2014. augusztus 27., szerda

Kérdőív az olvasási szokásaimról


Az a faramuci helyzet állt elő, hogy kifogytam. Most megint leeresztett a lelkesedésem a blog irányába, úgyhogy pont kapóra jött Tekla kérdőíve.
Megörültem neki, mert pont kéréseket vadásztam, hátha lesz olyan, ami megfog.


Ez is továbbadós móka, ám mindenkit arra buzdítok, aki szeret olvasni, hogy ragadja meg a billentyűzetet, és töltögessen.

Akiktől mindenképpen szeretném látni: Viki, Firkász, Megaera éééés, NekromanCica.
Akiktől hallani szeretném: Kispingvin, YouMustRead


1. Szoktál nassolni olvasás közben?
Egyszer próbáltam, és a hüvelykujjam csinos lenyomatokat hagyott a lapon, úgyhogy nem, viszont van olyan könyv, amit evés közben is bújok. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az orrom előtt gőzölög a kaja, én meg fölé görnyedek, egyik kezemben villával, a másikban a könyvvel.
Amikor olvasok, nem éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy egyek.

2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Vizet.
Ha reggel olvasok, akkor kávét, még a buszon állva is megoldom (érdekes jelenség lehetek, ahogy bénázok). Ha kora délután, akkor is lehet kávé, vagy tea. Később már inkább csak vizezek.

3. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Letörném a kezét annak, aki beleír a könyvekbe, meg azokét is, akik szamárfüllel jelölik, hogy hol tartanak.
Én is szeretek jegyzetelgetni, idézeteket, gondolatokat, de erre van egy külön papír mellettem, és arra firkálok, nem a könyvbe bele. Szerintem ez a világ egyik legnagyobb bunkósága.
Plusz, ha belegondolok, akkor rongálom a saját tulajdonom, mert értékcsökkenést érek el vele.
Könyvtári szakkönyveknél különösen imádom az aláhúzásokat, jegyzeteket, mert egy idő után összemosódik azzal, amit én akarok, és nagyon zavaró. Akinek ez szokása, gyorsan menjen elvonóra!
(tényleg! Erre is kellene valami gyógyintézet)


4. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz egy könyvben?
Attól függ, mi akad a kezembe. Valamelyikben van könyvjelző, amit benne felejtek, szóval szerintem legalább ötven olyan könyv van, amiben van jelző, de amúgy egy sincs sosem. A régi könyveimbe anyukám és a nagymamám ragaszottak egy zsinórszerű jelzőt. Kivehető lenne kár nélkül, de nekem emlék, és megvan a bája. Fogok egy post-itet, vagy valami jegyzetlapot, és azt teszem bele a könyvekben általában. Volt olyan is, hogy hirtelen nem találtam mást, csengettek, és a telefonomat tettem két oldal közé. :)
Egyszer volt egy vékony, fém könyvjelzőm, ami jó lenne, ha meg lenne, de passzolom a kérdést, hogy vajon melyikben hagytam benne?!

5. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyveket bárhol?
El kell jutnom az utolsó fejezet végéig, hogy letegyek egy könyvet, de amúgy igen, én fejezettől fejezetig típus vagyok. Úgy nem akkora a kísértés arra, hogy újra kinyissam. Pszichológiailag egy egység, ott lehet szünetet tartani, gondolom.
Be tud sajnos pörgetni egy könyv annyira, hogy nem tudom letenni. Kifolyik a szemem, teszem-veszem magam az ágyon, de el kell olvasnom. Olyan is volt, hogy az éjszaka közepén felkeltem, hogy tovább kell olvasnom, és kiosontam a fürdőszobába. Annak a kövén olvastam hajnalig.
Ha azt érzem, hogy nem tudok odafigyelni egy könyvre, akkor inkább leteszem… hányszor volt olyan, hogy lapoztam, mert a szemem olvasott, de a tudatom valahol a Peremvidéken járt…

6. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas?
Nem. Egyetlen egyszer fordult elő, amikor a Síron túli szeretőt olvastam, és megharagudtam az Őrzőre. Hú de kitéptem volna a csuklyája alól. Ám akkor rossz passzban is voltam.
Nem szokásom könyveket bántani, és el sem tudom képzelni, lenne-e olyan, amit ennyire tudnék utálni.
Az iskolás tankönyveimet viszont, többször feláldoztam rituálisan. :/



7. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Van olyan, aki nem? Nem mindig írják le utána, hogy ez bizony azt jelenti, hogy, hanem ott vannak a szótárak, és hála az Internetnek, a gúgli, szóval, inkább rákeresek, minthogy édes delíriumban tapossak ismeretlen földeken.

