2015. augusztus 11., kedd

Fogas kérdés... helyett döntés



Olyan dologra vettem rá magam, amire nem hittem volna, hogy valaha is sor kerül. Jelesül elmentem fogászatra önszántamból, mert muszáj volt – nem sokára külföldre megyek, és nem szerettem volna, ha abban a két hétben ér utol a dolog.


Egyelőre nem szeretnék fogszabályzást, viszont olyan állapotban van az ínyem, a fogsorom, hogy el kell kezdeni ezt az egészet. Hozzáteszem, nagyon félek a fogorvosoktól. Rettentően rossz tapasztalataim vannak ezen a téren. Hála az állami, körzeti felcsernek, az iskolai hentesnek, nem is tudom, mikor voltam utoljára fogászati rendelőben. Arról nem is beszélve, hogyha akárkivel beszéltem, az jött a rémtörténeteivel, és nem, nem, nem akartam én ezt az egészet. Apró betűs rész, hogy sokáig a pénzmag sem volt meg erre az akcióra.

Most letört a fogam, és ezt szerettem volna kezeltetni. Meg is történt a panoráma röntgen, ahol Mr. A-val megtörtént az első börleszk mutatványunk. Ki kellett szedni a fülemből a karikát. Én magamnak nem látom, ezért szegény izzadó tenyérrel próbálta kiszakítani a helyéről, mire végül sikerült kipattintani a golyót, és mehettem be a gépbe.
Ami meg teljesen olyan, mint egy sci-fi kellék, éppen csak személyiséget nem cserél benne az ember.

Még aznap elküldték a vicsorgó koponyámat, amin azzal szembesültem, hogy anno, amit a körzeti doki egy tömésnek minősített, az voltaképpen két tömés. Amalgám, úgyhogy azt majd cserélni kell. Meg a három kinőtt bölcsességem egyike rakoncátlan módon, nem akar kijönni az ínyből – ez utóbbira annyit mondott két éve a körzeti, hogy addig nem rántja ki, ameddig valameddig ki nem jön. Na már most, a felvételen vízszintben nő. Sosem fog kijönni. Juhé!

A legnagyobb probléma mégis az, hogy fogíny alatti köveim is vannak. Ezért az ínyem csúnyán gyulladt, és ameddig ezt nem korrigálták, nem csinálnak semmit. Nem mondom, alaposan levert a víz.
Főleg, hogyha nem csináltatom meg, akkor egyesével elbúcsúzhatok a fogaimtól.

Tegnap ezt mind megkonzultáltuk az újdonsült dokinénimmel. Ma mentem hozzá vissza kezelésre. Az elsőre, ha majd visszajövök ősszel, megyek vissza hozzá, és folytatjuk.


De ez a mai nap… olyan ideges voltam, hogy klíma ment a váróteremben, és izzadtam. Minden bajom volt. A hármas metró előbb elindulni nem akart, aztán megállni. Azt hittem, nem fogok odaérni.
Az érzéstelenítő sem akart hatni, kettőt kaptam, mire nem éreztem semmit, és képes voltam megnyugodni, ugyanis, azért nem akart rendeltetésszerűen hatni, mert ideges voltam. Ez azt jelentette, hogy négyszer jött felém az a bizonyos tű. Röhej, hogy már az első injekció sem volt fájdalmas.
Szegény doki, meg a nővér is igazán páciens-központú volt. Folyamatosan beszéltek, felhangosították a zenét, de egyszerűen 20 percbe telt, mire lelazultam, és ki tudtuk fúrni rendesen a letört fogamat.

Nem húzták ki, megfelelő méretűre fúrták a lyukat, aztán kaptam egy vázat, amin belül felépítették a fogat, aztán már csak az volt hátra, hogy megfelelő nagyságúra csiszolják.
Ahol érzéstelenítve voltam, eltávolították a fogköveket is. Szeptemberben ezzel folytatása következik.
Legnagyobb baj az volt, hogy az ínyem rettenetesen vérzett. A nyálelszívó vért szívott, úgyhogy szükségét érzem az orvoslásnak.

A félelmeim egy részét leküzdöttem most ezzel az akcióval, és tudom, hogyha én magam nem hanyagolom el, akkor még ennyi sem lett volna. A konzultáció alatt bőgni lett volna kedvem, amikor beültem a székbe, akkor ájulni, aztán már csak az dolgozott bennem, hogy legyünk túl rajta.
A legrosszabb, mint vizsgák előtt is, a várakozás. Tegnap hallottam a fúró hangját. Ma, amikor odaértem, még volt egy kis idő, láttam, ahogy a fúrófejeket pakolgatja a nővér. Szerettem volna kifordulni, ám eszembe ötlöttek azok az éjszakák, amikor apukám alkohollal öblöget, mert fáj a foga. Nem, én azt nem akarom.

A mai gyötrődés után hazafelé nyáladzottam, mint egy baba, még most sem érzem teljesen a száj egy részét, viszont az már világos, hogy a feszítés után lesz némi szájzáram, plusz a nyelvem is meg van nyomva, úgyhogy kicsit bénán beszélek. Az ivás nagy show. Mit képzelhettek hazafelé jövet azok, akik látták, hogy a szám egyik felét befogom, a másikkal meg próbálok feszülve inni… édes isteneim.

Megnyugodtam valahol, hogy menthető a dolog, hogy nincs annyira késő, hogy húzás legyen belőle. Hogy nem egy szadistához vezetett az utam, és végre ráléptem egy olyan útra, aminek már ideje volt.

Kellemetlen, mert milyen lenne, amikor az ember szájában turkálnak? De megéri.

Folytatása következik…

Kép forrása: http://youthvoices.net/sites/default/files/image/26798/apr/happy-tooth-clip-art-9ira7m96t.jpeg

2 megjegyzés:

  1. Tejóég. Kitartás. Másrészről meg lehet, az utolsó pillanatban mentél, jó, ha rendben vannak a fogaid. Nekem sajnos a zomác lejött pár helyen az ínynél, annak annyi, szerencsére nem látszik, ha vigyorgok. Ez is a fogínygyulladás miatt volt, mert visszahúzódott az íny. Én járok évente, de van, amivel nem tudnak mit kezdeni, ez van. Azért hálát adok, hogy legalább a felső bölcsességfogaim nem nőttek ki, nincs velük gond.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      A felsők kint vannak, azok rendben kinőttek. Az alsó a renegát. Egyelőre.
      Sajnálom, hogy van, amivel nem lehet mit csinálni, de ameddig nem fáj, és nem szembetűnő, addig nagy baj nincs.

      Törlés