2015. november 13., péntek

Nem nagyon értem



MajdnemApós kórházba került. Amikor mentünk be látogatni, aznap volt egy olyan periódus, amikor csak a család volt bent. Kint vártam. Nem kell azt nekem látni, ahogy tisztába teszik, plusz, azért MajdnemApósban dolgozik a macsizmó. Kint ücsörögtem.

Egy papírmasé ember állt előttem vigyorogva, rajta a testrészein, mikor, milyen vizsgálatokra kell elmenni. Fogorvos félévente, nőgyógyászat évente, és így tovább. S ahogy ott ültem, elkapott a heveny röhögőgörcs attól a gondolattól, miszerint, ha ezt tényleg betartaná mindenki, megtérdelne az egészségügy.


Anno már azon kiakadtam, amikor anyámnak vissza kellett járnia a kezelésekre minden hónap első hétfőjén. Tudták, hogy jövünk, be is voltunk írva, mégis volt, hogy a chemót a folyosón kapta meg, mert nem volt ágy. Ültünk kint az ezeréves fapadon, fogtam a kezét, miközben csepegett belé a folyadék.
Délutánra lett ágy, mert apu ordított.

De az is jó volt, amikor Mr. A-val mentem tüdőszűrésre. A recepciós kisasszony mondta, hogy egyenesen, aztán balra el. Vártunk, vártunk. Gyanús volt, hogy nincs ott senki. Aztán jött egy nővér, és ránk pirított, hogy mit keresünk ott. Amikor megmondtuk, akkor nézett csodálkozva. De hát, a gép múlt héten tönkre ment, még két hét, mire jó lesz. Majd jöjjünk vissza.

Vagy a pajzsmirigy-vizsgálat otthon. Időpontot kell kérni, hogy majd időpontot kérhessek.
Röhej.

Most MajdnemApósom elért egy olyan állapotba, amit lelkileg nem bír már el MajdnemAnyósom. Rosszul van, szédül, és örökös halálfélelme van. Jobbnak láttuk bevinni addig is, míg meg nem műtik. Kezdődött azzal minden, hogy bekérték őket vizsgálatra, hogy adjanak beutalót érfestésre. Két idős emberről beszélünk, ráadásul az egyiknek csak egy lába van. Bementek, vártak, senki sem mozdult, hogy rossz helyen vannak, mert bár van az orvos, csak éppen egy két kilométerrel odébb levő intézményben ügyeletes, oda kell menni.

Túlvoltak rajta elég hamar. Most, hogy befektették, előtte szólt MajdnemAnyósom, hogy azt szeretné, ha a műtétig is figyelő kezek-szemek között lenne. Rendben is volt, várták sok szeretettel.
Aha.
Amikor megérkeztek, azzal szembesültek, hogy annyira várták őket, hogy a kellő vizsgálat időpontjára még egy tucat másik ember várt, ezért nem nyolckor mehettek be a rendelőbe, hanem tizenegykor. Aztán pedig kiderült, hogy nincsen elég ágy.

Mit lehetne tenni, egy nagy kórházkomplexumban? Egy vizsgálóban tették le MajdnemApósomat. Ez még rendben is lenne. Ha az ottani ágy nem lenne magas, amiről egy egyensúlyát nem érző ember leeshet. Kellett pár óra, míg megértették a kórházi dolgozók, hogy a pótágy legyen alacsonyabb.
Szóval, most ez van.

A kettő között történt a leghumorosabb eset. Azon nem tudtuk, hogy sírjunk vagy röhögjünk.
Taxival nehezen közlekedik MajdnemApós, mert gyenge. Emelni kell. Mihez kezd ilyenkor az ember? Betegszállítót hív.
Persze!
Csak két nappal előbb szólni kell, mert aznap nem jönnek ki.

Kérdem én, ha ott marad valahol a nyomorék, mert nem tud semerre sem menni, akkor sürgősségi felár mellett sem lehet érte menni? Maradjon ott, ahol van még két napig, mert nem szólt előre?
Végignéztünk csomó oldalt, fel is hívtuk ezzel őket, hogy könnyebb lenne velük, mint taxival, de mi volt a válasz? Oldjuk meg máshogy, mert beteltek sajnos. Két nap a várakozási idő.

Nálunk meg a pohár telt be. Mr. A emelte, húzta-vonta MajdnemApósomat egész nap.

Ennek tükrében kicsit viccesnek találtam a bábut. Mindig minden vizsgálatra időben elmenni? Ott reccsennének meg, mert nem lenne elég idő, ember arra, hogy mindenkivel foglalkozzanak. Így, amikor totál rendszertelenül, rendezetlenül mennek orvoshoz az emberek, teljesen random vizsgálatokra, sem képesek arra, hogy megfelelő ellátást biztosítsanak. Mi lenne akkor, ha mindenki betartaná a szabályokat?

Lehet azt mondani, hogy mert nincs pénz. Készséggel meg is értem ezt az indokot. De könyörgöm. Emberség. Azt mondom, ha valaki az utcáról esik be, oké. De amikor meg van szervezve is ezt kell csinálni?

Na, mindegy. Változtatni úgysem lehet rajta. Csak jól esett kimorogni magam.

10 megjegyzés:

  1. A magyar egészségügy újabb csodáját/csodáit láthattuk...

    És nem fejtem ki bővebben, mert sajnos nekem is elég sok szép történetem van a rokonaim kapcsán...viszont kíváncsi vagyok, mikor lesz valaki, aki azt mindja, hogy minden gördülékenyen és szervezetten zajlott...

