2015. december 30., szerda

2015 egy kis üvegben



Tavaly januárban nekikezdtem egy kis dolognak. Jelesül, egy kicsi üvegbe elkezdtem gyűjteni az év számomra kiemelkedően jó eseményeit. Azt hiszem, elvileg naponta kellett volna, de arra sem időm, sem energiám nem volt, így csak azok kerültek bele, amiket én remeknek tituláltam, megmelengették a kis lelkemet. Most, hogy az utolsó napon is került bele valami, gondoltam, havi bontásban megmutatom, milyen volt az évem boldog része.


Persze a végére nem a lelkesedés, hanem a boldogság fogyott el, amit az elmúlt három napban visszatornáztam.


január
03. Vikcike engem hívott fel először, amikor átlépte a magyar határt az újévben.
04. Megettem életem első pomelóját.
13. Hat év után fel tudtam venni a kedvenc skótkockás ruhámat.
16. Életünkben először ettünk kumkwatot.
17. Voltam Békéscsabán, Gyulán. Megismertem Pancsi párját. Tök jó nap volt.
22. Beültem üzletkötni. Sikerült. Volt vizsga a melóhelyemen, amire 3 napom volt felkészülni. Sikerült.
25-28. Remek szülinap. Vikcike hívott. Pancsi és Kemi meglepett egy személyre szabott kirakóssal.

február
16. Sikerült jól végigszögelnem egy szekrény hátulját.
28. Sikerült párom szülinapi grafiti tortája és kajája.

március
17. Zsolti faroktortája elsőre sikerült.
19. Zsolti örült a tortájának. Hihihi
20. Jól sikerült Timi rózsaszín, pillangós tortája, meg a bulit is élveztem. <3
25. Jóóóóó nagy fizut kaptam.

április
07. Találkoztam Zsófival. Leutaztam hozzá Pécsre. Kifújt minket a szél a városból, de imádtam az egész napot.
12. 4 kilátó 1 napon: DONE!
16. Megvettem életem első piros rúzsát.
25. Egyedül vásároltam. Vettem tűsarkút, Scooter jegyet. Voltam kínain, és még sok helyen. Kitakarítottam. – De ennek miért is örültem????
26. Voltunk Könyvfesztiválon. Vettünk könyveket. Voltunk a Piktortégla-üregeknél, kettőbe be is mentünk. Körsétán megtaláltuk a hobbit-házunkat.
27. Fagyiztunk Tündi bácsinál. Vettünk cipőket. Ettünk lángost.
30. Tök jó csajos délutánt tartottunk a munkatársnőmmel, Olikával. Vásárolgattunk.

május
01. Kirándulás a Farkas-torokban.
02. Megvettem életem első igazán piros rúzsát.
04. Megjött Kínából a szexi ruhám is. Tökéletes lett.
05. Csomagom jött Pancsitól, nem dolgoztam másnap, jó fizut kaptam.
09. Vettem farmerszoknyát. Két számmal kisebbet! Új lakónk van, Harvard, a kutyus (plüss).
15. Párom első igazi munkahelyi sikerélménye.
16. SCOOTER koncert.
23. Vikcike hazajött, és találkoztunk. Hurkát, kolbászt ettünk, meg rizskochot.
24. Kaputól a Kopaszi gátig sétáltunk. Ittunk vodkás limonádét a Laguna Beach Bistróban.
25. Négy évesek lettünk párommal. Megnéztük a Bosszúállókat.
26. Csapatépítő az Aquaworldben.
30. Elmentünk párommal a Dubarry étterembe megünnepelni az évfordulónkat. Bélszín steaket ettem.
31. Párom anyukájától csomó karkötőt kaptam. Voltunk ásványkiállításon is. Vettünk egy halom követ. Van végre ametisztes gyűrűm!

június
06. Jött Kemi. Ettünk-ittunk a kedvenc helyemen. Könyvhéten voltunk, gyrosoztunk.
07. Párommal könyvheteztünk.
19. Maci kiállítást néztem.
27. Képregény kiállítás (TRÉ volt), de Alien bögrét vettünk. Párom magától hozzám bújt.
28. Kirándultunk a Tündér-sziklához.

július
01. Olikával shoppingoltunk munka előtt. Kaptam tőle két cipőt. Az egyik régóta nagy vágyam volt.
12. A világ ízei Kanada-forduló. Marharagu… szerelem.
15. Párommal randiztunk a Vörös Oroszlánban. Kipróbáltuk az oxigénbárt.
16. Zsófi megkapta az ajándékomat. :P
17. Kemivel egy lányos napot tartottunk. Alfréd, az egér (plüss) is nálunk lakik most már.
22. Olikától kaptam hűtőmágnest (Trogiros), mert volt nyaralni és gondolt rám.
23. Leander Rising koncerten voltam. PERFECT!!!
25. Strandolni voltunk párommal Kőbányán. Anyukájától kaptunk egy csomó mindent. FINOM lett életem első koviubija.
26. Eltévedtünk kirándulás közben Budakeszin.
30.Nálunk voltak Pancsiék egy napot!
31. Olival bútort vásároltunk párom munkahelyén. Egy napot együtt töltöttünk.

augusztus
02. Megnéztük a Hangyát! :)
06. Strandoltunk. Megismertem párom gyerekkori barátját.
09. Zsuzsi (apu élettársa) szülinapjára After Eight tortát készítettem. A krémet is én kevertem hozzá.
11. Felépítették az egyik fogam. Moziban voltam apuékkal.
13. Megnéztük a Fantasztikus Négyest – a belőle gyártott poénok miatt jó élmény.
16. Andris anyukájától táskát kaptam, utazáshoz meglepetéseket.
08.24.-09.02. Görögországban voltam!!!

szeptember
12. Villámtalálkozó Pancsival.

október
04. Apu kávés-szedres, steppelt tortája sikerült. Párom szüleivel ebédeltünk.
09. Megnéztük a Mentőexpedíciót.
13. Díjat kapott a blog.
18. Megnéztük a Bíborhegyet. Starbucks-ban ittam pumpkin spice lattét.
22. Megnéztük az Utolsó boszorkányvadászt!
24. Sikerült az öt sült sajt.
25. M/S-t néztünk a Katona József Színházban, sütiztünk a Jég Büfében. Sétáltunk egy nagyot.
29. Megdicsértek a főnökeim, hogy kiválóan dolgoztam.
31. Random találkozó Pancsival Békéscsabán.

november
07. Random tali Vikcivel.
13. Tök jó délutánt töltöttem együtt Kemivel.
20. Megérkezett a Halálcsillagos medálom.
22. Gyulán voltam Pancsinál. Ott is aludtam, és jól szórakoztunk. Túl jól is. :) :P

december
15. Tali, csavargás, kaja, ajándékozás Kemivel.
20. 3D-ben megnéztem a Star Wars-t!
21. Egy év után találkoztunk Dórival. Macaront készítettünk, ami nem lett tökéletes, de jó nap volt. Imádom még mindig a kislányát.
25-26. Karácsony a családommal. Ettem, ittam, segget növeltem főleg. :D
28-30. ITT VOLT NÁLAM PANCSIIII! Kicsit szabadok, huncutok, fesztelenek voltunk ketten lányok.

Érdekes volt mindenképpen. Arra voltam a legkíváncsibb, hogy feladom, vagy az év utolsó előtti napjáig írni fogom. Sikerült kitartanom.
S mi lesz a 2016-os kihívás? Naplót írni! Na, kíváncsi leszek.

