2016. március 4., péntek

Meguntam. Kérem a következőt!



Mennyiszer hallottuk, és mennyiszer vigasztaltak azzal, hogy a szerelem átalakul? Megmarad a szeretet egy idő után, és ettől függetlenül újra és újra beleszerethetünk a párunkba. A szürke hétköznapok, a hajtás, a pörgés ellaposítja a kapcsolatunkat. Idővel ráununk az életünkre, és sajnos a mellettünk élő emberre is.


A mindennapjainkban rengeteg szerepnek kell megfelelniük, sok helyzetben helytállnunk, rengeteg a teendő. Nem sorolnám fel, pontosan tudjátok, miről írok. A mókuskerékbe ragadva pedig, elfelejtjük, kik is vagyunk mi. Megfeledkezünk a női/férfi mivoltunkról, sőt, az értékeinkről is. Ez monotóniát hoz magával, s egy csapásra rossznak ítéljük az életünket. Pláne, ha jön valaki, aki rávilágít arra, hogy egy képzelt világ a miénk.

Elképesztő a viszonylagos boldogság. A „hogy vagytok” kérdésre általában az a válasz, hogy „tulajdonképpen jól”. Biztató, nem mondom. S mindezt fancsali képpel szokták közölni. Aztán egyszer csak előkígyózik egy váratlan történet, amit megtör egy kérdés: lehet egyszerre két embert szeretni?

Nem, csak válsághelyzetben jobban előtérbe kerül legféltettebb társunk: önmagunk. Elkezdtünk vágyni igazi önmagunkra, az eredeti elképzeléseinkre. Visszaszorítjuk a realitásérzékünket, tévesen választunk, ami további téves döntésekhez vezet. Az élet nem egyszerű, és ezt nem vesszük számításba, mert velünk ez nem történhet meg. Aztán olyan megoldást találunk, ami nem megoldja, csak elkendőzi a problémánkat. Ez tanulmányoktól, státusztól független. Meggondolatlanul bárki dönthet.

Ami nincs rendjén, hogy minden a másik hibája. Igaz, hogy a férfiak gyakrabban néznek ki a kapcsolataikból, de hirtelen felindulásból a nők szoktak inkább elsietett döntéseket hozni, lépéseket tenni. Tény, hogy evolúciós következtetés: az asszony mindig ott lesz, bármit csinálunk is. Magyarán, ha nem teszünk semmit, akkor is örökké velünk marad. A nő pedig ott evickél a kilátástalan kapcsolatában, és egy buksisimi után már szerelmesnek érzi magát. Foglalkoztak vele, figyeltek rá, kitöltötték benne az űrt.

Ha kiszakítanak a verkliből, úgy érezhetjük, két világ közt rekedtünk meg. Az egyik, aki vagyok (megszokás, ragaszkodás), a másik, aki lehetnék (új impulzusok). A jelkeresés más fókuszpontot talál, könnyebben meg is látjuk őket. Értékelik, megbecsülik, jöhetnek a bezzegek. Azzal viszont nem számolnak, hogy ugyanígy felelős a nő is a kialakult helyzetért, mint a férfi. Elkényelmesedtek, elfelejtettek férfinak és nőnek lenni.
Ezért tartom fontosnak, hogy előbb vizsgáljuk meg a helyzetet, s ha már nincs bennünk semmi, merjünk tovább lépni.

Tök fölösleges kitűzni mindig egy újabb időpontot, megadni az utolsó utáni utolsó esélyt. Ha az első ilyen próbálkozás kudarcba fullad, a többi se lesz eredményes.
Később, egy kis külön töltött idő után összesodorhat még minket az élet, de akár kárpótolhat is.

De azt tudom, ha otthon nem kapok meg valamit, viszont azt egy külső szemlélődő megadja, akkor más megvilágításba helyeződik minden, mert megpiszkálták az alvó tüzet. Ez emelheti a párunk vagy a mi értékeinket, eltávolíthat vagy összehozhat. Mindenesetre, közelebb lök az egyensúlyhoz.

