2016. április 23., szombat

23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál



Tavaly is, és idén is úgy mentünk neki a napnak, hogy mi kirándulni fogunk. Aztán közbejött a könyvfesztivál.

Az a baj, hogy szeretek vásárolni. Jól esik a kis lelkemnek megörvendeztetni magam valamivel. Pláne, ha könyv jön haza velem. Felteszem a helyére, amit nagy munka árán szabadítok fel a számára. Gond olyankor szokott lenni, amikor elszalad velem a ló, és sok könyvnek kell helyet csinálnom a polcon.

Rájöttem, hogy nekem valami olyan szoba/lakás kellene, amelynek az összes falán polcok vannak. Nagy eséllyel, egy évig nem lenne semmi problémám, utána kezdeném felélni a szabad kapacitást.


Reggel úgy indítottunk Mr.A-val, hogy elmentünk reggelizni. Így járnak azok, akiknek a „korán felkelünk” szólam sosem jön össze, illetve, akik lusta disznók csomagolni. Út közben megéheznek, és a nagy múltú Aranyseggben lelnek korai élelemre (mekdó). Nekem kávé is kellett. Nehezen indult be a motor. Filozofálgatni kezdtünk sci-fis témákról, aztán egyre inkább áttértünk a tudomány, majd a realitás talajára. Falás közben csendben néztük a többieket, a kávézás szent perceit viszont felváltotta a lázas agyalás.
Többen felénk is pislogtak. Nyilván nem kellett volna kijelentenem, hogy majmok ők, csak nem tudják, és rájuk mutatni. Aztán az isten van vagy nincs is terítékre került a Krampusz című film kapcsán – rakjátok össze az asszociációs láncot -, miközben egy nagymama teátrálisan hátat fordított nekünk, és utána csúnyán meresztgette ránk a szemeit.

"- Indulunk? – kérdezte Mr.A. Kótyagosan felé néztem.
- Várjál. – szakítottam félbe az addigi gondolatmenetemet. – Nem megy egyszerre a beszéd, és a felállás.
- Akkor komoly problémáink lesznek. Menni és beszélni… Ja, és még lélegezni. Komoly dolog három különböző dolgot csinálni.
- Te már csak tudod.
- Én tudom. De nekem sikerült összehangolnom."

Így indultunk el a könyvfesztiválra. Elmésen megállapítottuk, hogyha pénteken megyünk, kevesen lesznek, és látva, hogy kint még pakoltak a standolók, bent kezdtünk. Mr. A háromszor körbejárta a pultot, mire rájött, hogy ott nem lehet belépőt venni.
A lányok felkarpereceztek minket, és a pénztárcám pechére szabad utat mutatott az ajtónálló is.


Sokan voltak még péntek délelőtt is. Egy kör alatt felmértük, hogy vannak, vannak, de nem komoly. A második körben felfedeztük a nekünk kellő kiadókat. A harmadik körnél én már vásároltam. S mint minden rendes bámészkodó ember, legalább három kör arról szólt, hogy minden kiadóhoz be, könyveket átmazsoláz, fülszöveget elolvas, majd visszatesz… ja, és a túlbuzgó eladóktól menekül.

Ezután jött a sűrűje. Mr. A is előkapta a bukszát, úgyhogy mentünk, amerre láttunk. Ha a tömeg belökött minket egy standhoz, ott tuti valami a kezünkhöz ragadt. Viszont, rengeteg helyen beszélgettünk a kiadók munkatársaival, meghozták a kedvet a vásárláshoz. Ilyen volt az Agave, a Könyvmolyképző és a Delta Vision.
Utóbbinál tavaly túllőttünk a célon, úgyhogy most vigyáztunk… majd a könyvhéten.


Természetesen, megállapítottuk, hogy aki gyűjt erre az alkalomra, az most eszeveszett nagy király lehet, mert őrületes akciókkal lehet a könyvekhez hozzájutni, illetve, ezeken túl, az ötszáz forintos belépőt is elsütöttük.

Az Agavénál egy srác a szőnyeget (vagy filcet?) vágta, így vártam kicsit, majd őt, és az egyik munkatársat megkerülve közel jutottam a Gaiman-könyvekhez. Összenevettünk az ott dolgozókkal, mondtam, hogy legalább megdolgozom a könyvért. Mire az egyikük mondta, hogy harcias kis vásárló vagyok.
Többen azon is mosolyogtak, hogy Mr.A kérdezte a kezemben tartott könyvre, hogy marad? Mondom,ez már hozzám nőtt, a halott kezemből se veszik ki.


Zsákbamacskáztam is. Tavaly bejött, úgyhogy ezt ezentúl mindig ellövöm majd.


„Megízleltem a hatalmat, de rájöttem, hogy ennek túl nagy ára van. A változó szabályok, az erőszak és az önkény között kell lavíroznom.”

Őt rejtette a csomag:


Mert a Galaktikánál is vásároltam…


„Ne zavarj” táblák.


Megérte kimenni. Szeretem ezt az eseményt, hogy néha olyan emberekkel is találkozom, akik az én nyelvemet beszélik.

Egy dolog van, amin nem tudom túltenni magam. Az eladók.
Persze, tudom, hogy ők az eladásból élnek. Én szeretek úgy vásárolni, hogy kicsit hagynak nézelődni, és ha kérdezni akarok, akkor majd kinyitom a számat. Engem frusztrál, hogy valaki odaáll mellém, és mondja, mondja, mondja a magáét. Kisüti az agyam az információkkal, és két dolgot ér el vele: összezavarodom, elfelejtem, mit akarok, és menekülőre szeretném fogni.

Ezután kimentünk a kedvenc bisztrónkba, ahol ismételten kevesen voltunk, bedobtunk két limonádét, aztán mentünk ebédelni, majd haza. Tökéletes nap, tökéletes koronával.

Legközelebb a lakáskiállításra is kilátogatok. Hátha találok valami heripotteresen helynagyító polcot, ahol kényelmesen elférek az idők végezetéig. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése