2016. február 9., kedd

Űrkiállításon jártunk



Tudom, tudom. Megint nem nagyon pötyögtem, de annyira jól esett esténként bekuckózni, olvasni, filmezni, hogy elmentek a napok elég hamar. Volt közben munka, szülinapozás, névnapozás, és élveztem kicsit elmerülni egy-egy könyv soraiban (ajánlók hamarosan) vagy bambulni a filmeken (nemsokára).

Pénteken viszont úgy esett, hogy elmentünk Mr. A-val a nemzetközi űrkiállításra, ami most van a Millenárison. Beszari vagyok, és előtte ettünk is, így nem próbáltuk ki a szimulátorokat. Azt pontosan tudom, hogy nem tudok gépet vezetni – egyszer megpróbáltam, és 90 fokos szögben beleálltam a földbe, miután elvittem a jobb szárnyammal a repülőtér kávézóját -, a tehetetlenség meg egy kiadós KFC után erőteljes hányással járt volna… s mivel súlytalanság nem volt, kötve hiszem, hogy repkedtek volna a kis golyóbisba összeállt gyomormurci-cseppek.


No, de félretéve a hányós témát. Nagyon jó volt, élveztem minden pillanatát. Tulajdonképpen a NASA és az emberiség űrkalandorkodásának történetét lehetett megnézni. Ha elvettél egy szórólapot, akkor azon rajta volt, melyik állomáson, mit láthatsz.

A kezdetleges rakétáktól eljutottunk az első állatig, melyet felküldtek szétnézni odafent. Láthatsz ruhákat, szkafandereket, rakétabelsőket, maketteket. Egy ujjal taperolhatod a Hold egy darabkáját. Szkafanderbe bújhatsz (van képünk, de inkább hagyjuk), megtudhatod, miért csak egy alkalommal volt kólagép, olvashatsz az Apollo-programról.

Spirálszerűen volt kialakítva a kiállítás maga. Szép íve volt. Először egy sötét alagútszerűségben belefutottál egy űrállomásba, ahol megnézhetted, milyen lehet a világűrből a Föld. Ha kicsit beledőltem az üvegbe, még meg is szédültem.
A következő állomás tulajdonképpen az álmodozók állomása volt, akik az 1800-as évektől kezdve próbálták kialakítani saját, működő rakétáikat. A sci-fi, fantasy írók elképzelései adták a löketet, a tudósok találmányai pedig a fizikai alapjait a huszadik századi űrutazásnak.
Aztán sétáltunk tovább az első lépéseken keresztül az USA és a Szovjetunió közti versengésnek, ami azt jelentette például, hogy melyikük jut el a Holdra először. Nyilván, eljutottunk Neil Armstrongig.
Megnéztük az első műholdakat, űrsiklókat, rakétákat. Meg lehetett nézni, melyik volt a legnagyobb, hogy fértek el benne, milyen volt a kialakítása.
Hogy néznek ki az űrkaják… érdekes volt látni, a teriyaki szószt egy pasztillában, de legalább ez is megvolt.
Egy mozinak kialakított teremben mutattak dokumentumfilmeket arról, mi lehet az űrkutatás jövője, s ezután lehet bolondozni a szimulátorokban.


Ami nekem kicsit hiányzott, hogy én több interaktív dolgot pakoltam volna bele, egy-két szimulátort még pluszban, esetleg naprendszert, mert valahol ugye, volt egy olyan történet, hogy a Plútó nem is bolygó, meg elnézve a gyereknek álcázott majmokat, lehet, hogy őket ez inkább lekötötte volna. Mert volt egy pillanat, amikor mi bámultuk a rakétát, közben azon totóztunk, hogy a rúdon pörgő-forgó kölykök mikor csapódnak ki a spiráljukból és játsszuk el egymással a nagy bummot.

Szóval, még lettek volna ötleteim a kiállítás élmény részére, de így sincs kimondottan hiányérzetem.

Aki szereti az ilyesmit, március 15-ig még megnézheti.

Képek forrása, további információ: http://www.urkiallitas.hu/

Na jó…


Üdvözletem az űrlényeknek!
(bár, ha ezt a képet látják, szerintem a Föld közelébe nem jönnek)

6 megjegyzés:

  1. Éniaénisakarok. Ez nagyon király lehetett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá! Én csak azt mondom.
      Amúgy élveztem, jó volt nagyon. :)

      Törlés
  2. De messze van, én is elmentem volna, ha interaktív, ha nem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, egyszer lesz majd lehetőséged rá. :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Egyébként jó volt, nagyon élveztem. :)

      Törlés