2015. április 16., csütörtök

Hemümön át a világ: A bébi buli



Kolléganőmnek van egy másfél éves kislánya, aki mindenkit szó szerint terrorizál. A gyerekvállalásról beszélgettünk, és rácsodálkozott, hogy nekem meg eszem ágában sincs. S jött a szokásos szöveggel: „pedig, nem tudod elképzelni, milyen aranyos, mennyire nagy boldogság, amikor ott van, rád néz és megpuszil”. Kedvem lett volna megkérdezni, hogy akkor is így érzed, amikor kitépi a hajadat?
Majd ültem a fodrásznál (igen, időközben rövid lett), akinek szintén nemrég született babája, és ő is megrökönyödött, amikor közöltem, hogy szerintem nem muszáj vágynom a gyerekre.
Az ő reakciója a másik természetszerűség volt: de hát, ennek így kellene lennie.


Nem. Nem, nem és nem.


A gyerekvállalók és nem vállalók között legalább olyan ősi háború dúl, mint a vámpírok és vérfarkasok között. Senki sem tud valós, normális okot mondani, miért áll ki a saját érdekei mellett, és miért fúj a másikra, hogy ki kezdte, vagy miért. Örök macska-egér harc ez, amiben mindenki önző. Az is, aki vállal, és az is, aki nem.
Azt, hogy én nem szeretnék, azt nem részletezem, megénekeltem már párszor.

Viszont, ami ebben valamilyen szinten jobban zavar, hogy azt veszem észre, a gyerekesek a normálisak, a szabályok, akik csodálkozó, esetenként vádló vagy lesajnáló szemmel néznek azokra, akik nem tudnak, vagy nem akarnak szülni. Amivel, még mindig nincs gond. A probléma ott kezdődik, amikor emiatt a magatartás miatt egy olyan, aki nem tud, nem érzi magát nőnek. Mert a legtöbben azt tekintik annak, aki anya szerepben is tündököl (ni akar).

Én ezt elutasítom. Nem egy ismerősöm van, akiknél nem jön össze a baba, és teljesen oda vannak meg vissza, hogy mit fognak róluk gondolni, hogy x idősen nincs még gyerekük. Sőt, valakinek még esélye sincs rá anyagilag, de már előre a frász kerülgeti, vagy éppen beteg, és nem képes életet adni. Miért lennének ezek a nők kevésbé nők, mint azok, akik már szültek egyszer/párszor?

A terhesség egy állapot, az anyaság egy szerep. Nincs benne misztikum, nem hordoznak csodát. Ez egy biológiai folyamat, aztán meg egy társadalmi szerep, amibe a többség szerint muszáj belepasszírozódni, máskülönben nem vagy se boldog, se teljes életet élő.
Kérdem én. Honnan tudja a másik ember, hogy milyen az én életem?

Viszont, eszembe jutott, hogy aki köpködi a másikat, az mennyire a „savanyú a szőlő” esete?


Nem is olyan régen, az elmúlt fél évben történt, hogy aput elkísértem az egyik ügyfeléhez, akinek nincs egy éves a porontya. Ültünk a nappaliban, és a kiskölök szüntelenül mászott a nyakamba, meg a számba akarta tolni mindenáron a kekszet, amit már összenyálazott. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni. Az anyja meg ült, mosolygott, de nem csinált semmit, csak kiment – következésképpen otthagyott a gyerekkel, aki még mindig nem tett le a „sütit a számba” projektről -, és megkérdezte apukámat, hogy ugye, nincs kisgyerek a családban? Nincs az a klasszikus érelemben vett baba. Majd hozzátette, hogy látszik, mert merev vagyok.

Én úgy érzem, anyagén nélkül születtem. Soha nem mondom, hogy soha, de nem vágyom arra, hogy legyen. A máséval eljátszom, úgymond lízingelem ideig-óráig a gyereket, és ez bőven elég. Néha még sok is…
Nem értem a görcsös akarást, nem sóhajtok fel egy apró zokni láttán, és hagytam a levesbe menni egy-egy kapcsolatomat is emiatt. Ha tehetem, nem érintkezem gyerekekkel. Nem gondolom, hogy rossz ember lennék, mert szeretem az életem úgy, ahogy van, és a terveimben nem szerepelnek pelenkák. Nem látom, hogy abban ki akarnék/tudnék teljesedni.

Az anyák többsége olyan, hogy ezt a fajta álláspontot meg sem hallja. Tizenhat éves korom óta tömik azzal a fejemet, hogy majd megjön hozzá a kedved, meg majd fogod akarni… persze, mint púpot a hátamra.
Ott lehet hagyni egy gyerekkel, de nem indul be tőle a tejelválasztásom.
 
A családi körben van egy személy, aki úgy kezelte ez az átmeneti periódust, mintha a világ legnagyobb csodáját tette volna meg a várandóssággal, és a szüléssel, és nem is tetszik neki, hogy nem szentként kezeljük.
S bármit mondtunk neki, hogy csinálja, nem hallgatott ránk. Oké, rám nem, akinek nincs gyereke, annak a kuss a neve tanácsadás terén, de még azt se hallgatta meg, aki már két gyereken túl volt.

