2015. január 2., péntek

Könyv kontra film



Most megy éppen a Sok hűhó semmiért*, az egyik legkedvesebb Shakespeare-adaptációm. Kenneth Branagh alkotásaival ilyen formán elfogult vagyok. Ami igazán e témának kibontására sarkallt, az a Hobbit volt.

Rengetegszer hangzott el, és én is mondtam már, hogy a könyv jobb, mint a film.
De ez valóban így van?


Ezt a kijelentést nem ténylegesen gondolom, mert szerintem a filmben olyan lehetőségek kapnak hangsúlyos szerepet, amit a könyvekben csak nagyon kevés író tud megalkotni. Például a látványvilág. A könyv viszont, az emberi hátterével hat az olvasóra, ami a filmekben többnyire nincs benne. Más eszköztárral dolgoznak.
Szerintem a kettő kiegészíti egymást, és egy egésznek kellene lenniük együtt.
Elméletileg azok is, gyakorlatilag szerintem nem.


(kép)

Azért jobb a könyv, mint a film, mert sokkal jobb a nyomtatott verzió a forgatókönyvhöz képest. Igyekszem függetleníteni a két műfajt, mert egyszerűen nincs olyan momentum, ahol össze lehet őket hasonlítani, egyedül a forgatókönyv az, ami erre alapot ad, mivel hasonló alkotói folyamat.
S ha már ilyen, egyszerűen nem értem, hogy az írók, vagy a jogtulajdonosok hogy engedhetik azt meg, hogy átformálják a könyveket egy olyan történetté, amelyik néha köszönőviszonyban sincs az eredeti művel?

Értem én, hogy az olvasó ember teljesen más dimenzióban mozog, mint a filmnéző, és utóbbi annyira pénzorientált, hogy kellenek elemek, melyek még több embert becsalogatnak a moziba.
De kérdem én: miért jó az, hogy egy működő, bejáratott, netán bestseller sztoriját teljesen átírjuk?
Csak a szereplők nevei és a cím egyezik. Az ugyanaz a mű? Vagy csak egy ügyes ámítás?

Effektíve úgy gondolom, hogy a legtöbb könyvből készült film jó. A szó szórakoztatást lefedő értelmében. Át kell írni, át kell emelni, és ki kell hagyni olyan részleteket, amelyek a vásznon nem mutatnak jól. Hátráltatják a cselekményt, több kifejtést igényelnének…stb. Ettől még nem lesz egy mű jobb, mint a másik.
De feltétlenül kell az, hogy teljesen megváltoztassuk?

A Hobbit szórakoztató film volt, ahogy nekem a fent említett adaptáció is. Önmagában a Csontváros, A beavatott, vagy az Éhezők viadala is jó, mert telik vele az idő.
A rendkívül idegborzoló az, amikor a kulcsfontosságú események, vagy emberek más szerepet kapnak.
Példának okáért az Útvesztő fiataljainak élete, vagy a Csontváros befejezése. Esetleg a Rémségek cirkusza egésze, avagy a Kárhozottak királynőjének nihilje.
Ellenben, örültem, amikor Antonio Banderas játszotta Armandod az Interjú a vámpírral című filmben.

Ezektől függetlenül él bennem mindig egy egészséges kíváncsiság és páni félelem, amikor meglátom, hogy jön egy remake, vagy sorozat, netán egy film arról, amit olvasni szerettem. Félek a Szilmarilok miatt, eluntam a Trónok harcát, görcsbe rándul a gyomrom, ha látom, hogy a Ward könyvek tárgyalás alatt vannak.



A könyvnek egy igazi fórja van. Hogy a szereplőket, helyszíneket én magam képzelhetem el. Pont ezért szeretem azokat a műveket, ahol nem rágják a számba, hogy mi milyen volt pontosan. Ezzel szemben a film ad egy konkrét keretet, aztán az vagy egyezik az én elképzelésemmel, vagy nem (általában nem).
S általában ez az, amin a vita szokott menni. Hogy ki mit és hogy képzel el.

Az optimális úgy a film és a könyv között van. Az együttes, kiegészítő erejében lenne az igazi. Mert a kettő tud egy lenni, ha jól készítik el. A könyv az alap, és a filmnek ehhez kellene idomulnia.
Furcsa, hogy fordítva ez nincs így. Pár könyvem van, amit a film után írtak (pl. Ponyvaregény, vagy Tron forgatókönyvének átirata). Az sem adja vissza a filmet, viszont ugyanúgy szórakoztat.
Miért működik valami az egyik irányba, ha a másikba nem?
Megéri és lehet-e ilyen alapon véleményt formálni az egyikről a másikkal szemben?



Szerintem – és kövezzetek meg nyugodtan – a moziba járó emberek többségének mindegy, hogy mit néz. Magasztalni fogja, ha jó (értsd látványban tátva marad a szája), és szarozni, ha rossz (nincs benne szerelmi/rokoni évődés). Ekképp, viszonyítási alapja sem lesz. Mert honnan tudná, hogy miért utálja mindenki a Kőszívű ember fiait, ha csak a rövidített verziót olvasta, vagy a filmet látta?
A könyv kialakít egy kötődést, és a jó film ezt csak erősíteni hivatott.

Szerintem pont ezért, nem a film a hibás, vagy a rossz, hanem az ember, aki megírja a forgatókönyvet. Meg az apró betűs részben az író, aki hagyja ezt.

Én a Kárhozottak királynőjénél csömörlöttem meg leginkább. Fogtam a fejem, és akkor határoztam el, hogy soha többet semmit nem fogok úgy nézni, hogy film = könyv.
Viszont mindenkinek ajánlom, hogy:
- függetlenítse a kettőt,
- ha kijön egy film, olvassa el a könyvet is,
- s csak ezután alkosson igazi véleményt – szükség esetén gyűjtsön követ a forgatókönyvesnek (sok kicsit, meg egy nagy lapost)

Ti hogy vélekedtek erről?

*a posztot tegnap este írtam

13 megjegyzés:

  1. Szirmai "HollywoodHírügynökség" Gergő mondta egyszer egy videójában (próbáltam megkeresni, melyikben, de nem találtam), hogy a könyvek és filmek összehasonlítása olyan, mintha egy kiscicát hasonlítanánk egy bengáli tigrishez, mert egyszerűen teljesen más műfaj, a maga előnyeivel és hátrányaival. Ezen nagyon sokat méláztam és azóta én sem szidom olyan agresszívan a könyvekből készült filmeket: egyszerűen teljesen más a kettő.
    Az viszont már erősen rendezőfüggő, ki mennyire ragaszkodik az alapanyaghoz, pozitív példaként nemrég láttam a Könyvtolvajt, hát húha, mintha a könyvet olvastam volna, és pont olyan nagyon szép film lett, mint amilyen nagyon szép a könyv.
    Szóval én az utóbbi időben nagyon elnéző vagyok az ilyen filmekkel, mert úgysem lehet egy jó könyvet jó filmmé adaptálni, hogy meg is tartson minden részletet.

    És amiért pláne nem tudok a könyvekből filmekre haragudni: nagyon sokan utána elolvassák a könyvet, ami a Harry Pottereknél mondjuk egy olvasó generáció javát adta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt szerintem én is láttam, de megmondom őszintén, nem tudom sem idézni, sem visszaidézni, melyik videója volt az. Most, hogy mondod, valami rémlik.
      Az éhezők viadala volt, talán.

      A stábot az eszközökbe soroltam ebben a bejegyzésben. Én személy szerint azt nem értem pontosan, hogy az alapanyag miért más az esetek többségében, mint az eredeti mű?

      Szerintem, pont ezért jók ezek az alkotások, amit te is mondasz, hogy elkezdenek olvasni.

      Törlés
  2. Pont ezen vitatkoztam az egyik ismerősömmel ma. Kiolvastam az Éhezők viadala első részét, és már neki is kezdtem a Futótűznek mégis jelenleg a filmet nézek (csak ezt a bejegyzést muszáj közbe elolvasni :D ). Én mindig a felé hajlok, hogy először a könyv, még ha ki is jött már a film, majd a film. Haverom meg azt mondja,hogy ő nem fogja kiolvasni, ha megnézheti a filmet. Abszolút nem értek vele egyet, de ugye mindenkinek meglehet a saját véleménye.
    Teljesen egyetértek vele jelen esetben is. Maradok a könyveknél és használom a fantáziám továbbra is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a filmet (Éhezők viadala) nézem... és Veled értek egyet * (bocsi, ma nem megy a gépelés)

      Törlés
    2. Egy időben én is mindent a film előtt olvastam el, aztán erről letettem, nem parázok rá, mert ha jó a könyv, akkor úgyis elolvasom, és így is, úgy is lesz egy viszonyítási alapom.
      A rossz filmek alapját is elolvasom utólag, mert kíváncsi vagyok, mégis miből sikerült a csodákat megalkotni.

      Van, aki így áll hozzá. Kicsit kényelmes megoldásnak tartom, de ő tudja.

      Törlés
  3. Tény, hogy nem lehet a kettőt összehasonlítani, de azért én mindig jobban fogom szeretni a könyveket.
    Például ami a Harry Potter-filmeknél is elég jellemző - pedig azért a jobb filmek kiemelkedő adaptációnak mondhatók -, hogy sosincs annyi idő az egyes szereplők jellemének a rétegzésére. Nagyon sok kifinomult részlet elveszik a filmekben, és ez például a HP esetében a hardcore rajongóknak rohadt zavarró. Mármint, ha csak a 3 fő szereplőt nézzük, egyszerűen teljesen más a jellemük.
    Az egyetlen ilyan adaptáció, ami tényleg tetszett, az az első Narnia-film volt... szuper alulkomplikált rövid sztori, csináltak belőle egy, azaz egy darab filmet. Így kell. Jó, utána folytatták, azok már nem voltak olyan szerencsések.

    Meg az ilyenekről mindig eszembe jutnak a legrosszabb adaptációk... mondjuk, maradjunk a fantasy műfajnál. Az Úr Sötét Anyagai-sorozat? Eredetiben egy izgalmas, egyedi történet, árnyalt társadalmi kommentárral és egy jó adag filozófiával. Erre csináltak belőle egy bénácska filmet, amit még a színészgárda se tudott megmenteni. De nem csak a jó könyveket tudják elrontani - az Eragonból, ami annyira komplikált és mély, hogy én is meg tudnám írni, ritka szar filmet csináltak.
    Igazából ehhez a kettőhöz képest a mai adaptációk egész jónak tűnnek (a könyvhez képest, mert mondjuk én a Divergent-et meg a City of Bones-t alapjáraton se szeretem), talán kicsit komolyabban veszik a fantasy adaptációkat még a YA vonalon is. (Mit beszélek, nyilván PÉNZ.)

    PS. Én (nagyon) szeretem A kőszívű ember fiait. Meg Jókait úgy általában, hát, kövezzetek meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kövezlek meg azért, mert szereted. Nekem sem a szívem csücske, de van, ami a Kőszívűtől is lemarad nálam. Ez ízlés kérdése,és onnan jutott eszembe, hogy amikor anno azt olvastuk, akkor rengetegszer ment a film, és pörögtek a rövidített változatok.

      A könyvek felé jobban húzok, ez tény. A filmeket más miatt szeretem, viszont nem dobálom meg feltétlenül sárral, ha rossz, mert már nem úgy viszonyulok egyikhez sem.
      Az Eragonból nem az amerikai változatát tartom jónak, hanem amit még azelőtt csináltak.
      YA vonalon azt vélem hibaként felfedezni amúgy, amit te a HP kapcsán mondasz, illetve azt, hogy úgy átírják, hogy egyrészt eleve kinyírják vele a folytatást, másrészt, csak címegyezés van.

      Törlés
  4. Háát...elgondolkodtató...én a könyveket jobban szeretem, mert a filmekben túl sok múlik a színészeken és nagyon gyakran nem kapják el a karaktert...Az egy dolog, hogy mennyire ragaszkodnak a rendezők a könyvhöz, de ami ennél fontosabb szerintem az az, hogy hogy adják át...
    Mondjuk én olvasni jobban szeretem a könyveket, és rengeteg olyan könyv van, amit láttam filmben, és na ne mááár, elcsesztem két órát az életemből ezzel a szarral...De van olyan is, hogy nem vagyok biztos az írót illetően (mert pl klisés volt az egyik könyve, amivel találkoztam, vagy szimplán a fülszövegek alapján nem írta meg azt a történetet, ami érdekelne), és megnézem a filmet, és vagy azt mondom, hogy egész jó sztori, adjunk neki egy esélyt, vagy azt, hogy tiszta szerencse, hogy nem pazaroltam időt a könyvre...

    A Harry Potter filmeket pl a mai napig nem láttam, a könyveket még kiskoromban (7-13 éves koromig) elolvastam...És utólag rájöttem arra, hogy ez annyira nem az én világom, hogy felnőtt fejjel biztosan nem ültem volna neki...se a könyveknek, se a filmeknek...vagy ha a filmeknek valamiért mégis, akkor se olvastam volna el...De most is csak azért akarom megnézni a filmeket, mert mi az, hogy végigolvastam a sorozatot, és nem láttam a filmeket...xD
    Vagy ott az Alkonyat-saga....még könyvben azt mondtam, hogy oké elmegy, tocsog a nyáltól, de nem fogom lemarni az arcomat azért, meg ha elkezdtem befejezem (az utolsó kötet felénél mondjuk feladtam már...), és megnéztem a filmet (enyhe barátnői kényszerre...na jó...iszonyatosan erősre), és te jó ég ez szarabb, mint a könyv, sikerült az összes tehetségtelen színészt egy helyre gyűjteni (Taylor Lautner mondjuk jó volt...xD), mi ez a *************** (nem akarom tönkretenni a billentyűzetet), te jó ég mit vétettem, hogy nekem ezt látnom kell...Aztán megnéztem a második részt (azt szülői nyomásra, mert anya meg akarta nézni, de egyedül nem megy moziba)...na akkor már úgy éreztem, hogy hiába ragaszkodtak egész szépen a könyvhöz, hiába volt (szerintem) jobb, mint az első rész...ez kínzás, és engem anya biztosan utál, hogy ilyeneket kell néznem...ezen viszont a zseniális kivitelezés és a 3D megoldás se segített...xD

    De Rómeó és Júliával (hogy klasszikust is említsek) is úgy jártam, hogy végigszenvedtem a könyvet (már én akartam öngyilkos lenni...agyamra mentek a főszereplők...), és megnéztem az osztályfőnök által javasolt filmváltozatot, amiben az egyik főszereplő barátnak (nem emlékszem melyik volt már) RÓZSASZÍN HAJA VOLT!!! Oké, legyünk modernek, de muszáj bebuzítani az egyetlen normális szereplőt a műben? Meg amúgy is ez mi?! És ezt hogy gondolták? Szóval azt a filmet 10 percen belül kikapcsoltam, és azt mondtam, hogy most már ha fegyverrel állnak mögöttem is inkább meghalok, minthogy még egy ilyen jellegű adaptációt megnézzek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ezért írtam, hogy a könyv kialakít egy kötődést, és ezt erősíteni lenne hivatott a film, csak az eszközök, amikben mások, nem működőképesek. Aláírom, hogy sok múlik a rendezésen és a színészeken is. De azzal nem tudok megbékélni, hogy egy olyan átiratra, aminek köze nincs az eredeti műhöz, hogy képes bárki a nevét adni? Amikor meg megvan a baj, akkor meg néz mindenki, hogy nem értik, miért lett bukó.

      A HP utolsó két részét (ami könyvben 6-7, a filmekben 6 és 7/1+7/2) nem tudja befogadni az agyam. Hétszer olvastam, legalább ennyiszer megnéztem, és annyira nem hagy bennem nyomot, hogy egy mondatban aligha tudnám összefoglalni. Az Alkonyat meg olyan, amilyen. Nekem nem a szívem csücske. Én erre mondtam azt, hogy a rossz könyvből rossz filmet csinálni nem nagy karrier (bocs azoktól, kik szeretik).

      Rómeó és Júliából meg annyi van, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. A Zeffirelli rendezte a kedvencem a kedvencem. :)
      Illetve tetszik a Szerelmes Shakespeare is (mint átirat érdekes), meg a Luhrmann rendezte verzió is.

      Törlés
  5. Nem lenne bajom a filmekkel, ha nem hangsúlyoznák, hogy az xy könyv alapján. Aztán közben a szereplők nevein kívül sokszor alig van egyezés. Írják akkor azt, hogy az xy könyv inspirálta vagy valami.
    Most például az Útvesztőn vagyok ezért kiakadva, mert a könyv jó, de teljesen más mint a film. Már az elejéről kezdve más, és a filmben olyan kulcsfontosságú pillanatokat hagynak ki, hogy az vicc.
    Tény és való, hogy nem tudok elvonatkoztatni, de ha van egy jó könyv alap akkor azt miért kell kifordítani önmagából ennyire?
    Csontvárost is ezért cseszték el, pedig ott is jó volt a könyvalap (az első 3 rész).
    Most gondolkodom, hogy melyik volt jó feldolgozás, de a Majd újra lesz nyár és a Vissza hozzád jut csak eszembe a mostaniak közül.

    Én a könyvre adom le a voksom, de tudom, hogy úgy is megfogom nézni filmen. Hogy előtte vagy utána az már csak a megszerzés idejétől függ:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van. Az utolsó bekezdéssel meg én is hasonlóképpen vagyok. :)

      Törlés
  6. Próbálom két külön sztoriként kezelni a könyvből készült filmeket, mert ha azt várnám, amit olvastam, akkor csalódnék. De szerencsére elég laza vagyok ilyen téren, mivel ha beülök egy mozira olyan szinten magába tud szippantani, hogy már csak az aktuális történettel foglalkozom, nem azzal, hogy "jaj, de hát ez nem is így volt!". Szóval külön tudom választani a kettőt. Egyedül a HP filmeknél voltam néhol meglepődve, meg azért a Hobbit szerelmi szálát sem tudtam hova tenni, de azért zömében rugalmas vagyok. Viszont a könyv MINDIG jobb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyv nem mindig jobb, főleg, amikor sikeres, vagy kevésbé sikeres filmekből készítenek könyveket utólag. Na, azok tudnak igazán borzalmasak lenni. A Vámpírnaplók esetében a sorozat jobb, és az Alkonyat is szórakoztatóbb filmen, mint könyvben, akárcsak a Burok, vagy nem kell messzire menni, Zombiháború. A film tetszett, a könyvnek most futok neki másodszorra.
      Szóval, csak azt akartam ebből kihozni, hogy egyértelműen ezt nem merném és nem is szeretném kijelenteni.
      Pont ezért nem is baj, hogy rugalmasan kezeled. :)

      Törlés