2014. szeptember 14., vasárnap

Ezerarcú színészek


Folytatva a tegnapi kis eszmefuttatós gyűjtögetést, ma is kapirgáltam Holivad udvarán. A tegnapihoz hasonlóan, itt is lenne még jó sok ember, akiket ide lehetne citálni.


Michael Fassbender
Ő az én legkedvencebb szintetikus személyem, az arcjátéka valami eszméletlen volt a Prometheusban, amilyen szöveget pedig a szájába adtak, tíz pontos és ezer csillagos. A 12 év rabszolgaságban fel sem ismertem, a 300-ban meg akkor még nem is foglalkoztam vele, de ha megnézzük, egy kicsit sem hasonló.


Ian Holm
A másik kedvenc robotom. Őt is inkább deresedő halántékától kezdve jegyezzük, pedig Napóleonként mennyire jót játszott már?


Jason Isaacs
Mr. A csak úgy jegyzi, hogy „a Lucius Malfoy”. Hú, már nem is tudom, melyik filmjét néztük, amiben normál embert játszik. Vagy az Armageddon volt, vagy a Halálhajó, és ott gondolkodtunk, hogy valamiben őt bizony láttuk. Amikor leesett, hogy ki is ő, fogtam a fejem.


Alan Rickman
Nekem Metatron marad, az egyszer biztos, pedig legalább annyira jó Pitonként, vagy akár Turpin bíróként is, mint az Úr hangjának. Különösen azt szeretem benne, hogy kis változtatásokkal bármilyen karakterbe beleilleszthető.


Johnny Depp
Imádom, főleg a korai szerepeit. Nekem van két filmje (Dark Shadows, Lone Ranger), ami annyira nem jött be, ott valahogy nem találtam a helyzet magaslatán. Az előbbiben túl szenvtelen, az utóbbi meg másolat.


Aidan Turner
Vámpírból lesz a cserebogár. Speciel a Csontvárosban elsőre nem tudtam hova tenni. Ismerős volt, viszont nem tudtam honnan. Aztán leesett, mint ahogy Kili esetében is így jártam.


Christian Bale
Örök szerelmeim egyike. Nagyon tehetséges színésznek tartom, minden szerepét imádom. A Kisasszonyokban figyeltem fel rá, azóta tart plátói szerelmem irányába. Tök mindegy, mit játszik, nekem hiteles.


Tim Curry
A másik örök szerelmem. Ugyanaz, mint John Malkovich, hogyha egy vécédeszkát játszana, azt is eladná nekem. A RHPS nagy kedvencem, imádtam a gonosz szerepében (Legenda), vagy akár gonosz bohócként, ugyanúgy, mint félelmebeteg nyelvtanárként.


Michael Sheen
Az egyetlen ember, aki hitelesen játszott az Alkonyatban. Volt rajta fél tonna vakolat, de akkor jöttem rá, hogy az Underworld-ben játszott, amikor utánanéztem. Addig nem. Most pedig, A Kalandorokban több maszkban is látható volt, úgyhogy beépítettem szépen eme listámba.


Hugo Weaving
A harmadik nagy szerelmem (sok emberbe belezúgtam), mióta először láttam a Priscilla, a sivatag királynője című filmet. Elrondként is megdobogtatta a szívemet. Viszont, amiért tisztelem, az a Vendetta. Csak a testének játékával nagyon, de nagyon sok dolgot átadott. Ez a színészi teljesítmény!


Jack Nicholson
Nekem ő a Joker, mindenkitől bocs. Amikor felhúzza a szemöldökét, akkor ott kész vagyok. Szerintem több szempontból is tehetség, és nincs még egy hozzá fogható színész.


Tom Hanks
Azt mondtam Mr. A-nak, hogy ő például olyan, hogyha ugyanúgy van beállítva a haja három filmen, akkor is más tud lenni. Akár még a műfajon belül maradva is.


Edward Norton
Neki külön csücsök van a szívemben. :)
Mr. A nem tette volna bele, én viszont a Legbelső félelem, az Amerikai História X és a Harcosok klubja miatt igen. Eddig egyedül a Hulk nem tetszett tőle, bár az senkitől sem, úgyhogy ezt figyelmen kívül hagyva, szerintem hibátlan.


Gary Oldman
Vacilláltam, hogy ő vagy Gabriel Burne, mert mind a kettő azonos karakter. Végül őt választottam, mert több elütést véltem felfedezni benne. Frank Langella után szorosan ő „A Drakula” nekem.


Christopher Walken
Tilda Swinton és Andy Whitfield mellett ő a kedvenc Gabrielem. Sőt, ő a Kedvenc genyó angyalom. Olyan szeme van, és annyira ridegnek látom, hogy már csak ezért is nem tudom nem szeretni.


Miközben erről beszélgettünk itthon, azt vettük észre, hogy sokkal több ezerarcú férfi színész van, mint nő. Arra lyukadtunk ki végül, hogy azért lehet, mert férfi karakter jóval több van, és jóval színesebbek is, mint a nők. Plusz, kevés az igazán tehetséges színésznő.

Ha kihagytam valakit (ismét szándékosan), akkor írjátok meg, hogy szerintetek kit.

6 megjegyzés:

  1. Rickman, Curry, Michael Sheen, Nicholson (aki nálam is A Joker marad), Oldman és Walken nálam is nagy kedvencek. Jól összeválogattad :)

    VálaszTörlés
  2. Huha, de jó összeállítás. Volt, akit nem ismertem, de így most már tudom ki kicsoda. Film ötletet is gyűjtöttem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd csinálok még ilyen sorozatokat majd, de ha valaki filmjei közül kell ajánlás, csak szólj! :D

      Törlés
  3. Aidan Turner <3 Hugo Weaving <3
    Igazából értelmes hozzászólás nem igen jut szembe :$

    VálaszTörlés