Érdekes és ambivalensen önző állapot. Mintha az anyák felvértezve éreznék magukat, hogy mások felett ítéletet mondjanak, miközben rájuk nem mondhatnak semmit. S ott van az a képmutatás, hogy a gyerek boldogság. Körülbelül, mint az az élet, ami csak pozitív, jó és mesébe illő dolgokkal van tele. Ki hiszi ezt el?
Lehetnek a napok szeretetteljesek, szó se róla. Jó tapasztalat is van a baráti körben, akik normálisan állnak ehhez a kérdéshez. Viszont, rajtuk is sokszor azt látom, hogy a gyerek nyűg. Mondhatják, hogy fú de jó, meg lehet rajtuk mosolyogni, de a karikás szemek, elnyűtt arcok, fáradt hangok és kusza idegek mögött fásult emberek vannak. Idegesek, mert folyton matekoznak, minden ingatag, és szét vannak esve.

Van ebben az egészben egy elfajzott misztikum valahol. Nő vagy, feleség vagy, anya vagy, ezért ez egy misszió, egy cél, amiben sikeres tudsz lenni. Ha megbírálják, az a világ vége, de minden más tekintetben boldog és leírhatatlan létforma.

S pont ezt nem tartom normálisnak, mert ez kirekeszti ebből az állapotból azokat is, akiknek nem lehet. Azokat az úgymond kivételeket, akiknek ettől lesz egy kisebbségi komplexusa. Mint a régi szép időkben.
ben.


Főiskolán is vitáztunk egyszer erről, hogy melyik a boldog életforma, és az lett a vége, hogy ameddig az embernek nincs gyereke, addig ne jelentse ki az életéről, hogy boldog.


De miért ne tegye?

Sokkal többre becsülöm azt az embert, aki beismeri, mert tudja magáról, hogy alkalmatlan, mint azt, aki tudja ezt magáról, és követi a „majd menet közben kiderül” gondolatot, vagy szül, de más neveli fel. Utóbbi nem tudatos, nem bölcs.

Örülök, hogy másnak van, nem ítélkezem, nem nézek le senkit. De hadd döntse el mindenki azt, hogy mit akar kezdeni az életével úgy, hogy nem sütik rá a bélyeget. Illetve, hogy nem rossz beismerni, hogy nem megy mindig minden flottul, és ezáltal ne is rekesszük ki egymást azért, mert van gyerek vagy nincs gyerek.

*Cím: Szex és New York, 1. évad, 10. rész. (SATC – The baby shower)

24 megjegyzés:

  1. Egyetértek minden szavaddal.
    Az attitűdöm a tiedhez hasonló, én sem érzem úgy, hogy bármikor gyereket szeretnék.
    Ami zavar, az az, hogy ezt valóban sokan (a többség) nem tartják tiszteletben. Ilyenkor jönnek tényleg a "mit tudod te azt még" meg "az élet értelme a gyerek" "majd te is megtudod" "biológiailag ez a normális, úgyhogy veled valami baj van", szóval minden olyan mondat, amiből süt az "anyai" (?) felsőbbrendűség.
    És én elfogadom, hogy az ő életének értelme a gyerek. Ez normális. De fogadja el ő is, hogy az én életemnek nem. Mert ez is normális.
    Miért nem működik az élni és élni hagyni e területen sem? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Totálisan elfogadom mindenki álláspontját a témában, viszont nem mondom, hogy mindenki ilyen. Vannak emberek, akik úgy gondolják szerintem, hogy ők ezzel már többek, mint az, aki még nem szült. Csak az elfogadás nem működik. Ehhez mérten viszont, a másik életébe való beleszólás annál inkább.

      Törlés
  2. Komolyan nem értem miért hiszi azt sok nő magáról, hogy attól több lesz ha gyereket szül. Konkrét eset. Érettségis adminisztrátor ex kolléganő folyamatosan lekezelő és fensőbbséges stílusban beszélt velem és egy másik diplomás ex kolléganővel, mondván az ő élettapasztalata (mert van 2 gyereke) miatt megteheti, mert Ő MÁR LETETT VALAMIT AZ ASZTALRA MI PEDIG NEM.
    Ezt így megmondta. Minden elismerésem annak, aki dolgozik, háztartást vezet és gyereke van, de nem lesz több annál, aki nem szült (még) gyereket. Sőt, nagyon sok fiatal anyuka úgy vállal gyereket, hogy se főzni se háztartást vezetni nem tud.

    Én szeretnék gyereket, de még nem érzem magam késznek erre a szerepre. A nővérem nem szült gyereket és nem is akar. Senki sem tudja megérteni hogy miért. Ő mindig azt feleli, hogy neki nem való gyerek. Ebben igaza is van és szerintem sokkal inkább becsülendő ez a hozzáállás mint amikor valaki bevállal 1-2-3 gyereket, aztán pedig ..szik gondoskodni róluk. Vagy épp azért szül csak, hogy megtartson egy pasit, megmentsen egy házasságot.

    Sőt ki merem jelenteni, hogy a fiatal nők közül nagyon kevés alkalmas az anya szerepre. Aki nem képes ellátni és nevelni egy gyereket, az ne vállalja be, csak azért mert ez a dolgok rendje.

    Az pedig, hogy ettől lesz egy nő értékes... hát ettől röhögnöm kell. Igazán sajnálom azokat, akik szerint csak a nemi és nemzőszerveik által lehet érvényesülni és megbecsülést szerezni a világban.

    Én nagyon remélem, hogy az életem végén nem az lesz a legnagyobb győzelmem, hogy valaki anyja voltam, habár egészen biztosan ez lesz a legfontosabb.

    És igen azzal egyetértek, hogy a gyerek legyen az első helyen, mert ő a legkiszolgáltatottabb a családban mint egység, de nem szabad ezt a kezébe adni, mint fegyvert. De nem Attól leszünk értékes és megbecsült emberek, hogy gyereket szültünk. Inkább attól, hogy az a gyermek milyen felnőtté válik.

    De persze, aki mást nem tud letenni az asztalra, az jön a szokásos sablon szöveggel, miszerint ezt nem érti meg, csak az aki már szült, stb. Ugyanilyen kifogás sok nőnél az alak-súlyfelesleg probléma is.

    Érdekes módon a három gyerekes volt kolléganő, aki kertes házban é és minden nap főz, tud heti 3x egy órát szakítani edzésre, aki pedig egy gyerkőccel panelban lakik, nem ér... csak napi 3-4 sorozatot megnézni.

    Örülök, hogy írtál erről a témáról, kevesen mernek szót emelni az ügyben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha anyukának a panelban nincs segítsége, a 3 gyerekes anyának meg van kire bízni a 3 gyereket, akkor naná, hogy tud edzeni. A 4 gyerekes ismerősöm is eljárt spinningre, mert a mamák sorban álltak a gyerekért és a férje sem este esett haza a munkából.
      Ha nagyobb lesz a panelgyerek, majd otthon is tud anyuka tornászni, mert a kölök megérti, hogy ne zavarja anyát.

      Törlés
    2. Tudod, az a riasztó, amikor azt mondja valaki, hogy X idősen, X éves kapcsolatban le kell tenni egy gyereket az asztalra. Egyrészt egy csúnya kifejezés, és rossz gondolatmenet eredménye, a másik, hogy miért kell?
      Meg kell érni rá, és megfelelően kell tudni gondoskodni egy másik életről. Van egy romantikus elképzelése az embereknek a molekulák ilyen keveredéséről, és valahol ez azért sem működik. Mert sok ember maga nem tud gondoskodni magáról. Sok esetben nem tudatos a döntés.

      Az sem baj, hogyha ez lesz vagy ez a fontos. Azt is megfigyeltem, hogy nagyon sokan baromi sikertelen emberek. A párkapcsolataikban, a munkájukban, az akárhol, és erről gondolják úgy (max. tudat alatt), hogy ebben ki tudnak teljesedni, ez az, amiben sikeresek tudnak lenni.

      Amúgy egyet is értek veletek.

      Az, hogy kinek mire van ideje és lehetősége szerintem azért megint egy másik kérdés, mert függ attól, hogy kinek milyen a párja, milyen a családja, van-e segítsége, illetve, hogy ő saját maga milyen beállítódású. Például, nekem van egy olyan ismerősöm, aki egy gyerekkel van otthon, és elvárja, hogy a férje dolgozzon, ő szó szerint csak felporszívózik, és kész, de az összes többi ht munkát a férje végzi, plusz, este hullán hazaesik a munkából, főz és foglalkozik a gyerekkel, mert a kedves párja „elfáradt” nap közben.

      Törlés
  3. Ha nem akarsz, ne szülj.
    Azt mondják, a gyerekért minden megéri, de ez nem így van. A többség hallgat a nehézségekről, kezdve a terhességtől. Hányan mesélték neked, hogy pl. aranyerük lett terhesség alatt, vagy szüléskor szétszakadt a gátuk vagy a baba 24 órát ordít egy nap? Ugye, hogy nem mondja senki. Ha mondja is, hozzáteszi: 2 napot vajúdtam, de megérte. Hát ja.
    Az anyaszerep persze hozzátesz az életedhez. Ugyanúgy, mint ahogy a sport vagy bármi más, amit csinálsz.
    És a másik: nem kell szeretned MÁS gyerekét és nem neked kell vele foglalkoznod, ha nem akarsz. A kekszes anya annyira be van szűkülve, hogy nem veszi észre, másnak nem bájos a nyálas keksz. OK, lehet, ő megeszi ami kiesik a gyerek szájából, de más nem. Majd ha nagyobb lesz a gyerek, ő is változik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felmértem azt, hogy nem szeretnék tönkretenni egy életet. Úgy érzem, ameddig nem tudok megadni neki mindent, addig tök fölöslegesen rabolnánk egymás idejét, és nem szeretném azért eltörni valaki világát, mert éppen nekem x agymenésem van. Ameddig ezen nem fogok túllendülni, gyereket sem fogok szülni. Ezért nem mondom, hogy soha nem, de közeli terveimben nem szerepel… ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon a távoliban sem.
      Azért hallgatnak, mert ha valaki le meri írni, hogy borzalmas a hátfájás, a szelek, vagy a puffadás terhesség alatt, akkor legalább tízen nekiesnek. Aki mer írni arról, hogy igenis vannak nehézségek, annak is nekiesnek. Sok dologról úgy érzem, nem szabad beszélni, mert lerombol egy illúziót, amit valakik felépítettek.

      Törlés
  4. Igen, igen igen igen igen!!! A legjobbkor jött most ez az írásod.
    Nem kezdem leírni a véleményem a dologról mert kilóméteres szöveget írnék, de a lényeg az, hogy egyet értek vele. Kicsit úgy érzem, hogy bennem sincsen anyagén. Nyilván még fiatal vagyok, de amióta kisgyerek van a közelemben csak a feszengést érzem meg azt, hogy meg kell játszanom magam. Nyilván tudom, hogy kell kitörölni a seggét, hogy kell büfiztetni stb. de nem jön szívből- lélekből. Nem tudok velük mit kezdeni, nem szoktam gügyögni, sőt nem nyáladzom tele a felsőmet ha meglátok egy kisbabát az utcán. Hidegen hagy. Igazából én azt is mindig elmondom, hogy nem szeretem a gyereket...képzelheted milyen arccal néznek rám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem képzelem, tudom. :) Hasonló kifejezéssel találkozom, ha szóba kerül a téma.
      A többire meg majd írok levélben. :)

      Törlés
  5. Szerintem ne becsüld le ennyire az anyaságot. A terhesség és az anyaság egy csoda. Nem azért, mert gyereket vállalsz és te mint anya ettől különb vagy. Azért csoda mert képes vagy te és a párod, mint ember teremteni egy másikat, aki egy pici semmiből fejlődik, és saját lelke lesz. De ez nem azt jelenti, hogy minden embernek ez a csoda kell. Az életnek nagyon sok csodája van, és mindenkinek meg kell találnia a sajátját. Persze le lehet az egészet alacsonyítani valami hülye ösztönre, de szerintem ez sokkal több annál.

    Azt nem tudom miért gondolják úgy egyesek hogy övéké a tutibb gondolat. Nem tudom mondjuk miért kell az anyasághoz mindenképpen ragaszkodni. Én úgy gondolom, hogy akkor igazi az anyaság ha mindenféle feltétel nélkül akarod, és nem pedig másoknak megfelelve. De azért az ember kicsit ésszel is gondolkodhat, hogy ha beteg, ha nem telik rá, akkor azért fontolja meg hogy biztos ezt akarja-e. DE miért ne akarhatná? Ahogy te semmiképpen sem akarod, miért ne gondolhatná úgy hogy ő kevesebb kereset mellett is képes rendeen nevelni valalkit? Illetve azon meg ha nem jön össze kár bánkódni, lehet hogy nem arra kell hogy vezessen utad. Sokkal rosszabb ha valaki azért vállal valakivel gyereket, mert hogy már rég a párod is meg kellett volna találni, és jó lesz Pistike is, igaz nem szeretem, de gyerek is kéne, hát legyen. Na ez gáz.

    Az anyák meg nem azért nem fogadják el a tanácsot szerintem, mert úgy gondolják hogy te vagy xy rosszul gondolja, vagy csinálná. Azért mert bennük van az anyatigris ösztön, hogy mindenáron védik a gyerekeiket, hogy senki ne mondhassa hogy ilyenek vagy olyanok, és butának, hülyének, neveletlennek tartják őket mások. De szerintem ez igy van jól. Az életben nagyon sok helyzetben kell a gyereked mellé állnod, úgy is hogy tudod, hogy hülyeség amit csinál, nem igy kellett volna, akármi. De meg kell védened! A másik meg hogy nehogy azd hidd, hogy nekünk mint anyáknak nincsenek komplexusaink. Hogy ezt vagy azt azért mondod esetleg, mert én béna vagyok, és nem megy nekem. Ez is felmerül ám bennünk időnként. De aki okosan megpróbál ezeken túllépni, az igenis meghallgatja a másikat, és megpróbálja leszűrni belőle a tanúságot. És még egy nagy okosság :) Sokkal könnyebb kivülről megmondani a tutit, mint következetesen betartani a gyerekkel ;) Tényleg!

    Szerintem aki egy kicsit is őszinte az tudja, hogy a gyerekezés nem fenékig tejfel, kár is ezt állítani. Mindennek vannak hegyei és völgyei. De pl egy párkapcsolatnak is, vagy egy munkahelynek is. Szerintem ezt nem igy kell felfogni, hogy azért mert van nehéz oldala azért már ki kell dobni és nem jó. Nem mondok fel a munkahelyemen sem azért, mert sandán nézett valaki rám, és megsértődöm. Minden helyzetnek vannak nehézségei, és igenis szépségei is. A gyerekek pikk-pakk felnőnek, már a kialvatlan éjszakákra sem fog senki emlékezni. Szóval ha csak annyi az ember indoka, hogy hülyeség a gyerek, mert hogy nem tudsz eleget aludni, akkor szerintem az egy hülye kifogás csak.

    VálaszTörlés
  6. De szerintem nem az a szépsége a gyerekeknek amiket fentebb említettél más anyukák szavaiból merítve. A gyerekezés azért szép annak akinek szép, mert az az érzés a hihetetlenül jó, hogy képes vagy egy emberi lényt úgy szeretni, hogy mindegy mit csinál, te szereted. Lehet hogy mérges vagy rá időnként, lehet hogy nem olyan mint te, lehet hogy nehéz eset, lehet hogy könnyű, de mindig is szeretni fogod. Szerintem a szeretet a legjobb dolog a világon. Illetve eszméletlen jó figyelni ahogy fejlődik, ahogy nyílik az értelme, egyre több mindet megért, saját véleménye, gondolatai, érzései vannak. És ebben egyet értek, hogy ezeket addig nem tudod, amíg nem próbáltad, és valószínűleg nem is érted. De abban nem vagyok biztos, hogy minden szülő képes ezt érezni. De aki érzi, az boldog hogy ezt nem hagyta ki. És ez nem süket duma, meg megideológizálása a gyerekvállalásnak. Ez nem mentesít a nehéz napoktól sem, de attól én még így érzem. Én ezért vagyok boldog hogy vannak gyerekeim.

    Viszont szerintem nem kéne mindenkinek támadásnak venni mindent. Annak sem akinek nincs gyereke, és nem is akar, mert ha így érzi, szerintem sokkal jobb ha nem erőltet magára olyasmit, amit nem szeretne. Én sem megyek szívsebésznek, mert úgy érzem nem menne. És tény, hogy az anyaság is egy hivatás. És az egy olyan hivatás, amit ha nem tetszik később nem adhaszt le vagy vissza. Elviekben. Akinek meg van gyereke, annak meg nem kéne úgy gondolni, hogy csak az a tuti ha van. De szerintem ez természetes, hogy ilyen dolgokat támadásnak érzünk. Szerintem a gyerekes anyukáknak meg sokszor az a kényszerképzetük, hogy ők semmirekellők, láblógatók, aki egész nap semmit nem csinálnak, csak költik a férj verejtékes munkával megkeresett pénzét. Biztos van ilyen is, de nem ez a tipikus szerintem. De én pl azt érzem támadásnak, hogy én tök hamar visszajöttem dolgozni. Nekem úgy teljes az életem, ha gyerekezek is, és agyi munkát is végzek. Nekem nem kihívás az álló nap gügyögés, és pelenkázás, de ha mellette valami hasznosat, okosat is csinálhatok, akkor élvezem. Úgyhogy nehogy azt hidd, hogy ilyen értelemben csak téged ér támadás, én folyton azt érzem mások felől, hogy minek szül az ilyen gyereket, mint én, ha úgysem marad otthon vele, és csak remélni merem hogy tévesen ;), hogy azt sugallják, hogy gáz anya vagyok, hogy dolgozok, hiszen az anyaságnak kéne áldoznom az életem, még akkor is ha nem vagyok tudós, akinek tényleg fontos, hogy vissza menjen dolgozzni, mert megváltja majd a világot.

    És még valami, szerintem nyugodtan rászólhatsz egy gyerekre te is :) Akkor is ha az anyukája megsértődik :) Nyugodtan megmondhatod neki is, hiszen neki is meg kell tapasztalnia, hogy ki milyen ember, és meddig mehet el nála. Mondd meg neki, hogy nem kérem a kekszet, és ne mássza a nyakamba. Mellesleg anyukának rá kellett volna szólnia a gyerekre, halkan megjegyzem. Ő a felnőtt neki kell tudnia, hogy valakinek mi zavaró már egy idő után. És még csak nem is azt jelenti hogy veled van a baj, egyszerűen senkinek nem kötelező a más gyerekeivel ellenni, vagy jópofáskodni, vagy nevelni. És ennek szerintem alapvetően semmi köze ahhoz, hogy szeretnél-e gyereket vagy sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondolom, hogy a van egy pete, van egy sperma, találkoznak, osztódnak, növekednek az egy csoda, de lényegesen más álláspontot képviselünk a világ alakulásának nézőpontjából. Ezen pedig, nem fogok vitatkozni senkivel. De igazad van, minden csoda mindenkinek más, ahogy abban is, hogy mi a gáz nézőpont gyerekvállalás szempontjából.

      De nekem ne mondd, hogyha hány a gyerek, és azt látod, hogy kajáltatás után helyből masszírozzák a hasát, meg tornáztatják, hogy megjegyzed, hogy lehet, hogy ez az oka, akkor egy másik ember a hülye. Az aki szól? Én sem szeretném, ha telepakolom a bendőmet, akkor nekiálljak guggolni.
      Az megint más, amikor mindig mindenki mindent jobban tud, és úgy osztogat kéretlen tanácsokat. Ilyen szempontból tény és való, hogy jobb lenne indiai mintát követni, és semmilyen tanácsot nem osztogatni. Majd, ha kérik, elmondjuk, de addig nem. S itt jön az, hogy nem mindig az látja jól, aki benne van. Csak a fent említett hányós példánál maradva, olyantól sem fogadta el a javallatot, aki már két gyereken túl volt.

      Nem azt mondtam, hogy rossz vagy jó. Azt mondtam, hogy kár azt a teóriát masszírozni, hogy csak jó vagy csak rossz, mert ez nincs így. Mint, ahogy te is mondod, nincs tisztán fekete vagy fehér helyzet. Ez mind sokkal árnyaltabb. Ezt aláírom. A probléma ott van, hogy nem mondhatod ki, hogy nem minden szép és jó.

      Tekintettel arra, hogy nincs gyerekem, meg sem próbáltam jelen írásomban abba beleélni magam, hogy mi lenne, ha lenne. Nem veszek mindent támadásnak, csak azt, ami úgy érkezik. Nyilván nem fogom azt leírni, amit ténylegesen kapok, mert annak külön blogot lehetne szentelni. Mert azért nem ezekkel a szavakkal, és sokszor minősíthetetlen stílusban képes egynémely ember kifejteni a véleményét.

      Törlés
    2. Oké, akkor neked nem csoda :) De nem is kell lehúzni mert másnak az :) Csak ezt akartam vele mondani.

      Figyu, elhiszem, hogy néha kivülről jobban látsz egy helyzetet. Nem tudom ez a helyzet, amit írtál pontosan hogy zajlott. Az anyák sem tévedhetetlenek, nem ezt mondam. De ha nem tudod jó stílusban a tanácsot előadni, akkor sértésnek fogják venni, és nem az fog eszükbe, jutni hogy épp a gyereken akarsz segíteni, hanem hogy őket akarod kritizálni. Szerintem ez totál ösztönös, és ezt is meg kell tanulni helyén kezelni a szülőnek. Az is tök gyakori, hogy mint szülő zavarban vagy mások előtt, és elkezded akár totál máshogy csinálni, mint ahogy csináltad volna ha magad vagytok.

      Az indiaiak nem osztanak tanácsokat, ők szimplán utasítgatnak :)

      Aki meg tényleg sértőn támadva kezeli azt hogy nem szeretnél gyereket, annak mond meg, hogy az ilyen stílusú közlendő szót sem érdemel, hogy elmond hogy miért gondolod azt amit.

      Törlés
    3. Nem húztam le. Ez egy személyes vélemény a fenti.

      Ha annyira totál ösztönös, akkor szerintem merő ösztönből gondolkodhatna is akár egyik-másik, hogy mi miért van, és miért mondhatja a másik.

      Törlés
    4. Ez meg az én személyes véleményem volt :)

      Persze, gondolkodhatna. De nem kell ezen megsértődni, ha mégsem. Egyetlen anya sem tökéletes, és igenis hibázik. De én hibázok a munkahelyemen is a munkámban. Vagy a párkapcsolatomban. Nem követek el óriási helyrehozhatatlan hibákat. És akkor mi van, ki vagyok rúgva? Ettől persze lehet még az a véleményed, hogy te másképp csináltad volna az adott helyzetet. De ettől még nem rossz anya valaki.

      Törlés
  7. Hát én sem vagyok oda a gyerekekért. Pedig állítólag értek hozzájuk meg minden, de sokszor van az a meglepődött állapot, hogy: te nem akarsz gyereket? De hát annyira aranyos vagy velük. Attól mert elvagyok velük, szerintem nem kötelező potyogtatnom. és igen leírom még egyszer POTYOGTATNOM. Nagyon sok anyuka csak kipottyantja a gyereket, be a nagyvilágba, de megnevelni nem tudja, vagy nem is akarja, mert lusta rá és a 4 fal között sorozatozni akar, meg Facebook-on osztani az észt. Így a gyerek nem szocializálódik, alapvető viselkedési normákat sem tanul meg, pl. ne túrja az orrát, vagy hogy pl. 5 évesen rettenet gáz, ha a bevásárló központ közepén levágja magát a padlóra és anyu-apu páron a lábánál fogva kell húzza maguk után, mert nem érti a gyerek a nem-et.
    Szerintem óriási felelősség egy gyerek, épp ezért sem merek szülni. Ahhoz kell egy anyagi háttér (nem, nem aranyozott babakocsit akarok neki, de na, hagy ne kelljen izgulnom egy gyerekkel a vállamon, hogy most mi lesz velünk, meg tudunk-e élni). És kell egy adag következetességesen való nevelés is. A gyerekkel foglalkozni kell, akármennyire is fáj ezt beismerni sokaknak. Az etetésen és a pelenkacserén vagy szobatisztaságra való megtanításon kívül van egy csomó más feladat vele. Fejleszteni az elméjét, le kell kötni, meg kell tanítani türelmesnek lenni, összefüggésekre rávezetni, hogy később az iskolában ne ő legyen a leghülyébb. Ebből jönnek a fasza kis tanulási gondok egyébként, na meg az otthoni balhék miatt. Hát élet az ilyen, így? Szerintem nem.
    Amit még sosem fogok megérteni az a sok gyerekesek élete. Van 5 kölyke, ebből 1 börtönben van, a többi meg csak azért nincs mert nem büntethető. Vagy, ez a 7-en élnek meg 200 ezerből 2 szobában. Marhára nem egészséges egy idő után....És ha megkérdi az ember, hogy minek kellett ennyi gyerek, a válasz az annyi, hogy jaj de jó hogy sokan vagyunk. Igen, marhára jó, hogy sokan vagytok és kb. csak az első és a második gyerekre jutott az elején normális mennyiségű idő. (A 3 gyerek egyébként még határeset nálam. De az 5, meg a 7... )Vagy az is marha jó lehet, amikor pénz kell és nincs, különben nem eszik a család apraja-nagyja. Vagy ha nem tud továbbtanulni a két nagyobb, mert a kicsikre kell a pénz, vagy ha nincs pénz ruhára sem...Ezek valós problémák, és ameddig ezeket valaki fel nem fogja, hogy mennyire vannak hatással a társadalomra ezek az ész nélküli szülések, addig nem igen lesz változás. Lehet hogy lesz egy gyerekem, nem azt mondom, de szerintem bőven elég egy is. Inkább legyen egy normális, akit ki tudok taníttatni és meg tudok nevelni normálisan, mint kettő, amelyikből egy lehet hogy elkallódik -és ez most gonosz lesz- ráadásul a pénz amit beleöltem felesleges volt. Akkor azt a pénzt magamra is költhettem volna. Tudom a vége elég durva lett, de szerintem, ha a gyerekes anyukák is olykor lekezelhetik az embert, ugyanúgy én is lekezelhetem azokat akik nem túl ésszerűen vállaltak gyereket, és a hülyeségeiket még hirdetik is bele a nagyvilágba. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát pontosan ezért szólnak be nektek cserébe szerintem a gyerekes szülők :-D

      Nekem semmi bajom azzal, hogy ha valaki nem akar gyereket. De ne azért ne akarjon, mert hogy mások szarul nevelik a gyerekeiket. Főleg azért ne, mert hogy igazándiból, tudom hogy itt hajtogatjátok hogy ez közhely, de amíg nincs saját gyereked, addig nem tudod milyen az megtanítani neki, hogy ne hisztizzen a boltban, és ne túrja az orrát. Minden gyerek csinálja, ti magatok is csináltátok mikor gyerekek voltatok. És nem az van ám, hogy a hülye szülőnek eszébe sem jutott még egyszer sem rászólni. Illetve ha gyereked van, azt is tudod, hogy attól hogy rászólsz nem marad abba a hiszti. Pont nem ezt kell csinálni :) Pontosan azt kell csinálni, hogy kiviszed a helyzetből, ami kiváltotta belőle a türelmetlenséget. És ezt bizony nagyon sokszor el kell játszani, avagy lejátszódik, mire a gyerek megtanulja, hogy hogyan kell lekezelnie. Amikor nézel egy hisztis gyereket a boltban, honnan tudod, hogy nem először csinálja?!

      Szerintem csak és kizárólag akkor mondhatod egy gyerekről hogy neveletlen, ha tartósan együtt tartózkodtál vele, és látod hogy viselkednek vele a szülei, és hogyan reagál a gyerek. De még akkor sem lehetsz biztos benne, hogy ha te lennél az anyja, te meg tudtad volna nevelni. Minden embernek van saját személyisége, ami odakapcsolódik egy szülőéhez. Akiknek kettőjüknek együtt kell boldogulni. Lehet hogy nem jó kombinációt alkotnak, de lehet, hogy a lehető legjobbat, még sem lehet belőle több jót kihozni. Szerintem azt is marha egyszerű kijelenteni, hogy ha a gyerek börtönbe kerül, akkor csak az anyja lehet az oka. Persze, igen, hiszen nem vette észre, hogy rossz társaságba keveredik... de tudjátok milyen nezéz ezeket észrevenni, és nem azért mert szarok rá? Ahogy nagyobbak a napjuk nagy részét nem veled töltik. Gyereke válogatja, hogy mit mesél el, vagy mit nem, persze rajtad is múlik, hogy mit hallgatsz meg meg mit nem. Néha pont a szülőnek képtelen a gyerek megnyilni és akkor csak drukkolhatsz, hogy van akivel megbeszéli, és nem a rossz irányba dönt.

      És még egy gondolat. Szerintem a lehető legnehezebb egy gyereket nevelni. Egyetlen gyerekkel tudsz a lehető legtöbb hibába belemenni. Szerintem sokkal nehezebb helyzetben vannak azok a szülők, akik egyetlen gyereket nevelnek, mint akik többet. Valamint nem kell egyetlen gyereknek sem 100%-os figyelem. Őket is békén kall hagyni időnként, és meg kell tanulniuk egyedül játszani, boldogulni.

      Törlés
    2. Andus:
      Az, hogy valaki tud bánni velük, meg hogy valaki alkalmas a szülő szerepére, az teljesen más kérdés. Ugyancsak más tészta az általad lefestett több gyerekes család, mert ott már van más is a háttérben.
      Azzal viszont egyet értek, hogy következetességen alapuló nevelés is fontos, sőt, ez az egész hasra ütésszerűen sehogy sem működik, és kell egy olyan anyagi háttér, ami sokaknál függő. Olyan ismerősöm is van, aki tele van hitellel, és beindult a „gyerek kell” program. Merész egy labilis állapotra vállalni valakit.

      ---

      Dora:
      Onnan tudod, hogy nem először csinálja, ahogy a szülő reagál rá. S ebből egyből meg tudod mondani, hogy az az ember milyen szülő lehet.
      Azt nem tudom, hogy az egy gyerekesnek könnyebb, vagy a több gyerekesnek. Szerintem inkább csak máshol van a hangsúly.

      Törlés
    3. Szerintem semmit nem jelent, hogy egyszer mikor látod mit csinál a szülő. A nagy plénum előtt, még a legprofibb szülő is zavarban van. Ezerféleképpen nevelnek a szülők, más és más a fontos. Valaki mindig rosszalni fogja, bárhogy is reagálod le a helyzetet, és ezt tudja minden szülő. Úgyhogy én nem foglalkozok ezekkel, hogy valakinek balhézik a gyereke a boltban, legközelebb az enyém fog. Én inkább együttérzően próbálok ilyenkor a szülők felé fordulni, mert pontosan tudom mit éreznek.

      Törlés
    4. Hidd el, hogy akiknél ezt meg lehet mondani, azok nincsenek zavarban. Nem vagyok viselkedés-kutató, de van az a magatartás, amit nem tud a zavar produkálni.

      Törlés
    5. Én sem vagyok viselkedés kutató, úgyhogy én nem tudnám ezt megállapítani egy eseményből.

      Törlés
  8. Én teljesen el tudom fogadni, ha valaki nem akar gyereket. Vannak emberek, akiknek nem ez a sorsuk, nem kell ez az élmény az életükbe és nem is alkalmasak az anyaságra, csak azért meg ne szüljön valaki, mert úgymond "törvényszerű". Szerintem nem az. Sokáig én sem akartam gyereket, nem vonzottak, sőt, kifejezetten taszított a jelenlétük, de aztán változtak az idők, érettebb lettem, vagy nem is tudom. Más lettem. Eleve gyerekek mellett kezdtem el dolgozni és kicsit talán a hormonjaim is lecsillapodtak, nem voltam már olyan nyughatatlan. Igaz, 26 éves fejjel még mindig nem égek a vágytól, hogy holnap azonnal teherbe kell esnem - megadom az idejét, majd jön, amikor jönnie kell. Igaz, a családból nap mint nap kapjuk a célzásokat, hogy mikor már, és az ismerősi köreinkben is sokan babáznak, de nem értem, hogy ettől miért kéne azonnal gyerekvállalásba kezdenünk. Majd ha úgy alakulnak a körülményeink, lesz baba, de addig is boldog és kiegyensúlyozott, szép életünk lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyet értek veled, minden leírt szavaddal. Annyit tennék még hozzá, amit talán fent nem sikerült kifejtenem szerencsésen, hogy itt is, mint sok más, másfajta dolog tekintetében, nem biztos, hogy az a példa van felszínen, amit látnunk kellene. Kialakul ezzel egy kényszer, kialakulnak az ítéletek, és az, hogy elfogadás, sok esetben már nem létezik.
      Nem nézek le senkit, azt sem, akinek van, aki akar, aki majd szeretne. Megértem, sőt, még azt is megértem, aki tagadások közepette él. Ha elmondja az érveit, meghallgatom. Csak sokszor úgy érzem, hogy cserébe nem kapom meg ugyanezt. Személy szerint én nem kötök bele egy gyerekesbe, de ő viszont támad. Sok esetben, de nem minden esetben.
      Nem mindenkinek egy a sorsa, csak nem értem, mire fel kell a másik dolgát megnehezíteni?

      Törlés