2015. október 14., szerda

Isaac Asimov: Azazel



Ez szintén az a könyv, amit szerintem magától egy ember két dologért vesz le a polcról. Azért, mert Asimov, vagy azért, mert Azazel. Tény és való, pici démonról van szó, nem úgy, mint a címe sejtetni engedné, és köze nincs az író science fiction munkásságához.

Szintén még a görögországi úton olvastam ki, sajnálatos tény, hogy sikerrel mostam ki a nadrágommal együtt a feljegyzett idézeteket. Bocsi!!!


Fülszöveg:
Két centiméter magas. Tűzvörös. És varázserejével bármely halandó ember életét pokollá teheti… természetesen csakis a legjobb szándékoktól vezérelve.
George Bitternut, a különc nyelvész véletlenül bukkan rá az ősi megidéző szövegre, amely előszólítja ezt a rettentő hatalmaknak parancsoló, aprócska démont. A lény azonban sajnos semmi olyat nem hajlandó tenni, amiből George-nak személyes haszna származna – viszont hajlandó segíteni a barátain. Időnként egészen katasztrofális következményekkel…

Ez az ördögien mulatságos, csalafinta novellafüzér Asimov új oldalával ismerteti meg hűséges olvasóit. Az SF nagymestere ezúttal a habkönnyű szórakoztatás mellett teszi le voksát, de a tőle megszokott rendszerező, csavaros észjárás minden történetben a felszínre bukkan.


Eredetileg: Isaac Asimov: Azazel (1991)
Kiadó: Metropolis Media Group (2014)
Oldalszám: 256
Műfaj: Novelláskötet, szórakoztató irodalom

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Nem kérhetnél inkább egy gyémántot tőlem? – kérdezte. – Átrendezem az atomokat egy darabka szénben, és kapsz egy elsőrangú, szép, félkarátos követ. De hogy valaki ellenállhatatlan legyen a nők számára? Ezt hogy csináljam?

2)
- Hogyan fogsz elszámolni a távolléteddel? – vetettem fel (…)
- Elmondom nekik az igazságot: tárgyalásra hívott egy szélsőségesen ostoba, extragalaktikus szörnyeteg, akinek égető szüksége volt az én éles eszemre. Ezúttal mit óhajtasz?

Gondolatok:
Emlékszem, egyszer kértem meg egy mágiával foglalatoskodó ismerőst, hogy írjon már nekem egy-két varázsigét, hogy betegyem a könyvbe. Azt mondta, nem teszi, mert fél, hogy valaki hangosan felolvassa, és rontást küld magára. Azóta is szkeptikusan állok a dologhoz, hogy tényleg így gondolta, vagy csak nem akarta magáénak tudni ezt a nemes feladatot. Mert, George is megörököl pár iratot, amiből megidézi az általa csak Azazelnek nevezett pirinyó démont, aki mindenkinek „segít”, csak éppen neki nem.
Azazel nem a kecskebak alakú démon, akit így ismerünk. Nem is ez a neve, ha jól rémlik, George csak így emlegeti. Valószínű, akit meg lehet idézni, és áldoznak neki a pusztában, az nem két centis lesz, nem piros, és nem csínytevésekről híres.

Ezt félretéve Azazel imádnivaló. Ahogy szópárbajokat vív tulajdonosával, vagy ahogy a legjobb szándéktól vezérelve, pokollá teszi mindenkinek az életét. Ha lenne egy házi démonom, meglenne az oka annak, miért bénázok állandóan itthon. De nem tudom, hogy megidéznék-e valamit azért, hogy utána jót/rosszat tegyek másokkal? Valószínűleg, nem.

A novellákban az állandó még, hogy általában George, a naplopó meséli el a történeteket egy író barátjának (Asimov). Összefutnak, beülnek valahova, és George beszélni kezd a történtekről, miközben ők is gúnyolódnak egymáson.
 
Humoros, szatirikus, nagyon hamar fel lehet falni az egész könyvet. Leginkább Örkény Egyperceseihez hasonlítanám, ott kavarogtak hasonló érzések bennem. Asimov nagyon sok öniróniával áll hozzá ehhez a könyvhöz, ennek történeteihez. Ettől lesz szerethető és vicces.

Amit én negatívumként említenék, hogy a történetek ugyanazon a sémán épülnek fel, s ha sokat olvas belőle az ember, már nem lesz szórakoztató, úgyhogy, aki nekiáll, az csak módjával lapozgassa. Higgyen nekem, hogy töményen lehet sok, idegesítő, unalmas. Ha finoman adagoljuk, akkor megfelelő.

Lehet a saját jó szériánkat, vagy rossz passzunkat egy démonra kenni. Mindenki kap valamit az élettől, amiből a lehető legjobbat, legtöbbet kell kihozza saját maga számára. Ez vagy jól sül el, vagy rosszul. De ha nem tudsz hozzá hálával közeledni, akkor bármi is idézel meg, az nem lesz több, mint a te személyes görög tragédiád. Sőt, igaz az is, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik. Az apró betűs rész meg arról rendelkezik, hogy nem mindig úgy, ahogy szeretnénk. Mert elgondolni, kérni és végrehajtani három különböző dolog.

A szerzőről: 1920 és 1992 között élt orosz származású, amerikai író, a Robot-törvények megalkotója, és az Alapítvány atyja. Kisbolygót, magazint és két díjat is neveztek el róla.

Ajánlom: Mindenkinek, aki nem olvasott Asimovtól, vagy szeretne mást, mint az Alapítvány és a Robot-történetek. Aki szeretne jól szórakozni egy délután erejéig.

2 megjegyzés:

  1. Hm, egészen megtetszett ez a könyv, lehet, hogy beszerzem és én is elolvasom :) Bírom az ilyen humoros alkotásokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha beszerzésre kerül, azt mondom, hogy napi egy novellát olvass el, ha kibírod. :)

      Törlés