2014. augusztus 24., vasárnap

Hemümön át a világ: A monogámista


Nem hiszek a monogámiában. Illetve azon kitételében, hogy eleve el van rendelve nekünk valaki, akivel majd össze KELL jönnünk, és le KELL élnünk vele az életünket, mert egymásnak vagyunk teremtve.
Hiszem viszont, amit Platón mondott, hogy gömbként kezdtük, és középen ketté lettünk fűrészelve. Viszont óriási nagy szopóka, hogy a gyalult részhez többen is odaillenek. Ennek tekintetében, mi a biztosíték arra, hogy tutifixen találkozunk az elvesztett felünkkel? Felismerjük-e majd? Hagyjuk elmenni? S akit annak hiszünk, az tényleg az?


Beleőrülnék, ha ezt keresném. Ha várakozom rá, akkor pártában maradok. Ha keresem, akkor megbélyegeznek. Ha kitartok amellett, akit annak hiszek minden rossz ellenére, akkor diliházba csuknak egy idő után.
Szerintem, ezt nem lehet biztosan állítani, teszteknek alávetni, és lemondani róla sem. Ez egy olyan kérdés, amire az életünk végén fogunk tudni felelni. Addig nem, mert addig csak időszakos válaszok léteznek.

Mr. A előtt két olyan férfi volt az életemben, akikkel vígan leéltem volna az életem. Végül náluk maradt a lelkem egy darabkája, ahogy nálam az övék.
Bárkivel ki lehet alakítani egy meghitt kapcsolatot, ami olyan, mintha, de közben mégsem. Nem látunk a fátylak mögé. Nem látjuk, hogy nincs ott intimitás.


Nem csaltam meg a párjaimat sosem. Hűséges voltam / vagyok / leszek mindenkihez. Mr. A-val a kapcsolatom teljesen monogám, ami azt jelenti, hogy érzelmileg és szexuálisan is egymásra korlátozódunk fizikailag. Hogy ki mire vagy kire gondol, kiről képzeleg, kivel beszélget, az teljesen magánügy. Ha elmondjuk egymásnak jó, ha nem, úgyis jó.

Nem kötöm meg a kezét, hogy velem KELL lennie, és kész. Neki is vannak fiús estéi, nekem lányos napjaim, és eszünk ágában sincs ebbe a fajta privát szférába beengedni a másikat, és nem is vágyunk rá. Kellenek a külön töltött órák, hogy legyen új élmény, behatás, amit meg tudunk osztani a másikkal.
Máskülönben, mi maradna? Ugyanazok a témák, amelyeket már lerágtunk csontig.
Amúgy együtt csinálunk minden mást. (ez az intimitás alapja nálunk)



S mindeközben a rózsaszín köd valamiben elfeledkezünk a nem csak szálló vendégeinkről, a barátnőkről. A két kezemen nem tudom megszámolni, hányszor éreztem magam zavaró tényezőnek, gyertyatartónak egy barátnőm és a pasija társaságában, holott ők hívtak. A lábujjaim is kevesek a kezemen levők mellé, hogy megszámoljam azokat, akik éppen boldogok, elfoglaltak, és mindenki mást magasról letojnak. S biztosra veszem, hogyha egyszer vége lesz a mindent elsöprő szerelemnek, visszatérnek az életembe.


Egy kapcsolat sem jelent kizárólagosságot. Nem arról szólnak, sem a párkapcsolataink, sem a barátaink, hogy CSAK egymásnak vagyunk fontosak. Kizárjuk a barátnőket, mert ott a „legjobb barátom, a párom”, illetve rangsorolunk a barátnőink között. Pont ugyanannyi helyet kell szolgáltatni az egyik félnek, mint a másiknak. Ameddig nem kényszeresen görcsölünk azon, hogy összeegyeztessük A-t a B-vel, addig nincs baj. A gond ott van, amikor már teher az egyik fél, vagy úgy érzem, elcsesztem valamit a másik irányába.

Az ember eredendően nem monogám beállítottságú. Semmiben. Nem vagyunk márkahűek, nem csak egy múzeumba, kávézóba vagy moziba járunk. Nem csak sci-fi filmeket nézünk. Nem csak a kedvenc színünket hordjuk. Nem csak a gyerekkori legeslegjobbjóbarátunkkal tartjuk a kapcsolatot. Nem csak a párom körül forognak a gondolataink.

Pusztán, erről nem p. c. beszélni, mert ha azt mondom, hogy nem hiszek az élethosszig tartó szerelemben, akkor már nem is érdemes velem kezdeni, vagy ha azt mondom, hogy gondolok másra is, akkor meg már egyenesen cédának vagyok bélyegezve.
Szóval, ha ribanc vagyok attól, mert merek beszélgetésbe elegyedni egy másik férfival, aki nem a párom, akkor attól is az vagyok, hogy nem csak a C&A-ban vásárolok, hanem néha a New Yorkerben, vagy a Tally Weijl-ben is.

