2015. október 17., szombat

Kevin Hearne: Hexed (Megátkozva)



„A Vasdruiida Krónikái 2.”

Két bajom van ezzel a könyvvel. Ha olvasom, hamar elfogy, ugyanakkor, nem tudom nem olvasni. Menet közben akarom a folytatást, most pedig, hogy túl vagyok a második részen, nem tudom, hogy akarom-e a következőt. Mert nagyon szeretném, de akkor meg vége lesz.


Fülszöveg:
Atticus O’Sullivant nem izgatják túlságosan a boszorkányok. Most mégis arra készül, hogy egy mindkét fél számára előnyös, kölcsönös megnemtámadási egyezményt írjon alá velük, amikor napjaink arizónai Tempéjének boszorkánynépessége hirtelen megnégyszereződik. Ám az új lányok nem csak gonoszak, de a második világháború alatt meglehetősen sötét szerepet töltöttek be a németek oldalán.
Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünknek ki kell vennie részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak.


Eredetileg: Kevin Hearne: Hexed (2011)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. (2013)
Oldalszám: 296
Műfaj: fantasy

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Kiderült, hogy ha kinyírsz egy istent, hirtelen megugrik a népszerűségi indexed.

2)
Már rég megorrontottam. Eau de Halál szaga van.

3)
Amikor megkérdeztem tőle, tudja-e, mi az a mainasz, ahelyett, hogy azt válaszolta volna, hogy a bacchánsnők másik neve, ezt mondta: „A mai nász az, amikor ma dugunk, és nem holnap.”

4)
(…)Mind élnek, kivéve, akik meghaltak.
„Azt hiszem, erre a mondatra megkaphatnád a Nyilvánvalósági Nobel-díjat.”

5)
Az égés roppant fájdalmas volt. Kábé, mint amikor ötödik osztályos diákok Wagner-operát akarnak előadni.

6)
(…) de van egy megérzésem.
- A paranoiás fajtából?
- Miért, van másfélém is, galambom?

7)
Hülyébb vagyok, mint a sokévi átlag!

Gondolatok
Irigylem a szerzőt az eszéért, mert tényleg új életet lehel bele a mitológiába. Ráadásul, nem is csak egybe, hanem helyből az összesbe, és remekül köti össze őket egy, önálló történetté. Logikus, pörög, Atticus megy, gondolkodik, cselekszik, és gyakorlatilag annyira áll le a történet, amikor fejezetváltásnál leírják, hogy a drudia lefekszik a gyepen regenerálódni.

Az elején nagyon kíváncsi voltam, hogy eresztik össze Thorral Atticust. A végén kiderült, hogy sehogy, de ez persze még a jövő zenéje. Nem volt igazán csalódás, hogy ez a harc nem ebben a kötetben jött, mert így van mit várni, és ez után mit tenne? Megkeresné a másik villámlovast? Zeuszt?
Viszont, hogy az előző részben is boszorkányok keverték a kakit, és most is… nem tudom. Nem volt ugyanaz, de valami mást vártam.
Amikor megérkezett minden részlet a könyv első harmadában, akkor összezavarodtam. Megszaporodtak a bukottak, démonok, istenek, boszorkányok, Bacchust éltetők, és csak kapkodtam a fejem, hogy mi, mi, mi? Aztán letisztázódott minden, ám addig is el kellett jutni, és sehogy sem tudtam összekötni az elemeket. Nem is kell ezzel próbálkozni.
Mindezzel együtt a prérikutyát utáltam leginkább. A beszédét, hallottam a stílusát, és amit tett az kinyitott egy bicskát a zsebemben. Granuaile nekem még mindig semmilyen. Kár Perryért.

Oberon és a két ügyvéd (Lief és Hal) továbbra is nagy kedvencem, ahogy az idős özvegy is a tornácával, és a sörével, valamint persze, itt van Atticus, aki egy rettentően jó karakter. Amúgy, ebben a könyvben szépen összepakolt személyek jönnek-mennek.


Ami a rengeteg akció mellett még pozitív, hogy magyaráz továbbra is, adagol, van az elején némi szószedet, és nem utolsó sorban, sajátos humort képvisel az ilyen jellegű fantasy irodalomban.
Egyébként, a legjobb példája annak, hogy nem kell valamit 600-800 oldalra elnyújtani, bőven belefér 300 oldalba is minden.

Mindig azon gondolkodom, mennyire lehet ezekhez az alapokhoz hozzányúlni más szemszögből. Ez a történet, az író bebizonyítják, hogy lehet anélkül, hogy istengyalázás történne. Mert, amikor Szűz Mária és Jézus szóba kerülnek, akkor pislog az ember, hogy ebben a megközelítésben nem is rossz.

A szerzőről: 1970-ben született Arizonában. Itt nevelkedett, járt egyetemre. Jelenleg lányával és feleségével Coloradóban él.

Ajánlom: Bárkinek, sőt, azoknak is, akik inkább a germán irányban mozognak, mert Asgard még vár minket két szempontból is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése