2015. február 19., csütörtök

Egy kis személyes



Ehj, mindig, amikor elgondolok valamit, halál egyenest a másik irányba megyek. Most is eldöntöttem, hogy a minimálisra szeretném szorítani a legbenső gondolataimat, erre most mi következik? Egy kis ömlengés, vagyis, kiönt a lelkem az agyamon keresztül.

Nem szeretem a változást. Nagyon félek tőle, és sok esetben, az ezzel járó tétova várakozás is felőröl.


Tudom, hogy a változás jó, sőt, ha félni kell valami, az a változatlan legyen. Ám, akármikor döntöttem eddigi életem folyamán, és változással járt, abból rosszul jöttem ki. Vesztettem mindenen, és ezért félek tőle, és inkább próbálom kikerülni, nem megugrani.
A megugrás elkezdésében a főiskola segített nagyon sokat, meg a vizsgák. Azóta nekimegyek a problémáknak, nem csak kerülgetem őket.

Viszont, teljesen jól éreztem magam a kis komfortzónámban, ahonnan eszem ágában nem volt kilépni.
S most egy olyan munkahelyen dolgozom, ahol, ha nem önszántamból lépek ki onnan, akkor kiléptetnek belőle. Annyira ijesztő valami olyat csinálni, ami eddig elképzelhetetlen volt.

Utálok beszélni. Telefonon, szemtől szemben idegenekkel, gyűlölök. Írásban több oldal rövid idő alatt megy, de szóban? Szinte semmi. Pirulok, szótlan vagyok, és jobbára azért, mert amikor szólok, akkor nem tudok jót mondani. A poénom csak nekem az, a gondolataim csak nekem igazak. Rengetegszer hallottam, hogy amit mondok, az nem jó. Utálok úgy beszélni, hogy előre kell gondolkodnom, mit mondhatok és mit nem.
Erre az élet belesodort abba a mederbe, amit nehezen tudtam kezelni. Odaállni/ülni valaki elé, aki vadidegen, és beszélgetni vele hol kötetlenül, hol merev keretek között.

Sokat bőgtem, hogy nekem ez nem fog menni, én erre alkalmatlan vagyok. Viszont, nem adtam fel, nem mondtam fel, azóta is csinálom. Mára megbékéltem, és örülök, hogy olyan munkám van, amiből hosszú távon profitálok. Sőt, még kicsiben is, mert azóta valahogy szómenésem van. Szegény Mr. A, aki hallgatja. Azt mondta, hogy félő, ha így folytatom, kifejlesztem a bőrlégzést, és nem fogok tudni eldugulni.
Az emberek elé is bátrabban állok oda. Elvégre, megharapni nem fognak – dolgoztam olyan munkakörben, ahol kapcsolatot kellett teremteni, de nem tárgyalni kellett másokkal. Ez a nehéz benne.

Büszke vagyok magamra, hogy erősödtem. Még most is keresem a sosem létezett önbizalmam, és még mindig nagyon félénk vagyok, de már bátrabban merek kezdeményezni. A sok apró kis gát kezd lebomlani előlem, ami eddig csak a fejemben létezett rossz tapasztalatokon alapulva, és melyek meggátoltak abban, hogy egyszer majd tényleg kiteljesedjek.

Nektek is azt javaslom, hogy bármi történjen is, sose mondjatok egyből nemet valamire. Próbáljátok meg, mert a próbának tétje nincs. Higgyétek el, hogy profitálni fogtok belőle. A tapasztalat hasznos, és nem fog visszavetni. Rendben van, hogy nincs meg a kellő önbizalom vagy fellépés, de gyakorlás nélkül nem is lesz. Igazi vesztenivaló úgysincs ebben az egészben. Akkor meg nem tök mindegy, hogy megpróbálod? Mi történhet? Minden látszat ellenére tanulni fogsz, és lépni előre.
Az meg mindig vezetni fog valahova.

Nem kell elmondani magadnak, hogy imádod, akit a tükörben látsz, még azt sem, hogy kihez vagy hasonlatos. Agyban döntsd el, hogy megcsinálod, állj oda, és cselekedj. Az erősségeidre koncentrálj, és abból hozd ki a maximumot, ne azt akard megjavítani, ami a gyengeség táborát erősíti.

Tettem magamnak egy ígéretet még újévkor, és tartom is magam hozzá. A siker pedig, totál feltölt. Kellemes társalgások, ötletek, mozgó napok. Elfoglaltság, néha erőn felül. Megéri. Higgyétek el, hogy mindez segít jobbá válni.
Legalábbis, én hiszek abban, hogy ez mind-mind pozitív kicsengéssel fog végződni számomra. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése