2015. július 12., vasárnap

A világ ízei: Észak-Amerika



Olyan szinten nem tudom, hol vagyok, hogy ezt a fordulót először el szerettem volna bliccelni, aztán meg egy jó nagy kapkodás lett belőle. Az utolsó pillanatban rohantam az összetevőkért, újraterveztem, és ma főztem le az egészet. Mire kész lettem, Mr. A is elment itthonról, így méla magányomban nyammogtam a főztömön, ami nem is lett rossz.


Mára az USA és Kanada lett kisorsolva, ami nagy fejtörést nem okozott, mert az előbbi konyháját eleve kizártam. Hamburgereztünk itthon, de az olyan snassz lett volna. A határ másik oldalán volt egy összetevő, amit nagyon szerettem volna már kipróbálni. Jelesül a juharszirup.

Így én Kanadába viszlek ma titeket.


Juharszirupos marharagu steak burgonyával

Ami kell:
1 kg marha (gulyás)hús
1 fej vöröshagyma
3 sárgarépa karikázva
5-6 gerezd fokhagyma préselve
2,5 dl levesalap
3 ek liszt
1,5 dl juharszirup
4 ek chili szósz
kakukkfű, só, bors, babérlevél

Burgonya
Margarin
Tetszőleges fűszerkeverék

A marhahúst megtisztítjuk. A hagymát daraboljuk. Némi olajon megpároljuk, aztán rádobjuk a húst, hogy kis színt kapjon. Amikor ez elkészül, akkor a liszttel átforgatjuk.
Közben a levesalapot összekeverjük a fokhagymával, a juharsziruppal, és a többi hozzávalóval. Fűszerekkel se bánjunk csínján, megéri merésznek lenni! Összekeverjük őket, majd a húshoz öntjük. Összefőzzük őket.

A burgonyát megtisztítjuk, összeforgatjuk tetszőleges fűszerekkel. Nekem 3 gerezd fokhagyma volt, pirospaprika, kakukkfű, rozmaring. Kivajaztam egy tűzálló tálat, s miután a burgonyát összeforgattam a fűszerekkel, megsütöttem őket.

TIPP:
Ha a burgonya új, akkor elég erős szivaccsal átdörzsölni, ha öreg, pucoljuk meg. Áztassuk ki belőle a keményítőt!
A chili szósz elhagyható, de én imádom az illatát, és ehhez baromi jól harmonizált.
A liszt miatt sűrűsödik, és ha nem vigyázunk, le is ég. Figyeljük folyamatosan!



Áfonyás-vaníliás pite


Ami kell:
Egy doboz, de legalább 200 gr áfonya
vaníliarúd, vagy vaníliás cukor
1 ek cukor vagy 1 ek édesítőszer
2 dl tej
1 tojás
étkezési keményítő

20 dkg liszt
8 dkg porcukor
14 dkg vaj
1 egész tojás

Az utolsó négy hozzávalóból tésztát gyúrunk. Ha nagyon ragad, egy marék liszttel javítsunk rajta, majd nyújtsuk fél centi vastagra, tegyük egy piteformába. Szurkáljuk meg az alját villával, és tegyük fagyasztóba 20 percre.
Onnan kivéve előmelegített sütőbe tegyük 10 percre, hogy kapjon némi színt, de ne süljön készre.
Addig elkészítjük a fenti hozzávalókból a krémet. Egy tálban összekeverjük őket. Kivesszük a tésztát, ráborítjuk, és beledobáljuk az áfonyát. Ezután még legalább 20 percig süssük 150 fokon.
A sütőt ezután kapcsoljuk ki, és ott bent szépen ki is hűl majd.

TIPP:
Mindenképpen figyeljünk oda, hogy legyen pereme a tésztának (nekem összeomlott az egész), bármilyen formába tehetjük, tej helyett használhatunk tejszínt, áfonya helyett más gyümölcsöt. Az almás verzió is fekszik itthon.

Jó étvágyat hozzá, aki kipróbálja őket!

Többiek hamijai:


10 megjegyzés:

  1. Hm, jómagamhoz híven sorba állok egy kis kóstolóért!! :) :)
    Mindig tanulok valamit tőled. Megéri merésznek lenni a fűszerezésnél. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma még van úgy délig a főkajából. Süti még lesz később is. :)

      Azért írtam, hogy legyen merész, aki kipróbálja, mert a raguba például egy púpos teáskanál kakukkfű került, gazdagon bors is. A krumplira meg gyakorlatilag rádobáltam mindent ész nélkül. ;)

      Törlés
  2. Hmm, juharszirupos marharagut kérek!:)
    Amúgy mikor említetted, hogy melyik országra tévedtetek most, azt hittem palacsinta lesz:) Gyümölcsös palacsinta juharsziruppal. Végül is a juharszirupot eltaláltam:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már csak ebédig van, de egyszer, ha jössz, és itthon leszünk nálunk, akkor az lesz ebédre. ;)
      Megkísértett a palacsinta megmondom neked őszintén, de azon kezdtem el aggódni, hogy amilyen szerencsés vagyok, szétfolyik a serpenyőmben, és nincs kicsi belőle, csak a nagy palához való, így az még egyelőre várat magára.

      Törlés
  3. A marharagu nagyon jól hangzik, mindenképp ki fogom próbálni. A pite is nagyon ínycsiklandó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd írd meg, hogy sikerült, ízlett vagy sem. Köszönöm, és örülök, hogy tetszettek! :)

      Törlés
  4. Baromi guszta ez a marharagu, egyedül a fő ízvilágát adó juharszirupot nem tudom hozzá elképzelni :D Palacsintán kóstoltam eddig, és ahhoz nagyon finom, édes, de egy sós főételhez nem tudom milyen lehet. Minden esetre abszolút food-porn *.* A süti is jól néz ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akinek kifinomultabb ízlelőbimbói vannak, mint nekem, az biztos érzi benne a juharszirupot. Én is azt az édes, kicsit karamellás cukorszirupra jellemző ízt kerestem. A chili dominánsabb benne. Nem tudom, hogyha kihagynám a szirupot, mennyiben változna az íze. Gondolom kell, hogy ellensúlyozza a paprikaszószt.

      A süti ronda, de finom amúgy. Legközelebb minikosarakban csinálom majd. :)

      Törlés
  5. Ó de jó, hogy Kanadát választottad! :) Először én is vele szemeztem, de ez a töménytelen mennyiségű juharszirup, amit mindenhez képesek tenni, kicsit elriasztott. :D
    A sütit mindenképp el fogom készíteni, most nem mertem belevágni egy pitébe, de ez a recept megér majd egy próbát. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a medveszívnél bizonytalanodtam el, mert sikeresen az volt az első kaja, ami szembejött velem... meg a pacal. :S
      Azt én is tapasztaltam, igen, hogy juharszirup mindenben van, s mivel szerettünk volna már kipróbálni, nem volt kérdés, hogy olyan étel lesz, csak próbáltam valami olyan ételt nézni, ahol a mennyiségekkel lehet játszani.

      Nálunk a családban nagy kedvenc ennek a pitének minden formája. :)

      Törlés