2016. március 19., szombat

Révai Gábor: Beszélgetések az elmúlásról



„Csányi Vilmossal és Vekerdy Tamásal”

Régóta szemeztem ezzel a könyvvel, és nem is most olvastam el, csak valahogy ülepedni hagytam, és elfelejtettem kitenni az oldalra. Bocs mindenkitől.
Még 2+1 akcióban nyúltam rá, mert ha már úgy volt, hogy az eladó visszafordított a könyvekhez, hogy hozzak még valamit, erre esett a választásom. Nem is tudom, mennyiszer tartottam a boltban a kezemben, és totóztam, kell-e nekem vagy sem? Olvasgattam belőle ott, forgattam, decemberben végül hazajött velem.

Érdekelt a téma, és lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, de Csányival kapcsolatban elfogult vagyok. Szeretem a témáit, ahogy beszél (ír) róluk, úgyhogy érdekelt ez a beszélgetés is vele.


Fülszöveg
Az én jelszavam, hogy „Halottnak kuss!”. Ami alatt azt értem, hogy aki meghal, az ne szóljon bele, hogy mi lesz utána.
Csányi Vilmos

Az eutanázia egyértelműen pártolandó. Természetesen arra vigyázni kell, hogy ne öldössék az embereket ezzel az ürüggyel.
Vekerdy Tamás

Két elismert magyar gondolkodó és közéleti személyiség Révai Gábor írónak vallott az egyik legszemélyesebb és leginkább tabunak számító, de mindenkit foglalkoztató témáról: a halálról. Csányi és Vekerdy személyesen nem ismerik egymást, így megfontolandó, ugyanakkor gyakran provokatív nézeteik a kérdező közvetítésével, látatlanban csapnak össze egymással. Bár a beszélgetések apropója az elmúlás, a két vitapartner az élet legnagyobb kérdéseit ugyanúgy érinti, mint azok hétköznapi vonatkozásait. És mi más is adhatna mindennek keretet, mint egy tartalmas beszélgetés?


Eredetileg: Révai Gábor – Beszélgetések az elmúlásról Csányi Vilmossal és Vekerdy Tamással (2015)
Kiadó: Libri Kiadó (2015)
Oldalszám: 192
Műfaj: filozófia

Kedvenc idézete(i)m:
1)
(…) a haláltól nem félek, a meghalástól egy kicsit tartok.

2)
Nem azért könnyű neki, mert nem fél. Hanem azért könnyű, mert a félelmét igyekszik kontrollálni.

3)
Tanuld meg, hogy a szakember az a barom, aki abban a legnagyobb barom, amiben szakember.

4)
(…) ne keseredj meg, ne keseredj bele, amíg módod van, őrizd meg infantilis, játékos, és ezért küzdőképes fiatalságodat.

Gondolatok
Akárhányszor elmegy valaki sírunk, hogy itt hagyott minket. Miért hagyott el? Mi lesz velem nélküle? Záporoznak a hasonló kérdések. S mindannyiszor idegesek leszünk, amikor valaki azt mondja, hogy ő már egy jobb helyen van. Az kit érdekel? Én élek, velem mi lesz? Engem hagytak itt, és nem érdekel, neki milyen. Az a fontos, nekem milyen. Akárhogy felkészülünk is a halálra, az elmúlásra, menet közben kerül valójában előtérbe. Nem lehet rá felkészülni semmilyen szinten. Arról viszont órákat tudnék beszélgetni, hogy a halál a vég, vagy az az igazi vég, amikor elfelejtenek?

Ez járt a fejemben olvasás közben. Nyilván, egy halom más kérdés mellett, amit a két beszélgetés felvetett bennem. Érdekes, gondolatébresztő könyv két külön világból jött emberrel, akiket a téma és a kérdező köt össze.

Amikor becsuktam a könyvet, úgy éreztem, a kötet első fele erősebb, összetettebb, mint a második. Ezt nem azért mondom, mert az első beszélgetés Csányi Vilmossal van, a másik Vekerdy Tamással. Valahogy annak a beszélgetésnek van vonala, felépített, és vissza-visszautalnak a korábban elhangzottakra. Az emberközelibb, személyesebb tapasztalatok és a konkrét ismeretterjesztés megfelelő arányban vannak jelen, teljesen logikusnak tűnnek. A hiedelemvilágot párhuzamba állítja a tudománnyal, szembeállítja a módszertannal, és azokkal a konklúziókkal operál, amiket ezekből le lehet szűrni. A halállal kapcsolatos témák mind előkerülnek.
Igazából, én az eutanázia pártján állok, és erről érdekes volt olvasni. Hogy egy szenvedés meghosszabbítása, vagy az élet kényszeredett vége? A vegetáció lehet-e élet? Mennyiben más kimondani az ítéletet egy állatról és egy emberről? Mennyire veszélyes? Hol vannak a hibafaktorok?

