2015. június 13., szombat

Max Brooks: Zombiháború



Ezt tavaly elkaszáltam, visszatekintve szerintem azért, mert nem az én kedvelt stílusomban íródott. Párom pedig, addig-addig idézett belőle, utalt rá, hogy az utóbbi idők reggeleiben nagy szerepet játszott.

Már legalább két hete megírtam ezt a bejegyzést. De most nincs időm és energiám posztolgatni, bocsánat.


Fülszöveg:
A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget.
Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatársaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt.
Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról és a derengő fényről az alagút végén.
E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai váltásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező.

Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják egyes olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé.
Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború.


Eredetileg: Max Brooks: World War Z (2006)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 400 oldal
Műfaj: szórakoztató, fantasy

Kedvenc idézete(i)m:
1)
A félelem a létező legértékesebb árucikk (…) Kapcsolják be a tévét, mit látnak? Megpróbálnak nekünk mindenféle terméket eladni, ugye? Hát tévednek. A félelmünket adják el – mert félünk, hogy az adott termék nélkül kell élnünk. (…) Félünk az öregedéstől, a magánytól, a szegénységtől, a tévedésektől. A félelem a legalapvetőbb emberi érzés. Születésünktől fogva bennünk van. És jól eladható.

2)
(…) a nézők másnap igenis felkelnek az ágyból, aztán tiszta erőből küzdenek az életükért, mert valaki azt hajtogatja nekik, hogy nem lesz semmi baj. És ennek a hazugságnak van egy másik neve is: remény.

3)
Legnagyobb ellenségünk a tudatlanság volt. A rengeteg hazugság, babona, álhír, félretájékoztatás – és persze az információ teljes hiánya. (…) A tudatlanság volt az igazi ellenségünk, de a rideg és megingathatatlan tények fegyvert adtak a kezünkbe.

Vélemény:
Ebben a könyvben az a félelmetes, hogy bár zombi szerepel benne, mint biofegyver, mégsem elképzelhetetlen. Abszolút reálisan festett le egy problémát. Egyszerűen és reálisan. Ugyanúgy, mint disztópiák esetében lenni szokott, a kisember megszívta, míg a kormány és a katonaság ennek áldásos hatását élvezi.

Ami becsülendő, hogy végig hátborzongató úgy, hogy nem azt látom, hogy hörög valami oszladozó Manyi néni, akinek a kezében egy kislány zombi van, aki a kisöccsének lábát eszi, és méteres vércsíkot húznak maguk után. Mert ez a fajta képi világ nem kell. Csak cseréld ki a zombi szót másra. Lépfenére, vagy akármi más vírusra. Ugyanitt fogunk tartani.
S pont ez a lehetőség teszi ezt a könyvet ijesztővé.

Az interjúk és a visszaemlékezések jó dinamikát adnak a könyvnek, az író elképzeléseinek. Ahány ember, annyi stílus, annyi fajta gondolatmenet. A mai ember valószínű így reagálna egy világméretű katasztrófára. A könyvben már utána vagyunk, és a miértekre ad választ, illetve, elmondják, ki hogyan élte túl, viszont a hogyan kezdődött szerintem hiányzik belőle.

Igazság szerint, még mindig nem vagyok az interjús írási formával kibékülve, de ezt leküzdve korholom magam, amiért tavaly félretettem. Most sem egyhuzamban olvastam, mert valahogy a fele környékén leszívott teljesen, akkor beiktattam mást, pihenésképpen.

Ajánlom: pasiknak inkább, meg azoknak, akik utána nem mászkálnak egyedül a sötétben. Aki kíváncsi a könyvvel azonos című film után erre is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése