2016. március 10., csütörtök

Naprakészség-kényszer



Tök jó. Apám is a folyton mobilozók közé fejlődött fel. Az már jobban zavart tegnapelőtt, hogy vezetés közben is nézegeti a készüléket, mert nem biztos, hogy hallja. Aztán még vagy hatszor ránézett. Valahol az is kiborít, hogy a folyamatosan telefonjukat bújó emberek nem figyelnek oda a másikra, neked mennek, és még nekik áll feljebb, amikor szóvá teszed, hogy levitték a válladat.

De ugyanilyen megmosolyogtató és egyben szomorú, amikor a céges kajáláson ahelyett, hogy beszélgetnénk, mindenki mobilozik. Vagy, amikor a barátnőddel telefonálsz, elsírod neki lelked összes bánatát, és a válasz helyett csend fogad a vonal végén… persze, azt tisztán hallod, hogy éppen nagyon pötyög valakinek. Vagy, amikor személyesen beszéltek, de te tulajdonképpen a fejbúbjával társalogsz, mert ő görnyedve görgeti a Fb-oldalát.


Aztán viccesen mind megjegyzi, hogy igen, én függő vagyok. Nem, ez valahol baromira nem vicces. Mert belegondoltál már abba, hogy folyamatosan fals csoportban vagy? Folyamatosan kapcsolatban kell lenned mindenkivel, mert ha nem, akkor lemaradsz egy képről, egy állapotról, eseményről, vagy egy csevegésről, amiben csak egy matrica szerepel válaszként?
S mindeközben arra sem kapod fel a fejed, amikor a másik azt mondja, hogy elrabolták az ufók, és mikor visszajött, kettő helyett három melle volt. Vagy képtelen vagy eleget tenni annak, amikor a másik azt kéri, most csak fél órára tedd le a készüléket, hogy figyelj rá. Összerezdülsz minden pingre, és akkor is utána kapsz, amikor nem történik semmi, csak a fényjátéknak köszönhető a fényjelzés-para.

Meg lehet jegyezni cinikusan, hogy nincs vibered, Fb-d, sosem lehet elérni telefonon, minek van, ha nem használod. Mégis, kevésbé érzem cikinek, hogy nem görgetem folyamatosan valamelyik felületet, mint azt, hogy függöny leszek a kütyümtől.


Úgy gondolom, hogy aki szorongva nézegeti a képernyőt, az nem attól fél, hogy nem látja a friss feltöltéseket, hanem attól, hogy általuk az ő életébe nem jut be az az élmény, amit más átél. Mert más szórakozik, vicces, érdekes, és ehhez képest a mi életünk semmi, és egy lájkkal tulajdonképpen részévé válunk az ő életének, élményeinek. Mindemellett, aki kórosan sokat használja a netet, azt mutatja, hogy ez neki a szórakozás, feltöltődés.
… végül is… nem neki kell megkeresni a képeket, megteszi más helyette, neki elég, ha élvezi…

Nyilván a mai naprakészség-kényszer is rájátszik erre rendesen. Mert milyen rossz is az, amikor mindenki beszél valamiről (posztról), amiről neked halvány fogalmad sincs. De olyan rossz volt őszintén rácsodálkozni az osztálytalálkozón arra, hogy kinek lett gyereke, vagy ki ment ki külföldre, mint most csak legyinteni, hogy „aha, azt én is olvastam”.

A közösségiknek van jó oldala. Könnyebb a kapcsolattartás, az információszerzés. Ez remek, nincs is ezzel gond. Csak használat közben nem figyelünk semmi másra (vezetésre, munkára, gyaloglásra, a másik emberre), mert beszippant minket. Hosszútávon a normális értelemben vett kapcsolattartás látja kárát szerintem.


Hányszor volt olyan, hogy a sofőr éppen bújta a messengert, és majdnem megismerkedtünk a szalagkorláttal. Vagy, miközben kávéztunk, arra lettem figyelmes, hogy a Fb-n megosztott szexi pasi, vicces kép érdekesebb, mint, amit mondok. Vagy, mennyiszer kaptam meg, hogy csak azért ír, hogy az új pasival állandóan tudjon beszélni, mert neki olyan jó érzés, amikor válaszol.
Ja, csak aki veled szemben ül, vagy melletted, mögötted, éppen olyan emberi lény, mint a fontos virtuális partner.

Az, hogy valamiről lemaradsz, egy természetes dolog. Nem tudsz minden könyvet elolvasni, minden filmet megnézni, minden embert megismerni. Az, ha fél órára kivonod magad az online forgalomból, egy természetes dolog része, olyan folyamat, ami benne van az életedben. Semmivel sem másabb.
Az a baj, hogy ez nagyobb probléma, mint az könyvek, filmek esetében. De legalább nyugodt maradhatsz, hogy igénymentesen élsz, önmagadat teljesen mellőzve.


Persze, az ember tartozni akar egy közösséghez. Részt venni abban, ami trendi (amit/akit sokan követnek, az az). Nem szeretne unalmas, hétköznapi életet élni, kimaradni abból, amiben mások benne vannak. Fél attól, hogy elutasítják, unalmas, és senki lesz (aki nincs fent, az nem létezik). Ami, ha belegondoltok, nem a valóság. Akinek fontos vagy, úgyis megkeres, és akiknek nem, azok akkor sem fognak annak tartani, ha naponta ezerszer posztolsz.

Az önmagunkkal kapcsolatos gondolatok hullámzósága sokat nyom a latba. Ahelyett, hogy állandóan pötyögsz, inkább építsd magad és a társas kapcsolataidat. A Fb nem fogja megváltoztatni a kihűlt kapcsolatodat, sem a társalgásmentes családodat. Minél több döntést hozol meg magad, vagy formálsz véleményt, annál kevésbé leszel rászorulva arra, hogy érzelmileg innen töltsd fel magad.

Nyilván, én vagyok maradi. Az embereket nem lehet – nem is szeretném – megváltoztatni, mert nem akarnak megváltozni. Csak néha úgy szeretnék végigmenni az utcán, hogy nem jön nekem senki, aki éppen mobilozik.

Képek forrása:
http://cdn.someecards.com/someecards/usercards/its-cool-ill-just-sit-here-nursing-my-fomo-47343.png
http://cdn2-b.examiner.com/sites/default/files/styles/image_content_width/hash/01/65/1367246601_6514_fomo.jpg?itok=kTCUmklE
http://www.betches.com/sites/default/files/article/list/images/peopleare.gif

10 megjegyzés:

  1. Nem tudom, hogy a naprakészség-e az, ami mozgatja az állandó mobilozást. Inkább az izgágaság. Hogy nem tudunk csak úgy állni és várnia buszra, mert az uncsi, nem jön az inger, semmilyen és ettől idegesek leszünk. Szóval elő a telefonnal és nézzünk pár képet az instán, mert addig sem bambulunk, hanem szórakoztatjuk magunkat. Nagyon tiszteletlen dolog elmenni valakivel vacsizni és közben mással mobilozni. Most kivel akarunk lenni? Engem az is idegesít, amikor valakihez megyek és megy a tévé. Kapcsolja ki vagy visszajövök később.
    Azon elgondolkodtam, hogyha nem a történést éljük meg IRL, akkor mégis miről társalgunk online? Hogy itt vagyok X-szel, de veled irkálok erről?
    Otthon le szoktam venni a wifit, mert tényleg pittyeg állandóan, hogy mélem jött, idegesítő. Lehet, az újabb generációnak nem megy a kikapcs gomb, de nekem 22 évesen lett először mobilom, nem mostanában volt :)
    Külön program lett volna FB-on, instán meg ki tudja még hol megosztani a dolgokat.
    A másik meg, amiről sosem esik szó, a nyereményjátékok engem kiakasztanak a neten. Pl. írd meg a mélcímedet, nevedet kommentben! Most nem őrület? Kb. olyan, mint a sok megosztás, kint az életem a neten, bárki csekkolhat, önként tesszük ezt. Nem is kell nyilvántartás rólunk, megtesszük mi magunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az rendben van, ha leállunk is csinálnunk kell valamit. Én zenét hallgatok legtöbbször, mivel nincs mobilnet a telefonon, és nem is érzem rosszul magam azért, mert nem válaszolok egyből, vagy kivonom magam ebből a közegből. Itthon van wifi csak, amire automatikusan felcsatlakozik a telefon, amúgy nem, mert nem tartom fontosnak. De az, hogy menet közben is buzeráljuk a telefont, az már kóros. Persze, közrejátszik a felgyorsult élet és az izgágaság, de úgy gondolom, vannak azok a helyzetek, amik nem indokolják ezt.
      Igen, a tévé is olyan, hogy nem baj, ha háttérzajnak megy, de van olyan barátnőm, aki a műsorhoz igazítva éli az életét, és ha elkezdődik a műsora, akkor se kép, se hang. Kérdez, visszakérdez, és amikor válaszolnál, üveges szemmel mered a képernyőre.
      Nekem viszonylag korán lett mobilom, amikor gimibe mentem, akkor kaptam. Tizennégy évesen a régi dióverőt. De valahogy az annyira jó volt, mint most, amikor az a kiindulópont, hogy evidens, hogy mindenkinek van mindene, és ha nem lehet elérni, csak normál telefonmódban, az már bocsánatkérésre ad okot.
      A nyereményjáték az egy másik dimenzió. Arról is megvan a magam véleménye. :)
      Több dolog mellett, egyet értek veled.

      Törlés
  2. Én is "mobilfüggő vagyok lol" - nem, ez nem vicces, tényleg...Igazából...én nem naprakészségi kényszerből nőttem bele a telefonomba, nem is azért, hogy nehogy véletlenül valami kimaradjon az életemből...pusztán az utóbbi másfél év a szociális életemet tekintve egy rakás kaki...beteltem a rosszindulatú és hülye emberekkel, nem bírom elviselni őket, nem akarok foglalkozni velük, és valahogy mindenhol van néhány, akinek az a hobbija, hogy a másikat rugdossa - és azt hiszem ez az én ismerőséi körömet is minősíti, nem véletlenül kezdtem leépítésbe...Szóval a telefon két okból is jó: egy, remek látszattevékenység, ugyanis ezek az emberek általában osztatlan figyelmet igényelnek, és a telefon miatt "elkerülnek" (vagyis megvárják, amíg felemeled a fejed, aztán hallgathatod azt is, hogy ne lógj folyton telefonon - mintha bármi közük lenne hozzá xD); ezzel szemben a második: legjobb barátnőmmel szinte csak ott tudom tartani a kapcsolatot, amióta dolgozik (lehetetlen a három műszakot úgy az egyetemhez szervezni, hogy más dolgokat is el tudjon intézni - pl most a kisállatkája is beteg, rohangál vele is folyton, azt is alig tudja összeszervezni, hogy minden nap be tudja vinni az orvoshoz).

    Szóval nálam a telefon és telefontalanság egyféle legjobb barátnő, és emberek, akikkel akarok beszélni (hiszen telefonon ez könnyebben szabályozható :D) a hobbiszinten cseszegető emberek ellen...És igen, én is hibás vagyok utóbbiban, viszont amint sikerül velük is összeszervezkednem, teljesen kiírom az életemből őket, és akkor nem kell a telefonba nőnöm (csak akkor, amikor legjobb barátnőmnek épp szünete van, hogy tudjak vele beszélni, még állandó telefonon lógás mellett is ritkán tudunk beszélni xD).

    Viszont vicces tény: annak ellenére, hogy telefonfüggő vagyok (lol - nem, még mindig nem vicces, hogy lehet ez bárki szerint vicces?), nem megyek neki idegeneknek, figyelek a környezetemre (néha egy-egy madár zökkent ki a telefonból, varjú miatt hamarabb fogok bárminek nekimenni, mint telefon miatt, mert a telefonnál tudok másra is figyelni annyira, hogy elkerüljem az ilyesmit, viszont a természet mindig elbűvöl, és minden mást kizár az érzékelési körömből) és le tudom tenni a telefont, ha valakivel beszélgetek, vagy ha nagy ritkán vezetek, a táskám aljában van...sőt...általában nagyon jól le tudom magam foglalni hosszú órákra telefon nélkül is - feltéve, hogy itthon vagyok, és van mivel foglalkoznom, nem egy buszon (pl), mert nem érzem magam lelkileg és idegileg felkészültnek az emberekre még...és a tömegközlekedés kedves utazóközönsége nap mint nap bizonyítja még fülhallgatón keresztül is, hogy jobb nekem nélkülük...

    Összegezve: semmi pénzért nem adnám a telefonomat ilyen körülmények között ki a kezemből...szükségem van rá...csak az éltet, hogy a "telefonomban" vannak értelmes emberek...(akik költözhetnének közelebb, vagy dolgozhatnának kevesebbet, vagy bármi, de mivel ez nem megoldható, legalább virtuálisan legyenek velem...sok mindenen átsegítenek még virtuálisan is...vannak emberek, akik azzal jobb kedvre derítenek, hogy írnak pár gondolatot...)
    Bár én még mindig a személyes találkozásokat részesíteném előnyben ezekkel a beszélgetésekkel szemben, de így megoldhatóbb és én nagyon örülök, hogy legalább így megoldható...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Figyelj! Én is a külföldön vagy tőlem messzebb élő barátaimmal neten tartom a kapcsolatot. De nem futok azért wifi közelébe, vagy vagyok fent folyamatosa online, hogy velük beszéljek. Általában, ha valakivel vagyok, próbálom úgy időzíteni, hogy ne folyjanak bele a facet o face beszélgetésekbe. Megmondom nekik, hogy beszéljünk máskor. Amúgy azért is írtam azt, hogy ennek van jó oldala is. Ez a jó oldal.
      Valószínű, nem csinálnak ebből problémát.
      Te sem nyomkodod folyton, ahogy látom. A mobilfüggőség az megint egy más tészta. Akikről írtam, azok igen. Unatkoznak, de! És ez egy nagyon nagy DE. Tegnap is volt egy céges vacsink. Az egyikünk ahogy leültünk, már görgette a Fb-t. Függő? Igen. Mániákus? Igen. Unatkozik? Szomorú. De nem chatelt, csak megnézte, ki mit tett ki. A hangját alig hallottuk, mert annyira elmerült az online világban.
      Jobb szeretem a személyes kapcsolatokat. Igényem van rá. S nem önzőségből, de ha ritkán találkozunk, szerintem nem nagy kérés kiszakadni onnan, ahova reggel és este újra beleugorhat.

      Törlés
    2. Az viszont szerintem elég nagy udvariatlanság volt a kollegád részéről...az ilyet én se szeretem, és nem is erősítem ezek táborát...csak azért írtam le az én 'történetemet', mert tudom, hogy sokan annyit érzékelnek ebből is, hogy áh már megint a telefonon lóg - holott ha társaságban vagyok még felvenni/visszahívni is elfelejtem néha az embereket (le szoktam nemitani, és nem mindig veszem észre a rezgést, de már dolgozom rajta).
      Viszont errefelé nem ilyen durva a helyzet...itt én számítok függőnek - amit lehet igazol a tény is, hogy nem szoktam ilyen szinten eldurvult facebook-ellenőrzést látni, mint amiről Te írtál...De most elbizonytalanodtam, hogy ez az én figyelmetlenségem, vagy csak nem szokásuk az embereknek...

      Törlés
    3. Én jobbára azokat látom, akik folyamat ellenőrzést végeznek. Megnézik, két másodpercre felemelik a fejüket, ha kimondottan nekik címeznek valamit, aztán visszasüllyednek a telefonjukba. Elölről elkezdik pörgetni az üzenőfalat. Ez van.
      Gondolom, mindenkinél, mindenhol egy eltérő jelenség ez, nem lehet általánosan ráhúzni semmire és senkire. Csak gondoljunk bele, mennyi fogalom létezik a telefonnal egybenőttségre.

      Törlés
  3. Ó, az én személyes kedvenceim közé tartozik a "vége az órának, telefonokat elő!" jelenet, ami azért vicces, mert én amikor felállok 45 perc után, abban a 10 percben járkálok, elmegyek mosdóba és próbálok beszélgetni. De egyszer lekaptam, ahogy az egész osztály feje a pad alatt, óra után. Vagy egymás mellett ülünk, és telefonon beszélgetünk, amikor szóban is megtehetnék. A mai ember annyira elkényelmesedett, hogy rossz nézni. Emlékszem, amikor még nem volt FB-m, mindenki röhögött rajtam, mert annyira de ciki. Aha, nem. Az, hogy elolvashassam mindennap, hogy ki milyen színű kaját eszik, egyáltalán nem érdekel. Vannak hasznos dolgok is, de mindent mértékkel kell használni. Amúgy meg, a "nem érdekelsz, neked megyek, mert a "közösségi életem" fontosabb mint te" jelszavú mondatod és gondolatmeneteid pontosan így vannak. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez kicsit tudod, mire emlékeztet? A dohányos emberekre, akik tömegközlekednek. Mikor beállnak az ajtóba, hogy ők most leszállnak, már ott lóg a szájukban a cigaretta, hogy majd rágyújtanak.
      Láttam már a buszon két egymás mellett ülő barátnőt, akik nem beszélgettek egymással, hanem Fb-n chateltek.
      Nekem is mondja mindenki, hogy legyen személyes Fb-m, de nem szeretnék. Engem anno kikészített, mert volt, és nem szeretném még egyszer. Főleg, mert rossz élmények kötődnek inkább hozzá. Van a blognak, ott elérnek, az nekem bőven elég. Az online világban elég ennyire részt vennem, úgy érzem. :D

      Törlés
  4. Ez egy nagyon érdekes téma és sajnos nagyon igaz, amit leírtál. Pont most olvastam egy kutatást (hogy mennyire vehető készpénznek nem tudom), amiben az állt, hogy akik rá vannak függve a mobiljukra boldogtalanabbak. Mert szinte mindenki a nyálas cukormázat posztolja, hogy mennyire tökéletesen csodás az ő párkapcsolata, nyaralása, élete. És ezáltal akarva akaratlanul rossz érzés fog el minket.

    És ezt magamon is tapasztalom. Sajnos az utóbbi időbe egy nagy hullámvasút az érzelmi világom, egyszer csak azt vettem észre, hogy folyamatosan a facet nézem a telefonon és hergelem magam. Hergelem a hülyeségen, a hülye hozzászólásokon, a hülye képeken a hülye embereken. És azt keresem, azt nézem ami idegesít, amitől persze feszült leszek és ideges aztán rossz kedvem lesz. Amikor már nem is tudom mennyi idő óta ezt játszottam, kapcsoltam szerencsére, hogy hülye vagyok?! hát ennek semmi értelme, csak cseszem fel az idegrendszerem tök feleslegesen. Abszolút negatívvá és kritikussá váltam...én aki mindig próbál pozitív lenni és lehető legkevésbé kritikus, hiszen mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja. Úgyhogy töröltem. Ettől eltekintve feljárok a chromeból.... ezen még dolgozok. Más jellegű dolog miatt lépkedek be, ami szintén nem pozitív. De ez meg már abszolút az én hülyeségem, amin dolgozok.

    Nem jó ez....persze összeköt meg blabla, de valahogy általánosságba véve nem jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, mert ha belegondolsz, a rossz dolgokat senki sem szívesen írja ki. Jönnek, akik támogatnak, és megérkeznek, akik tunkolni szeretnének. Én érdekesebbnek tartom – ezt a blogok kapcsán figyeltem meg, minden tudománytól mentesen -, hogy a közösségiken kitett képek, események a felhőtlen életről szólnak, mert gondolom, nem osztod meg a mélypontokat mindenkivel. A blogon viszont, ha jó dologról írsz, kevesebben nézik meg, olvassák el, kommentelnek hozzá, mint a negatív töltetű írásokhoz. Hogy ez mondjuk mennyire a közösségi összetétel és összetartás kérdése, azt nem tudom.

      Nekem volt idő, amikor ráfüggtem a közösségikre. Nem csak az Fb-re, hanem mindegyikre, ahol jelen voltak bizonyos emberek. Amikor rájöttem, hogy kényszeres lettem, abbahagytam, és létre sem hoztam azóta újat. Nem az én világom.

      Te tudod, meddig tudsz elmenni, és a te döntésed, amit csinálsz. Hogy ez jó-e vagy rossz és mennyire, azt majd később megtudod.

      Törlés