Ugyanakkor, ott van a második beszélgetés Vekerdy Tamással, ami már kevésbé összeszedettebb, és mivel tőlem a vallás és a spiritualitás távol áll, próbáltam nem szkeptikusan hozzáállni, és míg az első beszélgetés kapcsán rengeteg hozzáfűznivalóm lett volna, addig itt inkább kérdések merültek fel bennem, és itt-ott talán kekec megjegyzések is. A saját elméleteimmel támadtam volna rá a beszélgetőpartneremre, az biztos. Kicsit olyan érzésem volt, mintha nem a saját gondolatait tolmácsolná, hanem más emberekét, akik korábban már megfogalmazták a kérdésekre adott válaszokat.

Ettől a kettősségtől függetlenül remek olvasmánynak tartom, picit talán ott hibádzik a dolog, hogy több embert megkérdeztem volna erről a témáról. Ha nem is ennyire kifejtve a válaszokat, de biztos nem két emberre tekertem volna fel ezt a témát. Több különböző ember látásmódja teljesebbé tette volna a könyvet, mert itt-ott úgy éreztem, hogy van benne hiány.

Amellett, hogy mindenkit érdekel, a halál tabunak számít az emberek között. Nem tudnak vele mit kezdeni, vagy nem mernek belefolyni. Nálunk ugye, édesanyám már nem él. Leginkább nem beszélünk róla, pedig sok emlék, élmény hozzá kötődik. Mégis, amikor szóba kerül, mindenki lehajtja a fejét, lesüti a szemét, és próbál úgy csinálni, mintha nem lett volna. Mert félnek, hogy fájdalmat okoznak ezzel, holott nem, mert jól esik, ha beszélhetek róla. S ott van még az is, ha nem tudjuk elengedni az elhunytat. Feszítő valóság mindaddig, míg fel nem dolgozzuk az eseményeket.
De ahány ember, annyi gondolat szól a témáról. Ezt aligha lehetne egy kötetbe belesűríteni, és mivel sok tényező függvénye, miről hogy gondolkodunk, ezért éreztem sokszor azt, hogy nem teljes ez a mű.

A szerzőről és a riportalanyokról:
Révai Gábor 1947-ben született Budapesten, író, műfordító. 1973-ban végzett az ELTE-n filozófia szakon. Volt Fővárosi Önkormányzat sajtófőnöke, A Budapesti Újság főszerkesztője, a Magyar Könyvklub elnök-vezérigazgatója, és a Révai Digitális Kiadó tulajdonos-ügyvezetője.

Csányi Vilmos 1935-ben született Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, a biológiai és kulturális evolúció kérdései. Tudományos és szépirodalmi munkássága is kiemelkedő.

Vekerdy Tamár 1935-ben született magyar pszichológus, író, újságíró, műfordító.

Ajánlom
Azoknak, akiket érdekel a téma, ismerik a beszélgetésben részt vevők munkásságát.

2 megjegyzés:

  1. Csak egy ideje tabu a halál. Anyám gyerekkorában még otthon siratták a halottat, felravatalozták, míg el nem temették. Kijártak gondozni a sírt. Most meg a kórházban hűtik, temetkezési vállalkozó intézi a dolgokat és furán néznek arra, aki feketébe öltözik és szomorú, mert ugye mások kedvét elrontani ezzel nem trendi és nem is tudunk mit kezdeni vele, ha a másik gyászol, nem tudjuk, mit mondjunk vagy mit ne.
    Azért is kemény téma, mert nem tudjuk, mi van a halál után, engem ez jobban foglalkoztat, de ugye választ sosem kapunk, csak ha már késő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert senkinek sincs erre ideje. Komolyan. Egyrészt fordult egyet a világ, másrészt, elvégzi más helyette, harmadrészt nem tud vele mit kezdeni.
      A halálról beszélni olyan, mint amikor beszéd közben a kezeddel imitálod a betegséget. Nem szabad, mert bevonzod. Néha azon kapom magam, hogy leszorítom a kezemet, mert mindig rám szólnak.
      Hogy mi van a halál után, nem tudom. Egy időben érdekelt, aztán valahogy elhagytam ezeket a gondolatokat. A nincs semmire szavazok, pusztán jól esik arra gondolni, nem cél nélküli az emberi élet.

      Törlés