2016. február 29., hétfő

88. Oscar-gála



Tegnap meg ma két vidám dolog is ért. Tegnap az, hogy a szürkeötven elnyerte méltó büntetését, és Arany Málnát kapott, ma éjjel meg az, hogy hosszú idő óta először végignéztem az Oscar gálát. Úgy voltam vele, ha már nagyon drukkolok Leónak, akkor megtisztelem azzal, hogy végig is ülöm. Ééés, nyert, szóval a világom rendje ismét helyre került.


Ma félgőzzel fogok működni, az tuti. Két órát, ha aludtam. Még anno, amikor általános iskolás voltam, akkor néztem utoljára végig a gálát. Most viszont kapva kaptam az alkalmon.

2016. február 27., szombat

Egyiptom istenei



Tegnap úgy döntöttünk Mr. A-val, hogy elmegyünk moziba. Nagyon birizgálja minden ilyesmi történet a fantáziámat, és a bemutató alapján izgalmasnak mutatta magát a sztori.

Aha. Múlt idő. Az is marad. Mert a trailer jó, de az kibontva filmként nagyon vegyes. Hullámzott az egész, ahogy a gondolataim. Egy-egy pillanatra tetszett, aztán kapartam a falat, hogy na, lökd át a csajt a pokolba végre, aztán haladjunk. Túl letisztult, túl mesterkélt, túl mesterséges, amit alapjaiban ismerünk, láttunk százszor, lehetett volna jobban forgatni, megírni, eljátszani.

Mégis elmegy, és nem egyértelműen rossz.

2016. február 20., szombat

Filmturmix



Ha a lustaság fájna, hangosan üvöltöznék. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy inkább a barátnőimmel foglalkozom, mint a bloggal. Estére meg annyi erőm marad, hogy filmet nézek vagy olvasok. Bár, tegnap ehhez se nagyon volt affinitásom. Megnéztem az Ördög című filmet, aztán elértem még a Tróját. Láttam, ahogy Brad Pitt a magasba ugrik, aztán a földet érését már nem.

2016. február 19., péntek

3 nap szabi - Gyulán



Múlt vasárnap megszöktem a fővárosból, hiszen itthon volt barátnőm, és mivel most én vagyok a soros, lezúztam Gyulára.

Előtte szombaton kicsit megőrültem. Illetve, nem is annyira szombaton. Történt ugyanis, hogy a körmeim folyton törtek, randán nőttek, így nem tudtam őket megnöveszteni, és elegem lett, hogy úgy nézek ki, mintha a tenyerembe öt ropit dugtál volna. Elkezdtem manikűröst keresni. Mivel dolgozom, képtelenség volt helyet és embert vadászni. A nyalisok nyilván a jobb időpontokat lefoglalták, és szombaton senki sem dolgozik. Végül persze, találtam, foglaltam, és meg is csinálták a körmeimet. Most meg tanulhatok velük gépelni, pedig nem növesztettem sas karmokat.

2016. február 18., csütörtök

John Cleland: Fanny Hill - Egy örömlány emlékiratai



Ne kérdezzétek, miért vettem meg. Valószínű a borító és a fülszöveg döntött ismét, illetve szeretek 300 forintos könyvek között túrni, néha igazi kis kincseket lehet találni potom áron. Most ezt és egy David Bischoff (tetszett tőle A királynő nevében) regény jöttek haza.

Nem azt mondom, hogy csalódtam, de a külcsín megint más, mint a belbecs. Viszont, ha nem bugyoláljátok be ezt a könyvet papírba – én nem szoktam -, akkor jól megbámulnak titeket, mert a borító vonzza a szemet. Főleg az idős bácsik tekintetét.

2016. február 16., kedd

Deadpool





Kicsit elszöktem a fővárosból Ancsit boldogítani. Az öccse kitalálta, hogy menjünk este moziba. Naná, nem mondtam ellent az ötletnek. Délelőtt tízkor az ötkor kezdődő előadásra már nem volt jegy, és a kilenckor kezdődőre is csak a hatodik sorban tudtunk tobzódni. Ettől függetlenül viszont, ez volt az utóbbi idők mozizásának legjobb filmje. Sírva röhögtem ezen a mozin.

De nem csak én. A terem tömve volt, és mindenki rázkódott, dőlt, és fogta a fejét. Hozzáteszem, szeretem a nem normális vígjátékokat.

Annyira beteg, hogy az már jó.

2016. február 11., csütörtök

Kalapos Éva: Massza



Méla magányomban sétálgattam a Libriben, amikor megláttam, hogy valami sárgállik tőlem jobbra. Először csak bámultam, aztán kézbe vettem, és valahogy Kalapos Éva regénye a tenyeremhez tapadt. Még aznap kiolvastam, mert bár tizenegykor úgy gondoltam – kábé a könyv felénél tartottam akkor -, hogy márpedig én most már aludni fogok, de nem jött álom a szememre. Muszáj volt folytatnom, ameddig le nem írja, hogy vége.

Aztán két dolog miatt nem tudtam aludni. Folyton azon kattogtam, amiről szólt, valamint arról, ami a végén történt. Szépen felépített történet, egy letaglózó következménnyel.

2016. február 9., kedd

Űrkiállításon jártunk



Tudom, tudom. Megint nem nagyon pötyögtem, de annyira jól esett esténként bekuckózni, olvasni, filmezni, hogy elmentek a napok elég hamar. Volt közben munka, szülinapozás, névnapozás, és élveztem kicsit elmerülni egy-egy könyv soraiban (ajánlók hamarosan) vagy bambulni a filmeken (nemsokára).

Pénteken viszont úgy esett, hogy elmentünk Mr. A-val a nemzetközi űrkiállításra, ami most van a Millenárison. Beszari vagyok, és előtte ettünk is, így nem próbáltuk ki a szimulátorokat. Azt pontosan tudom, hogy nem tudok gépet vezetni – egyszer megpróbáltam, és 90 fokos szögben beleálltam a földbe, miután elvittem a jobb szárnyammal a repülőtér kávézóját -, a tehetetlenség meg egy kiadós KFC után erőteljes hányással járt volna… s mivel súlytalanság nem volt, kötve hiszem, hogy repkedtek volna a kis golyóbisba összeállt gyomormurci-cseppek.

2016. február 1., hétfő

Clive Barker: A vér evangéliuma



Annyira jó az arcokat látni, amikor nem rózsaszín könyvet olvasol. Főleg, amikor valakinek kiül a fejére, hogy „na, már megint egy sátánimádó pokolszökevény”. A Libriben is megkaptam az eladótól, hogy annyira kedvesnek tűnök ahhoz, hogy ilyen könyvet olvassak. Pf.

Imádom Barker világát, ahogy ír. Nincs hatással rám, nem álmodok tőle rosszat, de valamiért szeretem olvasni. A Pokolkeltő és a Korbács az, amivel anno megismerkedtem vele. Szeretnék egy kockát is, bár tudom, hogy nem nyúlkálnék nagyon hozzá. Félek, hogy Pinhead megjelenik itt a szoba közepén, és a kampóihoz tényleg nincs ingerenciám. Szerintem, neki lenne…