16 megjegyzés:

  1. Én is elkezdtem... én feladtam, illetve az év közepe felé annyira érdektelen lettem és elég nehezen vakartam ki magam a szarból így szerintem azután nem is nagyon írtam semmit. Minden esetre ma vagy holnap meg fogom nézni mire jutottam, de nekem is a naplózás lesz inkább a terv. Illetve kaptam egy nagy alakú 1nap-1oldal határidőnaplót, ami a mindennapi cuccok beleírkáláshoz túl nagy, úgyhogy az lesz a "naplóm". Érzéseket, aznapi gondolatokat szánok bele. Szívből remélem, hogy a következő évem nem lesz ilyen tré és nem fogom abbahagyni. : D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy láthatod, nálam ősz beköszönte volt az abszolút mélypont. Főleg szeptember, mert ott csak egy dolgot találtam. Illetve, most november végén éreztem úgy, hogy hiányos marad, aztán csak belepakolgattam utólag az üvegbe. Örülök, hogy megcsináltam.
      A naplóírásra kíváncsi leszek. Szerintem egy regisztrációhoz kötött blogot nyitok neki, mert a kézzel írás csak jegyzeteléshez megy, a többihez nekem muszáj pötyögni. Ez egyszer jó "móka" volt, a napló is csak kísérleti lesz egyelőre. :)
      Azért kitartást és száguldó kedvet kívánok hozzá!

      Törlés
    2. Viszont kívánom! : )
      Amúgy a neten én írtam naplót évekig, úgy kifejezetten szerintem több mint 2 évig. Ott sem feltétlenül a napomról írtam hanem érzésekről vagy az érzéseimet tükröző dolgokról. Zene, idézet, beszélgetés részlet stb....nagyon bánom, hogy megszűnt az az oldal mert olyan szívesen visszaolvasnám : ) sajnos esélytelen, hogy azt a tartalmat visszaszerezzem.

      Törlés
    3. Én sem feltétlenül a napomat akarom leírni részletesen, vagy kevésbé részletesen, hanem ahogy te is, érzéseket, gondolatokat, amiket tényleg magamnak írnék. Meglátjuk, mi sül ki belőle.
      Esetleg újrakezdeni?
      Megértem, miről írsz, mert ezer és egy olyan írásom van, amiket töröltem valahonnan, és nem kapom vissza őket, pedig néha jó lenne beléjük lapozni, ha csak virtuálisan, akkor is...

      Törlés
    4. Most megpróbálkozok papíron a dologgal aztán majd kiderül : )

      Törlés
  2. Te, hát ki ez a Pancsi?? Mindenhol ott van?? :) ;)
    Kívánom, hogy a következő éved tartogasson minden napra valami pozitív élményt, hogy egy kis üveg ne legyen elég!!!! ♡♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudom, de mindenhova írogat, meg folyton találkozik velem. :D:D:D
      Viszont kívánom neked is! Majd teszünk róla, hogy ne férjen el benne! ;)

      Törlés
  3. Jó lehetett visszaolvasni :) Végre én is megnéztem a SW-t :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy-kettőt el is felejtettem attól függetlenül, hogy velem esett meg, és fel is írtam. Mondjuk, az elején azt hittem, több lesz, a vége felé meg már attól féltem, hogy nem kerül bele több.

      Örülök! Tetszett?
      Én ma megyek másodszorra a családdal megnézni. :D:D:D

      Törlés
    2. Igen, nagyon, leszámítva a szomorú részt.
      Kezdem Darth Vadert tökös negatív hősnek tekinteni a hisztis "utódjához" képest.

      Törlés
    3. Igen, a szomorú résznél voltam úgy, hogy inkább nem nézek oda. :/
      A hisztis utódja még fiatal és botor, de Vader nagyurat nem lehet utolérni, bárhogy igyekszik majd Kylo.

      Törlés
  4. Ez tökre jó ötlet és kb. hasonló tervem volt azzal a pozitív összefoglalós hó végi posztokkal,csak egy idő után nem tudtam folytatni sajnos. De sok jó dolog történt veled :D

    Az hogy örülsz a kitakarításnak megértem xDDD Én is örülnék ha megcsinálnám már :D
    Ja és én is örültem az ajándéknak :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem utolsó dolog ebbe a kihívásba belevágni.

      Örülök, hogy örültél!!! :)
      Remélem, idén több veled töltött napom lesz!

      Törlés
    2. Rágyúrunk *-* Van egy évünk most úgy érzem :D

      Törlés