2015. január 26., hétfő

Olvasztótégelyesek



Adós vagyok egy szabadon választott témával, amit még a decemberi 30 naposon belül akartam leírni. Sokat gondolkodtam, mi legyen ez, s végül egy emberibb, közelibb témára esett a választásom.

Jöjjön hát egy kis eszmefuttatás a konformistákról, akik lehetnének a modern kor inkvizítorai is, hiszen ők a legnagyobb kritikusaink.


Az én értelmezésemben a konformista az, aki mindig meg akar felelni valakinek, jobbára egyszerre több mindenkinek. Gyerekként a szülőknek, majd a tanároknak, s közben a kortársainak is, mert tartozni valahova már csak kell.

Ugyanúgy idomul a többséghez, ahogy idomult annak idején a szüleihez, illetve az ő szerepüket később betöltő házastárshoz vagy baráti körhöz. Alárendelődik nekik úgy, hogy azt mutatja, ő egyenjogú velük, a többiek is ezt mutatják felé, közben pedig, észrevétlenül lesz pont ugyanolyan, mint a környezetében rá hatással levők. Kényszeresen kezdi el keresni azokat a pontokat, amiről úgy gondolja, ha ő megteszi, akkor elfogadóbbak lesznek felé. Vesz egy kicsit ebből, egy kicsit abból, magába gyúrja, az egyéniségének részévé teszi.

Ezek a minták és szabályok elfogadhatók számára csak, s amikor valaki más egy ettől eltérő gondolatot fogalmaz meg, azt ő árulásnak titulálja, támadásnak, holott nem másról van szó, mint arról, hogy magára ismert, és tudja nagyon jól, hogy letért arról az útról, amin elvileg haladnia kellene.

Ez a kettő pedig, egy öngerjesztő folyamat. Szerintem legalábbis a valahova tartozni akarás felerősödik azzal, hogy ő önmaga akar lenni, mert ugyebár mindenki független, szabad egyéniség. De mivel megvannak a gátjai, saját személyiségének eszközeit használja fel arra, hogy önmagát érvényesítse.

Valahol az ilyen ember legmélyén kettős érzelmek dúlnak. Ezek felnagyított, elnyomott verziói. Néha még gyűlölik is magukat érte, s mindenki más szemet szúr nekik, akik kicsit is lázadóbban élnek mint ők valaha.


Mindenki konformista, mert valamennyire mindenkinek fontos, hogy mit gondolnak róla mások. Ehhez a véleményhez azonban valaki alkalmazkodik, valaki nem, és ezen a skálán széles a paletta. Úgy vettem észre, hogy az emberek nagy része képes behajtani a fejét bármilyen igába, csak azért, hogy pozitív megítélés alá essen. Elfelejt saját maga lenni, azt teszi, amit mások is, vagy ami másoknak is megfelel, egyszóval beáll egy sorba, és elveszti addigi lényegét.

Lesz lényege, csak az tök ugyanolyan lesz, mint azé a soré. Innentől kezdve az agya beleesik egy olvasztótégelybe, és nem lesz sem ötlete, sem saját véleménye. Ami lesz, azt majd mindig olvassa máshol, hallja mástól, és azt reprodukálja. Sőt, némelyek még önmagukat is ismétlik.


Szeret mindig egy csoporthoz tartozni, amit foggal-körömmel védelmez, az igéit hirdeti. Gyakorlatilag eggyé válik vele, nem tudja magát nélküle elhelyezni a társadalomban. S ekképp, ha valaki ezt a csoportot bírálja, az magát a konformistát veszi nagyító alá.

A szólásszabadság és az elfogadás zászlóhordozója, csak ezzel a szélsőséges nézettel kinyírja más szélsőséges nézeteit. Önmagának meg egy baromi nagy öngólt visz be, hiszen a két dolog, ami mögött menetel, azt szépen megsemmisíti:
- nem mondhat ki semmit, csak dicsérő szavakat – viszlát szólásszabadság
- nincs szó elfogadásról ott, amikor más véleményét nem fogadjuk be.
(amúgy szerintem, ez a kettős állapot pont a mai trendi ember ismérve)

Ez csak azért van, mert túlzottan ragaszkodik az ideáihoz. Alapvetően a konformista minden veszteségre hevesen reagál, mert a lényének részét veszti el – ha az ideológiáját sértik meg, akkor azt magára veszi.

Itt jön be a képbe az a szociálpszichológiai nézőpont, hogy te és én. Ha te csinálod, az elítélendő, ha én csinálom, az igazságos. Tudjátok, ez csoport szinten már mi és ők. Ha mások csinálják, az gyerekes, ha mi csináljuk, az nagyszerű.


Ez a mentalitás azért nem rossz, mert kiszámítható embereket jelent, akik rendkövetők, nincs velük sok baj. Viszont a dolog rossz oldala, hogy az egyén ellaposodik, már-már butának tűnik.

Gondolok itt arra, hogy mindig is voltak, vannak és lesznek olyan egyszerű emberek, akik a saját elgondolásaik alapján élnek. A saját elgondolás pedig, mint a tömeg nyomására alakul ki, és valahogy azt tapasztalom, hogy nem képesek megérteni, vagy nem akarják felfogni azt, amit mondanak nekik. Az úgy van, kész, pont. Ha meg mégsem, akkor majd az illető meg fogja tapasztalni (és neki lesz igaza).

Illetve, nekem furcsa, hogy valaki a személyiségrészét védelembe veszi. Mert akkor innentől kezdve, a barna hajúakért állok ki meg mondjuk… még mi miatt? Legyen mondjuk a szárnyaló fantázia? Ezek nélkül nem lennék önmagam? Nem lennék az, aki most is itt ül, és klimpírozik a gépnél? Az írás nem én vagyok, ahogy a hajam is csak hozzám tartozik, de ha azt mondják, hogy fosbarna, még nem megyek el világgá. A legumirockerezéstől sem vágtam eret.

Ez valahol szerintem azt jelenti, hogy a személy nincs tisztában önmagával, nincs benne belső béke, pótolni szeretne valamit. Leginkább az elvesztett egyéniségét. Főleg önmagát.

Mr. A szerint kétféle konformista létezik.
Az egyik a reál, aki a mai trendi embernek felel meg, aki azért, hogy elfogadják, magába kever mindent, konfliktuskerülő és simulékony. A másik a laza, aki csak nem akar, mer vagy tud az lenni, aki lehetne, ezért azokat a szabályokat követi, melyek neki megtetszenek.

Jut eszembe, megyek, megnézem a Testrablókat… na, az a film kábé erről szól.

6 megjegyzés:

  1. Hm, nem rossz ez az írás. De azért azt fontos mellé tenni, hogy a legtöbb ember nem képes a teljes függetlenségre. Filozófusok tömegei értekeznek arról, hogy ez valójában mit is jelentene. (Helló, Nietzsche.) Én tudom magamról, hogy nem igazán vagyok olyan, mint a többség, ennek ellenére fájdalmasan tisztában vagyok vele, hogy mennyire nem vagyok független.

    Persze a köznapibb értelemben vett komformizmust könnyebb lehatárolni, vagy véleményt írni róla. Csodálom, hogy a "birka" kifejezést hanyagoltad:D
    Illetve egy bizonyos pontig más vélemények olvasása/hallgatása hasznos, ha az kellőképpen változatos és tényleg internalizálva van. Pont ezeknél az embereknél fordul elő, hogy úgy gondolják, nekik saját meggyőződésük van, amikor egyszer hallottak valamit valakitől, és aztán az lesz a "sajátjuk". Nehéz ezek ellen érvelni.
    Abban teljesen igazad van, hogy ez a "csoportszellem", ez a "mi vs ti" az egyik legkárosabb dolog. Nem baj, ha büszke vagy a saját csoportodra, vagy magadra benne, de ez nem azt jelenti, hogy valami ellen kell lenni. Túl kevesen tudják pozitívan definiálni magukat. Na, ezekből lesznek a háborúk.

    Az utolsó részt nem biztos, hogy egészen megértettem. Vagy legalábbis szerintem nem feltétlenül fölösleges a "személyiségrészedet" védelembe venni, csak tudni kell, hogy mi az, ami igazán fontos. Pick your battles, meg ilyenek.
    Nyilván van a hadakozó védekezés, amikor a bizonytalan ember próbálja védeni az identitását. Egyrészt ez egy pontig nem káros, mert kevés ember tud külső kapaszkodók nélkül létezni; viszont tényleg van egy pont, amin túl csak kínos a dolog. (Amúgy eléggé öregszem, itt már sokkal toleránsabb vagyok a tinédzserekkel szemben. Nem lehet rögtön kitalálni, ki is vagy.)
    Viszont vannak olyan dolgok, amik túlmutatnak a belső éneden, vagy annyira a személyiséged részei, hogy nem lehet mellette elmenni. Nyilván egy idegennel nem feltétlenül mennél szembe egy ilyen esetben, de azért közelebbi emberekkel nem árthat a beszélgetés. Illetve az első pont - csak, hogy legyen valami konkrétabb - mondjuk valakinek a bőrszíne/származása. Ez annyira a saját identitásod, mint amennyire adott esetben egy szisztematikus megkülönböztetés tünete az ellene formált vélemény. Vannak dolgok, amikért fontos, vagy felelősség kiállni; és itt nyilván márt az eszközökben vannak a különbségek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek veled, és csak azért ezt az egy szegmensét emeltem ki, mert az elmúlt időszakban két ilyen eseményben is részem volt, ahol egy ilyen típussal kerültem szembe.
      Nem feltétlenül tartom a konformistát birkának, vagy fordítva.

      Törlés
  2. Nagyon érdekes bejegyzés volt, és azt hiszem emlékeimben kutatva tudok is olyan embereket, akik illenek az általad felállított közegbe.
    A magam részéről régen ilyen voltam. Annyira kétségbeesetten vágytam arra, hogy valahova befogadjanak, hogy próbáltam eleget tenni bizonyos csoportok nézeteinek. Ez zömében nem jött össze, mert túl erős és eltérő volt a személyiségem, hiába próbáltam elnyomni. Ma már nem próbálom. Bizonyos mértékig még mindig szeretek megfelelni egy bizonyos rétegnek, de egyre inkább előtérbe kerül a leszarom tabletta és csak vagyok úgy, ahogy vagyok. Valakinek vagy tetszik, vagy nem. Sokkal könnyebb és kényelmesebb így az élet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a személyes hozzászólást. :)
      Tudod, ezt mindenki maga érzi, és maga dönti el, hogy milyen. Tény, bizonyos mértékig tényleg függ mindenki valamitől, vagy valakitől, ezért is írtam, hogy valamilyen szinten, mindenki az. Egészen addig nem tartom hibának, ameddig egy barátom így nem kezd viselkedni, mert az komoly próbatétel lenne.

      Törlés
  3. Very interesting post!!!
    Have a good week!!! and my g+ for you!!!:)))

    Besos, desde España, Marcela♥

    VálaszTörlés