2015. szeptember 6., vasárnap

Filmturmix



Visszajöttem kicsi nyaralásból, de még nem vagyok lélekben itt, ezen a bolygón, pedig nem az űrben kalandorkodtam. Amit tegnap melóban összebénáztam, az valami hihetetlen. Ez az első fele azon filmeknek, amiket még az utazás előtt néztünk meg. Egy-kettőt nem tettem bele, mert azt mi is kikapcsoltuk, ugyanis, nem szól semmiről, mint a Valami követ (It Follows, 2015).



Az egyezség (The Pact, 2012)
R: Nicholas McCarthy
Sz: Caity Lotz, Casper Van Dien, Kathleen Rose Perkins
Amikor az anyjuk meghal, Annie, Nicole és Liz hazamennek. Gyerekkori otthonukban egyre több furcsa, megmagyarázhatatlan dolog történik, mígnem ketten is a furcsa lakás áldozatává válnak. A megmaradt egy nővér dolga, hogy megfejtse anyjuk titkát.
Vontatott, és millió és egyszer láttuk már. Ad egyfajta kikapcsolódást annak, aki megnézi, viszont úgy gondolom, hogy az alacsony költségvetés itt picit rontott a dolgon. Benne hagyták a folytatás lehetőségét, amiből ugyancsak egy szellem vs. szellem film lesz. A forgatókönyvben van némi logikai baki, amit nem részleteznék, csak szemet szúr, hogy kidolgozatlan. Amúgy a hangulata megvan, aki szeret félni, az fog is, aki nem, az nem.


A Frankenstein-teória (The Frankenstein Theory, 2013)
R: Andrew Weiner
Sz: Kris Lemche, Joe Egender, Heather Stephens
John Venkenheim belemenekül a mások szerint képtelen fantáziálásába, miszerint Mary Shelley híres regénybeli alakja, Frankenstein él és virul, ráadásul egészen nyugodtan szedi áldozatait. Egy forgatócsoport tagjaival el is indul, hogy alátámassza feltevéseit.
Értem, hogy a legolcsóbb költségvetés az áldokumentum. De miért kell a fantáziátlan, kényszerből született dolgokat akár így is leforgatni??? Unalmas ez a film, mintha a BWP-t néztem volna újra, amit próbáltak beleoltani a Gyatlovba. Agyament, rossz, és ROSSZ. A történet alapjaiban nem rossz, még az elgondolás sem. De a megvalósítás… no comment. A színészek meg nem tudták, mit kezdjenek magukkal.


A Grand Budapest Hotel (2014)
R: Wes Anderson
Sz: Ralph Fiennes, F. Murray Abraham, Tony Revolori
Gustave H kalandjait láthatjuk a filmben a két világháború között, amit leginkább a friss lobby boy asszisztálásával él át a helyen, ahol dolgozik. A Grand Budapest Hotel történetébe is betekinthetünk általuk, miközben egy műkincsrablás főszereplőivé válnak.
Jaj, nekem nagy kedvencem lett, imádtam Ralph Fiennes karakterét, meg egyébként mindenkiét. Nagyon jó volt a színészi játék, és tetszett a kifinomult, intelligens humora a filmnek. Nem szokványos a hangulata, a története, a képi világa. A mai napig idézgetünk ebből a filmből. Sokaknak talán azért nem fog tetszeni, mert nem a szokványos filmsablon alapján készült, de aki vevő a szatírákra, a Monty Pythonra, vagy tetszett az Amelie csodálatos élete, annak ez is tetszeni fog. Imádom.


Jurassic World (2015)
R: Colin Trevorrow
Sz: Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Vincent D’Onofrio
A Jurassic Park tragédiáján, és ennek sikerén felbuzdulva, húsz évvel az eredeti, első történet után újra megnyílik a Jurassic Park, immár World utónévvel, ahol tárt karokkal várják a látogatókat újabb és újabb dinókkal. Arra nem számítanak csak, hogy a fellendülés legújabb tárgya elszabadul a szigeten.
Sok volt benne az első részből, és ez volt a jó. Tetszett, hogy a raptorok is állatként viselkedtek, nem a gyilkoló hüllőt tették csak beléjük. Szép a képi világa, nekem a történet és a szereplők (a gyerekkarakterek is) tetszettek. A film egyetlen hibája, amit el is mondanak benne, hogy a T-Rexre már mindenki immúnis, ezért kell valami hatalmas, sokfogú, sok képességű szenzáció. A kevesebb néha több, de így se volt rossz. Aki szerette a legelső részt, annak szerintem ez is tetszeni fog. Tudtak haladni a korral, utalások is voltak benne.


A 44. gyermek (Child 44, 2015)
R: Daniel Espinosa
Sz: Tom Hardy, Noomi Rapace, Gary Oldman
Az ötvenes évek Szovjetuniójában Leo a titkosrendőrség ügynökeként veszti el munkáját, amikor feleségét nem adja az állam kezére. Egy kisvárosban kötnek ki, ahol Nesterov tábornokkal együtt különös gyilkosságsorozatba futnak bele, és nyomozni kezdenek.
Inkább a kor bemutatására megy rá, mint a sorozatgyilkosra, mondjuk, gondolom nem véletlenül, mert a Csikatilo-gyilkosságokkal foglalkozó filmeknél (főleg X-Polgártárs) másabbat, jobbat, nagyobbat durrantani nem lehet ebben a témában. Tom Hardy jól hozta az oroszt, de ebben a filmben áll, hogy szinkronnal nézzétek. Nagyon rossz, blőd, amikor amerikai színészek orosz akcentussal, angolul beszélnek. Neeeem. Aki nem avatatlan szemmel nézi, az biztos talál benne kivetnivalót. Mr. A is sorjázta. Nekem, laikusnak a lehetőségekhez mérten jó élményt nyújtott.


Tökéletes hang 2. (Pitch Perfect 2, 2015)
R: Elizabeth Banks
Sz: Anna Kendrick, Rebel Wilson, Hailee Steinfeld
A Bardem Bellák csúfos kudarcot vallanak az elnök születésnapi partiján két évnyi szárnyalás után. Felfüggesztik őket, ám a VB-ről nem rendelkezik az eltiltás. Ott szeretnének visszatérni, ám a csapat jobban széthúz, mint valaha. A tökéletes összhangot keresik.
Nem jobb, de nem is rosszabb, mint az első rész. Vasárnap reggeli kikapcsolódásnak, ébredésnek nem volt rossz. Sőt, egészen jól elszórakoztam rajta. Mosolyogtam, nevetgéltem. A karakterek jók, néha picit sok, a zenék többsége is ott van, ám nem annyira üt, mint az első rész. Ha tetszett az első rész, szeretitek a csajos filmeket, akkor ez pont megfelelő lesz.

12 megjegyzés:

  1. Az egyezség nekem nem igazán jött be, férj viszont imádta. Nem tudom, én valami ijesztőbbre számítottam volna.
    A jurassic World jó volt, tetszett, de túl sok keserű érzést keltett bennem.
    A Pitch Perfect 2 szerintem kicsit gyengébb lett, mint az első rész, a zenék sem voltak olyan ütősek és a humor sem ütött annyira. Azért persze jó volt megnézni, kikapcsolt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hasonlóan vélekedünk, bár a JW bennem nem hagyott keserű érzést, inkább ez már másoknak szól, máshogy, és félek a folytatástól, mert szerintem lesz.
      A PP meg, mint régebben a Bring It On (Hajrá csajok, 2010), azért ütött, mert addig olyan jellegű film nem volt. Friss volt, új volt. Most ez egy második rész, evidensen az elsőhöz mérjük. Egyelőre még nem tudok dönteni.

      Törlés
  2. A Grand Budapest Hotelt korábban láttam, hát van a filmnek egyfajta levegője, érdekes volt. A többi meg ezek után nem érdekel annyira, inkább mást választok estére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy annyira ez most nem jött be. Majd a következő vasárnapi eresztés! :)

      Törlés
  3. A Jurassic World-öt (elvileg) mi is láttuk, de sok nem maradt meg belőle! De ezt írtam is neked! :)
    A Tökéletes hang második része viszont tetszett, lekötött rendesen. Az első után azt hittem, elcsépelt lesz, de nem. Szerintem jó! Imádom "HájÉmi"-t! :)

    Nézzétek meg az Önkívület (Self/less) című filmet. Tegnap láttam és nagyon tetszett!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem, hogy mondtad, hogy megnéztétek, de én meg arra nem emlékszem, mit mondtál róla. :)

      Az Önkívület mindenképpen listás nálunk. Remélem, mihamarabb sikerül megnézni. Mióta láttuk a plakátját, meg szeretnénk kuksizni. :D

      Törlés
  4. Jah és hiányoztál míg oda voltál a kicsiny nyaraláson! ;)

    VálaszTörlés
  5. Hellóka, jó, hogy itt vagy, rengetegszer jártam azóta az oldalon! Nagyon kellemes lett a külcsi! :)) Ezekből csak az utolsó két filmhez volt szerencsém. A 44. gyermeket könyvben olvastam, ezét feliratosan megnéztük, tök olcsón a moziba a barátnőmmel, és én kiakadtam az angolhangon. Végig ezen nyavalyogtam. Blöááá, ez a... mintha egy magyar próbál (aki sosem tanult angolt), angolul beszélni, komolyan! :DD A PP-ből az első nekem jobban bejött. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, és örülök! :)
      Én még mindig jojózom, hogy első vagy második rész, szerintem még egyszer megnézem, aztán eldöntöm. A 44. gyermek közben én is a hangon arénáztam, párom az már a történelmi hűségen. Amúgy, ha nem láttad, és ez azért tetszett, ajánlom az X-Polgártárs című filmet! :)

      Törlés
  6. Wes Anderson összes filmjét érdemes megnézni, annyira szép és mesés világot teremt, az ember egyszerűen baromi jól érzi magát a megnézésük után :)

    VálaszTörlés