2015. május 30., szombat

Mint a szarka



Csak én azt lopkodom össze, ami tetszik, nem azt, ami csillog. A múltkori zsákmányos bejegyzést követően szert tettünk még pár dologra. Egy-kettő pont másnap érkezett meg, úgyhogy remélem, ez a poszt egy jó dzsudzsu lesz, és a várva várt nyári ruháimat megkapom a következő munkanapon.
Nagyon várom őket, az egyik meglepetés, ám az összes rendelt dolgomat Mr. A-tól kapom.



Rúzsok. Nagyon nem vagyok rúzsos típus, ebből a négyből is kettőt használok folyamatosan, plusz a Carmexet. A két pirosas árnyalat régóta szívem vágya volt, mivel sokszor azt mondták, hogy a rúzs, pláne a vörös nem áll jól nekem. Nos, nem tudom, hogy kellene mondani, mindenesetre más az arcom tőlük.

Eltört a régi szemüvegem, lett egy majdnem ugyanolyan. Elméletileg a szára más. Most ez fekete, ezüst rózsa sziluettekkel.


Váltás farmer szoknya dolgozóba.


Harvard, a kutya. Nem tudtam az IKEA-ban hagyni, hogy a sok gyerek újra és újra végigtaperolja. Én hallottam, hogy nyüszög.


Sportcipő túrázáshoz. Azóta már túl van szegény egy szép útvonalon.


Mr. A rövidnadrágja. C&A-ba volt két 25%-os kuponom, úgyhogy elvesztettem a kuponozási szüzességemet is ilyen téren.



Rendelt ruha. Na, ez például a múltkori poszt után érkezett. Baromi jól áll, a szerencsések már láthattak benne. A lenti képen a ruha eleje látható.


Neonszínű top. Szintén elvesztettem a szüzességemet, csak éppen neonfronton. Mr. A rózsaszínt szeretett volna, én a narancsra szavaztam. Az alábbi fekete nyári ruhával jól működnek együtt.


A kuponok másik felét erre a ruhára költöttem. Magamon nem fotóznám, képen meg olyan, amilyen. Egy nagy fekete paca.

Mr. A pólók:






Régóta szerettem volna egy gyűrűt, és első vásárlásom a Pimkie-ben. Az eladó tett egy pikírt megjegyzést, hogy elsőre csak ezt sikerült választanom, de visszanyeltem azt, amit mondani kívántam volna neki.



Mr. A napszemüvege. Emlékeztek? Múltkor mondtam, hogy kék-mániában szenved, és jön a kék szárú napszemüvege. Na, ez az.



Iránytű túrázáshoz. Már csak meg kell tanulnia használni.


Borotvapamacs meg szappan. Rendelt szétnyithatós borotvát magának. Nagyon félek, hogy átmegy démoni borbélyba, csak nem mások nyakát fogja elvágni, hanem a sajátját.

Táska, velúr berakással, mert egy-két munkába menős topánkám is az.


Mint ez is. .^^

Lila Moyra lakk. Rájuk kaptam, eddig még nem nyúltam mellé.


NYC-s póló. Azon mosolyogtam, hogy megszaporodtak a New Yorkos pólók. Ezt is túrázáshoz vettem, mert kellett valami világos meg lenge cucc, hogy ne rohadjon rám minden, ha felfelé menetelünk.


Meleglevegős formázókefe. Egy unalmas film alatt ki is próbáltam. Pöpec kis hullámaim lettek.


Ez meg egy fémből készült motor. Az egyik ismerősünknek születésnapja lesz, és mivel motor-őrült, megvettük neki. Jó kis súlya van, tetszetős papírnehezék.

Na, ennyi lettem volna mára. Elpályázok.
A hétvégére is más bejegyzéseket terveztem, de ez lett belőle. Hasonló bejegyzéssel szerintem majd még egyszer fogok jönni, amikor megérkeznek a ruháim, meg a medál. Az biztos, hogy nem mostanában lesz ilyen.

15 megjegyzés:

  1. Nemvagyokirigy, Nemvagyokirigy, Nemvagyokirigy.... :D

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Na, ő az, aki amikor megvettem, nevetett rajtam a boltos, mert kétszer mentem vissza megsimogatni próba előtt. :D

      Törlés
  3. Oh az a cipő *-* Nekem tetszik nagyon,meg hát ugye a ruhák is. A Carmex egy jó kis cucc, csak sajnálom,hogy drága.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felpróbálhatod majd. Amikor mentem benne dolgozni, az ügyfelem, meg a főnököm is mondta, hogy biztos kényelmetlen. Én meg mondtam, hogy nem, csak első használat révén feltörte a lábacskámat. :D
      A Carmex az akciós volt, azért vettem.

      Törlés
    2. Rossmannban volt kitéve akcióba pár darab.

      Törlés
    3. Ez kedves tőled, de kicsit tartok attól,hogy a méreteink nem egyformák :D kicsit.. hmm.. nagy lábakon élek :'(
      Én is mindig akciósan vettem a Carmexet- ami jól el is tűnt. -.-"

      Törlés
    4. Nekem is hobbit-lábam van, nyugi. :D
      Időről időre nézelődj, hátha. ;)

      Törlés
  4. A cipő nagyon tetszik, a napszemcsi és a körömlakk is :) Szuper dolgokat vettél!

    VálaszTörlés
  5. Oda költözhetek hozzátok??? :D :D
    Na, viccet félretéve nagyon jó dolgokat vásároltatok. A túracipő nagyon klassz, de az a fekete cipellő...nagyon dögös. :) *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyere!!! Hely, az van (lesz)! ;)

      Az is. Rég nem voltam már ennyire magas sarkakon. :D:D

      Törlés