    VálaszTörlés
  2. Van, ami nem kerül pénzbe, az esik a legrosszabbul, amikor bunkók a kiszolgáltatott, beijedt emberrel.
    A gyerekemet elküldték a sürgősségiről, hogy vigyem el 30 km-rel odébb, mert műteni kell. Vigyem, ahogy tudom, busszal, vonattal a törött kezével, amit csak felkötöttek, mert úgyis műteni kell. Ilyenkor és betegszállításkor taxi szóba sem jöhet (30 km-re???), ismerőst kell megfizetni, rokont, hogy vigyen el. Nincs más megoldás.
    A helyzet siralmas, én akkor megyek kórházba, ha visznek. Ha nincs ott 0-24-ben valaki a beteg mellett, családtag, neki annyi. Annyira elkeserítő. Olyanokat hallok, hogy a hajam égnek áll, ha nem fizeted meg az orvost, előre, meg sem műt. Állami kórházban. Áh, csak felhúzom magam. Remélem, apósod jobban lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk anyámmal volt, hogy mikor kezelésre járt vissza, nehezen mozgott. Taxi szóba sem jöhetett. Busszal mentünk be, jöttünk haza. Amikor eltávozott, akkor mondták utána, hogy ja, egyébként járt volna neki ingyen betegszállítás és táplálékkiegészítő. Kérdeztük, hogy ezt miért nem mondták korábban? Mert nem kérdeztük - ez volt a válasz.
      Utálom, hogy mindenre az a válasz, hogy gondoskodj magadról, meg csináld, ahogy tudod. Persze a másik oldalon mindenki tudja tartani a markát.
      Amilyen történetek vannak, az tiszta horror. Én magán orvoshoz járok, ha tehetem, megvannak a dokijaim. Ők legalább foglalkoznak is az emberrel.
      Köszönöm!

      Törlés
  3. Még jó hogy fizetjük a TB-t. Utána meg vagy ki tudjuk fizetni a magánorvost vagy nem. Ezt már eljátszották velem a fogászaton, szerencsére súlyosabb dolog miatt még nem kellett kórházhoz folyamodnom, de ameddig csak lehet nem is fogok.
    Előre félek, hogy mi történik ha valamelyik családtagom kerül majd ilyen helyzetbe. Botrányos ez az egész....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is a fogászat tette be a kaput. Úgy vagyok, legyen TB-m, mert ki tudja, de ameddig megy, addig nem megyek államihoz.
      Remélem, nem fog egyik családtagod sem ilyen helyzetbe kerülni.

      Törlés
  4. Ez egyébként annyira tipikus. A kórházak telve vannak, de én sokszor úgy érzem hogy feleslegesen,mert olyan emberek foglalják az ágyakat,akiknek úgymond annyira nem fontos. A gyógyszertárakban és sima háziorvosi vizsgálatnál is ez a tapasztalat....
    Viszont sajnos a másik végletet is ismerem, és nem tudom feltétlenül az orvost,meg a nővéreket hibáztatni. Mivel ilyen helyeken dolgoztam/gyakorlatoztam,ezért látom,hogy mennyire nehéz. A fenti szerveknek kéne erre oda figyelni,hogy ne csak felújítva legyenek ezek a retek kórházak,hanem mondjuk több dolgozót bele- ember bőven lenne... Szóval szar az egész és már előre félek,hogy mi lesz ha én jutok ide,hogy ilyen hülye helyekre kell járni.

    Remélem azért minden rendben azóta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretnék sarat dobálni a kórházra, ahol apósom van. Kívülről felújított, meg még egy részét most csinálják. Belül viszont rohad az egész. Lepattogzott festék van a falon tíz centire az ágy felett például. Remek szakemberekkel van körbevéve, viszont, a hely maga oltári nagy csalódás. Az embernek az jut az eszébe róla, hogy basszus, ez a Purgatórium.
      Nem azt mondtam, hogy minden esetben ők a hibásak, mert van, amikor nem. De van, hogy kicsapják a biztosítékot azzal, mintha az agyhalottat játszanák, jelszó, a beérkezőnek úgyis mindegy, mert rászorul.

      Minden nincs rendben sajnos, viszonylag nem is lesz, de ma jó napja volt. :)

      Törlés
  5. Sajnos ilyen a magyar egészségügy... mondom ezt úgy, hogy van rokonom, aki benne dolgozik. Ő nyilván becsületes és lelkiismeretesen végzi a munkáját, de pl. az orvosokkal alig volt még jó tapasztalatom. Mert ők a betegséget kezelik, nem az embert. Úgy kezelnek, mint egy tárgyat, nem pedig mint érző, lélekkel rendelkező lényt, és ez sokszor megviseli az embert. Sajnos azt tapasztalom, hogy nagyon kevés orvos van, akik kedvesen, megértően tudnak viszonyulni a betegekhez. Értem én, hogy sok a napi gondjuk, de azért mégis... A nővérek, ápolónők helyzete meg egyenesen szörnyű, és hát ott is vannak olyanok, akiknek nagyon nem ezt a hivatást kellett volna választaniuk.
    Remélem azóta jobb a helyzet nálatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ezért írtam, hogy megértem, de pénz az egy dolog. A helyzetük egy másik dolog. De ne menjen olyan sem orvosnak, sem ápolónak, akibe nem szorult emberség.

      Törlés