2015. április 14., kedd

Finom kontraszt: Rosa Parks



Szeretem azokat az embereket példának állítani, akik valamilyen szinten rebellisek voltak a korban, amikor éltek, ezért is választottam következő bemutatandó hölgynek Rosa Parks-ot, kinek nevét az ötvenes évek óta ismerik, hiszen egyszer buszra szállt, leült, mint annak a rendje, majd hiába szólt neki többször is a buszvezető, hogy adja át a helyét, nem volt hajlandó felállni. Erről készült egy kép is, ahogy a fekete nő az ablakon kifelé nézve utazik, míg a háta mögött egy fancsali képű fehér fickó ücsörög.
Erről a fotóról készült nem is olyan régen postabélyeg is.


1. Az Alabama állambeli Tuskagee-ben született 1913. február 4-én. Teljes neve Rosa Louise McCauley. Apja asztalos volt, édesanyja tanárnő. Szülei később elváltak, Rosa édesanyjával Pine Level-be költözött, ahol vele, anyai nagyszüleivel, testvérével élt.

2. Gyerekkorában sokat betegeskedett, krónikus mandulagyulladása volt.

3. Afrikai metodista episzkopális egyház híve lett, mely vallás mellett élete végéig kitartott.

4. Eleinte otthon tanult, majd később az Alabamai Néger Tanárképző Főiskola diákja lett, ám tanulmányait rokonai betegeskedése miatt kénytelen volt abbahagyni. A harmincas években, férje nógatására fejezte be az iskolát.

„Az emberek gyakran azt hiszik, azért nem adtam át a helyem, mert fáradt voltam, de ez nem igaz. Nem voltam fáradt fizikai értelemben, legalábbis nem voltam fáradtabb annál, mint általában szoktam lenni egy munkanap után. Nem, valójában abba fáradtam bele, hogy folyton meghátráljak.”


5. 1932-ben ment hozzá Raymond Parks borbélyhoz. Raymond egy fekete polgárjogi szervezet tagja volt. A negyvenes évek elejétől Rosa is aktív szerepet vállalt mozgalmakban, csatlakozott a NAACP-hez is. Korai munkaadói is támogatták aktivista, rebellis életszemléletét, bátorították, hogy álljon ki ő is a jogokért.

6. Élete során rengeteg szakmában kipróbálta magát. Volt varrónő, házvezetőnő, kórházi segédnővér is, sőt, titkárnő is. Recepsiósként is dolgozott, valamint az Amerikai Családtervezési Szolgálat szóvivője is lett.

7. Előtte már Claudette Colvin is megtagadta helyének átadását, ám a terhességének és/vagy anyagi körülményei miatt, nem volt megfelelő arc ehhez a fajta lázadáshoz. Ezt szokták a buszbojkott előzményeinek is nevezni. Később Rosa munkából hazafelé menet ugyanezt eljátszotta. A buszok hátsó részében utazhattak csak fekete emberek, ő viszont, elöl ült le. A buszsofőr kihívta a rendőrséget. Rosa ellenállás nélkül adta át magát a jardnak. – Többször is összetűzésbe került buszsofőrökkel, tiltakozása azonban mindig nyugodtságot és átgondoltságot sugárzott.

„Mikor a fehér sofőr felénk lépett, intett, és megparancsolta, hogy keljünk fel a helyünkről, éreztem, hogy úgy borít el az elszántság, mint a takaró egy téli éjszakán.”


8. E. D. Nixon, a NAACP elnöke, és korábbi munkaadója, Clifford Durr kihozták a börtönből, majd közös összefogással ügyét felhasználták a buszbojkotthoz. Később letartóztatták rendbontásért és pénzbírságra ítélték, mire ő fellebbezett. Tárgyalása tulajdonképpen olaj volt a tűzre. Szórólapokat osztottak ki, és a feketék nem szálltak buszra, más közlekedést választottak. Ki taxival utazott, ki gyalogolt. A bojkott 381 napig tartott.

9. 1994. augusztus 30-án, 81 éves korában egy drogfüggő támadta meg saját otthonában. Az ügy eléggé nagy port kavart akkoriban. A férfit végül elítélték.

10. 2005. október 24-én hunyt el, Detroitban, viszont addig is több életrajzi ihletésű könyvet írt. Megalapította férje tiszteletére a Rosa és Raymond Park Intézményt, mely a Szabadság ösvénye névre hallgató buszkörutakat szervezi.

4 megjegyzés:

  1. Azért durva, hogy a polgárháború után mi volt a helyzet Amerikában. Sokan azt hiszik, hogy a felszabadítás után tejjel-mézzel folyó Kánaán volt a feketéknek, pedig a neheze csak akkor következett.
    De az mindenképpen pozitívum, hogy utána nem kellett annyit várni az első fekete elnökre.
    Bár az az igazság, hogy amit mi nem látunk és hallunk, hogy ezek a megkülönböztetések még mindég léteznek és valósak. De azt hiszem az utóbbi 8 évben javulni látszik a helyzet ezen a téren is, a nők jogait illetően is és a melegek elfogadásának kérdésében is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként igazad van, hogy egyrészt ez a kirekesztés ma is van, és nem csak a feketék felé nézve van meg. Viszont mára már nem annyira hangsúlyosan kezelik ezt, mint régebben. A másik, hogy igen, azért a felszabadítást egy egyszerű, mesébe illő folyamatnak ábrázolják legtöbbször. Amit most úgy értek, hogy nem a teljes folyamatait, csak a jellegzetes eseményeket emelik ki, és annak is egy fennkölt hangot adnak.

      Törlés
    2. Ez így van. Arról nem sokan beszélnek, hogy utána mi történt a felszabadított rabszolgákkal, akik hozzá voltak szokva, hogy mindent megmondanak nekik, irányítják őket, gondoskodnak a védtelenjeikről (csecsemék, gyerekek).
      Konkrétan az utcán haltak éhen gyerekek, mert a sorsukra hagyták őket. A Felszabadítottak irodája pedig manipulatív módszerekkel a dél ellen használta fel őket.
      Érdekes módon a házi szolgák, az értelmesebbek nagy része a gazdáikkal maradt, sőt sok felszabadított később hazatért a volt tulajdonosaikhoz, miután rájöttek, hogy nem is olyan jó buli az a szabad élet.
      Meg lehetett volna oldani az egészet szépen, lassan és leginkább békésen, de ha valaki azt hiszi, hogy ott emberi jogok miatt folyt a háború, az álomvilágban él. :D

      Törlés
    3. Amellett, hogy felszabadított rabszolga, régi vagy új bevándorló, az is érdekes, hogy Amerikában a kétezres évek elejétől lehet több rasszúnak vallania magát valakinek. Addig voltak problémák, hogy ha mondjuk egy fekete és egy mexikói embernek gyereke születik, hova vallja magát.
      Már nem is tudom, hogy kivel beszélgettem erről (és azt sem, hogy mikor), ő azt mondta, hogy mindezek eltünedeznek amellett, hogy most már más élvez prioritást. Kicsit olyan, mintha ezt úgymond letudtuk volna, és vannak mások, akik ugyanezt a szerepet töltik be, ugyanúgy, csak szeretik a liberalizmus zászlaját lobogtatni.

      Törlés