Kipurcanva

Nem szeretek beteg lenni, mondjuk most legalább a csapadékosabb, szelesebb napokat fogtam ki az ágynyomásra.

Igazság szerint, az utóbbi napokban nem tudtam eldönteni, ráüljek, vagy belefejeljek a klotyóba, mert mindenhonnan jött minden olyan állagban és mennyiségben, hogy az első tíz liter víz csak kigáncsolta őket, de nem vitte le.

Legjobb barátom a Normaflore volt, amit legszívesebben teával együtt intravénásan adagoltam volna.

Azért nem is írtam a héten semmit sem, mert örültem, hogy munkába elvonszoltam magam, de a gép előtt ülni… esélytelen vállalkozás volt. A gyomorgörcs nem engedett. Fetrengtem a kanapén, aminek az lett a következménye, hogy elfeküdtem az oldalam és a nyakam jobb felét. Törzsből forgok.

Vicces volt. Elmentem szoliba – igen, oda* - erre a nő megszólal, hogy nem használ, lehet, hogy emelnem kellene az adagot, és megkérdezte, hogy kilógatom-e a fejem a gépből, mert az sápadt. Mondom neki, nem lógok ki a két méteres világító koporsóból, csak éppen beteg vagyok, és vízi hulla színű.

Megnyugodott, és beírt három percre. A melegtől legalább a nyakmerevedés elmúlt.

A gyógyszertárban szakadt rólam a víz, és már úgy mentem oda a nőhöz, hogy ajánljon valamit, amitől újra tudom forgatni a fejem. Kaptam is rá tapaszt.

De a legrosszabb, hogy tudom, most már megmaradok. Eddig semmi nem mozgatott meg bennem semmit. Ma néztem egy Anne Burrell műsort, és lenyaltam volna a tévé képernyőjét. Meg egy karnyújtásnyira van tőlem egy tábla csoki… de még mindig csak leves meg krumpli.

Terveim szerint majd írogatni is fogok most már. Mentségemre szóljon, annyira elnyomtak a gyógyszerek, meg a kimerültség, hogy élvezettel néztem végig egy Éjjel-Nappal részt… cöh…

Szóval, igen.

Vigyázzatok magatokra, és aki gyilkos vírushordozó, ne menjen a munkatársai közelébe!

*Vannak foltjaim, és szolival edzem őket, hogy ne égjenek le nyáron hirtelen. De ez egy hosszú történet.