Mindig a másik ember a legjobb tükör. Nehéz a tényeivel vitába szállni. Ha nem azt látom, amit szeretnék, lehet, hogy nem a kapcsolattal van baj, hanem magammal.

S ez ismét baj. A fellobbanó szerelem álom. Tévképzet, illúzió. Két olyan ember találkozik, aki marketingeli saját magát. Izgalmas a trailer, de a film tartalma nulla. Ismerős? Legtöbbször mi is ezt csináljuk a kapcsolatainkban.
Igaz, hogy az illúzió kívánatosabb a valóságnál.

Az, hogy meddig tart a kapcsolat, mi hoz változást, nincs kőbe vésve. Ám minden megélt helyzet esélyt ad az átgondolásra és a helyes döntésre. Már csak azért is, mert a hibákból lehet tanulni; így nem kell kapálódzni a szürkeség ellen.

11 megjegyzés:

  1. Érdekes dolgokra világítasz rá. Én egyébként azt tapasztaltam, hogy a hosszú távú kapcsolatok nagy része épp azzal ér véget, hogy a nő talál valaki mást. Nyilván azért, mert a párja nem úgy bánik vele ahogy azelőtt és figyelemre, romantikára vágyik.
    Néhány éve amikor az első szakomat végeztem a fősulin, havonta egyszer eljártunk pár lánnyal bulizni. Volt egy csaj aki mindig azt ismételgette, hogy neki milyen szuper kapcsolata van és az első barátjával 5 éve együtt vannak és minden szuper. Ehhez képest, minden egyes alkalommal ha egy srác odament hozzá, vagy rányomult mindig beadta a derekát és hát többször több is történt mint sima flörtölés. Nagyon megsértődött amikor azt mondtuk neki, hogy miért nem szakít a barátjával ha állandóan megcsalja. Aztán amikor jött valaki aki komolyabban vette, persze azonnal dobbantott. Sok nő szerintem borzasztóan fél az egyedülléttől egy hosszú kapcsolat után és csak akkor mer továbblépni, ha már van egy másik férfi is a képben.
    Olyanról is hallottam, hogy a 30-as anyuka konkrétan egyik éjjel még a férjével aludt, másnap meg átköltözött az új áldozathoz gyerekkel mindennel. Ez meg inkább szánalmas.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg úgy gondolom, hogy kívülről nem láthatsz bele egy másik ember kapcsolatába.

      Törlés
    2. Én például nem tudok elmenni úgy ilyen dolgok mellett, hogy elfordítom a fejem. Mivel a környezetemben történik, foglalkozom vele. Igaz, nem lehet belelátni kívülről egy másik ember kapcsolatába, bár sok szempontból, mivel nem vagy benne, megláthatsz dolgokat, amit a benne levő nem tud/mer meglátni. Illetve, benyomásod mindig lesz a dolgokról.
      Lezáratlan, hibákkal teli kapcsolattal lép át a másikba, ami ugyanott törik meg majd. Pont azért, mert nem tud meglenni pár nélkül. Az ilyen ember például nem tudja, ki is ő valójában, mert csak egy másik ember által tudja meghatározni magát. Félember a másik nélkül, s mivel ez a hozzáállása, ez teljesülni is fog minden egyes alkalommal.
      Az indíték mindig személyes. Valószínű, arra csak ő tud válaszolni, mi nem. Jelenségként viszont, annál általánosabb problémává kezd válni.

      Törlés
    3. Megláthatsz dolgokat és lehet benyomásod. De a valós indokot, hogy miért van valaki a másikkal, lehet, nem tudod. Pl. felnőttként kellett megtudnom, hogy anyám társfüggő, pont amit írsz, hogy úgy méri magát, hogy ő valaki valakije, szüksége van a másiknak rá. Akkor örül és akkor tartja magát értékesnek. Szomszédot sem értettem, hogy miért tűri a megcsalásokat, miért lett terhes egy rossz kapcsolatban, miért ragaszkodik annyira a pasihoz. Hát érdekes, de csak annyi, hogy egyedül nem tudja fenntartati a lakást. Neki így éri meg. Azóta nem adok tanácsokat. Persze hogy jobban látni kívülről a dolgokat, csak néha a másik nem akarja ezt tudni.

      Törlés
    4. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor tenyereltem úgy szarba, hogy másnak tanácsot adtam. Azóta úgy vagyok vele, hogy nem osztogatom őket.
      Én is azt írtam, hogy a valós okot csak az látja, tudja, érzi, aki benne van. Más nem.

      Törlés
  2. Nem értem, ha új impulzusokra vágyunk, miért nem lehet a párunkkal átélni? Hiszen kéznél van? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez jórészt ember-, idő- és helyzetfüggő.
      Emberfüggő: vannak olyan típusú emberek, akik egyáltalán nem, vagy alig mennek el valahova. Nehéz őket rávenni erre-arra, gyakorlatilag megfelel nekik az, hogy ugyanazt élik át újra meg újra. Ehhez pedig, konokul ragaszkodnak.
      Időfüggő: ha túl korán talál két ember egymásra, idővel nehéz mindig újat és újat találni.
      (s itt visszakanyarodok az emberre, mert ha valaki a párja mellett érik be egy ingerszegény környezetben teszem azt, akkor óhatatlanul is vágyni fog az életre, amit a másik nem ad meg neki)
      Helyzetfüggő: kinek mire van ideje, energiája arra, hogy megtegyen dolgokat. Hogy ez koncert, vagy tandemugrás, vagy csak egy romantikus vacsora, az megint csak a személytől függ. De például, ha kiszakítanak a megszokott környezetedből, és betesznek egy idegen helyre, ami az egyiknek jó, de neked nem, akkor túl sok időd lesz agyalni, és ugyanitt kötsz ki. Mert a társad nem mindig partner ebben.
      De ezek tetejében úgy gondolom, hogyha ráuntál arra, aki a kéznél van, és nincs más, akár barátnő, akivel színt tudsz vinni a hétköznapjaidba, akkor keresni kezdesz. Néha a társunk nem partner ebben, vagy nem tud az lenni. Mindemellett, szerintem hozzájárul ehhez az is, hogy nem mindegy, milyen képpel indítunk a kapcsolatunk elején. Mennyire árulunk zsákbamacskát? Sajnos, egyre többször törekednek az emberek arra, hogy eladják a mázt, de senki sem annyira jó színész, hogy mindig maszkot hordjon.

      Törlés
    2. Általában elvagyok a posványban, otthonülő vagyok, de néha bekattanok és akkor mehetnékem van, akkor szoktunk ide-oda mászkálni. Ha elégedett vagyok, akkor nem kell más inger. Persze a monotonitás is magával hozza, hogy néha muszáj valami szokatlant csinálni.
      Igen, a párválasztásnál nem árt, ha az igények hasonlóak, minden téren, vagy legalább a másiknak szabad teret adunk. Pl. én tuti nem fogok teljesítménytúrázni. De haverokkal férj miért ne mehetne?

      Törlés
    3. Mindig igyekszem odafigyelni arra, hogy nekem is, a páromnak is meglegyen az a szabadsága, hogy menjen a haverjaival, csináljanak valamit. Ha úgy ítéli, hogy engem is érdekelhet, majd valamikor megyünk ketten, de amúgy nem vagyok ott mindig mindenhol. Nem is kell. Legalább van téma, és nem minden sztori úgy kezdődik, hogy „amikor a párommal”.
      Engem sok minden érdekel, és mivel vannak időszakaim, amikor mehetnékem van, megyünk is. De amúgy elvagyok az otthon üléssel is. Kell mind a kettő.

      Törlés
  3. Nagyon szeretem az ilyen jellegű bejegyzéseidet. Olyan jól meg tudok fogalmazni őket és rávilágítasz dolgokra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Csak azt írom meg, amit tapasztalok, vagy ami bennem van. Külön öröm számomra, hogy van, aki elolvassa, és egyet ért vagy sem. :)

      Törlés