2015. május 27., szerda

Dr. Csernus Imre: A kiút



Egy év kevésbé megterhelő olvasás után végre befejeztem. Nem olvastam folyamatosan, mert volt, hogy haragudtam a könyvre, másra vágytam, vettem olyat, ami jobban érdekelt, vagy egyszerűen csak nem volt kedvem kinyitni újra.

Előre is bocsánat, ha a szar szó kicsit megszaporodott ebben a bejegyzésben.


Fülszöveg:
Orvosként régóta stigmatizált emberekkel dolgozom, olyanokkal, akik a saját poklukban fortyognak, és nem látják a kiutat. Vajon mit jelent a pokol? Mit jelent talpra állni, és felnőttként élni? Nekem meggyőződésem, hogy amibe egy ember juttatta önmagát, abból ki is mászhat. De hogyan? Mi az út? Ezekről a folyamatokról, az első lépésekről szól ez a könyv, különös tekintettel a mai huszonéves fiatalokra, akiket divatos szóval Y generációnak is neveznek. Jó ideje érdekel már, hogy milyenek ők, milyen erők, kétségek munkálkodnak bennük, hiszen ők a jövőnk letéteményesei.


Eredetileg: Dr. Csernus Imre: A kiút (2013)
Kiadó: Jaffa Kiadó
Oldalszám: 268
Műfaj: Pszichológia (Társadalomtudomány)

Vélemény:
Egy problémám volt ezzel a könyvvel. Veszettül felrúgta az agyam. Sokszor. Mert körülbelül oldalakon keresztül boncolgatja ugyanazt az egy mondatban összefoglalható gondolatot, és a végén kiderül, hogy te is szar vagy, meg te is, meg te is… csak a miért más, de nem változtat a tényen. Hogy szar vagy. De ha esetleg nem vagy az, akkor kitalálunk valamit, amitől az egyik típusba tuti bele fogsz esni.
Nem kell letenni az alapjait annak, hogy nyakig benne tapicskolunk a szocioiszapban, ezt mindenki tudja, mindenki meg tudja fogalmazni. Nem vagyok a mindenkit mentsünk fel a hülyeségek alól táborába tartozó sem. De az is kiborító, hogy mindenki szar alak, és vélhetően ezt egy olyan ember mondja, aki ugyanakkora szardarab, mint mindenki más.
A presszióval és általánosítással pedig, ahogy nyomatékosít, csűri-csavarja a szavakat, passzírozza a szart (ígérem, többször nem írom le), az idegeimmel játszott.

Tisztelem a dokit, szó se róla, de ez volt az első olyan irománya, ami számomra megterhelő volt. Keresztbe állt a szemem, égnek a hajam.

Azt „imádom” a pszichológia 90%-ban, hogy csak rávezet a problémákra. Kimondatja veled. Mint az agykontroll, ami megtanít jól gondolkodni. Van már valami a kezedben. Attól, hogy rommá válsz, nem feltétlenül fogod megtalálni a kiutat. Az is tény marad persze, hogy a másik ember helyett nem tehetünk meg semmit, ha ő nem csinálja, akkor vessen magára.
Pont ezért kavarognak bennem vegyes érzelmek. Kimondott jól érdekes, elgondolkodtató dolgokat, valamely részleteiben még magamra is rátaláltam. Viszont sok részletében csak az önigazolást láttam. Amikor bele akarok tenni egy gömböt egy négyszögbe, és amikor nem megy bele, belekalapálom.

A felnőtté válásnak, érésnek megvannak a maga fokozatai, fokai, ahova el kell jutni. A-ból, B-be. Ha letesznek valahová, dönthetek, hogy megyek, maradok. Merre megyek, ha megyek. S meg is lépjük  saját döntéseinket, amik valamiért ott, ahol vannak, jól néznek ki, jók voltak. Az más tészta, hogy a következmény elől már inkább menekülünk. De ezeken a lépcsőkön végig kell menni. Másként nem ér semmit az egész. S csak a végén, amikor visszatekintek, tudom megmondani az egyes lépések értelmét.

Számomra hullámzott az egész. Amikor sűrűn bólogattam, és az, amikor fintorogtam.
Mindezzel, meg a fenti eszmefuttatásommal együtt is, az irodalmi utalások mind nagyszerűek voltak, hogy ezek után, kinek mi a kiút, azt mindenki döntse el maga.

Az Y-generáció újabban egy húzószó, amivel sok mindent el lehet adni. Ezt csak azért mondom, mert a másik nagy kedvencem is írt a témában, és azt picivel közelibbnek éreztem. Ezt a művet bárkire rá lehet húzni, az ABC összes betűjére. Korfüggetlen megállapítások vannak benne. S pont ezért kicsit felszínes.

Következőre kéretik a helyesírási hibákra odafigyelni, bár a kiadó kínálatában ez volt az első ilyen szempontból necces könyv.

Ajánlom: Akik az első bökkenőnél nem vágták az eddigieket is falhoz, akiket érdekel, gondolkodni akarnak, akik szeretik a doki stílusát, vagy kezdik kapiskálni saját magukat. De mindenképpen nem egy egyszerű könyv ez!

2 megjegyzés:

  1. Én szándékosan kerülöm a Csernus könyveket és mindent ami hozzá kapcsolható. Egyszerűen utálom, kiborít már az is, ha csak egy szót szól. Irritál az egész fickó, úgyhogy ezt is kihagyom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem kapkodom utánuk, csak a kíváncsiság hajtott. Főleg, hogy egy-kettő gondolatmenetével egyet értek a dokinak, viszont ez sok volt.
      Nem lehet mindenkinek szimpatikus. Szerintem nálam is az a döntő, hogy milyen passzban talál el a mondandója.

      Törlés