2015. április 27., hétfő

Könyvfesztivál…



… ahonnan üres kézzel hazajönni nem lehet. :)

Már előre elterveztük, hogy vasárnap mi túrázni megyünk, mígnem, megláttam, hogy most van a 2015-ös könyvfesztivál. Írtam is egyből Mr. A-nak, hogy döntsön, túrázni szeretne, vagy inkább könyvek között csatangolni? Nehéz kérdés, amit körülbelül Al Bundy szinten oldottunk meg.

Délelőtt irány a könyvfesztivál, délután túrázunk.
Ami annyit jelentett nekem, hogy valami emberi (nem szakadt) göncben kellett mennem, amit nem cserélek át, elég a könyveket cipelni, nemhogy a váltóruhát. Ezen a kérdésen hamar túlestünk, jöhetett a másnap.


Nagyon jó időjárásnak néztünk elébe. Szórványos zápor, zivatar, eső. Felöltöztünk, kimentünk a ház elé, egyből visszafordultunk, egy lépés után, hogy a rövid ujjú pólónkat átvegyük valami melegebbre. Szélvihar, csúnya felhők. A Millenárisnál már köpködni kezdett az eső, mindenki mentette a könyveket. Ki elkezdett bepakolni, mások nejlont húztak a standokra.

Elkenődtünk, hogy ebből túra nem lesz. Pár stand volt az épület előtt is. Először nem akartunk bemenni, végül persze, megtettük, mert az a hat-hét stand nem volt nekünk elég, főleg, hogy olyan dolgokat kerestünk, melyeknek a kiadóit sehol sem láttuk.

Megváltottuk a kemény ötszáz forintos jegyünket, aminek az árát levásárolhattuk, és ismét bemutatkoztam. Ezer forintot nem tudtam összeszámolni. Mondtam is a pénztárosnak, hogy jóvanna, olvasni tudok, számolni nem.


Kaptunk karszalagot, és ezután nem érdekelt a tülekedés, nyomorgás, egymás lábára lépés. Annyian voltak, hogy egy tűt sem lehetett volna letenni. A gyerekkönyveket, nekik elkerített játszó résszel kötötték egybe, onnan tovább jöhetett az ifjúsági irodalom. Megakasztottam a sort a képregényeknél, a Galaktikánál, Agave-nél, sőt, a Könyvmolyképzőnél Mr. A segítségét is igénybe vettem. Felkértem nyújtózkodásra könyvért. :)

Már nem is tudom, melyik kiadó standjánál, az egyik eladó annyira lelkes volt, hogy már fájt. Úgy a kezembe nyomott három könyvet, hogy azt se tudtam mondani, hogy kettőt belőle már olvastam, és csak mondta, és mondta, hogy mi a története. Pechünkre, a végét is. Menekültünk tőlük szó szerint. – Mondjuk, alapból nem szeretem, amikor egy eladó rám mászik. Ha segítségre van szükségem, majd szólok.

Aztán egy tünde a kezembe nyomott egy szórólapot, mire csak megköszöntem a nyelvén, aztán egymásra mosolyogtunk, mígnem egy lovag ugyancsak a kezembe nem nyomott egy Gyűrűs szórólapot. Mindenhol megálltunk, mazsoltáztunk a kínálat között, belehallgattunk az előadásokba, interjúkba, sőt, volt egy sajátos képzőművészeti kiállítás is az emeleten. Persze, ott is azért voltak albumok, füzetek, könyvek, mi viszont már csak a nézegetéssel is megelégedtünk.

Alig két óra alatt egy igen nagy összeget tapsoltunk el, amit még tudtunk volna duzzasztani, ha van hely a táskánkban, a tartalmát nem cipeljük át Csillebércen, és nem utolsó sorban, van még egy kis zsé a tárcánkban.
Így is ezt mind cipeltem a hátamon*:


Egy szó, mint száz. Újabb tanulópénz a jövőre nézve. Jobban odafigyelek, mikor lesz, több pénzzel megyek, és felkészülök aláírandó könyvekből is.

Igazság szerint, először kicsit morogtam a belépő miatt, mert ami egyszer ilyen, annak az ára rohamosan nőni kezd. Viszont így, hogy le tudtuk őket vásárolni, megértettem, miért jó. Nem utolsó sorban, szűrve voltak az emberek.

S mire végeztünk, kisütött a napocska, mehettünk a buszhoz, hogy elrepítsen minket a Normafához.

* Mr. A rafkósnak bizonyult, mert azt mondta, hogy majd ha kiürült a zsák, akkor átveszi a könyveket. De arról nem szólt a fáma, hogy ez túra közben fog megtörténni. :)

14 megjegyzés:

  1. Wow! Legközelebb veletek tartok mindenféleképpen!!!!
    A könyvfesztiválra is és túrázni is!!! ;) :)
    (Már, ha mehetek :P )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mind a kettőre jöhetsz... meg Gergő is! :)
      A túrát már beszéltük, úgy rémlik. :D

      Törlés
    2. Akkor ezt is megbeszèltük. ;)
      Igen, már volt róla szó. Remélem sikerül is!!! :)

      Törlés
    3. Igen nagy bandával fogunk menni következő alkalommal. XD

      Törlés
  2. Jó, oké, gáz, hogy pont ezt ragadom ki....de olyan édi a kezetek egymás mellett. Éljen a szentimentalitás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj. Köszönjük. :D
      Ééés, igen. ÉlJEN!!! <3

      Törlés
  3. Fuu utálom ha valaki kéretlenül spoilerezik. Ha kíváncsi vagyok majd megkérdezem, de addig míg nem szeretném tudni, hagyja meg nekem a felfedezés örömét.
    Az Árnyékvilágról majd írsz pár sort, ha elolvastad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak egy író van, akiről nem vagyok hajlandó írni. :) :P
      Az Árnyékvilágról fogok, csak érjek a végére a most folyamatban levőknek. :D Nem akartam megvenni, de aztán végül mégis úgy voltam, hogy támogatom az írónőt. :D Meg kíváncsi is vagyok, és ez még eddig kimaradt tőle.

      Törlés
  4. Könyvek *-* Olyan izgi,hogy ilyesmi van nálatok :D Amúgy az a pénz kiszámolós dolog megmosolyogtatott; mondhatni jellemző :D :D
    Viszont utálom mikor az idő szar az ilyen esetekben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jövőre jössz te is!!!
      Rám nagyon jellemző, hogy teljesen mással foglalkozom agyban, mint a gyakorlatban, és nagyobb a kavar. Másnap ugyanezt eljátszottam a boltban, csak 280 forinttal. :D:D:D

      Végül jó lett a dolog, és nem volt olyan vészes eső, hogy ázzunk, csak érezted, hogy valami esik rád, de semmi komoly. Azért ez mák volt így.

      Törlés
    2. Én simán benne vagyok -csak hát valami tágító bűbáj is kéne a táskámba :D :D

      Kicsit elkalandoztál úgy látom :D
      Annak örülök akkor,hogy nem volt vészes az idő- ma én is reménykedem,hogy minden oké lesz (ballagás).

      Törlés
    3. Majd addigra megtanulok valami varázsigét, vagy talicskával megyünk. :D

      Remélem, nálatok se volt rossz idő. Mi harmincadikán dolgoztunk, elsején kirándultunk, kicsit áztunk, de jó volt így, ahogy volt. :D

      Törlés
  5. Ajjj, olyan rosszul esik olvasni róla, mert mi lemaradtunk :(
    Na nem baj, júniusban könyvhét :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :(
      Tényleg, még ott lesz a könyvhét ennek pótlására, meg gondolom, jövőre is megrendezik mind a kettőt. :D

      Törlés