2015. február 11., szerda

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a balszerencsés boszorka



„Agatha Raisin 9.”

Az előző Beaton-könyvvel foglalkozó bejegyzésemben említettem, hogy a másik sorozatából is kölcsön kaptam egy részt, sajnos, nem az elsőt, így van bennem egy egészséges üresség, amit jobbára kérdőjelek töltenek ki… hoppá, akkor már nem is üres.

Most valahogy rájöttem, hogy azért nem szeretek sok krimit olvasni, mert két könyv után ugyanolyannak titulálom őket. Furcsa, hogy más regények esetében ez nincs így, csak a krimiknél. De ez nem jelenti azt, hogy nem térek vissza, pusztán meg kell találnom az arany középutat köztük.


A szerzőről
Marion McChesney néven született a skóciai Glawgow-ban 1936-ban. 1979 óta ír könyveket, két meghatározó karaktere Hamish Macbeth és Agatha Raisin. Több írói álnéven is tevékenykedik, mint Jennie Tremaine, Helen Crampton, Sarah Chester, M. C. Beaton, Charlotte Ward… stb. Szakmái mindig is az íráshoz, könyvekhez húzták, hiszen újságíróként, szerkesztőként dolgozott.
Harry Scott Gibbons-tól egy fia született, jelenleg is aktív író.


Fülszöveg
Agatha mostanában rájár a szerelmi bájitalra…
Egy korábbi nyomozása alkalmával az elvetemült gyilkos rosszindulatú machinációinak köszönhetően foltokban kopaszodó Agatha a tengerparti Wyckhaddenben keres menedéket, amíg visszanöveszt a fürtjeit. A helyi boszokánytól vásárolt hajszesznek köszönhetően a tincsei ismét lobogni kezdenek, csakhogy a boszorkányt váratlanul agyonütik.
Agatha elegánsan kopottas szállodájának különös idős vendégei eleinte ártalmatlannak tűnnek, de amint Agatha mélyebbre ás, olyan titkokat fedez fel, amiket jobb lenne elfeledni, és olyan erős indítékok nyomára bukkan, amelyek valakit bosszúra sarkallhatnak. Jimmy Jessop rendőrfelügyelő a szerelmével üldözi, miközben a gyilkost keresve Agatha egyre ingoványosabb területekre téved, s végül tanácstalanságában kénytelen lesz maga is varázslathoz folyamodni…

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Egy középkorú, foltokban kopaszodó, szerelmében csalódott asszony számára nincs nyomasztóbb, mint utószezonban egy angol tengerparti üdülőhelyre csöppenni.

2)
Nem arról van szó, hogy leszoktam volna a dohányzásról, vitatkozott magával Agatha. Inkább úgy mondhatnám, a dohányzás szokott le rólam.

3)
- Mennyit kér egy szeánszért?
- Kétszáz fontot.
- A szentségit!
- Sokat kivesz belőlem.
És mindenki más zsebéből, tette hozzá magában Agatha (…)

4)
Nagyon nyomasztó és bűntudatot ébresztő, ha az ember olyasvalaki felesége, aki szerelmes belé, és nap mint nap egy olyan szerelemmel kell együtt élnie, amit képtelen viszonozni.

5)
Sose próbálj bosszút állni, Agatha. Az sosem vezet jóra.

Vélemény/ajánlás:
Hamish története jobban tetszett, valahogy humorosabbnak, pergőbbnek találtam. Lehet, hogy az is közrejátszik, hogy ez is a kilencedik rész, sok minden történt korábban, és mondjuk Agatha életében levő férfiak számát és viszonyát tekintve, kellene a korábbi nyolc kötet. A krimi szál ezektől elválik, viszont James Lacey esetében hiányt érzékelek, hogy mi is történt kettejük között. Nyilván, ha olvastam volna, nem lenne ez így. Ámbár, nem tudom, hogy elkerüljük-félreértjük egymást szerelmi huzavona meddig tartaná fenn az érdeklődésemet…?

Jimmy Jessop és Agatha. Érdekes viszony volt, kusza és értelmetlen is számomra kicsit. Értem, hogy minden az akarásból következett, de akkor sem volt teljesen logikus.

Hamar rá lehet jönni a gyilkos kilétére, ha egy kicsit gondolkodik az ember. Ettől függetlenül elszórakoztatott.

Általában dögös, tökös, szexi, szókimondó, fiatal hősnők vannak a krimik világában. Agatha hozzájuk mérten kicsit az antihősök táborát erősíti. Nem tipikus szépség a túlsúlyával, középkorú, nem becsülik meg eléggé a rendőrségen, kicsit kiégett és életunt, átlagosnak mondható ember, aki kevésbé pénzes, kevésbé kedves, és nehezen teremt kapcsolatokat. Szerelmes (úgy néz ki reménytelenül és viszonzatlanul) a szomszédjába, folyamatosan küzd a dohányzással.
Eleinte távol állt tőlem, aztán rájöttem, hogy pont olyan, mint én, vagy bárki más, és ezért válik szerethetővé. Semmi túlzás, semmi nagyzolás nincs a karakterében.
Sőt, az eseteit is általában a szerencsés véletlennek köszönheti, semmit a tehetségének. Belebotlik az elkövetőkbe.

Ezúttal is színes társaságot kaptunk a gyanúsítottak körében. S ha nem is mindenki jöhet szóba, akkor is legalább a fele „olyan tüneteket produkál, mintha”. Nem a velejéig kidolgozott típuskarakterek ezek, pont annyit kapunk belőlük, amennyi elég.

Vicces volt, rövid részekkel teletűzdelve, itt-ott odavetett gondolatokkal, jelenetekkel. Egyszerűen van felépítve, és talán a közepén levő eseményeket nem vártam, vagy nem úgy, ahogy.
Pár órás, kellemes olvasmány, számomra egy délután elment vele.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a krimit, az írónőt, a másik sorozatát, viszont szerintem érdemesebb sorrendben haladni a személyes mellékszál miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése