2015. július 7., kedd

Déry Tibor: Niki



„Egy kutya története”

Déry Tibor a Szerelem című novellájával vett meg magának, amit egy őszi napon olvastam hazafelé menet a HÉV-en. Már akkor olyan érzéseket pendített meg bennem, amikről azt hittem, nem léteznek. Most két kötet is szembejött velem, döntenem kellett, melyiket veszem meg. Erre esett a választásom, nem csalódtam, csak még inkább megszerettem az írót.


Fülszöveg:
A kisregénynek keretet adó
kutyatörténetben az 1950-es évek
eseményei elevenednek meg.
A művet sok iskola
kötelező irodalomként ajánlja,
mert a megindító történetből
a kisebb gyerekek is
megismerhetik és átélhetik
a hazai közelmúlt
tragikus eseményeit.


Eredetileg:Déry Tibor: Niki – Egy kutya története (2003)
Kiadó:Ciceró Könyvstúdió Kft.
Oldalszám: 138
Műfaj: Szépirodalom

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Van-e egyáltalán szeretet önszeretet nélkül, kérdjük, s ha volna, mit érne az olyan ember szeretete, akinek nem kell önmagát emésztenie, hogy táplálni tudjon? (…) Valami kis szemfényvesztést mindössze abban lelünk, hogy csak erényeit mutatta be, de elhallgatta gyöngéit, elrejtette hibáit, eltitkolta esendő voltát, későbbi betegségeit, majdani öregségét és halálát – de melyik igaz szerelmes nem indul legalább ennyi trükkel mennyországa meghódítására?

2)
A szeretet nem nézheti az érdemet, mert különben alkuvá válik.

3)
A legjobban ilyenkor az állat némasága bántotta, nemcsak nyelvének s hangszálainak, de egész testének némasága. Nem sírt, nem feleselt, nem ellenkezett, nem kért magyarázatot, nem lehetett meggyőzni: némán beletörődött sorsába. Ez a némaság, mely hasonlított a testében-lelkében megtört rab végső némaságához, úgy hatott Ancsánéra, mint magának a létnek a dörgő tiltakozása.

Vélemény:
Azért hősiesen bevallom, kedvem lett volna sírni egyet rajta. Nem csak azért, mert az olvasó megszereti Nikit, hanem mert akár az ő helyébe is bele tudja képzelni magát, mert ez a történet is több, mint egy foxi mindennapjai a befogadó családja nyomorának közepén. Végtére is, mint mindig, mit az embernek szeretet? Hűség? Bizalom? Vagy kitartás? Ragaszkodás ahhoz, ami te vagy, amid van, amid lehetne? Mindig, mindenki csak a száját jártatja, de azt se tudják, mik ezek a szavak. Nem értik, nem tudják, nem birtokolják.
Elbeszélünk egymás mellett. Elhaladunk egymás mellett. Élünk egymás mellett. Elfejlődünk észrevétlenül, és vannak, akik egyáltalán nem, mások pedig csak nagyon nehezen képesek ezeket a fogalmakat befogadni. A társadalom pedig, nem is foglalkozik ezzel, mert nyálas, mert más tempót diktál, más eszközökkel dolgozik. Az ember meg csak rab a saját testének börtönében.
A várakozás meg felőrli az idegeket.


Nálunk már nem volt kötelező irodalom. Úgy rémlik, még melegen ajánlott sem. Benne volt a szöveggyűjteményben Déry novellája, és azért olvastam. Ismét bebizonyította, hogy lehet varázsolni a szavakkal. Nem galambot, meg félbevágott nőket, hanem érzelmeket.

Szóval, akiben dolgoznak hasonló gondolatok, kapcsolatban él, vagy nem érti, miért ragaszkodik a szerelem gondolatához eléggé, hogy elég-e az, amije van, azoknak mindenképpen ajánlom ezt az igen rövid, ámde annál tanulságosabb kötetet.

6 megjegyzés:

  1. Irány a(z online) könyvesbolt!!!
    Egyébként nekünk Déry egy az egyben kimaradt a magyar óráinkból...de fura ízlésemnek köszönhetően én megtaláltam magamnak...bár én inkább verseken keresztül ismerkedtem vele...(és nem találkoztam vele könyvesboltokban se...lehet csak a miskolci kínálat ilyen gyér, de megpróbálkozok online majd, mondjuk itt is csak könyvnek csúfolt salátákat leltem, horrorisztikus áron, antikvár/használt könyves eladóknál)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bookline-on van egy olcsó példány, ha jól láttam. :)
      Lehet, hogy érdemes olyat nézni, amiben két-három ilyen "kisebb" szösszenete benne van.
      Egy kötetet egy becsületkasszás standon láttam, vissza szeretnék menni és megvenni. :)

      Törlés
    2. Rendben köszi, szétnézek ott is! :)
      (Vagyis bookline-on...sajnos nekem nincsenek túl jó tapasztalataim az oldallal, szóval első körben mindenhol máshol néztem...xD)

      Törlés
    3. Mióta nincs a környékünkön saját boltja - nem tudom, hogy amúgy van-e -, lassabb és drágább is. :( Rossz tapasztalatom nem volt vele még, csak ott láttam ezer forint alatt a Nikit.
      Nem tudom, hogy antikváriumban mennyi, lesz-e, de biztos. Vagy moly.hu-n.

      Törlés
  2. Nálunk is kimaradt. Méltánytalanul. Csodás történet, én bizony sírtam rajta. Számomra Fekete István regényei ilyen lélekbombonok, senki sem tud a természetről és az állatokról úgy írni mint ő.

    VálaszTörlés