2015. július 18., szombat

Jeff VanderMeer: Expedíció



„Déli Végek-trilógia 1.”

Mr. A volt az, aki nagyon szerette volna ezt a könyvet. Már nem is tudom, mikor fotózta le a borítóját, hogy utána tudjon nézni később. Szeretjük a kis csoport az ismeretlenben organizál történeteket, ezt most mégis én olvastam ki előbb, mert ő hatvan oldalnál feladta.


Fülszöveg:
VANNAK MEGSEMMISÍTŐ KÉRDÉSEK,
AMELYEKRE HA SOKÁIG NEM AKAD VÁLASZ,
ELPUSZTÍTJÁK A LELKET.

Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.
Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.
A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenekfelett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.
Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét -, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.
Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Eredetileg: Jeff VanderMeer: Annihilation (2014)
Múfaj: science fiction
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 172

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Mert ha az ember meglátja az elmúlásban a szépet, az örökre megváltoztat valamit odabent. Az elmúlás megpróbálja gyarmatosítani a lelket.

2)
(…) somolygott a pszichológus. Kezdtem nem szeretni, ahogy a lehető legalkalmatlanabb helyzetekben jön ezzel a somolygással. Viszketett tőle a tenyerem.

3)
Ahogy megpillantottam azt a sok száz naplót, hirtelen az az érzés járt át, hogy mégis azzá a vén biológussá váltam. Így próbál a bolond világ magába szippantani, megszállni: belekényszerít a saját valóságába, és már nem is marad más választásom.

Vélemény:
A fülszöveg alatt a Zoo City írója, Lauren Beukes is írt némi ízelítőt pár sorban. Ő Kubrickhoz és Lovecrafthoz hasonlítja a történetet. Nos, előbbi még talán, utóbbi nekem nem. Olvastam már ezt a történetet másnál. Talán kicsit A halál útvesztője, kicsit Testrablók, aprót Bioszféra, picikét Stalker, sőt maga az alagút-torony probléma is már szerepelt valahol. Sokszor mondtam, hogy a kölcsönvételezés, felhasználás, lopás nem rossz dolog, ha valaki jól használja fel. Ennek a könyvnek is van egy sajátos lüktetése, viszont annyira nem sci-fi, mint ahogy be van állítva, és nem is félelmetes.
Kíváncsisággal töltött fel, ki ír a falra, és miért, mi történt a korábbi expedíciók tagjaival. Meg volt törve a történet visszaemlékezésekkel, de ez csak még inkább olvasásra buzdított, hogy ugyan jussunk már el egyik pontból a másikba.

Mi az X Térség? Nem érdekel. Milyenek a karakterek? Unalmasan vánszorognak, túl sokat kérdeznek, és a túl sok kérdésre nincs válasz. Nem eléggé izgalmas, hogy kínozzon, hogy bezártak velük együtt valahova, és nem eléggé érdekes ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa a figyelmet. A visszaemlékezések is csak oldalszám-növelésnek hatottak.

Nagyon nem bontakoznak ki a karakterek, sem külsőleg, sem belsőleg. A nevüket sem tudjuk meg, csak a foglalkozásukat. Kimondottan a térség is bármi lehetne. Így tulajdonképpen az olvasó kezében van, hova és kinek a helyébe képzeli bele magát. Az a baj, hogy a narrálásnál meghatározóvá válik, kinek a bőrébe bújsz.
Lehet benne gondolatmorzsákat keresni, s találni is, ha nagyon találni szeretnék, de ez leginkább egy olyan könyv a kezemben, mint Bear Grylls az erdőben. Kimegy, és ott van. Kézben tartom, ott van. Ennyi. Van és kész. Hova tart, honnan jön? Az a következő rész után kiderül.

Lehet, hogy immunissá váltam bizonyos témák, írásmód, közlésmód felé. Számomra kicsit karcsú könyv volt. Mondjuk, nekem nem voltak előzetes elvárásaim. Arra jó volt ez a 170 oldal, amire hivatott. Elvette az unalommal töltött időm nagy részét, és szórakoztatott.
Elütöttem vele az időt.

Mindenképpen kiáltok a folytatásokért. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt felhúzza, vagy elássa. Fogalmam sincs. Kár, hogy ebben az esetben is beigazolódott, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja.

Aki mondjuk szereti a Lost-hoz hasonló kaliberű sejtetést, a már majdnem mindjárt kiderül, mi van, de mégsem történeteket, az bátran vegye a kezébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése