2016. március 29., kedd

Agyas és agyatlan



Próbáltatok már kilenc teljesen különböző ízlésű, gondolkodású ember összehangolni egy mozizásra? Kicsit sziszifuszi munka, tuti, hogy valakinek lesz valami, ami nem megfelelő. A film, a szereplő, ő most mesét nézni nem akar, a másik a horrorra esküszik, a harmadik 3D-t akar, a negyediknek pénze nincs, az ötödiknek ideje, a hatodik meg vígjátékért kiált.
Ebből lett az, hogy akkor röhögjünk vasárnap egyet, és üljünk be egy céges mozizásra.

A szellemi kreatív - miszerint ezt a filmet nézzük – én voltam. Remélem, senki sem bánta meg. Kicsit elfogult vagyok Sacha Baronnal, ez tény. Ezen a filmen is hülyére röhögtem magam, persze ettől függetlenül még mindig A diktátor viszi a pálmát.


The Brothers Grimsby (2016)
amerikai akció-vígjáték, 83 perc
Rendező: Louis Leterrier
Forgatókönyv: Sacha Baron Cohen, Phil Johnston, Peter Baynham

Szereplők:
Sacha Baron Cohen – Nobby
Mark Strong – Sebastian
Rebel Wilson – Dawn
Isla Fisher – Jodie
Penélope Cruz – Rhonda George


Nobby sok-sok éve már keresi a testvérét, akitől még gyerekkorukban elszakadt. Felnőttként életük két irányba terelődött. Nobby az alkohol és a foci szerelmese, lecsúszottan él megannyi gyerekével. Testvére a brit titkosszolgálat ügynöke, és menekülnie kell egy balul elsült akció miatt. Ugyanakkor ennek köszönhetik, hogy Sebastian rálel a családjára, Nobby pedig, belekóstolhat az ügynökéletbe.


Gondolatok
Nem is tudom, mit mondhatnék a filmről? Úgy gondolom, Sacha Baronnak van egy sajátos humora, amiről rég tudják, hogy megosztó. Valakinek tetszik, valakinek nem. Aki bírja a profán, esetleg undorító dolgokat, tud röhögni rajta, annak vélhetően tetszeni fog ez a film. A többiek ne vesztegessék rá az idejüket.
Van egy vékony határ a valódi poén és a túlerőltetés között. Ez az, amin valaki tud nevetni, valakinek sok. Az utóbbi kritizálni fogja. Pont a könnyesre vihogós részek ezek. Lásd, az elefántfehérje, vagy a méregszívás.
Személy szerint az undorító poénokat jobban bírom, mint a bameggc szópárossal teletűzdelt poénosnak szánt hülyeségeket.

Szeretek ilyesmire lazulni néhanapján, és ez a film másra nem jó. Tartalmát tekintve jól felépített, hagyományos történet, két rendhagyó főhőssel, akik életet lehelnek bele.
Többletét tekintve? Van egy főgonosz, aki ki szeretné irtani a selejtet – szükséges rossz inkább találó -, és merő emberbaráti szeretetből, kötelességből megpróbálja megállítani egy testvérpár. S miközben küzdenek a rossz ellen, a lelkük árnyoldalával is el vannak foglalva. Egymásra találás, sztereotípiák, család – ezek igen szatirikus megjelenítése. Szóval, értékközvetítés nagyon nem feladata, célja a mozinak.


Baron korábbi karakterei eredetiek voltak, bunkók és buták. A mostani meg egy létező valami, amit ő bár kikarikíroz, és már-már túljátszik, mégis bólogattam, mert a focihuligánból amit látunk, kvázi ezt szűrjük le. A titkosügynökből is.
A korábbi karakterekkel ellentétben, ebben a filmben nem a főszereplő van túlhúzva, hanem minden körülötte. Hiába jók a karakterek, valahogy mégis elsikkadnak az alpári poénok között.
Hiába a jól felépített történet, jól adagolt poénok, valahogy mégsem tetszett maradéktalanul. Az a baj, hogy többet keresek a horrorban, mint a nyikorgó szellemek. S a vígjátékokban is vágyom valamire, ami valahogy a Brünóban, vagy Aladeen karakterében megvolt, de itt nem. Vagyis volt, de túl sok volt.

Igazság szerint, nem tudom, eredeti nyelven hogyan adná el magát a film, mert azért a szövegen is sokat nevettem, sokat hozzátesz az élvezeti értékhez (mint nagyon sok esetben).


Azt érzem, hogy ez a vígjátékoknak azon csoportjába tartozik, amelyben szegről-végről már lubickoltunk hosszabb-rövidebb ideig. Gondolok itt az idióta, agyatlan szópárbajokra, vagy a hosszan kitartott kellemetlen szituációkba. Ez valódi mélyrepülés ebben az árokban. Szó szerint, és átvitt értelemben is. Mert kezdünk egy átlagos filmhelyzettel, és húz magával lefelé nyolcvanhárom percen keresztül. A végén már röhögsz azon is, ami alapesetben megbotránkoztatna. Ez ebben szerintem a zseniális.

Lehet, hogy ízlésficamos vagyok, vagy perverz, vagy nem is tudom, melyik a megfelelő lehetséges jelző. Tetszett a film. Minden negatívsága ellenére is imádtam, élveztem.

Tizennyolc éven alulival nem nézetném meg semmiképpen sem. Mi, felnőttek, a kicsit sem viráglelkű csapat a mai napig felhozzuk és röhögünk rajta. S egy normális felnőtt megrázza magát mozi után, és röhögve elsétál az éjszakába.

2 megjegyzés:

  1. De régen láttam már tőle filmet, A diktátor volt az utolsó, az tetszett. Ezt is meg fogom nézni. Az Önkívület nagyon jó, én azt láttam mostanában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A diktátor jó, és szerintem az a legkiforrottabb filmje. Megéri megnézni, én csak ezt mondom. Sokan lehúzzák, meg tény, néhol undorító, de szerintem belefér.
      Az Önkívületet láttam. Nekem annyira nem jött be. Eltelt vele az idő, de nem lesz a kedvenceim között sajnos.

      Törlés