Kötöttem magammal egy kompromisszumot. Úgy akarok szabad lenni, hogy nem vagyok szabad, sem korlátozva. Ezt megadom a másik félnek is. S mint ilyen, nem állok be a fogyasztói társadalomba, akik pont úgy váltogatják és lépnek túl a partnereiken, ahogy a zoknit cserélik, és arra sem vagyok hajlandó, hogy korlátozzam magam a lehetőségeimtől.

Ti hogy vélekedtek a monogámáról?

Szex és New York 1. évad, 7. rész (SATC – The Monogamists)

4 megjegyzés:

  1. Ez az utolsó bekezdés tökéletesen tükrözi az én véleményemet is. Nálunk is így működik. Minél kevesebb a kötöttség, annál jobban kötődöm. Egy kapcsolat - szerintem - nem arra való hogy ráforrjunk a másikra és megfojtsuk egymást. Előtte is volt élete mindkét félnek, meg utána is lesz.
    Pont az lenne jó a monogámiában, hogy saját döntés. Találkozhatnék mással is, de vele vagyok, mert őt választottam. Az én döntésem volt. Akkor kezdődik a baj, amikor ez már kényszerré és elvárássá fajul - a mai társadalom pedig ezt próbálja erőltetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem találjuk az önzőség és az önzetlenség közti vékony határvonalat, ami egészséges lenne az emberi kapcsolatokra nézve.
      Én azon a véleményen vagyok, hogy jelentse az életet a másik, de inkább az egyik pillér legyen, mintsem az egész maga.

      Törlés
  2. Vannak dolgok, amikben egyet értek veled és vannak, amikben nem. Az igaz szerelemben teljes bizonyossággal és meggyőződéssel hiszek, mivel abban élek, tapasztalom. Azzal, hogy ezt nem mindenki gondolja így nincs semmi bajom, mindenki abban hisz, amiben akar, vagy amit tapasztalt. Úgy gondolom, hogy a legelső bekezdésednek a tartalmát össze kellene gyúrni és akkor lehetne megkapni az igaz szerelem mikéntjét. Mert való igaz - legalábbis én ebben hiszek -, hogy ketté lettünk fűrészelve, két külön lélek, akik mégis összetartoznak, de szerintem ez a két lélek csakis egymás mellett élheti meg a tökéletes boldogságot és csakis egymás mellett érezhetik azt, hogy igen, ő az én másik felem. Abból nincs még egy, és hiába is raknának mellé egy hasonlót, az nem lenne az igazi. Sokat keresgéltem én is, mielőtt megtaláltam a lelkem másik felét, és habár akadt köztük, akivel le lehetett volna élni egy emberéletet, mégis éreztem, hogy nem ők valók mellém. Persze mindig van az ismerősi körömben, aki cinikusan rákérdezget, hogy életem végéig vártam volna-e, meg hogy egy idő után úgy sem bírtam volna, mert hormonok, családalapítási vágyak, stb. Velük már nem foglalkozom, mert ezt az érzést, ezt a hitet és eszmét ilyen embernek megmagyarázni lehetetlen. De talán nem is kell. Mindenki megtalálja a neki megfelelő boldogságot, legyen az akár igaz szerelem, ikerláng, vagy lelki társ. Az viszont nagyon igaz, hogy hagyni kell lélegezni a kapcsolatot, nem szabad megfojtani a másikat a ragaszkodásunkkal. Én például nagyon szeretek egyedül is lenni, elmerülni a gondolataimban, és hál'istennek a férjem is ilyen, így tökéletesen meg tudjuk érteni a másik magányra való igényét. Ugyanúgy elmászkálunk, találkozgatunk barátokkal, kollégákkal, mint eddig, vannak külön kis programjaink is. Szerintem ez így jó, legalábbis nekünk megfelel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök annak, hogy vannak emberek, akik teljes biztonsággal állítják, amit, és a te blogodat is szívesen olvasom, mert pont olyanok vagytok, akik egymásnak vannak teremtve. Lehet érezni annak ellenére, hogy jóformán csak a te álláspontodat ismerem. Ezzel pedig, az égvilágon semmi baj nincsen.
      Persze, azt érzed, hogy nem valók oda 100%-ig, de vannak olyan emberek, akik belemagyarázzák, hogy az, és megadják maguknak a miértet, a többség inkább tovább lép, még akkor is, ha tényleg a másik felével találkozik. – Csak ezt nem bontottam ki ennyire részletesen. A miértje meg még egy hosszabb magyarázatra szorulna.
      Ez a kérdés a párok felé, akik piszkosul jól vannak egymással, azoknál mindig előkerül. Nálunk is, főleg, a legrégebbi barátainknál, akik a közös életünk előtti időket is végigasszisztálták.

      Törlés