8. Mit olvasol most?
Ezt a kérdéssort? Vicceltem.
Tegnap befejeztem a Chopper könyvet, folyamatban van két szerepjáték, a saját könyvecském (hihihi).
Regény szempontjából Dan Brown Infernójába kezdtem bele.

9. Milyen könyvet vettél legutóbb?
Mark Brandon Read: Chopper
Mercedes Lackey: Harry Potter világának feltérképezése
Lin Carter: Tolkien és A Gyűrűk Ura világa
Az Alexandra akciók nagyon jók, ám most nagyon sok olyan könyv volt, ami már fent van a polcon, szóval ezek maradtak, mert ami meg érdekel, miért is lett volna leárazva???

10. Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?
Helyem az van. Kint a nappaliban, a kihúzott kanapén szoktam gubót játszani egy takaróval, feltornyozok tíz párnát a hátam mögé, kinyitom a könyvet, és se kép, se hang.
Amúgy bárhol, bármilyen pozícióban képes vagyok elmerülni a szavak nyújtotta habokban.
Időpont? Az is mindegy. Szeretek akkor olvasni, amikor Mr. A nincs itthon, mert biztos, hogy mindig jár a szája, és amikor becsukom a könyvet, hogy hallgatom, akkor csendben marad. Reggel szeretek olvasni kávé mellett, vagy este, amikor az agynyomasztó műsorok mennek, és mondjuk várom a sorozatom (ha van ilyen, ha nem, akkor Mr. A-t, hogy nyomjunk filmet).


11. A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?
Abszolút változó. Ward, Kenyon és Leiner Laura az, akinek a sorozata megfogott magának, de például a Vámpírnaplopókat már kevésbé szívesen olvastam, sőt, azt sem tudom, mikor hagytam abba. Az első részbe van, hogy belenyúlok, és nem tetszik, azt hagyom, és van olyan is, amikor évek telnek el, mire a folytatást a kezembe veszem (Káosz-sorozat).
Szeretem a sorozatokat, mert újra és újra vissza lehet bele térni, tudom, hogy mi vár, míg az egy kötetes regények esetében ez már nem igaz. Ott kutatni kell, zsákbamacska, mit húzol ki belőle. Viszont, nem esik a színvonaluk, míg a sorozatoknál ez észrevehető (True Blood), vagy hullámzó (Adrian).

12. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek?
Ha egy beszélgetés közben előjön valami, amit jónak tartottam, akkor azt ajánlom. Ez változó, attól függ, mit olvastam, miről beszélgetünk.
Magamtól nem szoktam azt mondani, hogy olvasd el ezt vagy azt, mert nekem nagy kedvencem, illetve nagyon tetszett, mert az ismerőseim és az én ízlésem az esetek többségében ellentétes.

13. Hogy rendszerezed a könyveidet?
Felfér még a polcra, vagy sem?
Mr. A műfaj szerint rendezi el őket, azon belül pedig kiadók szerint, ezért van az Alien-sorozatunk két polcon. Én inkább az egy szerző egy helyen elv követője vagyok, mert így tudom, hogyha keresek valamit, akkor hova kell nyúlnom. Nála ez már nem játszik, ezért szoktam tanácstalanul téblábolni a könyveinél, hogy vajon hova rakhatta ezt vagy azt.
Innen pedig tényleg azt mérlegeljük, hogy tudjuk a helyet gazdaságosak kihasználni.
Összességében egy nagy káosz az összes polcunk.

Ennyi lennék, ha esetleg kedvetek van kitölteni, nyugodtan vigyétek, vagy szóljatok hozzá, kommentben válaszoljatok, ahogy jól esik.

Pusszantás,
D.

18 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy kitöltötted :) A könyvjelzős kép egy külföldi kiadása Mons Kallentoft Halálos nyár c. regényének :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kérdések voltak. :)
      A képen csak a baglyos könyvjelzők tetszettek, mert aranyosak, azért lett az a választás, minden célzat nélkül.

      Törlés
  2. Köszönöm szépen, hogy gondoltál rám:)
    Jó volt olvasni a válaszaid, van amiben hasonlóan vélekedünk:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki másra gondoltam volna??? :)
      Miben vélekedünk hasonlóan, és miben nem?

      Törlés
    2. Hát ha elárulnám, hova tűnne az olvasás izgalma?:D
      De a 4-es és a 11-es nagyon hasonló:)

      Törlés
  3. Már neked is írtam szerintem, hogy úgy irigyelem tőled azt, hogy már rengeteg könyvet elolvastál és olyan ismeret van a birtokodban, amiből nekem kb. a negyede sincs meg. Valahogy nem találom meg a nekem való könyveket és szerintem ez a baj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm.
      Hiszem, hogy egyszer te is megtalálod a neked megfelelő könyvet. Próbálkozni kell, és meglátod, egy napon azon kapod magad, hogy valamelyik író vagy műfaj vagy stílus kedvelője vagy már!

      Törlés
  4. Láttam -igy utólag- hogy meghívtál erre! Köszönöm szépen,aranyos vagy. Most hogy visszatértem, ki is töltöm (: ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit, hajt a kíváncsiság! :)

      Törlés
    2. Kész is vagyok vele, és most hogy lekössem magam ,meg felejtsek kifogom tölteni a Halloweenes tag-edet ,mert jól esik ilyenekkel foglalkozni. És köszi hogy gondoltál rám ;)

      Törlés
    3. Örülök, hogy sikerül egy kicsit elfoglalni magad ezekkel a dolgokkal, és kíváncsian várom a másikat is, ezt a fentit éppen most olvasom. :)

      Törlés
    4. Én is örülök- meg ezeket a könyvekkel kapcsolatos dolgokat szeretem ,főleg ha megtudom válaszolni (:
      A másikat is elkezdem,de sajnos meg kell várnom míg a géphez kerülök ,mert ott vannak a képeim (: (most nem saját gépről vagyok)

      Törlés
  5. Én erről hogy maradhattam le...:(

    Na mindegy...szerintem, ha már ketten vagyunk, alapítsunk valami könyvszektát, ami bosszút áll az eldobott könyvekért...(mondjuk amikor könyvklubba akartak beszervezni, én akkor is úgy éreztem, hogy valami fura szektába hívnak...nem is az én korosztályom volt, így ízlésben is voltak ott problémák...)

    Egyébként tényleg sok helyen hasonlóan válaszoltunk...:D
    (Egyébként itt is elférne még pár könyves polc, hogy jobban tudjak rendezkedni...sok helyen egymás felé vannak bedugdosva a könyvek...tematikusan hiába van rendben, azért állítgatva szebbek lennének...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lényeg, hogy utolértél! :D

      Az hagyján, amikor az ízlés nem találkozik, de az rosszabb, amikor még lelkesedsz is valami miatt, és a többiek többségével nem jössz ki jól. Azért simán nyitnék klubot, hidd el. :)

      Aki látta már ezt a könyvrengeteget, ami itthon van... néha már azon gondolkodom, hogyha elfogynak a szobák, akkor jöhet a fürdő, a konyha, a kamra, és vész esetén kiköltöztetem a szomszédot. XD

      Törlés
    2. Egy mini könyvtárat én is elfogadnék...túl kicsi a lakásunk sajnos, ahhoz, hogy elférjünk - anya szakkönyvei se férnek el, egy csomó a padláson van - de ha sikerül elköltöznünk, anya azt mondta, a vendég szobát (nagyobb házat szeretnénk, hogy több szoba is legyen meg két fürdő) körbe tesszük könyvespolcokkal és oda száműzzük azokat, amik máshol nem férnek el...xD
      De most, hogy mondtad...egybeépített házunk van a szomszéddal (nem ikerház, mert két fal van egymás mellett, de úgy néz ki, mintha az lenne), kiütjük a falat és máris van hely a könyveknek...:D

      Amúgy a könyvklub maga nem lenne ijesztő, sőt kimondottan jól hangzana, de ezek még fiatal felnőttként nézve is NÉNIK voltak...idősebbek, mint anyáék...ijesztő az a közeg, tuti kinéztek volna az első ülés után (az esetek nagy részében ez van ilyen helyeken...még a könyvtáros néni is furán nézett rám, amikor mentem levadászni az érettségihez a könyveket xD)...O.o
      Lehet valami internetes könyvklub kéne...ott nem szükséges a személyes jelenlét, így teljesen előítéletmentesen zajlana a dolog...

      Törlés
    3. Egyszer voltam egy könyvklubban benne. A felolvasásnál még annyira nem is volt rossz, de amikor beszélgetni kezdtünk, és nem egyeztek a nézőpontok, az engem lelombozott. Nem is az, hogy nem egyezett, hanem hogy egyáltalán nem volt egy-két ember befogadó azzal kapcsolatban, amit én mondtam. Nembeli vagy generációs különbség, nem tudom.

      Kellene egy ilyen. Gondolkodom rajta, mert momentán semmire sincs időm. XD

      Törlés