2014. október 9., csütörtök

Színházban jártunk: Mártírok


Karácsonyra kaptunk apuéktól kupont, ami beváltható volt bizonyos értékben egy évig valamilyen darabra. Fél év kellett, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelőt. Amit szerettünk volna, azt nem lehetett, így kerek egy napig bogarásztunk, hogy mit is nézzünk meg. Végül kis színházzal szerettünk volna kezdeni, nem is feltétlenül vígjátékkal.

Majdhogynem körmöt rágva készültünk rá, hiszen sok más mellett, az első közös színházazásunk volt Mr. A-val. Azt sem tudtuk, miben szeretnénk menni, hova megyünk…stb. Végül persze, minden a legnagyobb rendben lezajlott, láttam Nagy Ervint élőben, és így utólag azt mondom, hogy nem bántam meg, hogy a Mártírokra költöttük az összeget, és nem másra.
Remek szórakozás volt.


Marius von Mayenburg: Mártírok
Fordította: Perczel Enikő
Rendező: Dömötör András
Bemutató: 2013. április. 26.

Szereplők:
Tasnádi Bence – Benjamin Südel
Kiss Eszter – Inge Südel
Ónodi Eszter – Erika Roth
Elek Ferenc – Dieter Menrath tiszteletes
Nagy Ervin – Markus Dörflinger
Takátsy Péter- Willy Batzler
Dankó István – Georg Hansen
Pálmai Anna – Lydia Weber

Díszlet: Kálmán Eszter
Jelmzet: Bujdosó Nóra
Zenei munkatárs: Molnár Szabolcs, Vajdai Vilmos
Dramaturg: Radnai Annamária


„Miféle szabály az, hogy mindenki azt csinál, amit akar?
Hogy lehet bármilyen szabály jobb Isten szabályainál?”

Benjamin először csak megtagadja, hogy részt vegyen az iskolai úszás órákon, de később egyre különösebben viselkedik. Az anyja azt gyanítja, hogy drogos, de valójában egészen másról van szó: Benjamin vallási fanatikussá vált. Egyre a Bibliát olvassa, és annak tanításait iskolatársai és tanárnője ellen fordítja, tetszése szerint alkalmazva az Írás szavait. Az események hamarosan kontrollálhatatlanná válnak…


Jaj, azt sem tudom, hol kezdjem, pedig már majdnem egy hete volt, hogy láttuk a darabot. Kavarognak a gondolataim, és egyszerűen nem is tudom, melyikkel kezdjem. Most, hogy írni akartam a beszámolómat, Mr. A megkérdezte, hogy nekem mit jelentett a darab. Egy mondatban. Persze, ahogy lenni szokott, azért ő elmondta, hogy ő mit gondol. A vallás, mint olyan, legyen bármilyen, a szeretetről szól. Hogy ki mit lát bele, az már az egyénen múlik, minthogy az is, mennyire és hogy használja azt fel. Én kicsit kitágítottam ezt, mivel erősen ütközik egy pap és az elvakult hívő, valamint a keresztény és darwinista szempont. Nekem ez az elfogadásról, a másik magunk alá gyűréséről, vagy egyenlő rangúságának elismeréséről szólt.
Mert szerintem bármiben hihetünk, ha azt rosszul használjuk fel, a környezetünket tesszük vele tönkre, nem is magunkat. Ez utóbbi alattomos módon következik be. Egy nem várt fordulattal, és sunyin, mert arra kényszerít, hogy hazudtoljuk meg hitünket.

A témát fontosnak tartom, és hétköznapinak. Nem kell ehhez a vallást használni, kétségtelen tény, hogy azon keresztül lehet a legjobban bemutatni, mert az igazán megosztó. Két álláspont sosem fog kioltódni egymásban. Közelednek, de megegyezés nem lesz, maximum látszólagos megalkuvás. A párbeszéd, mint olyan, megszűnik létezni.


Tasnádi Bencét először láttam színpadon játszani, és tiszteletem neki. Gyönyörűen játszott, a testével, a hangjával és az arcával is. Fokozatosan hatalmasodik el rajta az őrület, és minden jelenetben egy kicsit másik arcát mutatja meg.
Ónodi Eszter játékánál ugyanezt tudom megnevezni, mint kiválóságot. Ők képviselték a darab két legszélsőségesebb álláspontját.
A többiek is a helyükön voltak, viszont nekem kevésbé voltak hangsúlyosak. Gondolok itt például Takátsy Péter szerepére, aki állandóan alkuszik a béke nevében. Kicsit ide, kicsit oda. Mint az átlagember. Vagy a konformista lelkész, vagy a dölyfös tornatanár.

Egy fanatikusnak mondhatsz bármit. Gondolkodhatsz az ő fejével, láthatsz az ő szemén keresztül, hithű nem leszel, és minden meggyőződés apró betűs része, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Válaszok nincsenek, csak személyek, akik kialakítják saját szféráikat, és ha ütközik, ott lesz ám ne mulass.
Ha nincs mivel megtölteni a bennünk keletkező űrt, akkor abba kapaszkodunk, ahonnan a válaszaink jönnek. Benjaminnak ez a vallás. Kis embernek, nagy dolog kerül a kezébe, egy igazi fegyver, amivel hatása alatt tudja tartani a többieket. Főleg azokat, akik hozzá hasonlóan csak keresgélnek valamit a világban.

Benjamin a saját korának, társadalmának, gondolatának, saját magának mártírja. Roth tanárnő pedig az ő ellene vívott harc mártírja lesz, ahogy egy kicsit mindenki. Minden egyes szereplő kálváriája elkezdődik a darabban.

Tetszett a minimalista stílus, ami a színpadon fogadott, hogy alig voltak eszközök, bútorok, éppen csak jelzésértékkel bíró tárgyak, melyeket a jelenetek töltöttek meg tartalommal. A darab mélységei az egymásból nyitható termekben rejlettek, a plexivel elválasztott pódium. Volt ott tanterem, ebédlő, nappali, igazgatói, folyosó, tornaterem, tópart.
A tér viszonylag rendezetlen. A mélyebb részeket egy nagyobb rejti magában, az igazi origó. Átlátható, átlátszó és egyszerű. Tervezettség, és szervezettség hiányát kelti.
Tényleg, ami élővé varázsolja az egészet, a színészek játéka.


Adatok, és a darab tartalmának forrása: színházi szórólap
Képek forrása: Katona József Színház

2 megjegyzés: