2014. szeptember 8., hétfő

Lakatos Levente: Barbibébi


Mindig azt mondom magamra, hogy a kedvenceimmel kapcsolatban elfogult vagyok. De most rájöttem, hogy nem vagyok az.
Már régóta megvan ez a könyv, mégis most vitt rá a lélek, hogy elolvassam. Na jó, nem a lélek, hanem a náthám, és valami olyan könyvre vártam, ami elszórakoztat, és hamar eltelik.

Meg is kaptam.


A szerzőről:

Budapesten született 1986. február 11-én. Volt modell, újságíró, műsorvezető, író.
Első cikkét 17 évesen publikálta az IM-ben, ahol ezután dolgozott. Később több bulvár lap munkatársa volt. 19 évesen a Zselének, a MTV ifjúsági műsorának volt vezetője. Manapság a StoryOnline egyik szerkesztője, de dalszövegeket is ír.
2008-ban jelent meg első könyve, a Legyél Sikeres Fiatal!, majd két évvel később a Barbibébi.
Honlapja: http://lakatoslevente.hu/


Fülszöveg (moly.hu):
„Arra sem emlékezett, hogy mikor került a biliárdasztalra. A fekete bőrű srác, akit a combjaival szorított magához, már legalább tíz perce az extrém-mélyre kivágott dekoltázsát nyalogatta, s közben méretes ujjaival a feszes melleit masszírozta. Végre kezdett beindulni a buli!”
Magyarország legnépszerűbb popsztárja kidobja aktuális barátnőjét. Barbi élete a siker, a pénz és a csillogás. A szakítás után egyre mélyebbre süllyed, míg egy hétvégi buli után szándékosan elgázolják.
A sokktól emlékezetkiesése lesz, szinte mindent elfelejt botrányos múltjából. Siófokra menekül az őrjöngő média elől, ahová legjobb barátja, Krisz elkíséri. Krisz nem bocsátotta meg Barbinak, hogy kifecsegte féltve őrzött titkát – hogy a fiúkat szereti. Mégis segít neki, együtt nézik végig Barbi régi videóblogjait, hogy rájöjjenek, ki akarhatta megölni. És hogy szembenézzenek eddigi önmagukkal, és eldöntsék végre, mit is akarnak kezdeni az életükkel – és persze a két siófoki szépfiúval, akiktől könnyebb elolvadni, mint a tűző nap sugaraitól.
Lakatos Levente gossip-, és ifjúsági újságíróként közvetlen közelről ismeri a sztárok csillogó és gyakran sötét világát. Első regénye arcpirítóan szókimondó, merész és megindító.

Kedvenc idézete(i)m:
1)
Az emberek különféle módszerekkel vezetik le a feszültséget. Van, aki piál, amivel tönkreteszi a máját, ráadásul hízik is tőle. Nem akart olyan lenni, mint a Dallasban Samantha, aki rögtön whiskyt vedelt, amikor Jockey megbántotta.
                Inkább hánytatta magát, és ettől még fogyott is. Mi ezzel a baj?

2)
(…) csak akkor lehet boldog és kiegyensúlyozott, ha megvalósíthatja önmagát.

3)
A külső mindössze kiegészítő az összképhez, a sokkal értékesebb vonásokhoz. Persze fontos extra.

4)
Semmi sem az, aminek látszik. Téged is másnak látnak, mint amilyen vagy.

5)
Barbi nemcsak a környéken, hanem a saját bőrében is vendégnek érezte magát. Kényelmetlen volt. Szorított. Borzasztóan szorított. Fojtogatta. De tűrt.

6)
Néha bizony át kell élni némi kellemetlenséget ahhoz, hogy az ember utána jobban érezhesse magát. (…) a fájdalom megacélozza a lelkünket.

7)
Az érzéseket egy ideig el lehet fojtani, de legyőzni képtelenség.

Vélemény:
Mindig rosszul érzem magam, amikor egy kedvencemről rosszat kell írjak, viszont, őszintén kimondom, hogyha ezzel a könyvvel kezdek, akkor biztos, hogy Levente könyveihez nem nyúlok többet. A másik oldalról – és inkább ezt tartom szem előtt -, ha azt nézzük, hogy innen indult, és hol tart most, akkor határozottan fejlődik.
A könyv elég erősen indul, és egy viszonylag langyos történet kerekedik ki belőle, persze, el kell kezdeni valahol.
Előzetesen rengeteg beszélgetést láttam, sok kritikát olvastam, és mindenki egekig dicsérte, és kérdezgették, mennyi utánajárás vagy kutatás lehet benne. Aláírom, hogy lehetett ez is, viszont az előzetes információk alapján egy kicsit szorítóbb, lüktetőbb, megterhelőbb könyvet vártam.
Ehelyett egy Fanny-ba oltott Annácskáról olvastam, aki begolyózott „kicsit”.

Adott ugye, Barbibébi, a főhősnőnk, aki mindent megtesz azért, hogy szeressék. Akár a magánéletében, akár globálisan. Eladja ezért a szüzességét, a maradék tartását, a barátait, mindent beáldoz, hogy szeressék… vagy inkább, hogy rajongjanak érte. A rajongás is egy baromi erős kötődés a másikhoz, majdnem hasonlít a szeretethez. Az utóbbinál egy veled egyenrangú félt látsz, az előbbiben meg egy idolt, akihez piszkosul szeretnél hasonlítani.
Az már mindegy, hogy a mű – száj, mell, haj – mögött egy ugyanolyan önbizalom hiányos, elveszett ember lapul, mint a rajongó maga.

Kétszínű világ, mint a sztárok és az ünnepelmények világa általában. A könyvben is előjön ez, egyfajta iróniát éreztem végig, egy görbe tükröt, amit akár tarthatnánk is azok képébe, akikről szól.

Aki a végén a „gonosz” lesz, olyan semmilyen. Az egész szálat tölteléknek éreztem, egyáltalán nem gondoltam rá, hogy az lesz, aki, de azért, mert egyáltalán nem volt hangsúlyos.
Krisz nekem a tanulópélda volt. Rajta, az esetein és ismerősein keresztül kapunk egy óva intést, miszerint „így nem éljük az életünket”.

Simán elhiszem, hogy vannak nem normális felnőttek, és miattuk teljesen zakkant fiatalok. De nem kell ehhez sem melegnek, sem plasztikázottnak lenni. Egy hétköznapi, akár csúnyácska lány is képes kicsinálni a barátait, vagy uralkodni felettük. Elég egy mediterrán temperamentum, és egy teljességgel töketlen vagy balek barát.

A szereplők és mondanivalójuk is közhelyes volt, általánosít, nem mindig értettem vele egyet. A szálak, történések nem mindig következtek egymásból számomra.
Leginkább akkor élveztem a könyvet, amikor össze voltak mosva a részek. A jelen, ami történik a videó felvételekkel. A tanácsok is tetszettek, gondoltam, kimásolok egy-kettőt ízelítőnek, de nem. Sajnos, nem éreztem a megfelelő légkört ahhoz, hogy thrillernek nevezzem, de mint mondottam fentebb, valahol el kell kezdeni.

Kétségtelen tény viszont, hogy a nyelvezete fiatalos, gördülékeny, jól olvasható, minimális odafigyeléssel is megérthető a történet.

Értékelés: 6/10
Mindenkinek ajánlom, aki nem tud mihez nyúlni, miközben elnyúlik a strandon, vagy éppen pang a polca.

Korábban olvastam tőle:

2 megjegyzés:

  1. Nekem a polcomon van, még mindig. Dan Brown-t nem fejeztem be továbbra sem és addig nem kezdek bele egy újabb könyvbe.
    Bár, lehet, hogy csak bele bele olvasok. Kíváncsi vagyok a stílusára most már! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én úgy vagyok vele, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni. Majd akkor vedd elő, ha ránézel, és érzed, hogy olvasni akarod, másként szerintem, csak nyögés lesz a vége. :)

      Törlés