetei ebben a fejezetben vannak. Sok minden történik benne, és szerintem arra jó volt, hogy az alapvetően lapos és átlagos cselekményt kissé felrázza.

Egy dolog van, amit nem tudtam hova tenni. A feszítővas. Lehet, hogy gyerekes megoldás, de ordítva futnék, ha megjelenne előttem egy lény, és nem, nem feszítővassal ütlegelném őket, hanem egyet nekivágnék az egyiknek, lesz, ami lesz és futáááááás.

Úgy gondolom, Alien-könyvet az vesz a kezébe, aki ismeri a trilógiát, az AVP-t. Nem hiszem, hogy valaki reggel úgy megy el otthonról, hogy „na, ma veszek egy Alien-regényt”. Ha valaki erre vetemedik, az előtte nézze meg, nem egy sorozat részét veszi-e meg. Ez a kötet önmagában is érthető, élvezhető, mégis, azt mondom, hogy maradjunk az alapoknál, és haladjunk sorjában.

Ajánlom
Végül is, bárkinek, akit érdekel. Akik szeretik a sorozatot, vagy nem szeretnék a második sorozat köteteit kihagyni, viszont, aki most ismerkedne ezzel az univerzummal, maradjon Fosternél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése