2015. szeptember 30., szerda

Elizabeth Richards: A sötétség városa



„A Fekete Város krónikái 1.”

A könyvhéten kaptam ezt a könyvet a barátnőmtől, másnap megvettem azért a második részét, hogyha nagyon tetszene, legalább addig eljussak. Nem ezt akartam olvasni, csak valamiért folyton elfelejtettem feltenni az olvasandót e-bookra, úgyhogy lekaptam a polcról.
Hm. Jól tettem, hogy megvettem a folytatást.

Fülszöveg
A Fekete Város lakóinak egy véres, brutális háború után kell újjáépíteniük a füstölgő romokat és saját életüket. A városon emberek és sötétfajzatok osztoznak, csak a Határfal választja el őket egymástól. Egy elszabadult vírus sokakat megfertőzött, még tovább súlyosbítva a helyzetet, és a sötétfajzatok új mutációit hozva létre. Bár a háborúnak vége, lüktet a feszültség, a Fal két oldalán élők ugrásra készen várják az újabb összecsapást.
Ebben a kiélezett helyzetben Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy Haragvó sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetsége ezek után, hogy beleszeretett Ashbe, ebbe a sötétfajzat félvér fiúba? Érzései felkavarják, minden szívdobbanása ellent mond annak, amiben addig hitt. Ez a féktelen szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között.
A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek, elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. S bár hamar rájön, hogy Natalie a „vértársa”, meg kell küzdenie a külvilággal és önmagával.
Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyja ki!
A Fekete Város krónikái című sorozat első része.


Eredetileg: Elizabeth Richards – Black City (2012)
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft. (2013)
Oldalszám: 392
Műfaj: ifjúsági fantasy

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Ne félj jót tenni!

2)
(…) mert még mindig könnyebb elhinni a hazugságot, mint szembenézni a rettenetes igazsággal.

3)
Nem tudom, hogy élhetnek ott emberek, a halál árnyékában.

Gondolatok
Amikor olvastam, végig az járt a fejemben, hogy jé, ez a második világháború, csak a szereplők emberek és sötétfajzatok. Faj alapú tisztogatás, karperec, nem mehetnek oda, ahova akarnak, nem csinálhatnak azt a sötétfajzatok, amit szeretnének…stb. Viszont, egy magasztosabb vezérhangya nevében cselekszenek. Jól volt keverve ez a kettő, és szépen elém is tárta azt a világot, mely egy disztópia. Mire kibontakozik, ki hogy néz ki, ki miért olyan, amilyen, miért fekete város a Fekete város. Apránként adagolva kapjuk meg a miértekre a válaszainkat, miközben kivirágzik előttünk egy Rómeó és Júlia történet.

A könyv első pár oldalán fogtam a fejem, hogy nem szeretnék még egy vámpíros sztorit, bár végig inogtam, hogy most vámpír van vagy vérfarkas. Megelőlegezett bizalmam jól sült el, mert volt egy pont, nem mondom meg, melyik, ami átfordította az olvasási kedvemet. Hirtelen érdekelni kezdett, elszakadtunk a lassú víz partot mos stílustól, és mentek a szereplők, darálták az eseményeket.
Jobban örültem volna, ha tragédia a vége, nem az, ami, viszont van annyi töltet még a történetben, hogy kíváncsian várom a folytatást.

Vannak benne furcsaságok, nem egymásból következő dolgok – egyszer-kétszer nem tudtam, mi történik, mert számomra minden átkötés nélkül már máshol voltunk -, viszont az sem baj, máshoz vagyok hozzászokva, szerintem azért.
Ami egy picit zavaró volt, hogy mindent egyes szám, első személyben olvasunk, így egy-két fejezetnél visszalapoztam, hogy most kinek is a szemszögét olvasom?

Ash hullámzó figura, ahogy Natalie is. Néha megrángatnád őket, hogy nem látják a fától az erdőt, máskor pedig, helyeslőn biccentesz a tetteik nyomán. Aztán meglátod, hogy mind a kettőnek megvannak a maguk problémái is, ahogy Cékla és Day esetében is.

Tiszta Rózsából meg nem kaptam annyit, hogy igazán utáljam, mint főgonosz. Az ő karakterére elenyésző kivétellel, csak hivatkoznak. Jobban előtérben van a Parancsnok, akiről végül lerántják a nagy leplet.

Végig azon gondolkodtam, hogy az ember, és minden ember alapú lény furcsa. Mert nem tudnak mit kezdeni a hatalommal, és senki sem használja (ki/fel) jól. Sosem számít, kin taposunk át, azok hányan vannak, és hogyan tesszük. Aztán, mire elérünk az áhított pontra, már nem vagyunk önmagunk. Nem tudjuk, mi motivált, honnan indultunk, hogyan fejlődtünk, csak van egy kifordult figura, aki utána veszettül gyorsan rohanni kezd régi önmaga után. Persze meg kell tartani azt, aki volt, az elveit, és ez az öngyötrő folyamat, amikor billeg énjei között, teljesen hatalmába keríti, és ennek pusztító égisze alatt működik tovább, sok esetben mások kárára.
S aki ennek ellene megy, az is ezt az utat járja be. Maximum, nem fajul el.

Egyszóval, a mitológia, a világ, a lények mind-mind nagyszerűek, és bár van benne egy-két baki, abszolút élvezhető lapozgatni, elmerülni benne.

Az íróról:
Díjnyertes újságírónő, manapság sikeres életmód-magazint vezet tizenéveseknek. Jelenleg fantasyt ír fiatal felnőtteknek. A sötétség városa az első regénye.

Ajánlom:
Aki könnyed nyelvezetű olvasmányt keres, vagy mást, mint a most mainstream, szereti a vámpíros történeteket, a lehetetlennek látszó szerelmeket, disztópiákat.


Képek forrása:
http://i597.photobucket.com/albums/tt57/VampyreAlhazred/Belleza%20Sombria/VampireLove01.jpg
https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ6LRtL_Jtxj6efZ4OTWJo8xZCNDysT8XOCFv9kLo4KD1RfeV8p

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése