2015. április 23., csütörtök

Gombnyomásra



Szeretek beszélgetni az ismerőseimmel, barátaimmal. Annyira jó érzés egy doboz narancslé, vagy egy üveg vodka társaságában megváltani a világot. Amikor az, amit mondunk olyan, mintha miattunk történt volna meg. Csak azért, hogy legyen témánk. S jó társaságban egy témának sosincs vége, mert a következő az előzőből fakad.

A minap is mondtam Mr. A-nak, hogy társaságigényem van. Nem bulizni a szó szoros értelmében, hanem leülni, társaságban lenni, hatan hatfélét mondani, és ugyanennyi helyre figyelni. Nevetni, komolykodni, sírni-ríni. Hogy az első kéz azt jelentse, a velem szemben ülő szájától az én fülemig.


Arra is rájöttem, hogy ez azért van, mert gyakorlatilag képeken és monitorra vetett szövegekben látom a társaságom egy részét. Akár titeket, mint bloggereket, akár a barátaimat. De van bennem egy olyan vágy, hogy élőben akarok tudni arról, kivel mi van, nem a blogjáról, vagy a Fb-profiljáról. Mert az nem nekem szól, hanem mindenki másnak. Sőt, legtöbbször ez felületes vagy felfényezett valóság.

Igen sajnos a rohanó világ, az internet, s főleg a mikroblogok megtanítottak arra, hogy lehet bármennyi barátunk attól függetlenül, hogy ismerjük-e az illetőt, vagy ténylegesen barátkoztunk-e vele. Követjük az életét, benne vagyunk a mindennapjaiban csak azért, hogy ne érezzük magunkat elárvultnak. De tényleg nem vagyunk azok úgy, hogy voltaképpen nincsenek valódi szövetségeseink?

Tulajdonképpen a mindennapi stressz mellé, ha belép a képbe egy plusz fő úgy, hogy még egy kis stresszt jelent, ugyanúgy bánunk vele, mint a lyukas zoknival. Mehet a kukába. S miért? Mert nem lehet törölni-tiltani a való életben úgy, mint a neten. Ahogy megoldandó probléma van, hátraarcot csinálunk, mert az érzelmi mentességbe ez nem fér bele. Megbolygatja a világot, amit így már nem mi irányítunk, és hatással van ránk, kvázi átszakadt az érzelmi burok, amin semmi nem hatol át.

Nem szeretem az embereket. A legtöbb ismerősömhöz különösebb érzelem nem fűz. Megéltem és elsirattam egy halom baráti kapcsolatot. A haszonkapcsolatok lemorzsolódtak. Igénylem ugyanakkor azon emberek társaságát, akiket elfogadtam. Sajnos, szűk ez a szegmens, és kiélvezem minden pillanatát az együtt töltött időnek. Hogy miért?

Mert mindig van egy másik ember. Viszont, életünk során csak nagyon kevés ember lesz az, akivel túllépünk a haveri viszony határán, és barátsággá mélyítjük a kapcsolatunkat.


A követők és virtuális barátok számának növekedése nem jelent semmit. A hús-vér barátaink által lesznek a problémáink ott, ahová valók. Miattuk, velük tudjuk őket jól kezelni.
S bár csábító a magány, mert akkor rendszerezhetjük az életünket, kell a társaság. A magány nem kifizetődő. Magadban letisztázod a dolgokat, de hogy tényleg jó helyen vannak-e, azt a barátaid segítségével tudod meg.
Utálhatjuk az embereket. Szerezhetünk online ismerősöket. Elmagányosodhatunk baromi nyugodtan. Elhisszük, hogy ez így jó. Bizalmatlanok vagyunk a többi netet használóval szemben, akiket a barátainknak nevezünk. Elvárjuk, hogy mondjanak el mindent, de mi nem beszélünk magunkról. A sok csalódás után pedig, bebeszéljük magunknak, hogy képtelenek vagyunk normális embert találni, kapcsolatokat fenntartani, ápolni. Mindenki az érdektelenség mocsarában tapicskol… csak a sártól nem látjuk a másikat.

S tényleg! Senki nem lesz ott, amikor ténylegesen szükségünk lesz valakire. A levél nem ölel meg. A szmájli nem biztat. A lolozás nem fogja meg a kezet és ránt ki a sarokból. Az üzenetek nem vigasztalnak meg.

Feltölthetjük az együtt töltött nap képeit, mosolyoghatunk száz wattal a fejünkben. De ez csak akkor működik, ha nem ennyiből áll. Ha tényleg emlékként őrizzük, és nem csak a kirakatnak szól.


Képek forrása:innen és innen.

12 megjegyzés:

  1. Én is hasonlóképp gondolkozom. :)

    Sosem voltam az az ember, akinek 20-30 barátja van. Akik közel álltak hozzám az általában 5-6 ember. A többi csak ilyen laza bulizós, néha eldumálós haveri kapcsolat volt.
    A nagyobb tinédzserkori baráti társaságtól 4 éve szakadtam el. Egyszerűen felnőve más emberek lettünk és nekem már nem azok a dolgok számítottak mint nekik. Én jobb szerettem kirándulni és házibulikat tartani, ők meg inkább menő puccos helyekre jártak, valamelyik nagyobb városba mindig all fancy kiöltözve. Plusz nem igazán tudták elfogadni a páromat sem. A legjobb barátomat, akivel 14 éves korunk óta elválaszthatatlanok voltunk is emiatt vesztettem el.
    De be kellett látni hogy nem vagyunk már ugyanazok.

    A másik törés a felnőttesebb baráti társaságban 1 éve következett be. Mi és még páran komoly kapcsolatban összeköltözve élünk, dolgozunk, stb. A többiek pedig szinglin még mindig bulizni akartak. Egyszerűen nem ugyanazon a ponton voltunk az életünkben.

    Most akik megmaradtak a két barátnőm, a tinikori baráti társaságból 2 ember meg néhány olyan személy, akikkel havonta 1x össze tudunk jönni vacsorázni meg dumálni.

    A netes ismerkedéssel kapcsolatban én mindig bizalmatlan voltam, habár a legjobb barátnőmet is ennek köszönhetem, pontosabban az írásnak.
    Az utóbbi években pedig a blogger körökben is sok kedves embert ismertem meg. De én abban hiszek, hogy jobb ha van pár olyan ember akikkel néha össze lehet jönni egy jót dumálni, mintha lenne fb-on 1500 ismerősöm akik közül mondjuk 20-30-al egy kis felugró ablakban felszínesen cseveghetnék.

    Egyébként meg szeretek gyedül lenni és ritkán osztom meg a problémáimat másokkal. Talán mert amikor segítséget kértem a múltban kevés emberre számíthattam igazán, és volt hogy csak magamra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is kell nagy társaság, mert őszinte kapcsolatot nem tudsz fenntartani, csak felületeset annyi emberrel, amit írsz. Az öt-hat, az még tartható, persze, ezt magamból kiindulva mondom. A filozófiádat osztom.
      Nem minden problémámat, de van, amiben kikérem pár ember véleményét. Nem a tanácsuk alapján döntök, csak van, hogy szeretem hallani, hogy ők mit gondolnak, hátha rávilágítanak valamire, ami nekem nem jutott eszembe.

      Törlés
  2. Nagyon egyetértünk.
    A mai világban szinte mindenki az interneten éli a társasági életét, a blogok és youtube csatornák által olyan emberek életébe pillanthatnak bele, akiket kedvelnek és akiknek szívesen lennének a barátai, de a való életben nem tudni, mennyire valósulna meg mindez. Én amellett, hogy élvezem az internet áldásos hatásait nagyon nagy szükségét érzem a személyes találkozásoknak is. Szükségem van arra, hogy egy kávé mellett elbeszélgessek apró-cseprő dolgokról a barátaimmal, akár egy átmelózott nap után. Jól esik váratlanul összefutni régi ismerősökkel, váltani velük pár szót, de még a rokonságom társaságát is vágyom, mert őket is ritkán látom. Pedig alapjáraton introvertált ember vagyok és nagy igényem van az egyedüllétre, de vannak napok, amikor kifejezetten kell az emberi társaság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami kikerül, valamilyen szinten egy mérce lesz, egy névjegy rólad, nem mindegy, mit alakítasz ki magadról. Éppen ezért érzem a legtöbbet felfényezett valóságnak. Az utolsó pár mondattal én is pontosan így vagyok. :)

      Törlés
  3. Egyetértek veled teljesen. Vannak áldásos dolgai az internet nyújtotta szolgáltatásoknak, de talán sokkal nagyobb a hátránya. Elfelejtünk beszélni, közeledni és kezdeményezni a másik ember felé. S szerintem ezért nem indul el a virtuális barátság valós világ belívé, mert szemtől szembe nem tudnának mit kezdeni egymással az emberek.
    És jelenkezem hónap közepétől, amikor van pár szabad perced össze tudunk ülni:D Csak hagyj fél órás tervezési időt, mert még mindig nem tudom, hogy fogok nem eltévedni a nagy Pesten:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rád mindig van időm!!! Veszek neked egy térképet, sőt, majd mászkálunk sokat, és egyből nem lesz idegen a város. :D
      Eleinte eléd megyek, ha gondolod. :)

      Egyébként, egyet értek veled.

      Törlés
    2. Töltöttem a telefonra kétféle térképet, GPS is van, de mikor utoljára fent voltunk az orvosin, én még így is simán elindultam full a másik irányba, mint kellett volna:D Nem hiába festetem a hajam xD
      Köszönöm a segítséget! ^^

      Törlés
    3. Jó, akkor lehet, hogy lesznek problémák. Azért nem mondom, hogy szórj az útra morzsát, mert sok a galamb. De majd a derekadra kötök valami drótot, és azon az útvonalon mehetsz haza, ahogy jöttél. :D
      Ez természetes. :)

      Törlés
  4. Erről azt hiszem beszélgettünk is- mármint a személyes kapcsolattartásról. Szerintem is ez lenne a normális,de ez az internetes világ kényelmessé tett nekünk mindent és pontosan az van,amit irtál is: hogy könnyen megfutamodnak emberek egy kis bajtól.
    Ez szerintem nem megoldás és ezért is mondtam,hogy ez a világ korcsokat nevel.

    Viszont tökéletesen egyetértek abban,hogy kellenek a társas kapcsolatok. Én pl. örültem mikor találkoztunk- és nem nem felejtettem el megemlíteni a blogon,csak majd ezt egybe akarom egy másik témával (:

    "A követők és virtuális barátok számának növekedése nem jelent semmit. A hús-vér barátaink által lesznek a problémáink ott, ahová valók. Miattuk, velük tudjuk őket jól kezelni."
    Teljesen igaz. S a bloggerek között is azt veszem észre,hogy sokuknak van 6 millió követője,meg eljópofiznak kommentbe,de valójában látszik rajtuk hogy full magányosak mert csak felszínes kapcsolatuk van.... De úgy látom van akinek ez jó- hát nem vagyunk egyformák.

    Igazából nem mondok erre semmit,mert tudnék példákat hozni,meg szerintem meg is tettem neked. Itt neten a legtöbb ember egy cuki oldalát mutatja és ez az amit emberek százai megkedvelnek- de ez nem a valóság. Ha valaki bebizonyította,hogy valóságban is jó arc,akkor király. Lásd mi ezért vagyunk jóba,mert szerintem kettőnk közül egyikünk se játssza meg magát se itt,se a neten (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, erről volt szó.
      Jó, nem baj. :) Nem az a lényeg, hogy megemlíted, vagy sem, hanem az, hogy találkoztunk személyesen. :D
      Szerintem ez általános jelenség, nem csak a bloggerekre igaz. Mióta vannak közösségik, azóta gyűrűzik be ez a dolog egyre jobban és jobban a mindennapjankba.

      Jaj, én speciel nagyon rossz színész vagyok. De igen, örülök, hogy nem csalódtunk egymásban. :D:D:D

      Törlés
    2. Tudom,csak gondoltam közlöm,hogy nem felejtettem el ;) :D De azért jó volt :D
      Jó tudom,hogy nem csak itt jellemző -ez most csak egy példa volt. Ez minden közösségi dologra érvényes! S főleg a társkeresőknél a legrosszabb- az emberek nem tudnak személyesen mit kezdeni egy másik személlyel aki tetszik nekik. s ez is csak egy példa.

      Én egész jó színész vagyok ha megköveteli a helyzet -de ezt én főleg a zavarba levésemre használom csak :D Tudod nem szeretem magam gyengének meg elveszettnek láttatni :D
      De hát barátságok terén elítélem :)

      Törlés
    3. Tudom, és egyet is értek veled! :)

      Törlés