2015. május 17., vasárnap

Fim maraton



Jájj, ez egy kicsit vegyes vágott, ami most inkább azt jelenti, hogy olyan filmek ezek, amelyek vagy bejönnek egy embernek, vagy nem. S ég a pofám is, mert rengeteg bejegyzés pihen a laptopon, viszont valaki lopja az időmet, mert egyre kevesebb és kevesebb. Plusz, ha párom itthon van, akkor meg befoglalja a gépet, és nem tudok semmit se csinálni.
Persze, már összegyűlt a következő adag nagyja is, gondos szelektálás után.


Mondhatsz bármit (Say Anything…, 1989)
John Cusack és Ione Skye főszereplésével, és Cameron Crowe rendezésében készült romantikus film, amiben egy tizenéves fiú, aki jövőjét a kick-boxban látja, beleszeret az osztály legszebb és legokosabb lányába. Randi randit követ, mígnem a lány szakít addigi életével.
Szerintem: Csak a híres, felteszem a magnót a levegőbe jelenet miatt néztem meg, mert azt hittem, az lesz a tényleges valamit mondó momentuma a filmnek, amikor a lány kifut és egymás nyakába borulva újra boldogok. Hááát, nem. Aranyos film, a vége nekem szomorú, s hiába van happy end, attól még valahol marad az emberben egy keserű szájíz. Túl életszagú, ami az első szerelmeket illeti, amik ugye, a legritkább esetben végződnek így. Lényeg a lényeg, hogy aranyos és naiv film, nem az lesz, amit vársz, de egyszer mindenképpen látni kell.


Tank Girl (1995)
Lori Petty és Naomi Watts testesítik meg a két bosszúálló angyalt Rachel Talalay filmjében, ami egy képregényfilm a kilencvenes évekből. Kicsit sci-fi, kicsit komédia. Tulajdonképpen a nem túl távoli jövőben egy multi kezében van a Föld vízkészletének maradéka, amivel sakkban tartja az egész világot. A darabolók, Tank Girl és az ellenállók piciny csapata a világ megmentéséért küzd.
Szerintem: Imádom ezt az anti-hősnőt, a képregényt inkább, mint a filmet. Akit nem fáraszt le a tömény agyzsibbasztás, a kivénhedt poénok, és az egészen bugyuta forgatókönyv és kivitelezés, elszórakozhat vele egy délután alatt. Nekem tetszett a film és a rajz ötvözése, csak végig volt egy olyan érzésem, hogy spamekből van összetéve, és boldoguljon vele inkább majd a befogadó.


A felszín alatt (Under the Skin, 2013)
Scarlett Johansson főszereplésével készült film, Jonathan Glazer sci-fije, amiben egy űrlény egy nő bőrébe bújik, hogy férfiakat csábítson el, majd mikor találkozik egy torz alakkal, elkezd ismerkedni az emberek világával, ami nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Szerintem: Amikor néztem, akkor megértettem, miért írták sokan, hogy ezt valaki vagy szereti, vagy nem. 103 perc sötét képi világ, viszonylag nulla mondanivalóval, akciómentesen, szövegmentesen. Én azt láttam bele, hogy az ufó, mire emberré vált volna, őt is megölték, mert „ember” lett. Ember ufónak farkasa, vagy mi. Szeretem, amikor egy halál egyszerű filmbe beletesznek egy fekete űrlényt, vagy egy okos papírt, és az már helyből sci-fi. Ez inkább valami pszichedelikus alkotás. A fekete folyós anyag, meg a zene hátborzongató (viszont hallottam már más filmben), de hiányzott belőle a tartalom. Nem azt mondom, hogy fröcsögjön a vér, de ennek igazán nem volt se eleje, se vége… apropó. Ki volt a motoros?


A szív bajnokai (The Blind Side, 2009)
John Lee Hancock filmje megtörtént eseményeket dolgoz fel, melyben egy halmozottan hátrányos fiúból, amerikai foogball játékos lesz. A főbb szerepeket Quinton Aaron és Sandra Bullock játssza.
Szerintem: Sok mindent bele lehet magyarázni, mind a filmbe, mint a megtörtént eseményekbe, mégis, én nem veszem el senki kedvét tőle, mert jó film. Nem meghökkentő, nem sírós, legalábbis, nekem nem volt az, Bullock jól játszott – Oscart kapott érte -, igazság szerint, amikor az élet a forgatókönyvíró, akkor sok minden megtörténhet, és a véletlenek igenis sokat nyomnak a latba.


Édes fiam, Jack (My Boy Jack, 2007)
Brian Kirk rendezte, Daniel Radcliffe, David Haig és Kim Cattrall főszereplésével készült dráma az író, Rudyard Kipling és családja megpróbáltatásairól, amikor is az első VH alatt a fiuk eltűnik a fronton.
Szerintem: Az első fele jó a filmnek, az első, döntő hányada, a vége kicsit leül. De amikor elregéli a srác, John fronton történt eseményét, egyszerűen együtt éreztem a Kipling családdal. Kezdem csípni Mr. Radcliffe-t. Egy újabb arcát ismertem meg, és zseniális. A vers szép, a történet tanulságos. Nagyon is. Nagyon alap film, csavarmentes , tanulságos. Érdemes rászánni az időt.


Fiúk a parton (December Boys, 2007)
Rod Hardy rendezte, többek között Daniel Radcliffe és James Fraser főszereplésével. Négy árvaházi fiú egy felajánlás jóvoltából elutazhat a tengerhez. Az utazás azonban megváltoztatja az élethez és egymáshoz való hozzáállásukat, gondolkodásukat is.
Szerintem: Érdekes film volt. Kedves, aranyos, egy délutános időtöltés. Van benne érték, közvetít gondolatokat, amin lehet mélázni, de ha nem szeretnénk, akkor is jó. Nem nyálas. Radcliffe meg, mondjanak rá bármit is, drámai színésznek kiváló, és mivel még az elején van, és drukkolok neki, hogy egy napon színészgalaxis legyen. Mindenki a helyén volt, egyszerű történet. Nézzétek meg.


Melankólia (Melancholia, 2011)
Lars von Trier filmje egy testvérpár – akiket Kirsten Dunst és Charlotte Gainsbourg játszik – életéről, utolsó napjairól a Földön.
Szerintem: Két fejezetre bomlik a film. Az elsőben szerintem Justine eseményei megmutatják a miértet, Claire története pedig a hogyant, ami reflektál a miértre. Nagyon elvont, nagyon művészi, borzasztóan lassú film. A második fejezet sokkal jobban tetszett, mint az első. Nyomasztó. Első nézésre a Biblia jutott róla eszembe. Nesztek egy kis pusztulás azért, mert nem tudtok vigyázni az értékekre. Egyedül Justine nem kidolgozott számomra, nem következik egyik megjelenése, legyen bármilyen metaforikus, a másikkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése