2015. szeptember 29., kedd

Penészvirág 2.0



Van egy ismerősöm, aki attól érzi élőnek magát, attól gondolja tartalmasnak az életét, hogy folyamatosan pörög. De tényleg. El nem tudom képzelni, hogy van egy munkanap után még ereje arra, hogy elmenjen bulizni, és néha hetente többször. Csábít engem is (ezzel sokan próbálkoznak), viszont én sem abban a zenei műfajban, sem az azt szerető közegben nem érzem jól magam, sőt, táncolni is utálok. Erre azt találta mondani, hogy bepunnyadt punci vagyok.


Nem feltétlenül gondolom így. Inkább azt mondom, nekem más a szórakozás, más kapcsol ki, mert az én világom nem az övé. Sosem tettem egyenlőségjelent az eksztázis, IHB bulik és a lelki feltöltődésem közé. Sosem gondoltam unalmasnak, hogy én elücsörgök egy társaságban, kezemben a sörömmel, vagy hogy kerti partik alkalmával hajolok el valamerre.
Sőt, ha már szórakozás, akkor megválogatom, hova megyek. Minőségre vágyom, élő zenére, ám soha életemben nem voltam az ide megyek, oda pörgök, amoda táncolok, emide rázom magam típus.
Hagyjanak békén a kis szomjoltómmal, úgyis jól tudok szórakozni.

Másnál ez a fajta feltöltődés a korral jár. Lehet, hogy koravén vagyok, lehet, hogy nem, de úgy érzem, ez így van rendjén.

Számomra kellemes időtöltés, hogy itthon megiszom egy üveg bort kettecskén a párommal, vagy olvasok, írok, filmet nézek, zenét hallgatok. Tök mindegy, hogy a hétnek melyik napján csinálom ezt, engem kikapcsol. A feltöltésről a baráti találkozók, röhögések, koncertek gondoskodnak, amikor vannak.

Ha a valamikori önmagamnak azt kellene mondanom, hogy „figyu már! Az él csak igazán, aki hetente legalább egyszer hány”, nem kérdezném meg, hogy miért nem én vagyok az. Még a fiatalabb énem sem. Élveztem mindig is az életemet, nem érzem úgy, hogy eldurrogtattam minden patronomat, viszont már nem is vágyom arra, hogy klubokban, kocsmákban tengessem a szabadidőmet.
Az már megint más kérdés, hogy mennyire ütöm ki magamat. Egyetlen egyszer voltam nagyon durván szétcsúszva, azóta nem. Nem szeretem, meg, ha belegondolok, nem is buli az első egy órában berúgni, aztán a nagy fehér kagylót ölelgetni.

Lázadni meg nem szeretnék a korábbi rossz döntéseim miatt, vagy az ellen a félelem ellen, hogy nem élek igazán. Idővel mindenki a vasárnapi kádat és könyvet fogja választani ahelyett, hogy napszemüvegben pörög egy diszkóban.

Sok embernek a fiatalkora – és azok, akik elcseszték, na, azoknak egy kicsivel később – jelenti azt, hogy állandóan mozgásban vannak. Keresik az ingereket, a kockázatot, a veszélyeket, tágítják a határokat. Ezzel szemben később biztonsági játékosokká válunk. Hogy ezt merő parából mikorra toljuk ki, az már egyéni szoc. probléma.

Igazság szerint, volt egy sötét időszaka az életemnek, amikor mindent kétszer kellett meggondolni. Akkor lenyugodtam, megbékéltem, és azóta is tartom ezt. Gimitől kezdve eddig a pontig mindig jutott valami, ahova el kellett mennem. Barátokkal kocsmázni, koncertre, ZP-be (mert akkor még nem volt az átlagéletkor 12, és volt ZP). Aztán egyre inkább számolnom kellett. Ha most megiszom egy sört, az azt jelenti, hogy két zsemlével kevesebbet tudok venni másnap. Ez így ment mindig, s volt, hogy annyira sodródtam az eseményekkel, hogy ott voltam, hogy másnap álltam a boltban, és sóvárogva néztem a pogácsákat. 30 forint a zsebben, éhségérzet a gyomorban.
Sokáig utána nem is mentem sehova. Na, az betette a kaput, mert úgy kifordultam magamból, hogy csodálom, hogy nem a zárt osztályon végeztem.

Úgy öt éve találtam meg a kettő közti arany középutat, ami számomra tökéletesen megfelelő. Egyrészt, nem csinálok semmi olyat, amit más akar, viszont én nem élvezem. Nézzenek ki egy társaságból, akkor is azt csinálom, amit én akarok. Vagy így fogadnak el, vagy sehogy.
Másrészt, minden képmutatás nélkül mondom, hogy egyensúlyban vagyok az életemben. Amitől lehet, hogy penészvirágnak tűnök, de a magam szemében nem.

Nem esem pánikba attól, hogy nem pörgök lázasan ezerrel, csak azért, hogy bizonyítsam magamnak, még fiatal vagyok, sosem fogok meghalni, nem érdekel semmi. Így sem érdekel, csak másként fejlődtünk el. Kevésbé tűnik ez szórakoztatónak addig, ameddig valaki eddig a pontig el nem ér.


Képek forrása:
http://www.narragansettbeer.com/wp-content/uploads/2013/10/Quahog-drunken-clam.jpg
https://www.tewksburyfinewine.com/images/sites/tewksburyfinewine/gallery/tumblr_laazlfv2KT1qavbqfo1_500.jpg

6 megjegyzés:

  1. Szerencsére már abban a korban vagyok, hogy senki sem nyaggat ilyennel :)
    Sem időm, sem pénzem nincs a heti többszöri bulira, egyszerűen bele sem fér, pláne nem heti többször.

    A másik meg, hogy sokan nem értik, hogy mást nem ugyanaz boldogít, mint őt. Bármilyen hihetetlen, ami az egyiknek unalmas punnyadás, az a másiknak élvezet.

    Lehet, van, aki sosem akar felnőni és 50 évesen is rázza a tinikkel :) Mi a párommal már egy moziban is emeljük az átlagéletkort, ez van, a mozis jegyszedő már nem mer visszategezni, hajjaj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ugyanígy vagyok vele. Nem is izgat igazán, és jobban féltem az összekuporgatott pénzem, mint más, mivel tudom, milyen, amikor nincs. Amikor tényleg nincs. Nem tudok ezen túllendülni, és ha nem olyan a közeg, amit szeretek, akkor könnyen mondok nemet.

      Abban egyet értek veled, hogy mindenki más fordulatszámon pörög. :)

      Törlés
  2. Nekem meg még hamarabb lecsengett a "pörgős" időszak. Igazából soha nem is volt... : D az a pár koncert, amin életemben voltam elég is volt. Mennék még most is, de ezeknél is az a baj, hogy 22 évesen már öreg vagyok mert az átlag életkor, ahogy írtad is kb. 12. Ebből meg köszönöm nem kérek.
    Soha nem voltam egy bulizós, sokkal többre értékelem a nyugiba töltött mindennapokat. Én igazából olyannyira be vagyok gubózva, hogy beülni meginni valamit sincs kedvem : DD hát ez van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A koncertekkel elsősorban az ár-időtartam arány nem tetszik nekem. Annyira nem tudok szeretni senkit (csak egy-kettőt), hogy kiadjak egy rahedli pénzt háromnegyed óráért. :S
      Régen még jó volt. A másik az átlagéletkor. Tyúkanyónak érzem néha magam. :D
      Beülni még van kedvem... társaságom nincs hozzá.

      Törlés
  3. Én is megkaptam régen, hogy begyöpösödött vénkisasszony leszek, mert nem járok el bulizni. Holott tényleg csak arról volt szó, hogy bizonyos időtöltések nem az én világomba tartoznak. Voltam néhány koncerten és voltam kevésbé józan is, jó volt, de néhány alkalom bőven elég volt belőlük. sokkal jobban élvezem azt, ha sétálhatok a férjemmel, ha olvashatok, vagy ha új recepteket próbálhatok ki. Egyébként régen sem voltam soha buliba járós. Nem tudok önfeledten lötyögni umcaumca zenére és nem tudok random ismerkedni vadidegen emberekkel, akik mondjuk úgy, nem annyira szomjasak. Számomra a kikapcsolódás teljesen más fogalom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem tudod, mit mondtak? Hogy nem lesz mit mesélnem az unokáimnak, míg nekik igen, mert velük mindig történt valami.
      Sok mindenben egyezünk. :)

      Törlés