2015. január 7., szerda

Chuck Palahniuk: Halálraítélt



Valószínű, most azért vártam ennyire a karácsonyt, mert ezt a könyvet vettem meg Mr. A-nak. Vannak írók, akiktől gyűjtünk. Ő valahol lemaradt az olvasással, úgyhogy kérdés sem volt, mit fogok a kezembe venni, ahogy vadállatokat megszégyenítő sebességgel letépem a csomagolást.


A szerzőről

Charles Michael Palahniuk néven született Amerikában, 1962. február 21-én. Szatírikus regényíró és újságíró. Felmenői Ukrajnából származnak. Lakókocsiban és a nagyszülők szárnyai alatt nevelkedett.
Az Oregoni Egyetem zsurnalisztika szakán végzett 1986-ban. Az egyetem alatt egy rádiónál dolgozott. Kamionokat szerelt, a portlandi lapnak dolgozott. Újságcikkei jelentek meg, használati utasításokat írt. 88-ban hagyta abba az újságírást. Egy hajléktalanszálláson vállalt ingyenes munkát, majd később beteg emberek lelki gyógyulásában segédkezett. Az ilyen és hasonló csoportos terápiákon szedi össze regényei érdekesebb, felkavaróbb momentumait.
Harmincas évei közepén kezdett írni. Leginkább a Harcosok klubja című regénye kapcsán ismerik a nevét.
A Harcosok klubjából és a Cigányút című regényéből film készült.


Fülszöveg:
Nem túl gyakori, hogy egy mű főszereplője egy halott. Márpedig Madison Spencer meghal a Kárhozott, Palahniuk előző regényének lapjain, majd pokolra jut, ahol viszont remek társaságba kerül. Főhősünk később visszatér e világra, és mivel egy kisebb műszaki hiba miatt nem tud időre visszatérni a pokolba, a purgatóriumba kerül.
Madison Spencer, ez az agyonkényeztetett, elhízott, szüleinek csak kínos terhet jelentő teremtés ezután akaratlanul vallásalapítóvá válik; egy olyan hit apostolává, amelynek hívői egymás sértegetésében találják meg a boldogságot. És Madison szép lassan arra is ráébred, hogy neki kell a Jó és a Gonosz végső küzdelmében bíráskodnia…
Palahniuk ismét korunk amerikai valóságának keserű szatíráját tárja elénk. A Halálraítélt a Kárhozottal megkezdett trilógia önmagában is élvezetes második része, és a regény utolsó mondata is a folytatás szándékáról árulkodik: „Vége?”

Kedvenc idézete(i)m:
1)
A jó és a gonosz mindig is létezett. Mindig is létezni fog. Csak az változik, amit mi mesélünk róla.

2)
Ha az ember őszinte blogot ír, azzal az életet teszi meg nem történtté. Olyan, mint nem enni meg egy mogyoróvajas sajttortát. Ugyanolyan gusztustalan dolog.

3)
(…) ha a mamámat kérdeznéd, ő biztosan elmondaná, hogy „azért vannak vallások, mert az embereknek egy rossz válasz is többet ér annál, mint ha egyáltalán nem kapnak választ”.

4)
Milyen meglepő. Itt van nekünk a tahóizmus, egy nemzetközi vallási mozgalom, amely az ócska vicceken és bunkó viselkedésen alapul.

5)
Az ember vagy intelligensnek születik, vagy nem. A test fejlődik, öregszik, többször is a szaporodási kényszer őrületközeli állapotba kerül, de halálunk óráján lényegében ugyanazok vagyunk, mint aminek megszülettünk.
És ez… ez a lélek halhatatlanságának bizonyítéka.

6)
Sohasem illettem ebbe a világba, legalábbis sohasem úgy, mint a kávé a csészébe.

7)
- Várj! – kérlel Festus.
Várok. Íme, az én legnagyobb gyengeségem: a remény.

8)
Nem minden mítosz a múlté. A dicsőség nem csak idejétmúlt fogalom, és az sem igaz, hogy minden hőstettet véghezvittek már. (…) Következésképp inkább érvényesítem saját létezésem. Bebizonyítom, hogy képes vagyok irányítani a sorsomat.

Vélemény:
Az első része sokkal jobb, és kicsit olyan szaga volt a dolognak, mintha ez eredetileg nem sorozat lenne. Legalábbis, nekem az első rész egy kerek egész volt, és ez inkább volt kissé izzadtságszagú. Gondolok arra, hogy a gondolatkitöltő trillázások elmaradtak, és valahogy nem volt meg a jellemző szarkazmus, irónia és nem mellesleg, történet. Kényszeredett – ez a legjobb szó rá.

A Kárhozotthoz képest sok a háttér a történetben, amit én személy szerint nem igényeltem volna. Furcsa, hogy az eddigi könyveinek légkörét faltam. Szabályszerűen rabul ejtett, ez pedig mintha eltolt volna magától. Az egész olyan volt, mintha pont azok kérték volna meg arra, hogy írja meg, akiket kifricskáz benne, és ez egyfajta görbe tükör lenne feléjük. Kértétek? Én nem akartam, de tessék. Nesze nektek.

A humor a helyén volt, a szereplők is, viszont kevésbé éreztem úgy, hogy bárkivel megtörténhet az eset attól függetlenül, hogy társadalom- és valláskritikát már olvashattunk az író fanyar tollából.
Bármennyire is beteg, vagy gyomorforgató, amit leír, van igazságalapja. Csak sajnos, akik felfogják a szavainak jelentőségét, azok minden lappal egyre lejjebb értékelik, akik meg nem, azok vagy nem olvassák el, vagy nem tudják értelmezni. Kár, hogy a színvonal rovására megy a tömegkultúra nyomása.

Értékelés: 8/10
Elfogult vagyok, nagyon is. Rajongóknak kötelező, de ezt a kötetet még ők is utálni fogják szerintem.


Olvastátok már?
Tetszett?

2 megjegyzés:

  1. Mióta mutattad a borítót azóta csak a Késtél jut eszembe róla:D
    De a koponya jól néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy akárhányszor a polcra nézek, nekem is, mert azon kezdek el gondolkodni, miért tettem a Késtélt más helyre... aztán közelebb megyek, és rájövök, hogy az nem az a kötet. :D

      Törlés